Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hurrikán

 Bevezetés

1.rész

 

Szűk farmer, lenge top, és egy tizenkét centis ciánkék magassarkú a legújabb divat szerint. Szőke hosszú haja kibontva omlott vállára, a szemén a legdivatosabb Givency napszemüvege. Elégedetten nézett végig a pályán, miközben a csapata boxa felé igyekezett. Az öreg, ahogy ő hívta a motorhome előtt parolázott néhány fontos emberrel. Adam Spencer ötvenes évei közepén járó, magas, jó vágású férfi volt. Fiatalon került bele az autósport világába, végigjárta a szamárlétrát, s majd öt évvel ezelőtt alapította meg GP2-es csapatát. Ő volt az öreg, akit Roxanne szinte gyerekkora óta ismert. Mikor megnyerte a Forma 3000-es szériát két évvel ezelőtt, nem volt kérdés, hogy hova lép feljebb. Adam ismerte az apját, dolgozott vele, habár soha nem mutatta ki, vagy csak nagyon ritkán, de imádta a lányt. Roxy-bébi, ahogy ő hívta, kicsit vadabb, és szenvtelenebb volt, mint, amit ez a szakma megkívánt, ám hogy pokolian tehetséges, ahhoz nem férhet kétség.
- Miért van az, hogy annyi fiatal tehetséges pilóta közül, nekem pont az jutott, aki t
űsarkúban és fél óra késéssel jelenik meg a teszten? - ment nagy hanggal pilótája elé.
- Mert neked a legjobb jár. - tolta fel a lány a szemüvegét.
- Gyere! Bemutatnálak. - terelte oda a f
őnök a vendégek elé. - Bemutatom a híres és sajnos hírhedt Roxanne Gillien Huntot.
- Üdv mindenkinek! - kézfogás helyett belecsapott a felé nyújtott kezekbe.
- A fiúk jó ideje rád várnak. - bökött a fejével az öreg a pitwalk felé. Mivel védence értetlenül bámult rá, hozzátette. - Pályabejárás. Öltözz át, aztán mars!
- Adrian hol van? - nézett körbe Roxanne, mert nem látta a mérnökét.
- Ja, igen. Majdnem elfelejtettem. - vakarta meg Adam a fejét. - Eltörte a lábát. Egyel
őre Charles helyettesíti. - Tudta, hogy ez kiveri a lánynál a biztosítékot.
- Ez a karót nyelt angol? - kiáltott fel idegesen Hunt. - Ennek öt éves korában feldugtak egy karót a seggébe, és azóta....
- Elég legyen! T
űnés! - A vendégek egy része jól szórakozott, a másik fele elhűlve hallgatta a kis párbeszédet.
- Jól van, megyek. - indult el a lány dunnyogva.
- Hova mész ebben a cip
őben? - szólt utána főnöke.
- Este ebben megyek bulizni, ki kell gyúrnom.
Az öreg nem válaszolt semmit, inkább visszafordult régi munkatársaihoz. A jelenlév
ők közül mindegyikkel dolgozott így vagy úgy. Berger, és Schumacher, Lauda még ismerhették, mint mérnököt, Horner pedig, mint régi ellenfelet üdvözölhette. Vettel és Webber ugyan nem dolgoztak vele, de jól ismerték Damy-t, ahogy ők hívták.
- Most aztán teljes valójában láthattátok megboldogult James barátom egyetlen gyermekét. - fújta ki a leveg
őt.
- F
őnök! - lépett vissza hozzájuk Roxy. - Magyarázd meg ennek a szopott gombóc fejű Timothynak, hogy a sárga csapatpóló most nem illik a szerkómhoz! Kiidegel! - nyávogott.
- Te meg engem. - sóhajtott az öreg. - Induljatok végre, mert beesteledik, mire végeztek.
- Mi a fenének menjek? Úgy ismerem ezt a pályát, mint a tenyeremet! - harsogott Hunt.
- Tényleg? Na mesélj! - lépett mellé Charles.
- Na figyu! - mire belekezdett a mondandójába, egész szép kis hallgatósága lett. Az idei barcelonai teszten közösen vett részt az F1 és a GP összes szerepl
ője. Míg előbbiek már a pályán voltak, addig Huntéknak meg kellett várniuk a harmadik napot, amikor ők is kimehettek kipróbálni magukat. Addig is felmérték a terepet, építgették az autót, tervezgettek stb. - Szóval, nézz arra! - fordította erőteljesen mérnöke fejét az adott irányba. - Látod a négyes kanyar mellett azt a fasort? Az mögött van egy kis betonfal, ott vesztette el James Hunt a szüzességét. Látod a hatos kanyar mellett a kerítés és a gumifal közötti rést? Na, ott ittuk meg John Surtees 25 éves skót whiskyjét Henryvel. Az öreget soha nem láttam annyira pipának, mint akkor. Henryvel amellett, hogy fejenként kaptunk egy pofont, utána kihánytuk a belünket. - Nem zavarta, hogy a körülöttük állóknak is adja a műsorát, tovább folytatta. - És ott a hatos után a jobbosban koccant majd bunyózott össze Greg Mansell és Andy Garcia. Igazából az volt a gond, hogy két hónap után kiderült, hogy ugyanazt a csajt luffantják. Én köptem be! - húzta ki magát büszkén. Mérnöke szája tátva maradt. - Na nagyokos, tudsz hozzátenni még valamit? - valaki a háta mögött fulladozott a nevetéstől.
- Én veszélyességi pótlékot kérek. - nézett a fiú könyörögve f
őnökére.
- Na, gyere menjünk!
- Hova mész?
- A pályára. - tett egy újabb adag gumimacit a szájába.
- Nem zavar, hogy erre van a startvonal?
- De, mert mindjárt dél van, és a t
űzoltók a nyolcasnál műszakot cserélnek. Imádom, mikor vetkőznek. Gyere! Utána untathatsz a kerékvetőiddel, meg mindennel! Lépjél már! Ha lekéssük a bulit, te vetkőzöl te karótnyelt. - kiabált hátra, a férfi kedvetlenül utánaindult.
- Ez nem lehet igaz! - dünnyögött.
Miután Hunt nyálat csorgatva és füttyögetve végignézte a különleges peep show-t, úgy döntött, hogy elfáradt és visszavonult a pihen
őjébe. Esze ágában sem volt szót fogadni új mérnökének, inkább felhívta a régit.
- Adrián, jobban vagy? Akkor gyere ide!
- Hello Hunt-bébi. Mi a gond?
- Hogy nem jöttél be dolgozni.
- Eltört a lábam. - emelte fel a hangját a spanyol.
- Nem érdekel, kérj egy járógipszet és gyere! Ezzel a Mr. Bean-nel én nem dolgozom. Olyan lenéz
ő. - nyafogott. - Itt laksz a szomszédban, ugorj már be!
- Mi történt? Számításaim szerint nem lehetsz ott egy órája. - sóhajtott Adrian.
- Veled mi történt? Hogy tudtad pont most eltörni a csülködet?
- Félreléptem.
- Ez nem nagy újság! Az asszony tudja? - röhögött Roxanne. - Kérlek! Az én kedvemért. Légyszi. - hízelgett.
Mivel barátja letette a telefont anélkül, hogy elköszönt volna, szinte biztosra vette, hogy sikerrel járt. Led
őlt aludni, de vagy egy fél óra után kopogtattak nála. Adam volt, hogy letolja, amiért semmit nem csinált, és faképnél hagyta a mérnököt.
- Adrian mindjárt itt lesz, ez meg menjen vissza a dolgára.
- Te behívtad Adriant? Neked semmi sem szent? Nem lehetsz ennyire önz
ő! - A lány valamit akart még mondani, de a férfi leintette. - Nem körülötted forog a világ! Ajánlom, hogy ebben a néhány napban, húzd meg magad! Itt van az autosport színe-java, nem kellenek most a kis botrányaid! És öltözz már végre a szponzorok cuccába! - kiabált hátra majd hangosan becsapta az ajtót.

