Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hurrikán 21 - 25

2011.11.05

 21.rész

 

A Spanyol Nagydíj csütörtöki szabadedzése előtt, meglátogatta Buemit a pihenőjében. Próbált valahogy közelebb kerülni a fiúhoz, bár nem érezte, hogy tartozna neki valamivel, de mégis szerette volna rendbe hozni a viszonyt kettejük között. A svájci azonban elég távolságtartó volt vele, így hamar elbúcsúzott tőle, és inkább visszament a Spencer csapat kamionjaihoz. Még volt két órája, így egy kicsit lepihent, tudta, hogy már régen a Toro Rossonál kellene lennie, de nem érdekelték kötelezettségei. Enrico is eltűnt valamerre, így senki nem nyaggatta.
- Hello. Hogyhogy te itt vagy? - nézett be hozzá Adrian.
- Szia. - fordult meg az ágyon. - Gyere ide! - A férfi leült az ágy szélére.
- Közelebb. - intett neki Hunt.
- Jobb ez így. - mosolygott a spanyol.
- Nem jó. Több mint két hónapja nem is.... - a mondatot nem tudta befejezni, mert kopogtak. Adrian ajtót nyitott, majd egy szó nélkül kiment a helyiségb
ől.
- Szia. - lépett be Roman, mire Roxy ijedten ugrott fel.
- Szia. Hát te?
- Keresnek a Toronál. Sejtettem, hogy megszöktél. - húzta el a száját az orosz. - Ezt nem tisztáztuk még, de nem osztozom rajtad. Elég nekem Eddie! Perezzel fejezd be, akármi van köztetek.
- Nem...ööö. - dadogott Roxanne.
- Nem kell magyarázkodni, tulajdonképpen semmi közöm hozzá, csak leszögeztem a jöv
őre nézve. - folytatta Abramovics határozottan.
- Nem jössz közelebb?
- Nem. Most már nincs kedvem. - válaszolt, majd hátat fordított, és kiment.
Roxanne megrázta a fejét, mint aki rossz álomból ébredt, felkelt az ágyból, rendbe szedte magát, és visszament Tost csapatához. Az öreg morcosan nézett rá, de nem kapott megjegyzést. Hunt az el
őkészületek alatt most már végig a boxban maradt. Olyan egyedül érezte magát, mint még soha, a két pilóta csak a potenciális ellenfelet látta benne, a szerelők és mérnökök már nem voltak olyan közvetlenek vele, mint a gyárban. Tulajdonképpen senki szóra sem méltatta. Laurent lépett mellé, de ő is csak azért, hogy szóljon, indulhat a pályára.
Az edzésprogramot sikerrel teljesítette, az els
ő edzést a negyedik helyen zárta, amit a boxban megtapsoltak néhányan. Hulla fáradtan ült le Laurent mellé a kamionban, hogy átbeszéljék az eredményeket. Késő este volt, mire végeztek, már nem ment vissza a hotelbe, inkább a csapattól kért egy helyet, ahol aludhat. Jaime helyét kapta meg, aki már visszament a szállodába, szinte rögtön elaludt, korán reggel iszonyú zajra ébredt. Kibotorkált a boxba, de ott a zaj csak erősödött, a szerelők már komoly munkában voltak, megfájdult a feje. Hátrament a motorhome-ba, ahol kávét követelt, de nem kapott. Nem volt túl kedves, szitkozódva indult vissza a Spencer Teamhez, de mivel elég nagy volt a távolság a két csapat között, így jobb ötlete támadt. A Red Bull motorhome-jába betérve, megint megpróbált kávét szerezni. Olyan volt, mint egy drogos, aki nem kapta meg a napi adagját. Jól tudta, hogy ezt a fejfájást már csak egy jó nagy adag koffein fogja orvosolni, így egyre kétségbeesettebben követelőzött, könyörgött, de nem járt szerencsével.
- Mi a baj? Beteg vagy? - lépett mellé Horner, aki egy ideje már figyelte a falfehér lány próbálkozásait.
- Migrénem van. - suttogta válaszként.
- Arra jó a koffein?
- Nem tudom, de nekem csak az vált be. - nyafogott.
- Hívom inkább a dokit.
- Ne! Nem kell. Már megyek. - próbált felállni az asztaltól, de alig látott.
- Maradj itt! - szólt rá most már erélyesebben Horner. - Gary! Gyere ide kérlek! - kiabált oda Dr. Gary Hartstein-nek a FIA jelenlegi f
őorvosának.
- Mi a gond?
- Migrénje van. Jó arra a koffein?
- Alapvet
ően igen, de jobb lenne valami gyógyszer. - kezdett bele Hartstein.
- Nem. Nem. - tiltakozott Hunt, kínos volt neki, hogy egyre több ember figyelmét felkeltették.
- Nem kell félni. Kap egy pirulát, de attól még autóba ülhet, így úgysem engedem vezetni.
- Nem akarok gyógyszert, csak egy er
ős kávét.
