Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2010.11.23

 

47.rész

 

Hétfőn reggel az edzésre igyekeztem – már csak két hét van a bajnokság indulásáig, így nagy a hajtás – mikor csörgött a telefonom. Nem írt ki nevet, de a számot jól ismertem. Ezért volt hülyeség kitörölni a nevét a telefonomból, így is úgy is, tudom, hogy ő hív. Nem vettem fel, nem volt, mit mondanom. Aznap többet nem próbálkozott, de egész héten ezt a csiki-csukit játszottuk, ő csörgetett, én nem vettem fel. Az SMS-eket olvasatlanul a kukába dobtam, ugyanígy tettem az e-mailekkel. Minden nap próbálkozott, igaz nem sokszor, csak amennyit a büszkesége megengedett. Pénteken éppen Karolhoz indultam – aki sajnos egy sérülés miatt nem kapta meg az orosz szerződést - mikor egy ismeretlen szám csörgetett.
- Igen?
- Hát tudod, te nem vagy semmi! - Eddie volt az és nagyon mérges.
- Nem veszem fel a telefonjaidat, gondolom, neked is feltűnt.
- Igen, meg az is, hogy jól elszórakoztál Szingapúrban. - kiabálta. - Ez bosszú? Miért nem tudod felfogni, hogy nem tudok állandóan hozzád utazgatni? - Honnan a francból tud ez mindent?
- Már nem is kell. - válaszoltam közömbös hangon.
- Mi van? - ordított.
- Ne ordibálj! Szétmegy a fülem!
- Mi a bajod, azonkívül, hogy úgy érzed, felültettelek Szingapúrban?
- Nem csak úgy érzem, hanem így is volt. Küldesz egy rohadt kártyát, és...
- Amivel elég jól elboldogultál, teszem hozzá. - szólt közbe gúnyosan.
- Miről beszélsz? - kiabáltam most már én is.
- Arról az ötvenezer dollárról, ami rajta volt. De mindegy, végül is ezért küldtem...
- Állj! Állj! Állj! - ordítottam. - Mi van a kártyával?
- Semmi. Nem gond.
- De igenis gond. Tudod, ez volt a legszemetebb húzásod mind közül. Ezt meg is írtam....
- Kinek?
- Neked.
- Mikor?
- Szombaton reggel odaadtam a portásnak a kártyát, és kértem, hogy küldjék vissza a címedre.
- Micsoda?
- Mellesleg volt egy levél is, amiben kidobtalak. Ezért nem értem, hogy mit akarsz még beszélgetni velem. - Ezek után a vonal túloldalán hosszú néma percek következtek. Még jó, hogy nem szóltam el magam Chris miatt. Őt csak a kártyája meg a pénze érdekli.
- Csak egy kérdés. Voltál te a Café Le Grande-ban a hétvégén?
- Nem, miért?
- És vettél....?
- Eddie! Nem használtam a rohadt kártyádat! Fogd már fel! Azt sem tudom, mennyi pénz volt rajta. - vágtam a falhoz a távirányítót dühömben. Ez hihetetlen, hogy ezen vitázunk! Mit képzel rólam?
- Nem, csak odaadtad a portásnak, a PIN-kóddal együtt. - morogta.
- Tudod, mit, ha kell kifizetem azt a rohadt pénzt, csak....
- Nem erről van szó....
- Ó, dehogynem! Neked csak az a lényeg! Ha véletlenül nem jönne össze a dubai üzlet sem, perelj be nyugodtan! Írd össze, mennyibe kerültem, és hívjál végrehajtókat! Csak veled ne kelljen többet beszélnem! - ordítottam. - Életem legnagyobb csalódása vagy!
Még valamit mondott volna, de kikapcsoltam a telefont örökre. Karol helyett elmentem egy üzletbe, és vettem egy másik mobilt. Úgy döntöttem, hogy nem megyek sehova, bevackoltam magam otthon, és bámultam a falat. Szombaton reggel egy ismerős bérelt autó állt meg a ház előtt. Nem akarok ajtót nyitni, de persze kulcsa van, majd megoldja nélkülem. Az egyik fotelben ültem, betakarózva, a teámat szürcsölgettem.
- Hello. - Mit nem adtam volna ha pár nappal ezelőtt toppan be.
- Na, mi van, nem ért rá a végrehajtó? - morogtam.
- Te nem ismersz, különben tudnád, hogy nem erről van szó. - ült le velem szemben, de a kabátja rajta maradt. Úgy néz ki, nem marad sokáig.
- Nem érdekel, miről van szó. Eddig érdekelt, nagyon is, de most már nem. Ha nem kaptad meg a levelet, akkor most elmondom szóban is. Legyen vége, fejezzük be! Te sem akarod ezt igazán, csak olyan baromi jól nevelt vagy, hogy nem mondod. Utazgass, csajozz, nekem mindegy! Legalább erre már nem kell jönnöd. - felálltam, és a konyhába mentem. Elmostam a csészémet, direkt húztam az időt, de nem történt semmi. Nem jött utánam, és el sem ment, csak ült a helyén. Megálltam az ajtóban, keresztbe font karral nekidőltem.
- Sajnálom, hogy félreértetted ezt a kártya dolgot. Én csak jót akartam. - dünnyögte maga elé.
- A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. - kaptam fel a vizet.
- Most mit akarsz? Mit csináljak? - ugrott fel mérgesen. - Egy hatvan milliós üzletet nem tudok csak úgy otthagyni, mert neked éppen olyanod van. - mutatott a halántékára, de nem vettem magamra.
- Egy hatvan milliósat nem is szabad otthagyni. - gúnyolódtam.
- Ez nem vicces. Rengeteg munkám van benne, és nem csak nekem hanem több száz embernek.
- Eddie! Semmi gond! Döntöttél, neked milliós üzletek kellenek, és nem egy hisztis barátnő. Megértem. Én viszont nem erre vágyom. Ennyi. Ez köztünk a különbség. - Olyan rideg hangon beszéltem, hogy én magam is megijedtem. Tényleg ennyire nem érdekel már? Miért nem érzek semmit?
- Beszéljük ezt át, jó? Egy csomó félreértés van itt! - vette le a kabátját, feltűrte az ingujját, mint aki meccsre készül.
- Nem lehetne inkább szexelni? - néztem rá szenvtelenül. Ahhoz tényleg több kedvem lett volna, mint a felesleges szócsépléshez. Ha már úgyis kurvának néz!
- Előbb beszéljünk! - nyelt egy nagyot miközben szorosan mellé léptem. - Kérlek! - A csípőmet az övének nyomtam, elkezdtem kigombolni az ingét. Éreztem, hogy odalent nyert ügyem van. - Moni! Figyelsz rám? - tolta el egy kicsit magától.
- Nem. De mivel látom, hogy a pénz téma jobban felizgat... Ha akarod fizethetsz is érte! - néztem rá megvetően, miközben az övét csatoltam ki.
- Hagyd abba, de azonnal! - szorította meg a kezemet. Ha szemmel lehetne ölni, egyikünk sem élne már. Farkasszemet néztünk. Sokáig. Nagyon sokáig. Az én fejemben nem járt semmi. Totál üres volt, és a lelkem is. Az ő gondolatairól elképzelésem sem volt!
- Tudom, hogy sokáig hagytalak egyedül, elhanyagoltalak, és....
- Egyszer azt mondtad, hogy ha nem zárkózom be, akkor hajlandó vagy értem áldozatot hozni. - vágtam a szavába. Bólintott, hogy emlékszik, én pedig folytattam. - Ez igaz fordítva is. Mivel nem hoztál értem áldozatot, így nem kapod meg azt akit szeretnél magadnak. Ez így megy Eddie! Nem csak neked vannak igényeid, hanem nekem is. Megpróbáltam változni egy kicsit, de te belerondítottál.
- Ne fogd rám az egészet!
- Mi rosszat tettem én veled az elmúlt pár hétben, mondd? - sóhajtottam.
- Semmit. - simogatta meg az arcomat. - És én veled?
- Arra nincs elég időnk, hogy elmondjam. - léptem hátra.
- Azért csak kezdjél bele! - lett újra pökhendi. - Meghallgatnám.
- Nem. Már úgyis mindegy. - indultam fel a szobámba. - Jó utat visszafelé. - Olyan gyorsan futottam fel a lépcsőn, ahogy csak tudtam. Hallottam, hogy mögöttem trappol, a szobaajtóban utolért.
- Miért csinálod ezt? - ragadta meg a karomat.
- Mert utállak. Azért mert kurvának nézel, akit egy rohadt hitelkártyával ki lehet engesztelni. Nekem te kellettél volna akkor, nem a pénzed, te hülye!
- Jó, értem, ezt felfogtam. Nem tudtam, hogy ilyen érzékeny vagy. - intett le.
- Azért mert nem bőgök minden percben még én is lehetek érzékeny.
- Jó, ezt is felfogtam. - öklözött bele a falba. - Mi van még a számlámon? Ne fogd vissza magad! - gúnyolódott.
- Semmi. Te így vagy tökéletes. - vágtam a képébe. - A rohadt nagy ígéreteiddel együtt. Ha szükséged van rám, inkább írj, és én megoldom valahogy, hogy találkozzunk. - utánoztam a mondatait nyávogva. - Csak azt nem tetted hozzá, hogy ha éppen van kedvem, vagy ha lemásznak rólam a csajok.
- Milyen csajok? Jézusom! Témánál vagyunk! - túrt idegesen a hajába. - Ebbe bele se kezdjél! - fenyegetett meg.
- Nem érdekel, hogy volt-e valaki vagy sem. Szabad ember vagy! - hadonásztam. - Most már pláne.
- Mondtam, hogy ezt el se kezd, mert van egy olyan érzésem, hogy ebből nem jönnél ki jól! - fenyegetőzött tovább. - Amióta együtt vagyunk, nem foglalkoztam senki mással rajtad kívül. Ezt vagy elhiszed, vagy nem, de ez az igazság. Tudom, hogy....
- Hagyjuk abba! - ordítottam, miközben befogtam a fülemet, és sírva a falnak dőltem. Lecsúsztam a földre, nem nyitottam ki a szememet, nem akartam látni semmit. Eddie leguggolt mellém, átölelt, de ellöktem magamtól. - Hagyjál! - letöröltem a könnyeimet, és bevágtam magam mögött a hálószoba ajtaját. Igaza volt, ebből a témából én jövök ki rosszabbul. Befeküdtem az ágyamba, nem érdekelt, semmi, csak aludni akartam.
Pár órával később kikecmeregtem az ágyból, mert borzasztóan éhes voltam. Kinéztem az ablakon, az autó még mindig itt állt a ház előtt. Elhúztam a számat, jobban örültem volna, ha visszament volna oda, ahonnan jött. Az éhség nagy úr, így levánszorogtam a lépcsőn.
- Jobban vagy? - A konyhában volt ő is, kávét ivott.
- Nem. Nincs kedvem folytatni. - néztem rá szúrósan.
- Nekem sincs elhiheted. - morogta.
- Akkor ne tedd!
- Moncsi! Tényleg nincs sok időm, hogy ezt tisztázzuk. - dörzsölte meg a szemeit.
- Én felajánlottam egy másik alternatívát is, de neked elveid vannak. - rántottam meg a vállam. Kikapta a kezemből a tányért, erősen megragadta a karom, és a háló felé húzott. Az ágyhoz érve, magához húzott, és durván megcsókolt.
- Komolyan ezt akarod? - kérdezte utána. Tudtam, hogy arra számít, hogy nemet mondok. Nem akartam megadni neki ezt az örömet. Vágytam rá, igaz nem így, de nem érdekeltek az aggályaim. Megfogtam a tarkóját, és magamhoz húztam, hevesen megcsókoltam. Ő az ágyra lökött, és rám feküdt. Inkább voltunk dühösek, mint szenvedélyesek. Mindkettőnk célja az volt, hogy minél több fájdalmat okozzunk a másiknak, de ez ugyanakkor izgató is volt. Éppen csak annyi ruhától szabadultunk meg, amennyi egy gyors aktushoz szükséges. Szavak nélkül folytattuk a veszekedést, mindenki a maga igazára hajtott.
- Utállak. - morogtam a fülébe.
- Tudom. - súgta vissza. Egy kicsit visszavettünk a durvaságból, és mire a csúcsra értünk már újra szent volt a béke. Kifulladva lihegtünk egymás mellett, én Eddie-nek hátat fordítva feküdtem a karján. A szája a fülem mellett volt, folyamatosan suttogott, ami egyszerre volt izgató és megnyugtató.
- Azt gondolod, hogy én ezt mind elhiszem neked? - nevettem fel egy idő után. A fejem alatt lévő kezét behajlítva a vállamat kezdte simogatni.
- Azért néha hihetnél nekem. Nem adtam okot rá, hogy ne tedd. - súgta. - Én nem. - megfeszültem. - És te? Hmm? - Tudtam, hogy észrevette a reakciómat.
- Én sem. - válaszoltam egy kicsit hangosabban, mint ő. Nehogy visszakérdezzen, mert ekkorát hazudni még egyszer nem fogok tudni.
- Jó, értem, te előre szóltál. - állt fel, és kezdett el öltözködni. Döbbenten ültem fel én is.
- Hogyan?
- Semmi, semmi. - legyintett, majd szélsebesen kifordult az ajtón, hallottam, ahogyan ledübörög a lépcsőn. Utána futottam, tudni akartam a választ, habár én tudtam azt a leginkább. Lehet, hogy arra vágytam, hogy szembesítsenek vele? Igen, valószínűleg ez volt a válasz.
- Ne célozgass, hanem beszélj világosan! - értem utol.
- Minek? - rám sem nézett csak a kabátjával bíbelődött.
- Hogyhogy minek?
- Te előre megmondtad. - hajolt közel az arcomhoz, szinte a képembe mondta a véleményét. - Sumákolsz, és hazudsz. - felvette a kabátját, a kulcsot a kezébe kapta. - De nagyot tévedsz, ha azt hiszed, hogy én ezt eltűröm. - Meg sem várta a reakciómat, kiviharzott a házból, és egyben az életemből. Annyira meglepett ez az egész jelenet, hogy egész egyszerűen reakció nélkül maradtam. A tegnapi telefon, a ma reggeli feltűnése, a veszekedés, a szex, és most ez...nem tudtam, mit kezdeni vele. Biztos voltam benne, hogy tudja, hogy én és Christian. Csak azt nem, hogy mennyit. A végeredmény szempontjából, ez most már mellékes. Nem az a férfi, aki visszajön, hogy meghallgassa az egész sztorit. Igaz én sem vagyok az a nő, aki ezt megosztja vele. Visszamentem a szobámba, betettem a lejátszóba Madonna Bad Girl című számát. Ez az én nótám, ez vagyok én. - nevettem fel keserűen. Lehúztam az ágyneműt, kiszórtam egy-két pólóját, ingét, míg végül egy nagytakarítás kellős közepén találtam magam.