 

 
 
  
 

Cikkek

Hurrikán 10 - 15

2011.11.05

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hurrikán | Hozzászólások: 0

Hurrikán 16 - 20

2011.11.05

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hurrikán | Hozzászólások: 0

Hurrikán 21 - 25

2011.11.05

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hurrikán | Hozzászólások: 0

Hurrikán 26 - 30

2011.11.05

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hurrikán | Hozzászólások: 0

Hurrikán 31 - 35

2011.11.05

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hurrikán | Hozzászólások: 0

Hurrikán 36 - 40

2011.11.05

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hurrikán | Hozzászólások: 0

Hurrikán 41 - 45

2011.11.05

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hurrikán | Hozzászólások: 0

Hurrikán 46 - 50

2011.11.05

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hurrikán | Hozzászólások: 0

Hurrikán 51 - 55

2011.11.05

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hurrikán | Hozzászólások: 0

Hurrikán 56 - 60

2011.11.05

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hurrikán | Hozzászólások: 0

Hurrikán 61 - 65

2011.11.05

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hurrikán | Hozzászólások: 0

Hurrikán 1 - 9

2011.11.05

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hurrikán | Hozzászólások: 0

Hurrikán 66 - 70.

2011.11.24

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hurrikán | Hozzászólások: 0
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

zoeoldal@freemail.hu

zoeoldal@freemail.hu



Statisztika

Online: 4
Összes: 175056
Hónap: 2644
Nap: 96