- Roxanne! - szólt rá erélyesen az orvos.
- Nem vehetek be semmilyen gyógyszer. - nyögte ki végül Hunt. - Crack-es gyerek vagyok. Nem akarok visszaesni. - vallotta be, mire az orvos is megvilágosodott.
- Értem. Jöjjön be az egészségügyi központba, és megoldjuk! - intett egy ment
ősnek, akinek segítségével betámogatták a Medical Car-ba.
Hunt éppen a szabadedzés el
őtt tíz perccel érkezett vissza a boxba. Gary – akivel időközben jót beszélgettek – írásos engedélyt küldött minden érdekeltnek, biztosítva őket afelől, hogy csak koffeint – és abból is csak a megengedett mennyiséget – fogyasztott a pilóta. Ennek ellenére az első szabadedzés után fél órával doppingellenőrök keresték fel Roxanne-t. A tesztje negatív lett, de a lány innentől kezdve biztos lehetett abban, hogy ezentúl gyakori vizsgálatokra számíthat. A pénteki második szabadedzésen már Buemi ült az autóban, így neki csak annyi dolga maradt, hogy a monitort bámulja. Unatkozott, és mindig magán érezte egy-két ember kétkedő tekintetét. Visszajött a régi mumus, újra drogosként néztek rá, pedig remélte, hogy azok az idők már elmúltak.
- Mennyi baj lehet egy migrénb
ől! - fújtatott.
Az el
őző esti malőrből tanulva, péntek este inkább visszament a hotelbe. Nem akart újra mindenféle szerszám zajára ébredni, abból lett a baj. Magányos volt, felhívta Romant, aki közölte vele, hogy jobbnak látta, ha inkább a csapata után néz, így nincs már az országban.
- Nem akarok veszekedni, inkább elhúztam. De, egyébként biztató, hogy két nap után kezdek el neked hiányozni. - viccel
ődött.
- Ne csesztess! Szar napom van! - nyafogott Hunt, majd röviden elmesélték egymásnak, kinek milyen napja volt, és elbúcsúztak.
A csendes, sötét szobában elgondolkozott az életén, és rájött, hogy olyan sivár, mint egy diákszálló. Semmi tartalom, semmi szín nincs benne. Hamis csillogás, hamis boldogság, valójában magányos, és egyedül van, mint az ujja. A nagyapján kívül senki sem keresné, ha egy szép napon elt
űnne. Számbavette az elmúlt hónapok történéseit, mire a végére ért, maga alá temette a depresszió. Tudta jól, hogy ez mit jelent, így a bajt megelőzendő, felhívta nagyapját.
- Szia, szép virágszálam. Hogy vagy?
- Szarul. Azt hiszem, kellenél. - hangja fásult volt, amit
ől az öreg Hunt egy szempillantás alatt megértette, hogy újra előjött a régi démonuk. Roxanne-t kiskora óta, körülbelül öt évenként depresszióval kezelték. Ezeket az időszakokat mindketten megszenvedték, ha volt is valami hasznuk belőle, az az volt, a lány egyre rutinosabban ismerte fel a jeleket, és hajlandó volt segítséget igénybe venni.
- Reggelre ott vagyok, addig hívd át Adriant. Kérlek, bírd ki, amíg megérkezem! - esett pánikba az öreg. Mindig az volt a félelme, hogy unokája egy ilyen pillanatában végzetes dolgot tesz. Ismerte ezeket az id
őszakokat, ilyenkor Roxy végtelen ürességet érez, és az sem rengetné meg, ha tűz ütne ki, és menekülni kellene, mert egyszerűen nem tenne semmit. Feleslegesnek érzi magát, úgy érzi teher mindenkinek, és – bármennyire is elcsépeltnek tűnik – de meg van róla győződve, hogy senki sem szereti, nem számít senkinek. - Megígéred?
- Persze papa, csak szóltam. Ne félj! Nem lesz semmi baj, csak jó lenne, ha itt lennél! Tudom, hogy utálod ezt a felhajtást...
- Semmi gond, indulok, de most le kell tennem, hogy készülhessek.
- Rendben, szia.
- Szeretlek kislányom. Vigyázz magadra!
- Jó, jó. Légy óvatos. Papa! - kiáltott. - Köszönöm.
Az öreg Hunt a csomagolás közben még felhívta Perezt.
- Adrian! Tudom, hogy hülyén hangzik pont t
őlem, de azonnal menj át Roxyhoz, és ne hagyd egyedül! Amíg meg nem érkezem, rajta legyen a szemed!
- Mi történt? Baj van?
- Azt most nem tudom elmondani, egyszer
űen csak csináld, amit mondtam. Ne mondd meg neki, hogy én kértem, csak ha nagyon muszáj! Ha meg kell vele verekedni, akkor se hagyd egyedül!
- Megijeszt Mr. Hunt.
- Nem baj! Kibírod! - makacskodott az öreg. - Sietek.
Rendelt egy taxit, kiment a reptérre, a Hunt II. pilótája álmosan várta a kifutópályán.