 

48.rész

 

A lányoknak nem szóltam semmit arról, hogy szakítottunk Eddie-vel. Egy hét volt már csak a bajnokság indulásáig, és nem akartam, hogy bármi elterelje a figyelmemet. Biztos voltam benne, hogy ha szólok nekik, akkor el kezdenek szervezkedni, és azt nem akartam. Terveim szerint a pénteki meccs után fedtem volna fel a nagy titkot. Úgy tudták, hogy még mindig üzleti úton van. A meccsen Karol – a sérülése miatt – sajnos nem játszhatott, így egy időre Beus vette át a kapitány szerepét. Feltett szándékom volt, hogy a mérkőzés után bejelentem a lányoknak, hogy az Eddie - fejezet lezárult, majd felhívom Robit – egy éjszakás igényeim állandó kielégítőjét – és az egész hétvégét a felejtésnek szentelem. De....Ember tervez Isten végez!
A meccs előtt egy kék-fehérbe – a csapat színei – öltözött társaság érkezett az egyik lelátóhoz, parókában, napszemüvegben, mindenféle szurkoló felszereléssel ellátva. Nagy tapsot kaptak. Az egész mérkőzés alatt jók voltunk, nem voltak hullámvölgyek, fizikailag bírtuk a terhelést, Karol végig a kispadon szurkolt nekünk. Megérte a kemény edzés, 11 ponttal győztünk. A lefújás után felszabadult ünneplés kezdődött, Beus kirohant a szurkolók közé. Az egyik parókás nyakába ugrott, akkor vettem csak észre, hogy ő Kimi. Mikor sorra vette le mindenki az „álarcot” kiderültek a személyazonosságok. Rob, Niki, Kimi, Heikki, Mark és Ann – őt nem tudtam hova tenni – Sebi, sőt még Vitaly és a tesója is eljött. Aztán a nagy ölelkező párosok mögött – még mindig a pályán állva – megláttam őt. Neki persze nem volt parókája – az nem is illett volna hozzá – a napszemüvege, és az őrjöngő szurkolók mögött ott ült nyugodtan, csendben, és engem nézett. Egy darabig néztük egymást, majd felállt, és elhagyta a csarnokot. Tudtam, hogy nem fog részt venni a bulin, hanem otthon – azaz nálam – fog rám várni.
Mi az amit még nem beszéltünk meg? Mit akar még kínozni? Mindent tudni akar, hogy aztán ne legyen többet lelkiismeret furdalása? Mennyit tudhat? Vagy csak egy ingyen numerára jött? Rengeteg kérdés cikázott a fejemben hazafelé.
Mikor beértem a házba, a nappaliban üldögélt egy pohár bor társaságában. Meg sem mertem szólalni, de a pökhendi stílusától megindult bennem felfelé a pumpa.
- Gratulálok a győzelemhez. Jók voltatok. - köszöntött, de nem nézett fel rám.
- Ezért jöttél? - ültem le vele szemben.
- Ezért is. - nézett rám, majd kortyolt egyet az italból.
- És még? - Nem válaszolt, csak bámult rám. A nézéséből inkább azt vettem ki, hogy meg akarja ismételni az egy héttel ezelőtti éjszakát. Nem lett volna ellenemre, de azért kiábrándító volt, hogy már csak erre akar használni. - Nincs kedvem tovább veszekedni. Ha ezért jöttél....
- Én sem akarok veszekedni.
- Akkor mit akarsz? Mondd gyorsan, mert programom van. - sürgettem.
- Mondd le!
- Tessék? - hegyeztem a füleimet. Ez a stílus szokatlan volt tőle.
- Mondd le a fickót! - ismételte meg.
- Mi közöd van hozzá?
- Itt vagyok én neked. Ha csak erre kell....tudom helyettesíteni. - felállt, és bekapcsolta a CD lejátszót. Naná, hogy Madonna szólt. Live to tell, idevág. http://www.youtube.com/watch?v=bjO0PWoYr6I&feature=related
„Az igazság nincs messze, még ha jól el is rejtetted”. Célozgatni próbál? A kezét nyújtotta felém, de én csak zavartan pislogtam rá. - Táncolj velem! - kérte lágy hangon. Szótlanul engedelmeskedtem neki. Mellé léptem, megfogtam a kezét, a másik kezemet a vállára tettem, ő szorosan magához húzott. Annyira vágytam rá, hogy egészen beleszédültem az illatába. Engem nézett, de én nem mertem a szemébe nézni, a ritmusos ringáson kívül semmi mozdulatra nem voltam képes. A kezemet a mellkasára tette, pont a szíve fölé, hogy még szorosabban át tudjon ölelni. Nem emlékszem rá, mikor táncoltunk így utoljára – talán még soha – de annyira bántam már, hogy nem voltam türelmesebb. Mennyivel jobb lett volna önmarcangolás nélkül, tiszta lelkiismerettel ringatózni vele. A kezeimet feljebb csúsztattam, a fejemet a vállára hajtottam. Persze nem bírtam ki sokáig, hogy ne csókoljak a nyakába, ez az én gyenge pontom. Az ő keze sem maradt mozdulatlan, a hátamat simogatta, végig a gerincvonalamon. Nagyon kellett magamat türtőztetni, hogy ne támadjam le, de ez nem tartott sokáig. A lejátszó átváltott a következő számra, Justify my love, azaz igazold a szerelmem. 

http://www.youtube.com/watch?v=Np_Y740aReI&NR=1
„Meg akarlak csókolni Párizsban, a kezed akarom fogni Rómában, szeretkezni akarok egy vonatban, az egész országon keresztül, ez csakis miattad van....”. Vágyakozva néztem rá, de ő nem kezdeményezett. Az arca minden részletét alaposan szemügyre vettem. A homlokát, a szemeit, az orra ívét, a száját...amibe nem tudtam nem beleharapni. Hagyta, de nem adta vissza a törődést. Ez tetszett, még jobban akartam. A számat az övére helyeztem, a nyelvemmel körbe megnedvesítettem az ajkait, majd újra beleharaptam. A szeme csukva volt, de még mindig nem törődött velem. Tovább próbálkoztam, újra és újra a számba vettem az ajkait. A keze a csípőmre tévedt, majd egy határozott mozdulattal felemelt, a lábaimat átkulcsoltam a dereka körül. A nyakába kapaszkodtam, míg ő az ingemet kihúzta a nadrágomból, végre érezhettem a kezeit a bőrömön. Égettek.
- Mondd el végre miért jöttél vissza! - ziláltam, szinte könyörögtem.
- Nem akarok többet veszekedni! - válaszolt, miközben letérdelt velem, és elfektetett a szőnyegen.
- Én sem, csak szeress! - emeltem magasra a kezem, hogy le tudja húzni rólam a felsőm. Hozzáláttam, hogy levegyem róla is a felesleges ruhadarabokat. Már attól boldog voltam, hogy újra érezhettem magamon a csupasz testét. Hiányzott! Nagyon. Úgy szerettem, mint már nagyon régen. Nem volt, mit elpalástolnom, ismerte minden titkomat. Valószínűleg többet is, mint kellene. Lassan, megfontoltan szerelmeskedtünk, de mikor eljutottunk odáig, hogy egyesüljünk, kétkedni kezdtem.
Egy kicsit eltoltam magamtól, a szemébe akartam nézni.
- Mi a baj? - kérdezte rekedten.
- Miért jöttél vissza?
- Őszintén? - kérdezte, mire én bólintottam. - Fogalmam sincs. Csak úgy éreztem, hogy nem engedhetlek el. Ilyen könnyen nem! - hajolt vissza a nyakamhoz, apró csókokat lehelt rá.
- Eddie! - suttogtam.
- Igen? - nézett rám újra.
Hosszú ideig tartott, amíg fel mertem tenni azt a kérdést, ami igazán foglalkoztatott.
- Meddig maradsz? - Tudom idegesítő, hogy mindig tudnom kell az időkeretet, pláne ilyenkor. Ő is mosolygott.
- Keddig biztosan. - csókolt meg. Most már volt nekem is okom mosolyogni. Miután ezt megtudtam, több kételyem nem volt. Csodálatos perceket, órákat töltöttünk együtt. Az ágyban soha nem voltak gondjaitok. - szólalt meg bennem a kisördög, de most nem törődtem ezzel. Élveztem az életet! Vele!

 

49.rész

 

Vasárnap reggel egy SMS-re ébredtem, azt hittem Karoltól jött, aki Sebivel egy kis német focimeccses hétvégére szökött. Eddie öleléséből kibontakozva, a telefonomat kerestem.
- Itt van az én felemen. - dünnyögte, de már meg is fordult, hogy átadja nekem. Akarva vagy akaratlanul ránézett a kijelzőre, az arca elkomorodott.
- Chrsitiantól jött. Biztosan meg akar hívni Szingapúrba, a régi idők emlékére. - gúnyolódott mérgesen. Dühösen csapta le magáról a takarót, kiment a fürdőbe, jó hangosan becsapva maga mögött az ajtót. Mire észhez tértem volna, a telefonom zenélni kezdett, a hívó fél ugyanaz volt.
- Hallo. - ugrottan ki az ágyból, és kimentem a folyosóra.
- Szia. Miért suttogsz? - utánozott.
- Szerinted? - kérdeztem vissza idegesen.
- Eddie nálad van?
- Igen, itt van.
- Oké, értem, csak gratulálni akartam a győzelmetekhez. Légy jó, szia.
Olyan gyorsan letette, elköszönni sem tudtam. Nagyot sóhajtva mentem volna vissza a szobába, de az ajtóban állt ő. Az arca megfeszült, sok jót nem jósoltam magamnak. Nem szólt semmit, csak megvetően nézett rám, majd letrappolt a lépcsőn. Felöltöztem, és utána mentem.
- Nem az nem kell, csak tankold fel a gépet. Hamarosan indulok. - hallottam, ahogy telefonál.
- Elmész?
- Minek maradjak? Jön a váltás! - gúnyolódott.
- Hülye.
- Hja. - Olyan nagyképűen pakolta a cuccait, hogy legszívesebben nekimentem volna. Tudom, hogy lebuktam előtte, és ha odafönt szépen megkér, talán elmondom neki a történetet, de így már biztosan nem. Belőlem egy szót sem fog kihúzni! Ha én hagyom magára több hétig, ő is lefektetett volna valakit, ebben biztos vagyok.
- Most mennyi időre mész el? Csak hogy tudjam. - pattogtam. - Nem szeretem, mikor bejelentés nélkül jössz-mész. - Válasz helyett nekem dobta a lakáskulcsát. Na, ez volt az a pont, amikor elöntötte a lila köd az agyamat.
- Nem szereted, mikor jövök-megyek? - hajolt megint az arcomba. - Pedig élvezni szoktad. Elég hangosan. - kikerült, és visszament, hogy lehozza a táskáját.
- És te is, ha nem tévedek. - vágtam vissza lekezelően.
Fel-le rohangált a lakásban, kereste a dolgait. Mikor észrevette, hogy őt nézem, megállt egy percre.
- Volt több is köztetek, vagy csak húzod az agyát, ahogy szoktad?
- Eddie! Ha azt hiszed, hogy bevettem azt, hogy te abban a 4 hétben nem húztál meg egy csajt sem, akkor nagyot tévedsz! - Erre megindult felém, de le nem vette a szemét rólam.
- Nem azt kérdeztem, hogy te mit hiszel el nekem. Meddig jutottál vele? - Nem válaszoltam, még az alsó ajkamat is beszippantottam, nehogy elszóljam magam. Nem magamat védtem, csak az elvemet. Ő sem számolt be nekem soha a nélkülem eltöltött idejéről, én miért tegyem? - Válaszolj a kurva életbe! - ordított, mire összerezzentem.
- Mit akarsz hallani? - kérdeztem halkan.
- Az igazat!
- Azzal te is lógsz nekem! - Megint farkasszemet néztünk.
- Utoljára mondom el, hogy nem volt senkim, amióta veled vagyok. Senkim, érted? De most már bánom. - húzta el a száját.
- Akkor menj, és pótold be, ami elmaradt! - nyitottam ki az ajtót, úgy láttam már elkészült. Akkora erővel csapta be, hogy leesett róla a levéltartó. - Normális vagy? - néztem a széthullott papírokra a földön, de ő le sem vette a szemét rólam. Elindultam, hogy összeszedjem, de karon ragadott.
- Addig innen el nem megyek, amíg el nem mondasz mindent! - sziszegte. Itt éreztem, hogy annyira elegem van belőle, hogy bármit megtennék, csak menjen el végre a francba. Leráztam magamról a kezeit.
- Jó. Honnan kezdjem? - kiabáltam, elvégre én vagyok otthon.
- Biztosan ott kezdődik a történet, hogy én, mint a gonosz szerető elhanyagoltalak. - gúnyolódott tovább fennhangon.
- Vagy inkább ott, hogy pár hónapig volt egy szeretőd, de elfelejtetted kielégíteni. - vágtam vissza, tudtam, hogy ez az elevenébe vág. A hatás nem maradt el, lehervadt az arcáról a vigyor. - Komolyan azt hitted, hogy nem keresek valami pótlékot magamnak, amíg te a kurva üzleteiddel vagy elfoglalva? Eszem ágában nem volt senkivel megcsalni téged. Megígértem magamnak, hogy nem teszem. De akkor még nem felejtettek ott bizonyos helyeken, nem néztek levegőnek társaságban, nem ráztak le telefonon, nem ültettek fel hamis ígéretekkel, és főleg nem fizettek ki egy hitelkártyával. - A végét már úgy ordítottam.
- Ezek csak kifogások. - legyintett lekezelően. - Az elejétől fogva rá voltál kattanva Christianra.
- Ez igaz. De áruld el, te megdugsz mindenkit, akire rá vagy kattanva? Elég jól bírod, de ennyire menő még te sem vagy. Chris és én sem így indultunk.
- Chris és én. - nevetett keserűen. - Mondd azt nyugodtan, hogy mi. Mekkora egy barom vagyok! - ordította a plafon felé.
- Ez nem erről szólt. - csóváltam meg a fejem.
- Akkor miről szólt? Világosíts fel! - ordította.
- Csak a szexről. Neki volt rá ideje. Neked nem. Ennyi. - Bár nem vagyok biztos benne, de úgy nézett ki, hogy az, hogy végre kimondtam, amit hallani akart, teljesen letaglózta.
- Szóval lefeküdtetek. - állapította meg magának.
- Szingapúrban, miután levélben szakítottam veled.
- Amelyik levelet soha senki sem látott. - morogta.
- Most ezzel mit akarsz mondani? Azt, hogy nem is volt levél, vagy.....azt, hogy a kurva kártyádat nem is küldtem vissza, hanem azóta is abból...
- Jaj, hagyjuk már azt az istenverte kártyát! Nem erről van szó már rég óta....Engem nem tudsz levélben utolérni. Telefon, SMS, e-mail, de levélben nem. Ezt tudhattad volna.
- Mégis honnan?
- Kitalálhattad volna, abból, hogy kétnaponta máshol tárgyalok.
- Igen, csak éppen elfelejtetted megadni a koordinátáidat. Legutóbb, mikor elmentél, még azt sem mondtad, hogy melyik országba mész.
- Mióta?
- Mit mióta?
- Mióta kefél az állítólagos barátom? - Úgy nézett rám, mint egy utolsó utcalányra.
- Csak egyszer....- motyogtam.
- Befejeznéd már a hazudozást? - kiabált rám.
- Nem hazudok, csak Szingapúrban voltunk együtt.
- Azt én értem, de hogy nem csak egyszer, az holt biztos. Ismerlek. - húzta el a száját.
- Abbahagynád?
- Mit?
- A sértegetést. Értem én, hogy meg vagy bántva, de ehhez nincs jogod. Nem ígértél nekem semmit, és én sem neked. Azt sem tudtuk, hogy lesz-e kettőnkből valami. Most meg úgy viselkedsz, mintha legalább a házasságunkat tettem volna tönkre. Ugyanúgy a szeretőd vagyok, ill. voltam neked is, mint neki. A különbség annyi, hogy ő ezt értékelte, te pedig természetesnek vetted. Ugyanúgy kihasználtatok, ahogyan én titeket. Igazán nincs oka senkinek megsértődni.
- Te ezt komolyan így gondolod?
- Miért mit gondoljak erről? Ha azt szeretnéd, hogy könyörögjek, hogy bocsáss meg, akkor hiába vársz. Nem fogok bocsánatot kérni, te sem tennéd az én helyemben. Sajnálom, hogy megtörtént, de hazajöhettél volna pár nappal korábban is. Vagy csak ha egy kicsit hosszabb SMS-re méltatsz, aminek a végén ott van valami. Mondjuk, hogy hiányzom, vagy valami.
- Szeretlek.
- Nem azt azért nem vártam volna el. Soha nem mondod.
- Nem, én most mondom. - mondta halkan.
- Hogyan?
- Szép! - fújtatott egyet, majd egy halvány mosoly jelent meg a szája szélén. - Végre kimondom, te meg nem figyelsz.
- Ez nálatok pasiknál valami verseny?
- Miről beszélsz?
- Arról, hogy soha nem mondtad ki. Bezzeg most, hogy van egy másik kakas a szemét dombon, most már könnyen kicsúszik a szádon. Késő, baromi késő. Eddig azt sem tudtad, hogy a világon vagyok...
- Na, na, azért ne túlozzál. - emelte föl megint a hangját. - Ha annyira szar volt eddig mellettem, akkor miért nem dobtál ki hamarabb?
- Látod mennyi esélyt kaptál? - húztam el a számat. Hosszú csend telepedett ránk aztán hirtelen felugrott.
- El kell mennem sétálni! - Rám nézett, majd kiviharzott az ajtón.

 

50.rész

 

Legnagyobb meglepetésemre néhány óra múlva visszajött. Kénytelen volt csengetni. Nagy sóhaj kíséretében beengedtem.
- Bocs, de a kulcsot....
- Hozzám vágtad. Emlékszem. - fejeztem be a mondatát.
- Még egy dolog, amit ezerszer a fejemhez fogsz vágni. - lépett be az ajtón.
- Fogok?
- Átmentem Karolhoz..... - Nem reagált a kérdésemre, csak levágta magát az egyik fotelbe.
- Minek?
- Végig kellett futtatnom a dolgot, és tudni akartam, hogy neki hogyan adtad elő. Azt hazudtam, hogy te mondtad el, hogy ő is tudott rólatok. Bevette.
- Te nem vagy semmi. - Ekkora cseles hímneműt még életemben nem láttam. Néha úgy taktikázik, mint egy nő.
- És? Mit tudtál meg?
- Annyit, hogy most tényleg nem hazudtál. Kivételesen. - húzta el a száját. - Vagy....
- Vagy? - húztam fel a szemöldököm.
- Vagy a barátnődnek is hazudtál. Bár ezt azért kétlem, hiszen ő is csajból van, és ugye a nők falaznak egymásnak.
- Ha csak át nem veri őket egy ír macsó. - húzódott mosolyra a szám.
- Emiatt ha nem haragszol, nem fogok a bocsánatodért esedezni. - gúnyolódott ő is. - Megérdemelted. Legalább ennyit törlesztettem.
- És most?
- Elhúzok. - állt fel, miközben meglapogatta a zsebeit, mint aki keres valamit.
- Jó mulatást!
- Neked is. Mész valamelyik futamra?
- Idén már biztosan nem. - válaszoltam tettetett vidámsággal a hangomban, de a kedvem egyre rosszabb lett.
- Azt hittem Christian meghívott. - szúrt belém még egy utolsót.
- Nem és nem is fog. - Most már nem tudtam leplezni a rossz kedvemet. Az egész úgy tűnhetett, hogy amiatt lettem lehangolt, hogy nem kaptam meghívást a következő versenyekre, de valójában ez a barom lombozott le ennyire. Nem akartam, hogy elmenjen, de nem tehettem ellene semmit.
- Csak várd ki a végét! Még hiányozhatsz neki annyira, hogy tizenhat órát utazzon csak azért, hogy veled lehessen, akár csak egy-két órára. - morogta, miközben háttal állt nekem, és a bőröndjéből szedett elő valamit. - Ja, nem, bocsi! Az én voltam! - fordult felém gúnyosan.
- Muszáj ezt? - néztem rá mérgesen, miközben a könnyeimet nyeltem. - Muszáj belém rúgni még néhányat, mielőtt megint elmész?
- Ezt neked hoztam. Dubaiban csináltattam. - adott át egy kis dobozt. - Nem volt megfelelő alkalom, hogy átadjam, de ez már a tiéd, vissza nem viszem. Ha nem kell, dobd a kukába! - Mivel nem nyúltam érte, letette az asztalra. Nem nézett rám, csak kiment az ajtón. Bepakolta a kocsiba a bőröndjeit, majd visszajött a kézitáskájáért.
- Akkor ennyi volt. - dünnyögtem, miközben gyorsan letöröltem a könnyeimet.
- Ezt döntsd el te! - nézett rám. - A barátnőd úgyis be fog számolni róla – mert neki is elmondtam - hogy én szeretném még ezt helyrehozni. De ehhez te is kellesz, és persze rengeteg idő. Ha akarod még egyáltalán.
- Persze vannak feltételeid. - emeltem fel a fejem.
- Igen, ahogyan neked is lesznek gondolom. - kaptam egy puszit a fejemre, és kiment az ajtón. - Majd hívjál, jó? - kiabált vissza. Nem tudtam, mit mondani, erre nem voltak szavak. Fel sem fogtam, hogy kaptam még egy esélyt. Csak annyit éreztem, hogy már most hiányzik, pedig a kocsi motorját még mindig hallom, ahogyan kitolat az útra. Leverten ültem le az asztalhoz, hogy hosszú percekig bámuljam azt a kis dobozt. Végül úgy döntöttem, hogy nem nézem meg, inkább elmegyek aludni.
Éjjel két óra volt már, de én még mindig álmatlanul forgolódtam az ágyamban. Kínomban lementem a konyhába valami kis nassolnivalóért. Megakadt a szemem az ajándékon, még mindig csak néztem, mint valami csodát. Felvittem, az ágyban magam mellé fektettem, egy darabig néztem rá, mígnem elaludtam.
Másnap reggel odatelefonáltam Norbinak – az edzőnek – hogy ha nem baj, én a reggeli tréninget kihagynám. Kitaláltam valami hazugságot arról, hogy hajnalban jöttem haza, mert elromlott a kocsim, stb, stb. Hazudni mindig is nagyon jól tudtam! Mikor – mérgesen ugyan – tudomásul vette a dolgot, a lelkemre kötötte, hogy délután mindenki előtt érkezem, és utolsóként távozom. Kikapcsoltam a telefonomat, és újra elaludtam. Legközelebb negyed háromkor ébredtem meg, alig volt időm a délutáni edzésig. Gondoltam egy merészet, és felhívtam Zoli bát, azt hazudtam neki, hogy Norbit nem tudom elérni.
- Nem megyek az edzésre, lázas vagyok. Holnap elmegyek dokihoz. - köhögtem. Meg sem vártam a választ, letettem. Már sötétedett, mikor ajtódörömbölésre ébredtem. Tudtam, hogy le kell mennem, különben rám törik.
- Ez vagy Norbi, hogy kirúgjon, vagy Karol, hogy lecsesszen. - morogtam magamnak. De mindkét esetben tévedtem, Eddie állt az ajtóban.
- Mi van veled? Egész nap hívtalak. Karol megmondta, hogy nem voltál edzésen, mert beteg vagy. Ő azért nem aggódott, mert azt hitte, hogy kibékültünk, és együtt töltjük a napot. - rontott be a nappaliba.
- Miért hisz ilyeneket?
- Mert tegnap azt mondtam neki, hogy mindenképpen ki akarok veled békülni. - halkult el. - Csak azt nem tudtam, hogy hogyan csináljam.
- Eddie....
- Nem, most te figyelj ide! Amit most mondok, úgyis le fogom tagadni. - rázta meg a fejét, mint aki rossz álomból ébredt. - Iszonyú dühös vagyok, és annyira haragszom rád, hogy nem tudom képes leszek-e elfelejteni ezt az egészet neked. Őszintén szólva, még abban sem vagyok biztos, hogy megér-e ez az egész nekem annyit, hogy negyvenöt évesen változtassak a szemléletemen, és...
- Akkor ne változtass! - csattantam fel, de hamar leintett.
- Most én beszélek. Szeretlek, és hiányzol, de ez nem ilyen egyszerű. Igazad van abban, hogy nem ígértünk egymásnak semmit. Én sem neked, de mégis meg tudtam állni, hogy ne lépjek félre. Biztos vagyok benne, hogy te ugyanezt nekem nem bocsátottad volna meg. Hagytad volna, hogy hetekig kepesszek utánad. Most viszont, rólad derült ki, hogy... - idegesen a hajába túrt, majd nagyobb hangerőn folytatta. - Az istenért semmi megbánást nem éreztem a szavaidból! Nézz magadra! Látom, hogy nem vagyok neked közömbös, de miért nem tudod ezt kimondani? Miért nem tudod megerőszakolni magad, és kinyögni azt, hogy ne haragudj? Miért kell megjátszani az érzéketlen kurvát, mikor nem vagy az? Kinek jó ez? Nekem, nem. Neked, sem. Akkor kinek játszol? Nagyképűen a képembe vágod, hogy kihasználtad az egyik jó barátomat. Mit akarsz, hogy gratuláljak? Azt hiszed az megnyugtat, hogy csak szex volt köztetek? Bár szerettél volna belé! - tárta szét a karját. - Akkor nem lenne ez az egész annyira szánalmas.
- Döntsd el, mi legyen, és én alkalmazkodom. - szólaltam meg, bár ne tettem volna.
- Miért neked tök mindegy, hogy hogyan döntök? - ordította.
- Nem. - suttogtam.
- Akkor miért mondasz ilyen hülyeséget?
- Mert csak te dönthetsz, neked vannak kétségeid, illetve....
- Hogy mi? Mi az, hogy kétségeim? Nem úgy keltem fel egyik reggel, hogy hirtelen kétségeim lettek. Ha jól emlékszem, úgy volt, hogy a barátnőmet, felhívta az egyik numerája!
- Csak egy van.
- Egyelőre. - egészített ki epésen. - Én nekem ebből rohadt elegem van! Itt állunk napok óta, és azt várjuk, hogy a másik döntsön! Ez szánalmas.
- Én azt szeretném, ha együtt maradnánk, de ez nem rajtam múlik. - Ezt egy nagy levegővétellel sikerült kimondanom. Végre! Ez is haladás!
- De, csakis rajtad múlik! Neked kell eldöntened, hogy kibírod-e félrelépések nélkül! Neked kell eldöntened, hogy ha valami bajod van velem, akkor szólsz-e, vagy csak csendben duzzogsz! És jó lenne, ha leállnál a hazugságaiddal is, mert attól is a falnak megyek.
- Ennyi? - kérdeztem pökhendin.
- Nem tudom, ennyi jutott most az eszembe. - rántotta meg a vállát. - Most halljam te mit vársz?
- Eddie, ez nem egy üzleti szerződés!
- Nekem az! Én így működöm! Ez vagyok én, és így kell elfogadnod. Nehogy már ebbe is beleköss!
- Jó. Jó. - intettem le. - Soha nem akartam sokat, csak, hogy törődj velem. Érezzem, hogy szeretsz, nem baj, ha nem mondod ki! Ne vegyél félvállról, és legyen időd rám. Tartalmas, nemcsak olyan „kapsz is valamit meg nem is”. A pénzedet pedig hagyjuk ki örökre a kapcsolatunkból! Nem érdekel, elég nekem annyi, amim van.
- Szóval az ajándékkal megint mellé lőttem. - szomorodott el. - Néha az az érzésem, hogy semmit nem csinálok jól. Állandóan belém kötsz!
- Tudom. Bocs, majd visszafogom magam. Az ajándékodat még nem láttam, de kérlek ne vegyél nekem drága dolgokat!
- Miért nem nézted még meg?
- Nem akartam, hogy... - tehetetlenségemben felnyögtem. - Jaj! Nem tudom, de az volt az érzésem, hogy ha kinyitom, akkor tényleg vége lesz. Az ajándék volt már csak, ami te voltál... Nem tudom elmagyarázni. - öleltem át magam. Iszonyú szerencsétlennek éreztem magam! - Hülyeség tudom! - legyintettem.
- Nem az. - suttogta Eddie, miközben magához húzott. - Értem én, de miért....Miért érzed úgy, hogy még előttem is el kell titkolnod, hogy szeretsz?
- Mert te is eltitkolod. Nem akarok többet adni, mint amennyit kapok!
- Ezzel a logikával, elmarakodhatunk még évekig! - Rá néztem, de láttam, hogy mosolyog. Hangosan felnevettünk mindketten, ami röhögésbe csapott át. Sokáig nem bírtuk abbahagyni. Közösen megnéztük az ajándékot, ami egy gyönyörű – és megjegyzem méregdrága – medál volt. Egy kicsike kosárlabda, mindenféle színű gyémánttal díszítve. Imádtam! És ezt ki is tudtam mutatni! Büszke voltam magamra!

 

51.rész

 