22.rész

 

Adriannak nehezebb dolga volt, mint gondolta. Roxanne már az első tíz perc után győzködni kezdte, hogy menjen el. Ő azonban hajthatatlan maradt.
- Roxy! Most miért olyan nehéz megérteni, hogy hiányoztál?
- Nem veszem be ezt a dumát. - válaszolt a lány er
őtlenül. - Papa kért meg, hogy figyelj rám, amíg ideér. Felesleges, nem vágom fel az ereimet. Ahhoz túlságosan szeretek bulizni. Csak rossz időszakom van, de túl leszek rajta. Végig csináltam már párszor.
- Hagyd, hogy itt legyek veled! Kérlek! - könyörgött a férfi. - Legalább csak azért, hogy öregapád meg ne öljön. - Erre Roxy szája egy halvány mosolyra húzódott.
- Jó. Legyen! De ne nézz úgy rám, mint egy potenciális öngyilkosjelöltre! Azt utálom. - fészkelte be magát Perez ölébe.
- Nézzünk filmet! Mihez lenne kedved?
- A Schindler listája jó lesz. - dunnyogott a lány.
- A humorod a régi. - simogatta a fejét Adrian.
- Csak aludni akarok.
- Ma már aludtál egy csomót.
- Nem baj. Még nem volt elég...csak egy fél órát légyszi...
Roxanne átaludta a nap hátralév
ő részét, Adriannak mégis nehezére esett felkelteni a lányt korán reggel.
- Még aludni akarok! - fordult a másik oldalára Hunt durcásan.
- Még mennyit? A tegnapi napnak több mint a két harmadát átaludtad. - Perez nem hagyta magát.
- Még egy kicsit!
- Nem! Elég volt! Kelj fel! Ma nálunk van dolgod.
- Nem baj.
- Mi van a GP2 már nem is érdekel? Gyerünk! - lerántotta róla a takarót, mire Hunt mérgesen kiáltott rá.
- Eszednél legyél már!
- Elég volt ebb
ől! - kiabált vissza a spanyol.
- Bel
őled van elegem! Menj, istápolj mást!
- Ejha! Hallom jól sikerült a felügyelet! - lépett be az ajtón id
ősebb Hunt.
- Miért ültetted ezt a buzgómócsingot a nyakamra? - förmedt rá üdvözlésképpen unokája.
- Gondoltam, ha szeret
őnek jó, talán ennyit megtehet. - vágott vissza az öreg, amivel mindkettő fiatalt leforrázta. - Öltözz! Dolgod van. Adrian köszönöm az együttműködést. A boxban találkozunk. - fordult Perez mellé.
- Egy szóval, lépjek le! Ez hihetetlen. - morgott Perez, miközben összeszedel
őzködött és távozott.
Az öreg Spencert nem lehetett átvágni, tudta, hogy nagy bajnak kellett ahhoz történni, hogy az öreg medve el
őjött a barlangjából. Nem is kertelt sokáig, rögtön rákérdezett.
- James! Van valami, amir
ől tudnom kellene? - fogott kezet a váratlan vendéggel.
- Semmi olyan, amit ne tudnék egyedül is megoldani. Van neked elég dolgod. - nyájaskodott Hunt. Ki nem állhatta, ha beleavatkoztak a családja magánéletébe. Unokáját évek óta foggal körömmel védte.
- Értem. - adta meg magát a f
őnök.
Sem szombaton, sem vasárnap nem volt könny
ű Roxanne közelébe férkőzni, Hunt mindig ott volt egy lépéssel mögötte. A szemei szikrát szórtak, így hessegetett el mindenkit Roxy közeléből, aki nem a munkáról akart vele beszélni. Az Enrico naptárában felírt programokat nemes egyszerűséggel áthúzta, és habár az olasz sok csatát megvívott életében, még ő sem mert újat húzni az öreggel. Volt idősebb James Hunt fellépésében valami, amitől mindig tartottak tőle az emberek. Alapjában véve nagy termetű ember volt a maga egy méter kilencven centijével és széles vállaival. Habár korában erősen előrehaladt, még mindig hihetetlen erőt sugárzott. Nem beszélt sokat, de amit mondott annak súlya volt. Amint Roxanne befejezte a dolgát a pályán, pakoltak, hogy visszavonulnak egy kicsit a pihenőbe, de Tost beszélni akart a lánnyal, így kénytelenek voltak átmenni a Forma 1-es paddockba. Az angol újságírók idősebb generációja felismerte az egykori Forma 1-es pilóta édesapját, és sűrű fotózásba kezdtek.
- Köszi papa, így tök láthatatlanok vagyunk. - gúnyolódott Roxanne.
- Most mi van, vágassam le a lábaimat? Nem tehetek róla, hogy itt mindenki törpe.
- Ha már olyan jó rálátásod van a tömegre, mondd már meg, hogy merre van... - heccelte unokája, de egy ismer
ősbe botlottak.
- James!
- John! - kiáltott fel az öreg. - John Surtees. Hogy vagy barátom? Nem láttalak...