A következő napokban furcsa dolog történt velem, velünk. Megváltoztunk, na persze nem annyira, mint kellett volna. Eddie-vel kapcsolatban jobban éreztem, hogy fontos vagyok neki, talán szeret, de ugyanakkor kaptam mellé egy adag távolságtartást. Talán elvesztette a bizalmát felém? Lehet. Akkor mégis, miért van még itt nálam? Nem tudom. Nem is érdeklődtem eziránt, hiszen örültem a nyugodt hétköznapoknak, és annak, hogy végre itt van velem. Többet nem veszekedtünk, nem is emeltük fel a hangunkat, de mégis ennek a hallgatásnak meg volt a maga veszélye. Csak azt nem tudtam, hogy mi az, és mikor fog lecsapni. Eljártam edzésekre, a csajokkal beszélgettünk, találkozásaink ugyan ritkultak. Mindenki sietett a párjához, így csajos mély interjúkra nem volt alkalom.
Eljött a hétvége, pénteken megint bajnokit játszottunk, Eddie elutazott egy napra. A meccs utáni buliról értem haza éppen késő este, mikor kaptam egy telefont Christől.
- Hello.
- Miért kellett meggyónnod neki? Arról volt szó, hogy tartod a szádat. - A hangja számon kérő volt.
- Na még egyszer. Mondom hello. - próbálkoztam újra. Egy kis jó modort tanulni soha nem késő.
- Bocs. Szia. Hogy vagy? - Egy kicsit megenyhült, de még így is hallottam a hangján, hogy valami nincs rendben.
- Mi a gond? Mi történt?
- Eddie nekem támadt.
- Micsoda? Úgy érted, fizikailag?
- Nem, azért azt nem, de ez jobban fájt. - Olyan fásult volt a hangja. Szegény! Őt is bajba sodortam, komolyan sajnáltam szegény Christiant.
- Meséld el, de az elejétől légyszi!
- Azért megoszthattad volna velem is, hogy tud mindenről.
- Miután felhívtál kitört a balhé. Próbáltam nem elmondani neki, de kiakasztott. Amúgy is sejtett valamit. - sóhajtottam. - Ne haragudj!
- Semmi baj, csak...
- Csak? Mesélj már! Jobb ha tudok róla, holnap hazajön.
- Páran összeültünk Velencében, hogy kártyázzunk.
- Póker? Tök jó, nekem azt mondta, hogy tárgyalni megy Bécsbe. - húztam el a számat.
- Na jó, ezt azért ne kérd számon rajta, mert megint bajba kerülünk! - Egyre morcosabb lett.
- Jó. Halljuk tovább.
- Szóval kártyáztunk. Folyamatosan célozgatott, először nem vettem a lapot, hogy rád. Teszem hozzá, vedelt, mint a gödény.
- Rajta nem nagyon látszik meg. - legyintettem. - De rám miket mondott?
- Hogy egy csaj sem ér annyit, hogy feladjon értük bármit az ember. Bár valaki beáldoz egy több, mint húsz éves barátságot egy kóbor numeráért.
- Jó tudni. - morogtam.
- Egy idő után behúztam a nyakamat is, de ez a hülye Nico kérdezgetni kezdte. Állítom ő a példaképe. Kifaggatta. Persze nevek nélkül, de én már arra vártam, hogy veszítsek, aztán elhúzok. - nagyot sóhajtott majd folytatta. - Persze Nico is többet ivott a kelleténél, és akkor olyat mondott, hogy majdnem leestem a székről.
- Mit?
- Azt, hogy látod Christian is becsajozott, most meg válik tőle az asszony.
- Úristen! - kiáltottam fel. - Miattam?
- Ne ijedezz! Nem miattad. - egy nagyot fújtatott, majd folytatta. - Valamit neked sem mondtam el. Én már régóta különéltem a nejemtől, volt egy barátnőm, de vele is összekaptam.
- Aztán voltam én, meg még ki tudja hányan. - nevettem. - Te nem vagy semmi! Ennyit a nagy dumádról! Ezt megjegyeztem. Elismerésem.
- Köszönöm. - nevetett ő is. - Látod én magamnak is meg tudom keverni a dolgokat. A lényeg viszont annyi, hogy Eddie teljesen félreértette a dolgot.
- Na, most egy kicsit elvesztettem a fonalat.
- Nico az igazi barátnőmre gondolt, akit kivittem pár futamra. Eddie viszont....
- Rám? Jézusom, akkor ezen akadt ki. Én azt mondtam neki, hogy csak Szingapúrban voltunk együtt.
- Most már tisztáztam vele, ne félj. De ez nem volt ingyen.
- Hogyhogy?
- Nem bírta tovább cérnával, és ott mindenki előtt nekem esett. Nem verekedtünk, aminek nagyon örülök teszem hozzá, de leordította a fejemet. Rohadt kínos volt. Nekem legalábbis, a többiek jól szórakoztak.
- És mit mondott?
- Azt inkább nem mondanám el. A nagy része úgyis nekem szólt.
- Tudnom kell, mi a véleménye rólam. Chris, légyszi! Itthon nem beszél erről.
- Nem akarom még jobban megkavarni a dolgokat köztetek.
- Legalább azt mondd meg, hogy nagy szarban vagyok?
- Hát. - gondolkozott egy darabig. - Eléggé. Ne haragudj!
- Most leteszlek, jó? - Elcsuklott a hangom, éreztem, hogy nem fogom sokáig bírni.
- Sajnálom. Ha kellek hívj! Komolyan mondom. Jó?
- Akár egy kóbor numerára is? - viccelődtem, de a könnyeim már utat törtek maguknak.
- Pláne. Csókollak.
- Én is, szia.
Habár aznap a harmadik győzelmünket ünnepelhettük a csapattal, az én hangulatom mégis vigasztalhatatlanul elromlott. Ez nem javult másnap reggel sem. A csajokkal nem tudtam beszélni, mindketten szerelmes enyelgésen voltak, így egyedül maradtam vadabbnál vadabb gondolataimmal. Eddie dél körül érkezett, véreres szemein láttam az előző napi dorbézolás nyomai.
- Van valami fejfájás csillapítód?
- Hozok. - Olyan szívesen tettem volna megjegyzést, de nem fedhettem fel előtte, hogy tudok a kis vitájáról.
- Képzeld Christianék válnak Alexszel. - Ezt csakúgy mellékesen jegyezte meg két korty víz között. Erősen törtem a fejem, hogy hogyan illene reagálnom erre. Most játsszam el megint a meglepettet? Ahhoz nem sok kedvem volt, úgysem lett volna hiteles. Ha viszont elmondom, hogy tudom a valódi okot – ami nem én vagyok – kiborul a bili. - Hallod? - Feltűnt neki is a hallgatásom, fürkészőn nézett rám.
- Hallom. Mit mondjak?
- Már mindent elmondtál. - húzta el a száját. Okos ember! Túl okos. - Beszéltél vele, igaz? - Nem válaszoltam csak bólintottam.
- Miért kellett neki támadni?
- Gondolkoztam. - terelte másra a témát.
- Kérdeztem valamit. - Nem hagytam magam.
- Tudom, de nem hiszem, hogy magyarázkodnom kellene. - Nézett rám közömbösen. Utáltam, mikor előjött belőle a hím soviniszta.
- Mire jutottál? - sóhajtottam.
- Én ezt nem fogom tudni megemészteni. Jobb lesz, ha egy időre jegeljük ezt a kapcsolatot.
- Neked biztosan jobb lesz. - kaptam fel a vizet. - És az, hogy szeretnéd mindenképpen helyrehozni, illetve esélyt adni nekem, hogy helyrehozzam? Azzal mi van?
- Őszintén nem nagyon érzem, hogy helyre akarod hozni. - vágott vissza. - Különben nem tartanád a kapcsolatot még mindig vele.
- Te pedig nem hazudnál arról, hogy hol jársz éppen.
- Jó. - állt fel. - Na, ebből van elegem. - mutatott rám. - Ez így már csak szenvedés. Elegem van az állandó veszekedésekből. Igazad volt, nem tudunk kibújni a bőrünkből. Tartsunk egy kis szünetet.
- És ki mondja meg, hogy mikor van vége a szünetnek?
- Nem tudom. - tárta szét a karját. - Semmit nem tudok. Csak azt tudom, hogy nem akarom megjátszani, hogy minden rendben van, mert nincs. Nem akarok reggeltől estig marakodni. Nem akarom mindig azt figyelni, hogy neked mi a bajod velem. Nem tudok megbízni benned, és te sem bennem.
- Jó, akkor legyen! Tartsunk szünetet! - álltam fel én is a helyemről, és pár lépést tettem felé. - Arra viszont megkérlek, hogy ha már most kétséged van afelől, hogy ezt folytatni fogjuk....
- Én jelenleg mindenben kételkedem.
- ….akkor inkább ne szünetet kérj, hanem szabadságot. - nyeltem nagyokat. De könnyű ezt kimondani, de ha most azt mondja, hogy igazam van....én elájulok.
- Életem egyik legnagyobb hibája lenne elengednem téged, mert régóta vágytam egy olyan nőre mint te vagy. De ha megjátszanám, hogy minden rendben, és megbocsátok, akkor azzal is óriásit vétenék. Fogalmam sincs, mit csináljak.
- És ha elmész és kiszórakozod magad, akkor jobb lesz?
- Nem tudom. - rántotta meg a vállát. - De most így sem jó.
- Akkor erről ennél többet nem lehet beszélni. Szia. - fordítottam hátat neki. A vállamnál fogva magához húzott, megcsókolta a tarkómat, és kilépett az ajtón. Legalább mondhatott volna valamit, csak annyit, hogy.....szeretlek. Akkor reménykedhettem volna. Vagy azt akarta, hogy ne is legyen okom a reményre? Hogyan akar majd szakítani velem? Egy SMS-ben? Jézusom! Ebből tényleg elég! Nem járathatom folyton ezen az agyamat!

 

52.rész

 

A vasárnapot arra sem méltattam, hogy kiszálljak az ágyamból. Hétfőn pedig a reggeli edzés után csak egy vágyam volt, hogy újra visszafeküdjek. A hét közepéig ment ez így, amikor elhatároztam, hogy elutazom egy időre. Csak azt nem tudtam, hogy hova, mikor, és kivel. Ki kellett kerülnöm innen a taposómalomból, mielőtt felzabál a depresszió.
Ezen a hétvégén nem lesz meccsünk, vagy most megyek vagy újabb három hétig erre esélyem sem lesz.
- Hallo. - szólt bele egy álmos hang a telefonba.
- Hilary? Moncsi vagyok.
- Szia! - kiáltott bele rég nem látott unokahúgom a telefonba. - Mi van veled? Hallottam rólad egyet s mást. - kuncogott. - Tényleg Eddie Irvine-nal kavarsz?
- Te meg ezt honnan a jó büdös francból tudod? A családból senki nem tudja. - nevettem fel keserűen. Nem voltak jó kilátásaim. Pont azért akartam Milánóba menni hozzá, hogy elfelejtsem Eddie-t, erre ez van.
- Viccelsz? Itt Olaszországban imádják. Volt rólatok pár kép egy pletykalapban.
- Remélem név nélkül. - morogtam.
- Csak azt találgatták, hogy ki lehetsz. De mi a baj?
- Semmi. Csak meg akartalak látogatni, de már nem olyan jó ötlet.
- Köszi.
- Nem úgy, csak azért mentem volna, hogy....
- Vége?
- Nagyon úgy néz ki.
- Gyere! Ígérem többet egy szót sem ejtek róla. Bulizunk ezerrel. - Nem tudtam mit válaszoljak. Továbbra sem tartottam jó ötletnek. - Ha akarod szidom neked éjjel-nappal. - felnevettem.
- Nem, az előző változat jobban tetszett.
- Oké. Akkor többet nem beszélünk róla. Már úgy hiányoztál.
- Te is nekem. Mesélj, mi van veled?
- Nem sokára kijön egy saját kollekcióm. Választhatsz belőle.
- Akkor van munkád bőven. Nem biztos, hogy most kellene a nyafogásommal odamennem.
- Te hülye vagy! Hagyd ezt abba! Ülj fel az első gépre, és gyere!
- Imádlak.
- Én is téged. Siess! Na pakolj!
Aznap egy másik nagy elhatározásra jutottam, amit évek óta halasztgattam. Beadtam a jelentkezésemet a Bécsi Egyetem Sport karára. Régi álmom, hogy személyi edző legyek, de mindig halasztgattam a döntésemet. Bécset pedig különösen imádtam, így tudtam, hogy egyszer oda fogok költözni. Hónapokig vagy azt hiszem van már egy éve is, azon rágódtam, hogy abba kellene hagyni a kosárlabdát. Imádok játszani, de már nem okoz akkora örömet, mint annak idején. Reálisan láttam a képességeimet, nem vagyok a legjobbak között. Jó vagyok, de nem a legjobb. Esélyem sincs, hogy egy nagy nevű csapathoz szerződhessek, és már én sem leszek fiatalabb. A tandíj és az egyéb költségek árát már egy jó ideje félretettem, nem volt, mire várnom. Váltanom kell, és ez a legjobb alkalom erre.
Sietősen összepakoltam a bőröndömet, és foglaltam jegyet a csütörtök reggeli milánói járatra. Mikor végeztem sorra felhívtam a lányokat, és a családomat. Előbbieknek elmondtam mindent töviről hegyire, a családommal csak annyit osztottam meg, amennyit feltétlenül kellett.
Hilary, ahogy megígérte kint várt a reptéren, annyira hálás voltam neki.
- Egy kis időre be kell ugranunk a hotelbe, de aztán sietünk haza.
- Mi dolgunk van ott?
- Időközben leszerveztek nekem egy másik bemutatót is, itt ugyan csak pár darabom lesz a kifutón, de ez is valami. - nevetgélt. Imádta ha zajlik az élet. El sem tudtam képzelni, milyen ő amikor unatkozik. Olyan nincs is szerintem. Majdnem tíz éve érkezett a divat világába, végigjárva a ranglétrát. Volt ő varrónő, anyagbeszerző, asszisztens, és most már saját kollekciót tervez. Gyönyörű ruhái voltak, elegánsak, ízlésesek, olyan, amit a felkapott sztárok viselnek a vörös szőnyegen. Egy-két állandó olasz kuncsaftja már volt, színésznők, médiasztárok.
- Olyan büszke vagyok rád! - öleltem meg.
- Köszönöm. Ez persze kölcsönös. Örülök, hogy végre lépni mersz, és beveszed Bécs városát. Te leszel a legjobb személyi edző. - udvarolt.
- Drága vagy! Szívem szerint örökre itt maradnék veled. Ha te mellettem vagy, én annyira rendben érzem az életet. Komolyan, ne nevess! Te csak úgy ontod magadból az energiát.
- Annyi van, hogy jut itt másnak is! Szívesen adok belőle. Egyébként, ha maradni akarsz, hát tedd azt!
- Ez nem olyan egyszerű! - józanodtam ki.
- Tiszta depi vagy! Bulizni fogunk. Holnap pedig bérelt helyed van itt az első sorban a bemutatóra. - mutatott a kifutó melletti székek egyikére.
- Megbeszéltük. - kacsintottam. - Felvehetem azt a fekete csipkés rucit? - célozgattam az egyik ruhára, amit a kocsiban láttam.
- Azt neked tettem félre édes! Na, gyere, pakolj ki nálam. Egyébként ne vedd sértésnek, de nem akarsz valamit kezdeni a hajaddal?
- Mi bajod vele?
- Nem trendi.
- Oké. Gondolom erre is van már egy terved. - nevettem fel.
- Naná. - kacsintott. - Ollót neki!
Az esti buli talán túl jól is sikerült. Ha Hilaryvel megy az ember szórakozni, készüljön fel rá, hogy jobbnál jobb pasik veszik körül. Modellek, fotósok és helyi szépfiúk. Hilary imádta a munkáját, a divatot, a pasikat, egy szóval az életet. Táncoltunk, koktéloztunk, flörtöltünk. Volt a jelöltek között egy nagyon helyes fiú. Nagyképű volt, de volt mire. Bókolt, kényeztetett, udvarolt, de mindketten tudtuk, hogy csak is egy célja van. Aznap hagytam, hogy ezt a célját véghez is vigye. Hosszú idő óta sikerült Eddie-t teljesen elfelejtenem, és ezért hálás voltam neki.

 

Kép

 

53.rész

 

Reggel pokoli fejfájással, és néhány kihagyott filmkockával ébredtem. Felcsaptam a takarómat, mert borzasztó melegem volt, mikor a bal oldalamon fekvő alak morogni kezdett.
- Bébi! Ennyire rossz nem lehettem, hogy megfojts!
- Bocs. - néztem körül kábán. Megkerestem az érintettet a takaró alatt. - Te ki vagy?
- A tegnapi fogásod. - vigyorgott rám. - Ricardo Moretti szolgálatára.
- Húúú. - dőltem vissza fekvő helyzetbe, mert a fejem szétrobbanni készült. - Te emlékszel valamire?
- Aha. - Fölém hajolt és még mindig elégedetten vigyorgott. - Mindenre.
- Mesélj! Egyébként te ki vagy?
- Már mondtam...
- Tudom, de modell, vagy mit csinálsz?
- Nem, én csak úgy vagyok. - könyökölt mellém, és a nyakamat csókolgatta. - Ide járok az egyetemre, de csak mert az apám ezt akarta. Kell neki a jó és sikeres imázs.
- Miért mi az apád?
- A polgármester.
- Váó. - Hogy pont egy politikus nagyképű fiacskáját kellett elkapnom egy fordulóra. - Akkor ezért voltál olyan dühös.
- Mikor?
- Az ágyban. - kacsintottam.
- Ááá. Szóval mégis emlékszel valamire? - húzott magára.
- Azért még van mit feleleveníteni. - csókoltam meg.
- Tessék kérdezni, hol kezdjem?
- Mit szólnál a fél hathoz? - Perverz voltam, de élveztem. Nincs jobb annál, mint úgy hancúrozni valakivel, hogy tudod, hogy nem fogsz beleszeretni, mert nem az eseted. Jóképű volt, és az ágyban egy isten, ennyi volt az igényem. Nem kell bonyolítani az életet!
- Rendben. Az már éjjel is tetszett neked. - A hátamra fordított, majd lecsúszott a hasamig. Apró csókokat lehelt a bőrömre, és egyre lejjebb csúszott. Mikor célt ért hangosan felnyögtem. - Csak megjegyzem, hogy már attól elmegyek, ahogyan sikongatsz, és sóhajtozol.
- Hülye. - Kínomban felnevettem.
- Ki lakik a másik szobában? Éjjel nem aludt sokat az tuti. - vigyorgott.
- Ott egy fürdőszoba van, úgyhogy nem zavartam senkit. De most kuss, hadd koncentráljak! - nyögtem fel kéjesen.
- Csak el ne felejts törleszteni!
Pár óra mocskos és eléggé hangos szex után elbúcsúztunk egymástól. Nem ígértünk egymásnak semmit, számot sem cseréltünk, lezártnak tekintettük a témát.
Estefelé már a bemutatóra készülődtünk, mikor egy futár érkezett. Egy akkora csokor virágot hozott, amilyet életemben nem láttam.
- Hilary. Itt az újabb rajongó! - kiabáltam unokahúgomnak.
- Ez nem az enyém. - nézegette a borítékot. - Hanem a tiéd. Ricardo küldte. - El akartam venni tőle a levélkét, de hirtelen visszarántotta a kezét. - Vele vigyázz! Bele ne szeress, mert egy érzelmi fogyatékos!
- Eszem ágában sincs. De régen gyűrtem össze ennyire a lepedőt. Mit akar?
- Elkísérni a bemutatóra. Illetve őt kellene kísérned, mert őt ugye fotózzák, meg miegymás. Döntsd el! Ő ne az a megsértődős fajta, ha nem akarsz...
- De. - vágtam rá. - Miért ne! Itt a száma felhívom.
- Egy valamit tisztázzunk!
- Mit?
- Ha megint a kollekciómon akarsz akciózni – fenyegetett meg komolyan – repülsz vissza anyádhoz! - nevetett fel a végén. Úgy látszik még mindig emlékszik a két évvel ezelőtti afféromra valami Gustavval. Túl hevesek voltunk és nem bírtuk ki hazáig, így gondoltuk a raktár a legjobb hely erre a célra. Volt balhé belőle! Hilary azóta is emlegeti, bár azt hiszem nagyot nőttem a szemében.
- És a konkurencia ruháit feldúlhatom?
- Azt kötelező.- röhögött.
A hotel előtti díszlet olyan volt, mint egy amerikai filmben. Vörös szőnyeg, rajongók hada, vakuk villanása, elképesztő volt.
- Ki kellene szállni, nem? - néztem Ricardora, aki megint nem bírt a libidójával, és kis híján megdöntött a hátsó ülésen.
- Nem muszáj. - rántottam meg a vállát. - Mehetnénk még egy kört.
- Akkor szólj a sofőrnek. - Ő előredőlt, beszélt valamit az érintettel, majd visszahúzta a sötétített válaszfalat.
- Szóval? Ki teszi boldoggá a másikat?
- Sorsoljuk ki! - Hülye ötletem magyarázata az az üveg pezsgő, amit már elszopogattunk idefelé jövet.
- Ha fej én melózom, ha írás, akkor te. - Ricardo kapható volt bármilyen ökörségre, pláne ha perverz szex is a lehetőségek között volt. Feldobta az érmét, és vártuk az eredményt.
- Írás. - állapítottam meg. - Mr. Moretti, helyezkedjen el kényelmesen. - kacérkodtam.
Egy férfinek ezt a mondatot soha nem kell kétszer mondani, Ricardo is értett belőle.
Nem tudom, hogy a sofőr pontosan hány plusz kört tett még meg, de hogy pontosan tudta, hogy miért van a túlóra az biztos. Végül egy kisebb – inkább nagyobb – késéssel megérkeztünk a szálloda elé. Elrendeztük a ruháinkat, én új sminket tettem fel, majd kiszállás után végigvágtattunk a szőnyegen. Volt egy fal, amin egy szponzor felirata díszelgett, azelőtt mindeninek illet pózolnia. Én félreálltam, de Ricardo maga mellé rántott.
- Ki ne hagyd a legjobb részt! - súgta a fülembe, majd egy puszit nyomott a fülemre.
- Azt hittem azt a kocsiban már megkaptam. -súgtam vissza, miközben az úriember eltévedt kezét tereltem vissza a helyére. Ő csak vigyorgott.
Elfoglaltuk a helyünket, szinte azonnal kezdődött a bemutató. A fények kialudtak, dübörgő zene indult, és vonultak a szebbnél szebb ruhák. Hilary darabjai a legelején jöttek, felismertem a stílusát. Gyönyörű alkotások lettek ismételten. Fütyültünk, tapsoltunk, őrjöngtünk Ricardóval együtt. A többi darab valahogy nem kötött le, jobbra-balra forgattam a fejem, hátha meglátom unokatesómat, de sajnos nem őt, hanem egy kellemetlen meglepetést láttam. A gyomrom hirtelen apró méretűre ugrott össze, a fejem zsibbadni kezdett, attól féltem leájulok a székről. Tőlünk elég nagy távolságban ült Eddie egy nővel az első sorban. Nem tudom, hogy együtt lehettek-e, de nagyon úgy nézett ki. A nő nagyon ismerős volt, és idősebb a megszokottnál, de én már nem is rá, hanem csakis Eddiere koncentráltam. Ha sokáig nézel egy embert, törvényszerű, hogy feléd fordítja a fejét. Most is ez történt. Pont abban a pillanatban, mikor véget ért a bemutató, és mindenki megindult a bárhoz.
- Oda süss! Rachel Hunter! Váóó! Még mindig jó bőr! - vette észre kísérőm is a lényeget.
- Szia. - értek oda mellénk időközben. - Bemutatom Rachel
- Huntert. - előzött meg Ricardo. - Micsoda szerencse! Meghívhatom egy italra? - Bókolt a „jó bőrnek”
- Még egyszer szia. - köszöntött újra Eddie.
- Szia. - morogtam. Csodáltam, hogy kijött egy hang a torkomon.
- Mi járatban errefelé?
- Az unokatesóm darabjait is bemutatták. És te? Látom élvezed az időérés előnyeit. - fordultam gúnyosan a bárnál iszogató páros felé.
- Ezt ne itt beszéljük meg, jó?
Mindketten csatlakoztunk kísérőnkhöz, majd egy idő után kimentem a mosdóba, és mikor visszajöttem Rachel eltűnt. A két fiú még nem vette észre, hogy mögöttük állok.
- Ő mindig kapható egy jó kis dugásra! - ecsetelte Ricardo az élményeit.
- Mióta jártok?
- Tegnap találkoztunk, ma reggel nála ébredtem. Aztán a kocsiban is lenyomtunk pár numerát. Jó a technikája, ha érted, mire gondolok.
Sokszor megesett már biztosan, hogy pasik kitárgyaltak engem, de én ennek eddig még soha ne voltam fültanúja. Így már nem akkor buli!
- Nem vagyok rá kíváncsi.
- Szerintem valami fatökű vadbarom átcseszte, most meg felejteni akar. De én nem bánom, én ebből csak profitálok. - vigyorgott Moretti. Bárcsak befogná végre!
- Most már elég! - szólt rá Eddie.
- Tudod, milyen hangosan ad hangot az élvezetnek? Apám! Attól el lehet menni...
- Kussolj már! - üvöltötte Eddie, majd a következő percben már lendült a keze szegény fiú
felé.

Kép

 

54.rész

 

- Elég! - ugrottam közéjük. Eddie keze megállt a levegőben, olyan dühösen nézett rám, hogy félni kezdtem tőle.
- Te ezt tűröd? - sziszegte. - Úgy beszél rólad, mint egy... - közben feltámogatták Morettit a barátai.
- Ezért véged van! Beperellek. - üvöltötte Ricardo.
- Perelj, te nyikhaj! Most aztán megijedtem! - üvöltötte Eddie, és újra nekimenni készült a gyereknek.
- Állj le! Ne csináld! - próbáltam visszatartani, de az olasz odébb lökött, pont unokatesóm karjaiba estem.
- Gyere, tesó! Húzzunk el innen! - ráncigált el a fiúktól.
- De....agyonverik egymást! - néztem rá könyörögve.
- Majd a zsaruk elintézik. - bökött a fejével a kiérkező fakabátok felé. A dulakodókat időközben szétválasztották, Ricardot félrevonták, hogy tegye meg a feljelentést.
- Ne jelentsd fel, kérlek! - próbáltam a lelkére beszélni.
- Hagyjál! - lökött félre. - Megvolt neked ő is, mi?
- Igen, de nem ez a lényeg.
- Én magasról teszek rá, de ezt a férget kitiltatom Milánóból az tuti. - Szomorúan ballagtam Eddiehez, akit már Rachel helyett egy fiatal csaj ápolgatott.
- Eddie! - szólítottam meg. - Beszélhetnénk? - A lány úgy nézett rám, mint egy marék gilisztára.
- Válogasd meg kikkel fekszel össze! - vetette oda Eddie félvállról.
- Fel fog jelenteni. Le akartam beszélni, de....
- Nem kell engem pátyolgatni! - mordult rám.
- Jössz drágám? - ragadta karon a kis hiéna.
- Látom azért te sem unatkozol. - mértem végig lekezelően.
- Ezt a témát inkább hagyjuk! - hajolt közel az arcomhoz. - Inkább vadászd le a következő áldozatod! Hátha ő is világgá kürtöli, hogy milyen jó is veled hemperegni. - Tudom, nem volt egy bölcs megoldás, de pofon vágtam. Nem erősen, gondolom neki nem is fájt, de nekem jót tett. Hátraarcot vágtam, majd rokonommal együtt kiviharoztunk az ajtón.
Dél körül ébredtem, a konyhába érve egy halom újságot találtam. Mindegyik címlapján a tegnap esti botrányos divatbemutató szerepelt. Rólam nem volt sok kép, bár akadt, a nevem viszont szerencsére nem került nyilvánosságra. Hála Istennek, senkit nem érdekelt a teljes igazság, megelégedtek valami lovagiasságról szóló maszlaggal. A polgármester és az egykori Forma 1-es pilóta ugyanarra a nőre vetett szemet, vagy valami hasonló. Jobb is így, az igazsághoz senkinek semmi köze. Kopogtak., Hilary nem tudom, hol bujkált, így én nyitottam ajtót.
- Ricardo! Te meg mit.... - de végig sem tudtam mondani, mert beslisszant az ajtón.
- Bocsánatot szeretnék kérni a tegnapi miatt.
- Ne pereld be! Milliárdos, amúgy sem lenne semmi értelme.
- Jártál vele?
- Egy darabig, de már vége. Azt hiszem legalábbis.
- Hát ő még nem zárta le. - mutatott a kék foltjára az arcán.
- Sajnálom, de minek ecsetelted neki, hogy milyen jó numera vagyok.
- Bocs, sokat ittam, és tényleg az vagy. - vigyorgott.
- Engesztelj ki! - Nem tudom, hogy csinálja, de ha mellettem van, semmi másra nem tudok gondolni. A derekamra tette a kezét, magához húzott, és lesmárolt. A keze percek alatt a lényegre tért, amitől teljesen tűzbe jöttem. A háló felé húztam, de a kanapé háttámlájánál tovább nem jutottunk. Durván megfordított, majd a fenekemet a csípőjéhez szorította, homorítva hátranyúltam a tarkójához.
- Gyerekek! - szólt ránk Hilary. - Tetszik a mai pornó műsor, de inkább menjetek szobára!
- Bocs. Már itt sem vagyunk. - vigyorogtam.
Ahogy bezártam magunk mögött az ajtót Ricardo hátrafeszítette a kezemet, és beleharapott a nyakamba. A fájdalomtól felsikítottam.
- Hülye.
- Gondoltam, rajtad is legyen kék folt, ne csak rajtam!
- Engedd el a kezem!
- Miért? Jó ez így! - morogta a mellembe.
- Ki akarom csomagolni az ajándékom! - Ez célt ért.
- Ne kímélj! - szólt az utasítás. - Szar éjszakám volt az exed miatt, úgyhogy tartozol! - dobott az ágyra.
- Ne durvulj!
- Ó dehogynem! Lesz ez még durvább is! De élvezni fogod, ne félj! - A vágy teljesen elöntötte nemcsak a testét, hanem az agyát is. Ész nélkül rontott nekem, nem okozott fájdalmat, de eszelősen viselkedett. Már alaposan belemerültünk a dolgokba, mikor csörgött a mobilom. Nem is gondoltam rá, hogy felvegyem, de ő megelőzött. - Eddie! A csajod éppen alattam van, hívd vissza később! - röhögött. Hagytam, hadd élvezze a trófeáját! Tudtam, hogy Eddienél már így is úgy is elástam magamat, mit nekem még ez is. A következő két napon Ricardóval voltam. Nem csináltunk semmi mást, csak csavarogtunk, buliztunk, szerelmeskedtünk. Amire nem számítottam, hogy ez is, mint a divatbemutató fotói az újságban fognak landolni.
- Le kell lépnem Hil! - csóváltam a fejem. - Ne haragudj! Neked is összekutyultam mindent!
- Ugyan már! Én élveztem. Gyere máskor is!
- Tündér vagy!
- A nagy divatbemutatómra el kell jönnöd, de ha lehet Ricardo és Eddie nélkül, jó? A negatív reklám is reklám, de jobb lenne ha a ruháimról írnának! - kacsintott. - Mához két hétre itt a helyed! Egyébként meg, gyere, amikor akarsz!
- Imádlak. - Búcsúzóul megpusziltam, majd rohantam becsekkolni. Szokás szerint késésben voltam, alig találtam az útlevelem, és még a telefonom is csörgött.
- Hello, hello, menekülsz? - köszöntött vidáman Ricardo.
- Ahogy vesszük. Túl sok kalamajkát okoztam Milánóban.
- Ugyan, bébi. Feldobtad ezt a helyet! Az újság miatt akadtál ki, vagy Eddie szólt be?
- Nem beszéltem vele, azt hiszem el is intézted, hogy többet telefonon se keressen..
- Bocs.
- Semmi gond. Szerintem jobb így. Az újságok pedig tényleg kiakasztóak nálatok. Apád mit szólt?
- Ő el van tőled ájulva!
- Hogyhogy?
- Szerinte bele való buksza lehetsz, ha Irvine bunyózik érted. Egy milliárdos többet ér, mint a saját fia. - olyan keserű volt a hangja.
- Mi a francért nem húzol el te Milánóból?
- Mondasz valamit. - nevetett fel. - Eljössz velem?
- Az én életem nélküled is elég kusza. Mennem kell, indul a gépem.
- Csókollak, és ha újra nálunk jársz....
- Meg van a számod. Jól eltettem.
- Én meg a rólunk készült videókat.
- Mi van? - nyeltem félre.
- Vicc volt? Tudtam, hogy erre kiakadsz. - nevetett. - Várlak két hét múlva.
- Csókollak szépfiú.
Otthon hála istennek csak annyi jutott el a hírekből, hogy Eddie bunyózott pont. Se kép, se tippek az okokról. Mégis csak itthon fogom kipihenni magam? Ez vagyok én, elhúzok, hogy elfelejtsek valakit, és még jobban összekuszálom a szálakat.

 

Kép

 

55.rész

 

Pár órával a megérkezésem után Norbi keresett fel.
- Beszélnünk kell!
- Gyere be! Bocs a rumliért, de még csak most jöttem vissza....
- Milánóból. Igen tudom, olvasok újságot. - Bólintott. - Mi van veled?
- Semmi.
- Annál egy kicsivel több. Látok dolgokat. Nem jársz be edzésekre, ha mégis, abban nincs köszönet. Eddievel szakítottál, most meg azzal az olasz kölyökkel keversz...
- Ennyire közelről azért nem kellene figyelned a pályafutásomat.
- Ez a dolgom. Szóval, mik a terveid?
- Nem tudom. De nem fogom megjátszani magam előtted.
- Akkor?
- Fogalmam sincs. Még nem döntöttem. Tényleg.
- Lassan kénytelen leszel, év végén lejár a szerződésed, és....
- Tudom, tudom, de adj még egy kis időt!
- A hangsúly kislány azon van, hogy egy kis időt kapsz. Aztán válaszokat akarok. - Határozott volt, mint mindig, de ő profi, és szereti ha profikkal van körülvéve.
A következő napok kemény edzéssel teltek, mindig magamon éreztem a tréner várakozó tekintetét. Hiába! Magam sem tudtam, hogyan képzelem el a jövőmet. Neki sem tudtam előadni a terveimet. Ezt kénytelen volt tudomásul venni. A lányokkal most is csak futólag tudtam beszélni, kiderült, hogy amíg én Milánóban voltam, addig Karol és Beus ellátogattak a Brazil Nagydíjra. Állítólag Chris érdeklődött utánam. Most, hogy megemlítették a nevét, egyre nagyobb vágyat éreztem arra, hogy felhívjam. Nem gondolkodtam sokáig.
- Szia.
- Hello, szép fiú. - Kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, hosszú beszélgetésre készültem. - Mit csinálsz?
- Semmit. Végre! - nevetett fel. - Csak ülök az asztalomnál, és úgy csinálok, mint aki koncentrál. És te?
- Fekszem a kanapén, és veled beszélgetek.
- Mi van rajtad? - változott meg a hangja, olyan érzéki lett.
- Egy fürdőköntös, mivel éppen a zuhany alól jövök.
- Alatta?
- Az amit a zuhanyzóban szokás viselni. - simítottam végig a lábamon. Tetszett ez a kis játék. - Semmi. Miért van valami kívánságod? - kacérkodtam.
- Nincs, ha emlékeim nem csalnak, az éppen a kívánságaimnak megfelelő viselet. De talán mégis lenne valami.
- Igen?
- Kioldoznád a kötőt? Nem kell az sem rád. - A hatás kedvéért vártam egy kicsit.
- Kérésed, parancs. - simítottam végig újra a lábamon. Egyszerre olyan forróság ment végig rajtam. Nem tudtam megálljt parancsolni a kezemnek, tovább simogattam magam.
- Mit csinálsz? - kérdezték a telefon másik végén.
- Elképzelem, hogy azt, amit most én teszek, valójában te csinálod. Nagyon jó. - suttogtam.
- Megőrjítesz. Hol tartasz?
- A köldökömnél, most megyek feljebb, és még...
- Válts irányt, és menj délnek! Ott vannak az igazi örömök. - hallottam, hogy egyre hevesebben veszi a levegőt. - Én addig hátradőlök...
- Kapcsold ki az övedet! - szóltam rá. - Irányítom a kezedet. - hallottam, hogy szót fogadott. Irányításra nem volt szükség, ezt egy hangos nyögésből tudtam.
- Célt értél már?
- Ó. Igen. - nyögtem bele én is a telefonba. A testem hullámzott, miközben a legérzékenyebb pontomat kényeztettem. - Isteni vagy!
- Csukd be a szemed!
- Igen?
- Képzeletben most a füledet harapdálom, a nyelvemmel a fülcimpádhoz érek, lejjebb megyek.
- Jó. - Elvesztettem az eszemet. - Tovább!
- Apró harapások a nyakadon, aztán tovább a melled felé.
- Igen, erre emlékszem.
- Akkor jó. Reméltem is. - morogta, miközben ő is nagyokat sóhajtozott.
- Fokozzuk a tempót! - nyögtem kéjesen.
- Én azon már túl vagyok édes! Hiányzol.
- Te is nekem. Nagyon.
- Nem tudnál eljönni hozzám Londonba valamikor?
- Nem lehet. Egy szabad percem sincs. Holnap Bécsbe megyek meghallgatásra...
- Az csak pár óra tőlem. Hol szállsz meg?
- Sehol, úgy terveztem egyből hazajövök.
- Akkor változtasd meg a terveidet! Odarepülök, foglalok szobát. Csak lesz egy-két szabad órád.
- Te vagy az én emberem! - sóhajtottam nagyot. - Most leteszlek.
- Mert?
- Megyek vissza a zuhany alá. Kikészítettél! - nevettem fel.
- Holnap kárpótollak. Pihenj sokat, mert holnap nem fogsz.
- Nem is akarok. Szia.
- Légy jó kislány.
Én nem vagyok normális! Hogy tudom így felhúzni az agyamat? Ha egészen pontosan akarok fogalmazni, akkor nem is az agyamat. Nem baj, holnap megkapom, ami jár nekem. De hogy fogok így a felvételin koncentrálni?