- Henry temetése óta. - fejezte be a mondatot barátja, mire mindketten elcsendesedtek.
- Ne haragudj, de ki sem teszem a lábam otthonról. Ez csak egy kivételes alkalom. - szabadkozott Hunt.
- Semmi baj. Tudom, milyen remete vagy. - A két férfi jól megvolt együtt annak idején, és jó szemmel nézték mindketten Henry és Roxy barátságát. Aztán, mikor a fiú két évvel ezel
őtt halálos versenybalesetet szenvedett, az öreg Hunt vigasztalta barátját. Ha valaki, akkor ő tudja, milyen megsemmisítő dolog eltemetni a fiát valakinek. - Mi a helyzet kis menyem? - fordult John Roxy felé, aki imádta, hogy így szólítja. Soha nem volt köztük Henryvel több barátságnál, és a sors nem adott sok időt nekik, de John azóta is eljátszott ezzel a gondolattal.
- Megvagyok, köszönöm. - adott két puszit.
- Most már én is. - nevetett az öreg. - Ez elég lesz öreg napjaimra. - kacsintott.
- Jól vannak? Nem tudtam, hogy itt lesz. Mikor jött?
- Elhívtak, én meg itt nyaralok a közelben, így kilátogattam. Mindig elfelejtem, hogy mennyire utálom már a tömeget. Itt van Nigel is a két fiával, nem látod
őket? - fordult vissza Surtees James felé. Mivel az öreg Hunt általában az emberek fölé magasodott, gyakran használták barátai olyan magasles félének. Ezen jót derültek minden alkalommal. Roxanne viszont, mikor meghallotta a bűvös neveket, szeretett volna minél előbb kereket oldani. Ahogy ez általában lenni szokott, persze a manőver nem sikerült.
- Nigel! - kiabált nagyapja. - Nigel! Itt vagyunk. - kiabált újra. Roxanne szeretett volna a föld alá süllyedni. Bár még nem látta, de érezte, hogy nem csak az id
ősebb, hanem mindkét ifjabb Mansell és feléjük tart. Először Leot vette észre, aki ijedt arccal nézett félre. Roxanne meg volt róla győződve, hogy Greg felé küldte a bátyó az ijedt pillantásokat. Hiszen a kisebbik fiú volt az elszenvedője a románcnak. Amíg a másik volt Forma 1-es bajnok átvágta magát a tömegen fiaival, Roxanne-t elöntötték az emlékek.
Barátaival körülbelül egy hónappal Henry halála előtt Jersey szigetére utaztak. Nem volt semmi programjuk, de az ember fia nem szokott ott unatkozni. A nap nagy részét a tengerparton töltötték, jet skiztek, ökörködtek. Henry mutatta be Gregnek. A két rossz kölyök – nevetett rajtuk. Az első pillanattól kezdve jól megértették egymást, bevállalósak, merészek, elkényeztetettek voltak mindketten. Pár napig elválasztani sem tudták volna őket, rögtön egy hullámhosszon voltak. Hogy mikor és hogyan jöttek össze már nem emlékezett rá Roxanne, de nem bánta meg egy percét sem. Illetve egyet mégis. Egy alkalommal éjszaka a tengerparton ültek a tűz körül, beszélgettek, ittak, nevetgéltek, és éppen azon dolgoztak, hogy rávegyék Huntot, hogy induljon el velük a Londonból Párizsig tartó kerékpárversenyen. Ezt a jótékonysági eseményt az öreg Mansell és fiai nevével reklámozták, ők minden évben aktív részesei hasonló rendezvényeknek. Aztán egyszer csak megjelent Leo, az idősebb testvér, idegesen, aminek okát nem osztotta meg senkivel. Szinte egy perc alatt lehajtott két üveg sört, ami azonnal a fejébe szállt, és a hajnalig tartó buli végéig le sem vette a szemét Roxanne-ről, és a tequilás üvegről. Aztán reggel, mikor már mindenki aludt a hálózsákokban, Roxy felnézett és látta a fiút, amint még mindig szomorúan és egy kicsit még mindig részegen ücsörgött a homokban. Beszélgettek, majd elcsattant egy csók közöttük. Egy perc volt, de elég ahhoz, hogy Greg meglássa, és egy életre megutálja érte a lányt.
Sok mindent még ma sem értett Hunt, és beszélni a két fiúval nem tudott, hiszen ők azonnal veszekedni kezdtek, amit otthon is folytattak, róla pedig teljesen megfeledkeztek. Pár héttel később felhívta Nigel, hogy vonja vissza a nevezését a kerékpárversenyről, mert elég bajt okozott már így is a családban. Ő megtette, remélte soha többé nem kell velük találkoznia. Erre egyre nagyobb lett az esélye, hiszen mindkét fiú felhagyott az autóversenyzéssel, és inkább a kerékpár sportban próbálja ki magát, szép eredményekkel.