 

Kép

 

56.rész

 

Nem gondoltam volna, hogy egy felvételi elbeszélgetés ilyen hosszúra tud nyúlni. Számításaim szerint Christian már jó pár órája a szállodában rostokolhatott, mire odaértem. Chris a liftre várva beszélgetett valakivel. Nem mertem meglepni, nem volt szükségem nyilvánosságra, de ő nem zavartatta magát.
- Hello-hello. - puszilt meg vidáman, majd szorosan magához húzott. - Hogy ment?
- Egész jól, szerintem.
- Bemutatom neked Gerhard Bergert. Ő pedig Monika Eördög.
- Szép estét kisasszony! - csókolt kezet az osztrák. Soha nem tagadtam, főleg a lányok előtt, hogy ez a típusú férfi a zsánerem. Akik nem a tökéletes külső birtokosai, de mégis birtokában vannak annyi mennyiségű magabiztosságnak, amennyi éppen kell. Akik fiatalabb korukban nagy nőcsábászok voltak, és az a bizonyos tűz még ma is ég a szemükben. Akik a jó modort még egy életre tanulták, udvariasak. Bergernek is nyert ügye lett volna nálam, de ő boldog házasságban élt, és én ezért ha tehettem most még hálásabb voltam neki. Egy kísértéssel kevesebb! Egy csapat szeretett volna elmenni mellettünk, átengedtük nekik a liftet, én egy kicsit félrehúzódtam, hogy még jobban elférjenek.
- Ő nem Eddie csaja? Az aki... - suttogta Berger dühösen.
- Ez nem publikus. - csitította Horner.
- De ő is itt van. Most megyünk... - nézett rá régi kollégája jelentőségteljesen. A beszélgetés abbamaradt, amikor én visszaléptem melléjük. Talán Chris sejtette, hogy minden egyes szót hallottam, mert hirtelen sietősre fogta a dolgot.
- Na, akkor mi most megyünk. - fogtak kezet, majd az új ismerős felém fordult és búcsúzóul két oldalról megpuszilt. A liftet szuggeráltam, hogy minél előbb beugorhassak. Az ajtó kinyílt, és a falra festett ördög nézett velem farkasszemet.
- Nocsak, nocsak. - lépett mellénk nagyképűen.
- Nem kell a balhé Eddie! - szólt rá Christian. Elkaptam a tekintetem, iszonyú kínos volt a helyzet. Szégyelltem magam, pedig tudtam, hogy jogom van azzal találkozni, akivel akarok. Ő kért szünetet.
- Nem lesz itt balhé! - nézett rá lekezelően. - Ha minden egyes férfivel összeverekednék, akivel a szeretőd összefekszik, nem maradna bőr a kezemen.
- Menjünk! - sürgette Berger, amiért hálás voltam neki.
- Te is bejössz neki, mondta? - gúnyolódott tovább. Egyre jobban felhergelte magát.
- Hogyan? - nézett vissza az osztrák. Szerettem volna a föld alá süllyedni. A liftajtó közben becsukódott, és nélkülünk ment tovább.
- Mr. Horner sürgős telefonja van. - lépett hozzánk a portás. - Valami gond van a gyárban. A mobilja nem válaszolt. - hadarta tovább, miközben Christ terelgette a kért helyre. Tehetetlenül néztem utána.
- Ne balhézz, érted? - fenyegette meg Berger Eddiet, majd ő is útjára indult. Az nem lehet, hogy itt hagynak vele kettesben! Kétségbeesetten rohantam a lifthez, és vagy ezerszer megnyomtam a gombot, mire végre kinyílt az ajtó. Beszálltam, de tanácstalanul néztem a számokat. Fogalmam sem volt, hogy melyik a mi szobánk. Eddie beugrott mellém, beütötte a hetest, az ajtó bezárult. Nem mertem felnézni a földről, csak mikor éreztem, hogy szinte azonnal megáll a felvonó alattunk.
- Akkor most dumáljunk! - fordult felém.
- Majd ha fagy! - odamentem az irányítópanel felé, és újra akartam indítani, de ő nem engedte. A falnak szorított, nem értem el a gombokat.
- Addig nem nyugszol, amíg végig nem hancúrozod Európát? - morogta a képembe.
- Mi közöd van hozzá? Döntöttél, nem?
- Nem. Te döntöttél, amikor lefeküdtél....
- ...a barátoddal. Tudom, tudom, ez már unalmas. Nem is voltatok valami nagy haverok, csak most ez olyan jól hangzik. - emeltem fel a hangomat.
- És Berger?
- Te hülye vagy. Mi lenne vele? Most találkoztunk....de nem kell nekem magyarázkodnom. - löködtem el magamtól, mert alig kaptam tőle levegőt.
- És az a rohadt olasz? Muszáj aláznod magad vele?
- Ricardonak hívják, és az ágyon kívül semmi közöm nincs hozzá. Te sem tétlenkedsz a nagy időkérés közepette! Jó, hogy nem azt várod, hogy én meg otthon....
- Nem várok én tőled semmit!
- Akkor miért préselsz a falnak egy liftben, és nyomod ki belőlem a levegőt? - vágtam vissza. A válasz hosszú idő után érkezett.
- Mert annyira hiányzol. Érezni akartalak....kettesben lenni veled. - hajolt minden egyes szó után közelebb, de az utolsó pillanatban visszahőkölt. - Miért kellett ezt ennyire elcseszned?
- Nekem? Azért te is ott voltál, ha jól emlékszem. - Lehangoltan hátranyúlt a kezével, és benyomta a megfelelő gombot.
- Amíg nem látod be, hogy te voltál a hülyébb, addig nincs miről vitázni. - dünnyögte, miközben végre elengedett. - Menj mulass jól! Biztos megéri!
- Megyek, csak ne hangolnál le ennyire! - duzzogva szálltam ki az emeleten, de fogalmam sem volt hogy jó helyen vagyok-e. Visszafordultam a másik lift felé, de abból szerencsémre Chris szállt ki.
- Ne haragudj, de nagy baj van. Tönkrement a szélcsatorna. Vissza kell mennem!
- Nane! - ordítottam. - Ez nem lehet igaz.
- Halkabban, ha lehet. - irányított a szobája felé, beterelt az ajtón. - Nem tehetek róla. Ez van!
- Én sem otthonülő háziasszony vagyok. Átszerveztem a napomat....- kiabáltam.
- Ne hisztizz! Ez most azért nem olyan tragédia! - kiabált vissza.
- De az!
- Jézusom! - túrt a hajába. - Te tényleg egy hisztérika vagy néha!
- Cseszd meg! - Otthagytam, kirontottam az ajtón, a lifttel most nem szenvedtem, inkább letrappoltam a lépcsőn. Már amennyire magas sarkúban lehet trappolni. Úgy féltávnál megfájdult a bokám, így megkerestem a folyosóra vezető ajtót, és mégis csak liftet hívtam. Az ajtó kinyílt, és újabb meglepetés várt. Soha többet nem fogok felvonóval utazni. Eddie a falnak döntve valami fiatal bigét csókolgatott. A csaj lába a macsó dereka körül, az ő keze....Meguntam a nézelődést.
- Eddie, közönségünk van! - tolta el magától az exemet.
- Ne aggódj drágám, megvárom! Hamarosan úgyis eldurran. - gúnyolódtam.
- Savanyú a szőlő? - vágott vissza az ír, miközben a csaj zavartan pislogott. - Csak nem lett Christiannak is fontosabb dolga nálad?
- Nem. Csak neki nem kellenek órák ahhoz, hogy elmenjek. - vettem át a helyüket nagy slunggal.
- Kapd be! - fortyogott.
- Már megvolt! És élvezted! - kacsintottam, majd bezárult az ajtó.

 

57.rész

 

Amilyen gyorsan csak tudtam autóba pattantam és hazaszáguldottam. Az autópályán egy barom meg akart előzni, teljesen rám mászott, dudált. Nem húzódtam le a másik sávba, oldja meg! Üres az egész sztráda. Kilométereket tettünk meg egymás mögött, mikor megadtam magam. Nem fogom kinyírni magam egy barom miatt. Előzés helyett azonban nem mozdult mellőlem. Oldalra fordítottam a fejem, csak akkor láttam, hogy Eddie robog mellettem. Dühömben oldalra kaptam a kormányt, és megálltam a leállósávban, ő is így tett.
- Meg akarsz ölni baszd meg! - ugrottam ki.
- Te nem vagy normális! Miért kell ilyen eszementen vezetni? - mutatott a fejére. - Te teljesen ki vagyok fordulva magadból! Menj orvoshoz!
- Majd pont te mondod ezt meg! Mi a franc dolgod van neked erre?
- Utánad mentem, de addigra már elhúztál.
- Miért a kis csajról kiderült, hogy kiskorú?
- Miért csinálod ezt? Miért kell mindent tönkretenned?
- Miről beszélsz?
- Időt kértem, de te....
- Ne kend rám az egészet! -fenyegettem meg, de elkapta a karomat, és az autónak nyomott.
- Miért ki a hibás szerinted? Rögtön félreléptél Ricardoval...
- Te sem egyedül voltál ott, ha jól láttam.
- Nem volt semmi! - ordította.
- Ja, ahogy most a liftben sem, mi? Na menj a francba!
- Miért mi mást csináltam volna, amíg téged Chris...
- Ugyan már!
- Azóta is összejöttök néha? - halkult el.
- Semmi közöd hozzá. - ordítottam.
- De igenis van! - Durván megfogta a tarkómat, és magához húzott. - Szeretlek. Tudom, hogy te is szeretsz, még akkor is ha férfitől férfiig rohangálsz.
- Engedj el!
- Eszem ágában sincs.
- Mit akarsz csinálni?
- Először is megcsókollak, és ajánlom, hogy viszonozd! - Úgy tettem, ahogy mondta, és nem csak azért mert olyan fenyegető volt a hangja.
- Utána pedig visszamegyünk a szállodába.
- Onnan jövünk. - húztam el a számat.
- Igen, tudom képzeld. De az van közelebb, és én már nem akarok sok időt elvesztegetni. Szeretni akarlak....- suttogta a fülembe, miközben apró csókokat lehelt rá.
- Ezt ne! Hagyd abba!
- Te is akarod. Féltékeny voltál a liftnél. Láttam. Ne játszd meg magad! Gyere!
- A kocsimat nem hagyhatom itt.
- Majd telefonon elintézem. Gyere! - húzott az ő autója felé, de kitéptem a kezem az övéből.
- Nem.
- Gyere! - nyújtotta felém újra a kezét. - Kérlek!
- Nem tehetem. - teltek meg könnyel a szemeim.
- Mi a baj? - A hangja olyan gyengéd lett, mint régen.
- Nem akarok....én nem.... - dadogtam. - Nem kezdem veled elölről!
- Nem elölről, hanem újra. A kettő között nagy különbség van. - simogatta az arcom, megpróbált megcsókolni, de elfordítottam a fejemet.
- Én...veled....nem. Ne haragudj! - léptem hátra.
- Ne tedd ezt velem, kérlek! - Hátraszegett fejjel könyörgött.
- Nem veled teszem, hanem magammal.
- Ne csináld....- próbálkozott megint hízelgéssel.
- Ha ennyire ki vagy éhezve, minek hagytad ott a csajodat? - löktem rakta egyet.
- Nem a csajom, és igen ki vagyok éhezve. Rád.
- Pótolhattál volna vele!
- Én nem vagyok olyan, mint te... - harapta el a mondat végét, tudta, hogy ezzel megütheti a bokáját.
- Fejezzük ezt be! Igazad van, mi állandóan csak cseszegetjük egymást.
- Akarlak. - rántott magához. - Nem igaz, hogy te nem. - Az arcomat a két kezébe fogta, és újra megcsókolt. Olyan csók volt ez, amitől ismét elgyengült a lábam. Támaszt kerestem, nekidőltem a kocsijának. Nem tiltakoztam, de nem is kezdeményeztem. - Hiányzol. - morogta az ajkaimba, miközben újra és újra megcsókolt. Nem bírtam tovább magammal kigomboltam a nadrágját, és izgatni kezdtem. - Ne itt, kérlek! - nyögte. Nem törődtem vele, folytattam, amit elkezdtem. Egyre gyorsabb tempót diktáltam. - Ne! - könyörgött, de közben már a kezével a fehérneműmnél járt. - Kívánsz engem. - nyögte, mikor levarázsolta azt rólam.
- Nem.
- Szeretlek. - suttogta rekedten.
- Nem. Elég!
- Ne csináld! Már nem tudok.... - húzta magához még közelebb a csípőmet.
- Hagyd abba! - szóltam rá erélyesen. Rám nézett de nem mozdult.
- Ezt most komolyan kéred, vagy csak....
- Nem akarom. - toltam el magamtól. - Ha kangörcsöd van, elégíttesd ki mással!
- Te szórakozol velem? Te kezdted!
- És én is fejezem be!
- Neked mániád, hogy irányíts? Csináljuk, ne csináljuk! Akarsz, nem akarsz! A lényeg, hogy az legyen, amit te akarsz. Persze ha tudnád, hogy mit akarsz. - ordított.
- Miért te tudod, hogy mit akarsz? Tartsunk szünetet, fejezzük be, aztán meg megint kezdjük újra. Ha akkor Milánóban nem látsz meg Ricardoval, talán még ma sem jelentkezel. Neked mindig csak akkor kellek, ha másnak is.
- Ez nem igaz, de rendbe kellett szedni magamat, és a büszkeségemet, hogy a barátnőm félrelépett. Ráadásul Christiannal, akivel évek óta összejárunk, üzletelünk cseszd meg! Neked, hogy esett volna, ha az egyik csapattársadat húzom meg? Kétlem, hogy egy-két kóbor numerával el tudtam volna rendezni nálad a dolgot. Akkor most mit vagy kiakadva?
- Azért ez nem ugyanaz.
- Tudom, tudom, én kurvára elhanyagoltalak.
- Például.
- Kurva könnyű bennem hibát keresni, én is találnék benned, de nem keresek. De egy kérdést engedj meg! Miért nem vetődött az fel soha, hogy te látogass el hozzám?
- Mert edzés volt.
- Akkor most ki hanyagolt el, kit? - Tette fel a baromi okos kérdését, és ezzel sakk mattot okozott.
- Ne haragudj! - mondtam ki egy levegővétellel.
- Miért is?
- Amiatt, hogy igazad van, dolgoztál. Én sem hagytam volna ki a meccseket....
- Ennyi? - dühödött fel ismét.
- Mi kell még?
- Mondjuk a titkos kettyintésekért nem akarsz végre bocsánatot kérni?
- Te kértél szünetet....
- Christian még azelőtt volt! - ordította torkaszakadtából. - Az Isten verjen meg! Miért véded ennyire? Ennyire jó volt? Beleestél?
- Nem véd.... - kezdtem volna bele a mondandómba, de egy villogó rendőrautó állt meg mellettünk.
- Kisasszony? Az úr bántalmazta Önt? - kérdezte a járőr. Nem tudom, mi ütött belém, de mindenért bosszút akartam állni rajta. Pedig a lelkem mélyén már jól tudtam, hogy szinte csak nekem van megbánni való dolgom.
- Igen. - A két rendőr kiugrott az autóból, és Eddiet egy szempillantás alatt megbilincselték.
- Neked elment az eszed! - kiabálta. - Nem bántottam. Mondd meg nekik!
- Hogy volt akkor kisasszony?
- Le akart szorítani az útról, utána pedig nem engedett vissza a kocsimhoz. - Nem tudom, ki beszélt helyettem, de nem én voltam az biztos. Tudtam, hogy ez nem játék, az eszem tudta. Akkor a szívem játssza ezt a csúnya játékot? Nem, a szívem nem lehet, az még mindig az övé. Akkor mi történik itt? Miért nem azt mondom soha, amit leginkább szeretnék?
- Megőrültél? Te nem vagy normális! - üvöltötte miközben beültették a rendőrkocsiba. - Ez nem te vagy! Telefonálni akarok.
Az, hogy mi volt ezzel a szándékom, továbbra sem sikerült megfejtenem. Talán az volt a célom, hogy őt elviszik, én pedig zavartalanul folytatom tovább az utamat. Naiv elgondolás, ugyanis mehettem én is velük. Vissza már nem mondhattam, hiszen akkor én ülnék most Eddie helyén hatóság félrevezetése vagy mi a csuda miatt. Az osztrák rendőrségnél nincs kecmec, Eddie előzetesbe került.
- Hétvégén nem lesz döntés, 72 óráig itt marad. - közölte az ügyeletes tiszt.
- Bemehetek hozzá? Beszélnem kell vele!
- Csak az ügyvédje mehet be hozzá. Sajnálom. Felvennénk a tanúvallomását. - buzgólkodott.
- Most el kell mennem.
- Az nem lehetséges.
- Ide kell hoznom az ügyvédemet! Itt van a hotelben...
- Akkor kiküldök magával egy járőrt. - Rögtön intézkedett is. Nem kis feltűnést keltve rendőrautóval érkeztem vissza a hotelhez. Legnagyobb szerencsémre Berger a hallban volt. Határozottságom alábbhagyott, mikor jó pár ember gyűrűjéből kellett kihívnom.
- Gerhard. - szóltam hozzá. Megfordult, és rám mosolygott.
- Monica, ugye?
- Beszélhetnénk? - kérdeztem félve. Eddie eléggé leégetett előtte azzal a bizonyos beszólásával. Semmi jelét nem akartam mutatni annak, hogy esetleg igaza lenne.
- Eddie csinált valamit? - mordult fel, mire az egész társaság felénk nézett.
- Mi van vele? - lépett elő egy elegáns olasz férfi. - Stefano Mauri vagyok, Eddie ügyvédje. Ha valami gondja van vele, azt velem beszélje meg! - váltott hivatalos hangnemre.
- Stef higgadj le! Ő Eddie barátnője. - hűtötte le Berger. - Mi történt?
- Lesittelték. Miattam. - Sírtam el magam. Annyira féltem.
- No jól van. Vonuljunk félre, hogy meg tudjuk ezt beszélni! Hogyhogy maga miatt?
- Csak azt akartam, hogy hagyjon végre békén.
- Bántotta magát? Azt nem hiszem. - válaszolta meg magának a kérdést.
- Nem, de azt mondtam a rendőröknek.
- Hazudott? - csattant fel.
- Annyit mondtam, hogy le akart szorítani az útról, és utána nem engedett visszaszállni a kocsimba. Ez igaz is volt.
- Kétlem, hogy le akart volna....
- Tudom. - vágtam Berger szavába, akivel hirtelen tegeződni kezdtünk.
- Soha nem bántana. Szeret téged. - ölelt át, mert ekkora már kérlelhetetlen zokogásba kezdtem.
- Hát ha innen kikerül, tuti, hogy agyon fog csapni. - szipogtam.
- Dehogy fog. - nevetett fel. - Nem most vágják be először. Nem akkora trauma ez neki. Induljunk, hozzuk ki!
Így visszamentem a rendőrségre Stefanoval, és Gerharddal az oldalamon.

 

58.rész

 

Stefano segítségével tisztázni tudtam magam, majd Gerhard felajánlotta, hogy visszavisz a hotelbe. Megkértem, hadd várjam meg Eddie-t a szobájában. Elintézte. Egy órával később csapódott az ajtó, belépett ő, az arca fáradt volt. Mikor meglátott a meglepetéstől megtorpant, majd dühösen vetkőzni kezdett.
- Mit csinálsz? - Annyira meglepődtem, hogy elfelejtettem, a tervemet, miszerint mindenért bocsánatot kérek, amit csak akar.
- A nyomozók arról faggattak, hogy történt-e erőszak? - ordított. - Azt akarták kiszedni belőlem, hogy megerőszakoltam-e a barátnőmet? Meg azt, hogy hogyan és mikor vertem meg? Tudod, milyen érzés volt ez? Arról már nem is beszélve, hogy mekkora botrány lesz ebből! Persze megint csak én leszek a bűnbak...
- Sajnálom. - törtek elő a könnyeim.
- Sajnálhatod is! - kezdte kicsatolni az övét. - Ez volt a hab a tortán!
- Mit csinálsz? - néztem félve.
- Órákon át egy retkes helyen rohadtam. Mégis mit gondolsz, mit csinálok? Jézusom! - idegesen felkapott egy törölközőt, majd hangosan becsapva maga mögött az ajtót, eltűnt a fürdőben.
Sokáig sajnáltam magam, pityeregtem, gondolkodtam. Igaza van! Megint.
Ez túl ment minden határon. Észre sem vettem, mikor visszajött a zuhanyozásból, csak mikor már a szekrényben matatott.
- Tudom, hogy nagyon haragszol. Ezért is... - kezdtem bele.
- Késő van, baromi fáradt vagyok. Szeretnék aludni. - válaszolt nyersen.
- Eddie! - könyörögve léptem mellé.
- Mi ütött beléd? Olyan, mintha nem is te lennél. - nézett rám még mindig szúrós szemekkel.
- Nem tudom. - sütöttem le a szemeimet.
- Pedig jó lenne, ha kitalálnád, mert fogy a türelmem!
- Mindent elcseszek. Téged is el kellett volna fogadnom olyannak, amilyen vagy. - rogytam le az ágy szélére. - Ehelyett kicsináltalak. Én üldöztelek el, utána meg megcsaltalak, és még csak lelkiismeret furdalásom sincs miatta. Utálom magam. - dobtam hátra magam, megint eleredtek a könnyeim. - A karrierem romokban, férfiak kapcarongya lettem, fergeteges vagyok! - nevettem fel keserűen, miközben újra felültem. - Szeretlek. - néztem rá szomorúan. - Tessék! Most, hogy már nincs tétje a dolognak, ki merem mondani! - kiáltottam fel. - Sajnálom. - Felálltam, és az ajtó felé mozdultam. - Mindent, őszintén sajnálok. Christ, Ricardot, ezt. Mindent. - Hátat fordítottam, és elindulás előtt a tükörben gyorsan megtöröltem a szemeimet.
- Várj! - szólt utánam. - Gyere ide! - nyújtotta felém a kezét, és én engedelmeskedtem. - Valamit nem mondtam el neked. Habár akkor még nem jártunk...Emlékszel arra a szőke csajra, akivel a Magyar Nagydíjon láttál?
- Aki valakinek a vendége volt, és egy vacsora meg egy ingyen fuvar volt vele. - mosolyogva emlékeztem vissza az első magyarázkodására. Akkor sem hittem el.
- Hazudtam. - húzta el a száját. - Nem kellene emiatt, hogy rossz érzésem legyen, mint mondtam még szinte semmi közünk sem volt egymáshoz. De már ott akkor úgy éreztem, ha bevallom neked, még inkább leírsz. Bele is szakadhatok, de akkor sem fogok kikerülni a macsó kategóriából nálad. Már annak a gondolatától is ideges lettem, hogy ilyeneken töröm a fejem. Nem akartam senkinek megfelelni, és függeni senkitől, pedig akkor már nem voltam szabad. - Nevetett fel ő is keserűen. - Majd bele haltam. Akartalak, de tudtam, hogy ez nem lesz ingyen. Igazam lett. Amit lehetett, én elrontottam, és ezt nagyon sajnálom. Őszintén. - Olyan volt ez, mint egy búcsúbeszéd, de azért örültem, hogy ezt így le tudtuk zárni. Szomorúan elmosolyodtam, mert azon gondolkodtam, hogy minek játszom meg magam? Miért nem ordítom a képébe, hogy én nem akarok szakítani?
- Mi az? Mi jutott eszedbe? - észrevette a reakciómat.
- Olyan civilizáltak vagyunk. - néztem rá könnyes szemmel. - Nem tudom, miért vagyok én ilyen selejtes, aki nem tud beszélni az érzéseiről. Csak másokat tudok kritizálni, veled az élen. Sajnálom, hogy elrontottam. Nem volt veled semmi baj, csak éppen nem úgy táncoltál, ahogyan én fütyültem. És ez szokatlan volt. - Vettem egy nagy sóhajt, újra megigazítottam a sminkemet. Odaléptem hozzá, és megcsókoltam. - Akkor vége?
- Szeretsz, és én is téged. - állapította meg tárgyilagosan.
- Akkor miért nem maradunk együtt? - Azt a kérdést tettem fel, amire a választ még magam sem tudtam. Biztos voltam benne, ha ő nem dönt ez ügyben, akkor nem lesz belőlünk semmi.
- Ez nem csak rajtam múlik.
- Te vagy a férfi, igenis rajtad múlik.
- Ezt te nem szoktad elfogadni. - vigyorgott.
- Hajlandó vagyok változni. Kényszerből, jól neveltségből ne mondj igent!
- Egy-két szabályt – bármennyire utálom is őket – tisztáznunk kellene.
- Hallgatlak.
- Be is tudod majd tartani őket? Mert ez lenne a kulcsa a dolognak, illetve az, hogy hajlandó leszel-e ezt az áldozatot bevállalni.
- Igen. - Olyan határozott voltam, amilyen mindig is lenni akartam vele kapcsolatban. Nem törtem a fejem azon, hogy mivel tudnék visszavágni. Vártam a feltételeket, és kész voltam rá, hogy elfogadjam azokat. Ideje volt elfogadnom a szerepemet. Nő vagyok, és ő a férfi. Nem csatázhatom végig az életemet! Meg kell változnom, csak így tarthatom meg őt! És én akartam őt!
- Nincs hiszti, nincs félrelépés. Egy-két flört belefér, de ennyi. Ha bármikor kellek, hívsz, és küldöm a gépet érted. Ha tudok, én megyek. Ez belefér abba az emancipált lelkedbe, vagy sok vagyok?
- Nem, ebbe még nem halok bele. - átöleltem a nyakát, és hozzádörgölőztem, majd soroltam az én feltételeimet. - Nincs nőzés, semmi beszélgetés, vacsora, egyéb program velük. Nézni, nyálat csorgatni lehet, de többet nem.
- Én engedékenyebb voltam. - nevetett fel hangosan.
- Kevesebb szingli pasi van a piacon, mint nő. Ezért a szigor. - vigyorogtam vissza. - Nem üzletelsz, amikor velem vagy kettesben, és éppen romantikáznánk.
- Jogos. - kommentálta.
- Ha valami bajod van velem, nem jön elő belőled a macsó. Nem nézel levegőnek, és nem rázol le. És...
- Most már elég legyen! - súgta az ajkamba.
- Jó, de egy csomó minden nem jut az eszembe.
- Nem baj. - csókolt meg. - Holnap is van nap. Meg utána. És utána.
Aznap éjjel – hosszú idő után – újra szeretkezhettem. Vele! Nem volt többet igényem a vad és mocskos szexre, sem a titokban lezavart numerákra. Szerelmes voltam. Meg kellett értenem, hogy mekkora szerencse ez az élettől, hogy visszakaptam azt, akit kis híján elherdáltam. A makacsságom, és a butaságom miatt. Meg kellett értenem, hogy nem adom fel azzal a személyiségemet, ha változom. Csupán lehetőséget adok, arra, hogy boldogabb és teljesebb életet élhessek. Aznap éjjel nemcsak őt szerettem, hanem magamat is. Újra! Végre!

 

59.rész

 

A bécsi kibékülős jelenet után Írország felé vettük az irányt. Éppen Eddie házában próbáltam berendezkedni a hétvégére, mikor megcsörrent a telefonom.
- Szia. Még mindig haragszol? - hallottam Chris hízelkedő hangját.