23.rész

 

Miután Roxy túljutott a kínos találkozáson, amit Tost mentett meg türelmetlen toporzékolásával, a főnöke után sietve visszatért a Toro Rosso motorhome biztonságot nyújtó rejtekébe. Hálát adott az égnek, hogy mire a két fiú odaért hozzájuk, az osztrák idegesen kérte számon tőle, hogy ha egyszer hívatja, miért kell rá órákat várni.
- Ne haragudj, csak belefutottunk Johnba, akit nem hagyhattam csak úgy faképnél. - menteget
őzött a lány.
- De engem lehet, mi?
- Bocs, még egyszer.
- Mindegy. A helyzet a következ
ő. Ülj le, hosszú lesz! - parancsolt rá Huntra.
- Történt valami?
- Nem, de majd fog. Egy hét múlva Monacoban lehet, hogy nem csak a szabadedzéseken, hanem más területen is számítunk rád.
- Mikor? Ugye nem! - nyafogott Hunt.
- De. Ez van, a nép imád, és sok kérést kaptunk. Együtt kell jó pofiznod a fiúkkal. Bemutató, fotózások a Pepe Jeansnek stb. stb. Ez nem az én reszortom, ezt majd a PR-osok megosztják veled. Engem ez a része nem érdekel. Viszont.... - tartott egy hosszabb szünetet.
- Viszont?
- Tudom kell, hogy mi van veled. Öregapád nem mond semmit, de t
őle ezt megszoktam. Ha beteg vagy, tudni akarok róla! A csapat az én felelősségem, és jövő héten nagy lesz a nyomás rajtad. Egyébként gratulálok a délutáni negyedik helyedhez, egész szépen haladsz előre a GP 2-ban. - mosolygott.
- El
őször is nincs velem semmi érdekes, csak szar kedvem van. Szokott ilyen lenni, pláne ha közelít július. Majd túljutok rajta, pont ezért hívtam ide papát.
- Július? Téli depresszióról hallottam, de nyáriról még... - elharapta Tost a mondta végét, mert ekkor esett le neki, hogy Henry július 19-én halt meg, amit a lány valószín
űleg még mindig nem dolgozott fel kellőképpen. - Henry?
- Valószín
ű, de túl leszek rajta. Franz én őszinte voltam hozzád mindig. Nem vagyok egy angyal, és volt jó néhány szar időszak az életemben, amiken nem olyan egyszerű túljutni. Leggyakrabban leszarom ezeket, de van, amikor minden egyszerre eszembe jut, és akkor ilyen vagyok. Voltam már rosszabbul is, de azóta felnőttem, és együtt tudok élni ezzel. Nem szedek gyógyszert, nem piálok, egyszerűen csak kell mellém valaki, akiben bízom, és aki megnyugtat.
-
Ő lenne papa.
-
Ő papa.
- És Monaco? Bírni fogod?
- Az attól függ mekkora ökörségekre kényszerítetek?
- Nem tudom, ezzel soha nem foglalkozom. Csak, hogy megnyugtassalak, nekem ilyenkor minden évben azzal a George Wert-tel kell bájolognom, aki húsz éve el akarja csábítani a feleségemet. - nevetett fel keser
űen. - Jobban néz ki, több pénze van, talán még jobb társaság is nálam, de nekem ezt minden évben meg kell tennem a csapatért. Nevetek a faviccein, hogy jövőre is legyen motorunk, amit ti pilóták újra szidhattok. Nem hiszem, hogy neked ennél nagyobb áldozatot kell hoznod. - Roxy csodálkozva nézett a férfire, akit most még jobban megszeretett, mint eddig. Elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, megteszi ezt a csapatért, és lehetőleg balhé nélkül fog túljutni a rongyrázós Monte Carlon.
Vasárnap reggel papával lóhalálában siettek ki a pályára a GP 2 sprintfutamára. A tegnapi 37 körös f
őversenyt Pic nyerte, akivel még pénteken volt Roxynak egy kisebb összetűzése. Így szívesen visszavágott volna neki, emiatt sikerült az adrenalin szintjét az egekig feltornáznia, mire az autóba ült délelőtt fél tizenegykor, már másra sem tudott gondolni, csak arra, hogy bármi áron, de meg kell vernie a fiút. Ahogy az lenni szokott az első kanyarnál nagy volt a tülekedés, amiben Pic is és ő is kiestek, így a verseny hátralévő részét Spencer mellett duzzogta végig a pitwalkon. Élete leghosszabb fél órája után elköszönt a csapattól, akik azonnal pakoltak, és indultak Monacoba, ő pedig átment a Forma 1-es csapatához, hogy megkeresse Simone-t a PR-ost. Az ebéd alatt végig a monacoi programot és elvárásokat egyeztették, majd megcsörgette Enricot.
- Bocsi, de neked nem kellene itt lenned? Nem tudok ennyi szart megjegyezni. - nyafogott Hunt a telefonba.
- Engem addig nem látsz, míg nagyapád ott van. Meg akar ölni.
- Te hülye vagy.
- Ez nem vicc.
Ő mondta.
-
Ő mindenkinek ezt mondja. - fulladozott a nevetéstől Roxanne. Nem tudott viccesebbet elképzelni, mint mikor egy olasz macsó beijed a papától.
Hosszas könyörgés után Zanarini megadta magát, és újra visszaállt Roxanne mögé. Hihetetlen ügyességgel cikázott a pofavizitek és fotózások, autogram osztások között. Sikerült egy olyan programot összehozni, ami nem túl zsúfolt és belefért egy kis lazítás is.
- Kivel mész az esti F1 partyra?
- Veled.
- Bocs, én az asszonnyal megyek. Papa?
-
Őt tuti nem tudom oda elcipelni. Írj rá plusz egy főt, majd kitalálom.
- De ne gyere egyedül, akkor rögtön azt sustorogják, hogy leszbi vagy! És ne gyere Romannal sem, az öngyilkosság lenne, ne gyere híres emberrel, mert
ő elvonja rólad a figyelmet! Utána nem lesz nyugtod. Ne gyere olyannal, aki leéget a buli alatt, mondjuk csajozik, mert akkor arról fognak írni, hogy rögtön megcsalt, és emiatt nem tudsz a melóra koncentrálni, és...
- Elég! Elég! - intette le Hunt indulatosan. - Legyek inkább leszbi. Nem kell a plusz egy f
ő.
Erre Zanarini nagy bet
űkkel beírta a naplójába, hogy LESZBIKUS.
- Hé! - szólt rá Roxy. - Ez most mi?
- Csak, hogy el ne felejtsem, hogy mit beszéltünk meg. Bocs, de engem is kérdezni fognak a párodról, illetve arról, hogy miért nincs párod. Valamit mondanom kell.
Roxanne úgy nézet rá, mint egy UFO-ra. Ha Enrico viccel
ődött, azt rögtön felismerte, de most nagyon úgy nézett ki, hogy komolyan gondolja – és pláne írja – amit mond.
- Id
őt! - tette egymásra a két tenyerét merőlegesen Hunt. - Megmagyaráznád, mióta beszélsz te az én magánéletemről?
- Amióta Monacoba készülünk drágám. Ez nem csak egy verseny a többi közül. Itt döntik el, hogy men
ő vagy, vagy esetleg lúzer. A leszbi dolog viszont nagyon tetszik. Eredeti. - vigyorgott a férfi.
- Enrico! - szólt rá a lány. - Ma már ne menj többet a napra! - felállt és azzal otthagyta.
A Forma 1-es futam el
őtt még váltott pár szót Tost-tal, aki megkérdezte, hogy nem akar-e kiülni velük a pitwalkra. Örömmel mondott igent, erre még soha nem volt lehetősége. Aztán a futam alatt – ami meglehetősen unalmas volt – amikor a kamerák szinte már többet mutatták őt, mint az autókat a pályán, odaszólt Franznak, hogy inkább indulna.
- Jó utat! Kedden megbeszélés Monacoban a hotelben. Pontos legyél! - szólt utána az osztrák.
Papával összeszedel
őzködtek, és elindultak a repülőtér felé.
- Kivel mész Monacoba? Én oda nem megyek.
- Tulajdonképpen miért nem szereted te Monte Carlot? - beszélgettek már a repül
őn.
- Egy marhapásztor egy olyan puccos helyen? - viccel
ődött az öreg. - Egy helyet sem szeretek, ahol több evőeszköz van az asztalon, mint kaja.

24.rész

Roxanne kedden reggel érkezett meg Franzhoz, nem akart vele semmi fontosat megbeszélni, de az el
őzmények után jobbnak látta, ha lejelentkezik a második számú főnökénél is. Adammel a hotelben már tudott konzultálni, így a Spencer Teamnél ma nem volt jelenése.
- Hello. - üdvözölte Buemi a megszokottnál kedvesebben. Mellette egy gyönyör
ű fiatal lány állt, mivel mindkét kezükkel karolták egymást, nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy szerelmespárral van dolga az embernek.
- Sziasztok. Miért érzem úgy, hogy ma egy facér pasival sem fogok találkozni? - viccel
ődött.
- Ezt, hogy érted?
- Ma minden pilóta a párja oldalán villog.
- Ez hagyomány. - vette át a szót a lány. - Mindenki ilyenkor bizonyítja be, hogy nem robot, hanem érz
ő lelkű ember. - kacsintott. Ettől a gúnyos hangtól Roxanne-nek rögtön szimpatikus lett a lány. Egy ideig még beszélgettek, viccelődtek, majd odébbállt. Mielőtt Tosthoz ért volna, belebotlott még a csapat spanyol pilótájába is, persze ő sem volt egyedül.
- Ugye jössz este a Red Bull buliba? Én nyomom a zenét. - dicsekedett Jaime.
- Enélkül haza sem fog menni szívem. - viccel
ődött barátnője. Roxanne egy újabb kedves lányt írt fel a normálisok kategóriába. A motorhome mögötti asztaloknál találta meg a csapat főnökét, aki a régi tulajjal Bergerrel és Schumacherrel beszélgetett.
- Roxy! - állt fel a férfi, hogy üdvözölje tesztpilótáját. - Jól vagy? - méregette gyanakodva.
- Jelentem, jól vagyok, és nem ugrottam a Temzébe. - közölte nagy hanggal Hunt.
- Ez nekünk is boldogság csillagom. - szólalt meg mögötte Lauda.
- Szia. - ugrott a nyakába Roxanne. - Szóval papa csak kitalált valamit. Te leszel a bébiszitterem, ugye?
- Nálam jobbat nem is találhatott volna. Pedig abban reménykedtem, hogy sikerül azt a vén morgó medvét idecsábítanod. - húzott ki egy széket keresztlányának.
- Hello. - nyújtotta Roxanne a kezét Bergernek majd a németnek is.
- Örülök, hogy újra találkozunk. - szólt Gerhard.
- Újra?
- Egyszer már találkoztunk Adamnél, de ha jól emlékszem akkor nem volt túl jó hangulatban. A mérnöke eltörte a lábát, és egy másik embert kapott, valami...
- A karót nyelt ficakot? Azóta sem szeret velem dolgozni. - nevetett Roxy. - Nektek is olyan programjaitok vannak itt, mint nekem? - nézett körül.
- Mi pókerezünk, persze szigorúan csak jótékonysági célból. - kacsintott Michael. - Reggel bejárhatnánk a pályát megint együtt. A múltkorit nagyon élveztem. Minden pályáról olyan sztorikat tud, amikr
ől én még nem is hallottam. - magyarázta a többieknek.
- Az apja csak így tudta elaltatni annak idején. De arra nem volt felkészülve, hogy a lánya agya olyan, mint a szivacs. - gúnyolódott Niki.
Ahogy ott beszélgettek ,és viccel
ődtek egyre többen és többen gyűltek köréjük. Franz egy idő után búcsút vett tőlük, de ők még folytatták. Hosszú idő óta Roxanne először jól érezte magát autóversenyzők társaságában. Mikor Henry meghalt, megfogadta, hogy soha többé egyetlen versenyzőtársát sem engedi magához túl közel. Jól tudta, mennyire fáj az elvesztésük. Nem akarta ezt még egyszer átélni. Arra lett figyelmes, hogy a távolban Roman őket figyeli miközben beszélgetést színlelt egy-két öltönyössel. Hunt elbúcsúzott a többiektől, majd diszkréten visszavonult.
- Hello szépségem. - rántotta be egy félrees
ő kis zugba az orosz, hogy a nyakába tudjon csókolni.
- Nem mondtad, hogy itt leszel. Tulajdonképpen semmit nem mondtál nekem vagy egy hete. Nem telik telefonra? Adhatok kölcsön, majd megadod, ha lesz pénzed. - heccelte a lány.
- Fogd be! Van még dolgod? - lépett a férfi egyre közelebb. Égtek a vágytól, hogy megérinthessék egymást, de ez ebben a közegben túl kockázatos vállalkozás lett volna.
- Nincs.
- Akkor gyere! - húzta a parkoló felé kézen fogva Roman a lányt.
Pech, hogy Monacoban ugyan mindenféle lesifotós tevékenység tiltva van, de ez alól a Forma 1 és f
őleg a paddock kivételt képez. A kocsiig vezető úton néhány fotósba botlottak, akik bőszen kattogtatták gépeiket. Hiába volt az orosznak közel 40 fős biztonsági cége, akik minden alkalommal vigyáztak rá hol rejtve, hol nyíltan, van amit még ők sem tudnak kivédeni. Bár, ahogyan a kocsiban Roxy a férfire nézett az idegesség szikráját sem látta rajta.
- El tudod intézni, hogy ezek ne jelenjenek meg? - kérdezte.
- Minek? Írjanak, amit akarnak.
- De a barátn
őd, és a fiad...
- A feleségem egyébként, a fiam még elég kicsi. Nem titok ez, és amíg hozzá megyek haza, nem is nagyon szólhat, nem?
- Jó tudni. - Roxanne ugyan még maga sem tudta, hogy mit akart az orosztól, de ez a hír nem esett jól neki.
- Ez van.
- Roman. - döntött hirtelen, mint mindig. - Szerintem, ezt itt és most hagyjuk abba. - a hangja nyugodt volt. - Úgysem vezet ez sehova.
- Mi ütött beléd? - kérdezett vissza az orosz flegmán, miközben legurultak a szálloda parkolójába.
- Nem akarok megint id
őt pazarolni egy olyan pasival, akinél csak a másodhegedűs szerep jut nekem. Én jól éreztem magam veled tényleg, de ettől elment a kedvem.
- Állj már meg! - kapott utána és megmarkolta a karját. - Mir
ől beszélsz? Az előbb még égtél a vágytól, hogy együtt legyünk végre.
- Az akkor volt.
- Tévedsz, ha azt hiszed, hogy játszhatsz velem! - Roman olyan nyugodt, lágy hangon beszélt, hogy Hunt hátán a hideg futkosott.
- Miért mi lesz?
- Én nem fenyegetlek Roxy. Gyere fel, és megbeszéljük, hogy mi a probléma.
- Nem megyek. Még dolgom van. Megyek, szia. - elindult, hogy kisétáljon az épületb
ől.
- Ugye tudod, mi lesz ebb
ől? - szólt utána Roman, miközben rányomta a riasztót a kocsira.
- Nem. Mi? - Huntban most ment fel a pumpa. - Kinyíratsz?
- A testedet nem. - kiáltott vissza az orosz.
Roxy céltalanul bolyongott a pálya környékén, úgy tett, mint akinek nagyon fontos dolga van ,de valójában olyan egyedül érezte magát, mint egy hete. Nagyapját már nem akarta szekálni, tudta, nem rángathatja az öreget úgy ahogyan akarja. Emlékezett rá, hogy Michael mit mondott, hogy hol lesz a póker party, így a kaszinó felé vette az irányt. Félúton megtorpant mert a ruházata nem volt megfelel
ő, visszavitette magát a hotelbe. Sebesen elkészült, felvett egy egyszerű ruhát, és taxival ment. A bejáratnál már ezerszer megbánta, hogy odament, hiszen kedvenc németje éppen Eddievel szivarozott.
- Hello. Roxy! Jöttél szurkolni? - kiáltott ár Michael az ír válla fölött.


25.rész
Roxanne egy mély sóhaj után is óriási gombócot érzett a torkában. Annyira remegett keze lába, hogy attól félt, soha nem jut fel azon a tíz lépcs
őfokon, ami a két férfitól választotta el. Miközben felfelé ment a lépcsőn, úgy érezte magát, mint ha egy film lassított képein szerepelne. Eddie még mindig nem fordult meg, ami miatt már a német is értetlenkedve nézett a férfire.
- Sziasztok. - nyögte ki a lány.
- Isten hozott a b
űnös társaságban. - adott gyorsan két puszit Schumacher örömében.
- Szia. - vetett rá egy futó pillantást Irvine, majd kapóra jött neki, hogy Liuzzi is csatlakozott hozzájuk. Mikor az olasz is Roxanne üdvözlésére sietett, Irvine láthatóan mérgesen lépett oda hozzá és adott neki
ő is két puszit. Hunt próbált nem megszédülni az illatától és a közelségétől, de szomorúan tapasztalta, hogy a férfi még mindig olyan hatással van rá, mint korábban. Talán Schumacher észrevette zavarukat, és beinvitált mindenkit a terembe, rögtön Roxanne istápolásába kezdett.
- Ülj ide mögém, hogy érezzem a felém küldött pozitív energiát. - ugratta.
- Oda inkább nem, köszi. Ott vannak a kamerák. - szabadkozott Hunt.
- Ez az! Inkább ülj mögém, egy szép fiatal lánynak mögöttem van a helye. - csatlakozott Rosberg a társasághoz.
Nem lehetett nem észrevenni, hogy Eddie – holott mindenki tisztában volt vele, hogy
ő jobban ismeri a lányt mindenkinél – mennyire próbálja kerülni a kontaktust a lánnyal. Diszkréten visszavonultak, így ők ketten hamar azon kapták magukat, hogy édes kettesben álldogálnak az egyik sarokban.
- Szia. - állt egyik lábáról a másikra Roxanne. Utálta, hogy a férfi közelében mindig olyan kislányosan viselkedett.
- Már köszöntünk. - mosolygott rá szelíden Irvine.
- Ne haragudj, látom nem örülsz, hogy itt vagyok. Nem gondoltam rá, hogy te is...
- Nem haragszom. - kortyolt a poharába az ír.
- Roman és én...
- Na ett
ől kímélj meg! - mordult rá, amitől Hunt összerezzent. Ennél kínosabb már nem lehetett volna, tehetetlenségében és csalódottságában könnyek gyűltek a szemében. Próbált uralkodni magán, de mikor meglátta Michael sajnálkozó tekintetét, sarkon fordult és kiviharzott a teremből.
- Hogy te mekkora egy tahó vagy! - szólt rá a német Eddiere, majd Roxanne után eredt. - Roxy! - kiáltott párszor, mire a lány megfordult.
- Ne haragudj, de inkább visszamegyek a hotelbe. - szabadkozott ismét.
- Elkísérjelek?
- Nem, az nem lenne jó ötlet. Már így is elég bajt okoztam neked.
- Mivel?
- Tudom, mir
ől beszélek, hidd el. - biccentett a fejével az ajtó felé, ahol Eddie nézte őket.
- Ugyan már! Az egy féltékeny barom! - vált a német egyre ingerültebbé. - Ne hagyd, hogy így bánjon veled! - A lány döbbent arcát látva, magyarázatba kezdett. - Szeret téged ez nyilvánvaló, csak hát az a kurva nagy egója, tudod.
- Lassan kinövöm ezt a baromságot. Nem kell vigasztalni, már nem vagyok gyerek.
- Tudom.
- Beszélhetnénk? - lépett oda hozzájuk az ír.
- Kitépem a szívedet, ha megbántod. - sziszegte a képébe Schumacher, majd otthagyta
őket.
- Mit akarsz? Kínozni? Te ezt élvezed ugye? - esett neki sírva Roxanne. - Nem érdekellek, rájöttem.
- Mikor mondtam ilyet? - Eddie hangja olyan kimért volt, hogy már az megalázó volt önmagában véve.
- Te ennek pont az ellenkez
őjét mondtad, de a tetteid...azok az árulkodóak. - intett le egy közeledő taxit. - Ne félj, lassan túljutok rajtad. De ez nekem nem megy olyan könnyen, mint neked. Te nagyon érett. - gúnyolódva búcsúzott. A taxiból kiszállt az utasa, aki nem volt más, mint Flavio Briatore.
- Hello fiatalok. Vihar a paradicsomban? Máris? - hangoskodott. - Gyertek be, és bulizzunk egy jót! - ölelte át Roxanne-t. - Szurkolj ennek a macsónak, mert ráfér! - súgta oda a lánynak.
- Szurkol neki a halál! - szabadította ki magát Hunt az ölelésb
ől.
- Most mi van, ti még mindig nem jártok?
- Járjál vele te! Korban hozzád jobban illik. - feleselt, majd beugrott a kocsiba, és elhajtott.
Roxanne a szálloda halljában összefutott Vettellel és Alonsoval, akik a másnapi focicsapat összeállításán vitatkoztak.
- Hunt! - kiáltott utána a spanyol.
- Most ne! - intett neki.
- Roxanne! Állj már meg! - rántotta vissza a férfi. - Baj van?
- Nem. Bocs. - fújt egy nagyot. - Mizu?
- Tudsz te focizni?
-Áááá. Ez nagyon állat lenne! - lelkesült fel a kis német is.
- Mi van? - pislogott a lány nagyokat.
- Tudsz-e focizni az a nagy kérdés. - ismételte meg Fernando.
- Elvégre angol vagyok. - oktatta ki a lány nagykép
űen.
- Hát ezzel manapság nem men
őznék. - jegyezte meg halkan Vettel.
- Ne húzz fel kis sas! - lépett el
őrébb Hunt. - Mondjátok a lényeget!
- Holnap délután játszunk a monacoi all stars-szal. Jól jönnél a csapatba. - vonta meg a vállát Sebastian.
- Mint micsoda?
- Mint focista, miért mire gondoltál? - oktatta ki a spanyol.
- Menjünk ki az udvarra gyakorolni! - ajánlotta fel Seb. Miután Alonso közölte, hogy neki programja van, Hunt pedig úgy gondolta, hogy ennél jobb feszültséglevezetés neki ma nem jut, átöltözött és kiment a kis némettel rúgni a b
őrt. A tudása nem volt tökéletes, de nem volt reménytelen. Fél óra után megállapodtak benne, hogy Roxy is pályára lép másnap egy negyed óra erejéig.
- Vennem kell a sportmelltartót! - állapította meg a lány, miközben pakoltak.
- Az meg minek? - hökkent meg a kis német, de rögtön el is pirult, ahogyan Roxy ránézett.
- A fejemre Sebi! - gúnyolódott.
- Hehehehe. Tudom, mi az csak nem tudom, minek.
- Hát, hogy... - próbálta kezeivel elmutogatni, de ett
ől meg ő jött zavarba. Nagy nevetéssel summázták, hogy a beszélgetés ezen részét inkább abba kellene hagyniuk. Nevetgélve mentek fel a szobájukba, mikor Roxy újra Eddiebe botlott.
- Hello. Zavarok? - torpant meg a férfi.
- Nem, én már megyek is. Majd holnap még edzünk egy kicsit. - búcsúzott Vettel.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

zoeoldal@freemail.hu

zoeoldal@freemail.hu



Statisztika

Online: 1
Összes: 138026
Hónap: 3495
Nap: 57