- Hello. Öööö.
- Rosszkor hívlak?
- Beszélnük kellene.... - mondandómat Eddie köhintése szakította félbe. - Majd visszahívlak. - kapcsolatam ki gyorsan a készüléket. Félve párom felé fordultam, a tekintetéből nem sok jót olvastam ki. - Ő hívott.
- De te vetted fel.
- Ő még nem tudja....szóval el akarom neki mondani....
- Akkor mondd el neki, és ha kérhetem egy életre fejezd be vele!
- Ez a szándékom, de ez nem telefontéma. - fontam a karjaimat a nyaka köré.
- Minél előbb, ha kérhetem, és.... - adott egy puszit közben. - a szakítós szex jelenetet hanyagoljátok.
- Nem állt szándékomban... - vitáztam, de ujját a az ajkaimra helyezte, és ezzel a témát lezártuk egy időre.
A hétvégén több kínos téma nem takarta el a Napot, kirándultunk, ettünk, moziztunk, és vasárnap indulás előtt Eddie még egy kis gorkartozásra is rá tudott beszélni.
A búcsúzáskor már régen nem volt olyan felhőtlen kedvem, mint a megelőző napokban. Szomorúan baktattam le a lépcsőn, miközben Eddie utánam cipelte ólomnehéz bőröndjeimet. 
- Mikor találkozol vele? - kérdezte szomorúan.
- Nem bízol bennem, igaz?
- Nem. - A hangja olyan hűvös volt, hogy már fáztam.
- Nem tudom, mikor, de nem áll szándékomban....
- A te dolgod. - dobta be a csomagtartóba dühösen a csomagtartóba.
- Eddie. - próbáltam magam felé fordítani, de ő nem hagyta. - Figyelj már rám!
- Csak adj egy csókot, én jó utat kívánok, és ennyi! Ne folytassuk, mert megint balhé lesz belőle! - nézett rám fáradtan. Nem tudtam ehhez, mit hozzátenni. Mindent az előbb felvázol forgatókönyv szerint tettem. Beültem a taxiba, és elindultam a repülőtér felé. Hátrafordultam, hátha integet, de ő nem az a fajta. Szomorúan dőltem hátra.
A hazafelé út hosszabbnak tűnt bármelyiknél, késő este volt, mire végre beléphettem a nappalimba. Fáradtan letaglózva dobtam le magam a kanapéra, lehúnytam a szemem, és végiggondoltam az elmúlt napok történéseit. Valószínűleg elaludtam, csak arra ébredtem fel, mikor a telefonom jelezte, hogy SMS-em érkezett.
Nem haragszom rád, csak.....Christ mielőbb hívd fel, és döntsél! Szeretlek!”
Ez az az üzenet, amiben minden benne van. Megnyugtató és nyugtalanító egyben. Elfogadás, kételkedés és bizalmatlanság van benne egyszerre. Miután majdnem egy fél órán keresztül elemeztem ezt a két mondatot, úgy döntöttem, eleget teszek a kérésnek.
- Szia. Most már alkalmas az időpont? - szólt bele Chris vidáman.
- Eddinél voltam, de már itthon vagyok.
- Szóval kibékültetek. - sóhajtott. - Örülök.
- Hát ebben nem vagyok biztos. - nevettem. - Igen, miután veled összevesztem, vele is, aztán lecsukattam...
- Micsoda? - hahotázott hangosan. - Ti aztán nem unatkoztok!
- Örülök, hogy jól mulatsz! - durciztam. - Na mindegy! A lényeg, hogy kaptam még egy esélyt.
- Te? Nem ő?
- Hát mindketten. - rántottam meg a vállam, bár ezt ő nem láthatta.
- És, ha szent a béke....miért velem beszélgetsz?
- Mert....
- Hadd találjam ki! Szakítanod kell velem! - nevetett, de a hangja már nem tűnt annyira vidámnak.
- Igen. - válaszoltam halkan.
- Rendben, nem tartozunk egymásnak semmivel. Ha a későbbiek folyamán....szóval tudod a számom.
- Oké. Szia.
- Szia, és vigyázz magadra! Azért olyan sok mindenben ne engedj neki!
- Jól van, igyekszem. - búcsúztunk vidáman.
Egyszerre voltam megkönnyebbült és szomorú, de örültem, hogy túl voltam ezen a beszélgetésen. Gyorsan küldtem egy üzenetet Eddienek, majd eltettem magam holnapra.
Lezártam. Szeretlek. Hiányzol.”
Amikor az ébresztőórámat állítottam be, csengettek. Bosszúsan mentem le a földszintre, hogy megnézzem, ki az éjszakai látogató. A lábam majdnem a földbe gyökerezett, mikor Eddie nézett velem farkasszemet.
- Te? Hogyan? Mikor?
- Köszönöm. - mondta. Olyan ellenállhatatlanul nézett rám, hogy nem tudtam megállni, hogy a nyakába ugorjak.
- Bízol bennem? - kérdeztem miközben már a nyakában lógtam.
- Csak amennyire te bennem. - kacsintott. - De elég a dumából! Terveim vannak veled.... - lépkedtünk a lépcső felé, miközben ajkaink szorosan összetapadtak.

 

60. rész

 

A nagy összeveszős és kibékülős jelenetek között sajnos teljesen elfelejtettem Hilary meghívását a bemutatóra.
- Oké. Megbocsátok, de akkor legalább most gyere el! - enyhült meg végül kedvenc unokatesóm.
- Feltétlenül. Ígérem. - esküdöztem, bár ő ezt a telefonban nem láthatta.
- Szóval szombaton este nyolckor kezdődik fogadás, aztán bemutató, és újabb fogadás, buli, miegymás. Szóval maratoni progira készülj! - kuncogott.
- Ott leszek. Puszi.
- Puszi. - búcsúzott.
- Pontosan hol is? - szólalt meg egy bizalmatlan férfi hang mögöttem. Már meg sem lepődtem, lassan megszokottá vált ez közöttünk Eddievel. Ő nem bízik bennem, én nem bízom benne, és folyton magyarázkodunk.
- Hilary unokahúgom bemutatóján. Szegényt teljesen elfelejtettem. Szombaton lesz Milánóban.
- Pompás, legalább lesz alkalmad szakítani a polgármester fiacskájával is. Lassan végzel mindenkivel. - puffogott.
- Igen. Lassan veled is. - néztem rá szúrós szemekkel, és ott hagytam. Nem volt kedvem hozzászokni a bunkóságaihoz, pedig tudott az is lenni. Tudom én, hogy alapvetően nem velem van gondja, csak maga a tény dühíti, hogy voltak mások is a képben. De annyira nehezen viseltem a pökhendi, hímsoviniszta stílusát.
- Csinálj, amit akarsz! - rázta meg a vállát. Ilyenkor úgy meg tudnám ütni!
A délután hátralévő részében nem nagyon szóltunk egymáshoz, ő dolgozott, én pedig azon gondolkodtam, hogy lassan itt lenne az ideje Norbival beszélni. Fogalmam sem volt, hogyan kezdjek bele, de tudtam, hogy ez nem egy rövid telefonbeszélgetés lesz. Felhívtam, és másnapra egyeztettem egy időpontot vele. Estére Eddie megunta a hidegháborúnkat, és hízelegve bújt hozzám.
- Nem húzunk el valahova? Unatkozom. - puszilgatott.
- Nem lehet. Holnap reggel Norbival van találkozóm.
- Baj van? Úgy értem a csapattal?
- Nem, csak választ vár, és itt az ideje, hogy közöljem vele a döntésemet.
- És mi a döntésed?
- Januártól Bécsbe költözöm. Visszavonulok, és tanulni fogok. 
- Ez biztos? Nem gyors ez egy kicsit? - aggódott.
- Nem, jól meggondoltam. Csak a költözéstől a hideg ráz. Valószínűleg elég zűrös karácsony elé nézek.
- Az még két hónap.
- Igen, de november végéig meccsek vannak. Csak utána tudok el kezdeni intézkedni, lakást keresni, satöbbi.
- Segítsek?
- Nem hiszem, hogy meg tudom fizetni azt a lakást, amit te találsz nekem. - nevetve ültem az ölébe.
- Hááát...
- Igen?
- Együtt is bérelhetnénk egyet. - morogta.
- Hogyan?
- Szedd fel az állad a padlóról! - gúnyolódott. - Miért olyan elképzelhetetlen, hogy együtt béreljünk egyet? Szeretem Bécset, és.... na mindegy, ha nem tetszik az ötlet, mondd meg! - vált megint durcássá. Ahhoz képest, hogy lassan fél évszázados lesz, olyan, mint egy hisztis kölyök. 
- Nem arról van szó, hogy nem tetszik az ötlet....sőt....de ezt nem vártam volna. - Most én kezdtem hízelegni. - Biztosan kibírod velem egy fedél alatt? Elég zűrösek vagyunk, és úgy érzem még nem bocsátottál meg teljesen....
- Ha nem gondolnám komolyan, nem mondanám. Utálom, amikor nem hiszel nekem. Nézd, én a kezedet valószínűleg soha nem fogom megkérni...
- Tudom, és nem is várom el tőled. - bólintottam.
- Nem azért, mert nem szeretlek eléggé, csak egyszerűen nem hiszek a házasságban, és te sem nagyon.... - húzódott mosolyra a szája.
- Ezért szerettél belém. - kacérkodtam.
- Is. - vigyorgott. - Meg azért, mert...
- Hallgatlak, most ne hagyd abba! - fontam át karjaimat a nyaka körül.
- Szeretnéd tudni, mi? Hát nem adom meg azt az örömet, hogy itt dícshimnuszokat zengjek rólad! - puszilt meg. - Nem érdemled meg! Még nem...
- Nem baj, úgyis tudom. - csúfolódtam. - Szép vagyok, okos és fiatal. Nálad legalábbis.
- Nálam szebb? Kizárt! - kapott fel, és a kanapé felé lépkedett.
- Jó, nem szebb, de tuti, hogy okosabb és fiatalabb vagyok. - nevettem. A kis vitánk elfajult, a testbeszéd nyelvén próbáltuk meggyőzni a másikat.

 

 

61. rész

 

Másnap délben a lányokkal ebédeltem, és velük is közöltem a döntést, amit ők már nagyjából sejtettek. 
- És Norbi? Mit szólt? - érdeklődött Karol.
- Hát nem volt feldobva, ami azért egy kicsit jól esett. Tudom, hogy nem vagyok pótolhatatlan, de azért jó, hogy próbált lebeszélni erről az őrültségről – az ő szavaival élve.
- Kár, hogy nem sikerült neki. - morgott a poharába Beus.
- Mikor költözöl?
- Amint vége a bajnokságnak, irány Bécs, és Eddievel addig haza sem jövünk, amíg nem találunk egy lakást magunknak. - Beus fuldokolni kezdett.
- Magunknak? - ordította Karol, bokáig elpirultam. Szépen elszóltam magam, pedig még nem is döntöttem ebben a kérdésben igazán.
- Összecuccoltok? És ezt csak így mondod? - ujjongott Beus, miután az összes szénsavat száműzte az orrából.
- Nem tudom....megkérdezte, és én....szóval még nem mondtam rá semmit. - dünnyögtem.
- Miért nem? 
- Fogalmam sincs...nem tudom, mi a jó válasz.
- Erre nincs jó válasz. - bölcselkedtek barátnőim kórusban.
- Váltsunk témát! Nem akartok szombaton Milánóba menni? Egy exkluzív divatbemutató, meg buli hajnalig az ajánlatom.
- Hil már megint alkotott? - ujjongott Beus. - Ott a helyem.
- Nekem is, bár tudom, hogy ez sokba fog nekem kerülni. - húzta el a száját a kapitány. Szó, ami szó, ha Karol ellátogat Hilary bemutatójára, egy kicsivel laposabb bankszámlával jön haza. Ezen jót nevettünk, majd meghallgattam a lányok beszámolóit a szerelmi életükről. 
Ebéd után egy közeli parkban andalogtunk Eddievel, mikor előhozakodtam a kényes témával.
- Te nem jössz el szombaton a bemutatóra?
- Hilary megtiltotta, hogy elmenjek. Emlékszel?
- Jó, biztosan rá tudnám beszélni, hogy ne legyen szőrős szívű. De ezt te is tudod. - torpantam meg.
- Igazad van, de nem akarok...nem bízom magamban. Ha az a suttyó megint ott lesz, én nem állok jót magamért. Inkább hazamegyek Bangorba a hétvégére. Egy időre elegem van a balhékból!
- Bocs, hogy ilyen balhés vagyok! - kaptam fel a vizet.
- Nem akarok veszekedni, úgyhogy most állj le! - mutatott rám fenyegetően, amitől még jobban feldühítettem magam, de aztán hangosan felnevettem. 
- Látod? Jobb, ha nem költözünk össze!
- Tudtam! Annyira tudtam, hogy ezt fogod tenni! - lépett el mellőlem dühösen. Annyira meglepődtem a reakción, hogy némán és bambán néztem rá. - Direkt belémkötsz, csak nehogy össze kelljen költözni. Elképesztő vagy!
- Miről beszélsz?
- Arról, hogy inkább kiprovokálsz egy veszekedést, csak nehogy egyenes választ kelljen adnod.
- Most komolyan azt hiszed, hogy ezt azért csináltam, mert nem merném megmondani, hogy nem akarod veled összeköltözni? Te sem akarod igazán!
- Hogy én, mit akarok igazán, vagy mit sem, azt hadd döntsem el én! - dühöngött.
- Oké. Vita lezárva. Nincs energiám erre! Legyen ahogy te akarod! - Ettől a választól most ő döbbent le. - Ne nézz így, megígértem, hogy jó kislány leszek. - néztem rá kacéran.
- Most akkor mi van, édes? Öreg vagyok, már nem fog úgy az agyam...
- Összeköltözöm veled, aztán utánunk az özönvíz. De aztán nehogy panaszkodni merj, hogy ez mégsem jó! És nem veszünk ki egy batár házat! Három szoba bőven elég, én fogom takarítani, úgyhogy még sok is. És nem lesz állandóan buli, meg vendégvárás! Tanulnom kell, úgyhogy be kell érned velem! És... - Pontosan összefoglalni sem tudnám, mi mindenről csacsogtam még hazáig, de rengeteg feltételem volt. Eddie mindet elfogadta, lehet, hogy tényleg akarja? Nem tudom, úgyis kiderül előbb vagy utóbb. Az igazat megvallva az egész új helyzettől rettegtem, mint a pestistől, de meg kellett tanulnom bízni benne, magamban, és a jó szerencsémben. Egyszer nekem is lehet szerencsém!

 

 

62. rész


A lányokkal a Milánóig tartó repülőutat végigcsacsogtuk, a röhögést még akkor sem sikerült abbahagyni, mikor már Hilary háza felé utaztunk a taxiban. A téma persze a szerelmeink esetlenségei voltak, elég sok mindent megtudtam az F1 jelenlegi üdvöskéiről. De persze megesküdtem, hogy tartom a szám. Valójában alig vártam, hogy hazaérve beszámolót tartsak Eddienek.
- Hello csajok! Késtetek, mint mindig! - üdvözölt minket unokahúgom az ajtóban teljes harci öltözékben.
- Ejha Édes! Ez dögös! - Üdvözöltük a lányokkal és a ruháját úgy méregettük, mintha már a bemutatón lennének. Szó, ami szó merész, de ízléses darab volt.
- Na, én elindultam. Készül
ő
djetek, a kocsi egy óra múlva visszajön értetek. Addigra vágjátok puccba magatokat! - nagyon izgatott volt a hangja. - Jut eszembe, ugye a vad ír nem fog felbukkanni?
- Nem. Bangorban van.
- Hála Istennek! - sóhajtott látványosan. - Ricardo tuti ott lesz, úgyhogy...
- Nyugi. - nyugtattam. - Nem lesz balhé!
Villámgyors készül
ődés után, puccba vágva álltunk az ablaknál, az autó pontosan érkezett. A bemutató helyszíne a Hotel Belentino volt, Miláno impozáns nagyon sok csillagos szállodája. A vörös szőnyegen végigsétálva, egy hatalmas terembe vezettek bennünket. A kifutó jobb oldalán foglaltunk helyet a helyi VIP vendégek között, ami roppant megtisztelő volt. Annyira meghatódtunk, hogy szinte meg sem mertünk mukkanni. A kapitány ült középen, Beus az egyik, én a másik oldalán foglaltam helyet. Éppen azon mosolyogtunk, hogy Beus mellé az utolsó percben Kimihez egy kicsit hasonlító fickó ült le, mikor elsötétítették a termet. Dübörgő zene, cikázó fények, tapsvihar, és elkezdődött a bemutató. Teljesen belemerültem Hilary kollekciójába, a büszkeség majd szétvetette a mellkasomat, hogy micsoda tehetséges rokonom van,
mikor egy kéz simított végig a combomon.
- Hello Drága! Nem hívtál, nagyon hiányoztál. - vigyorgott mellettem Ricardo. Annyira jókép
ű
volt megint.
- Szia. - vigyorogtam vissza bambán. Tetszett, amit csinált, de tudtam, hogy ezek az id
ők már elmúltak, így diszkréten visszacsúsztattam a kezét az ő
térfelére.
- Jaj, ne már! Még mindig az a koros ír a zsánered?
- Jaj, de! - válaszoltam fölényesen.
- A te bajod! Pedig tudod, mit hagysz ki! - súgta a fülembe érzékien. Tudta, hogy a közelségét
ő
l frászt kapok.
- Hagyd abba! - Szóltam rá, mikor apró puszikat adott a nyakamra. Ebben a pillanatban egy fotós felénk fordult, és a vakuval szinte kiégette a szemem. Ijedten ugrottam fel, és a széksor mögötti bárhoz siettem. Dühömben felhajtottam egy koktélt, meg sem néztem, mi van benne, nem az ízére, hanem a hatására voltam kíváncsi.
- Most megsért
ődtél? - lépett a hátam mögé. - Ne csinálj ekkora ügyet belő
le!
- Ricardo! - vettem egy mély leveg
őt. - Úgyis szerettem volna találkozni veled. Bár nem jártunk, de tisztázni kellene, hogy.... - nem tudtam végigmondani a mondatot, mert egy szenvedélyes csókkal útját állták a további szavaknak.
Tiltakozni illet volna, de sokáig nem tettem.
- Na! - morogta. - Ne lökj el!
- Kénytelen vagyok. - néztem rá szerényen. - Bocs.
- Jaj ne már! Nem fogja megtudni. Esküszöm! - bolondozott.
- A a. - intettem nemet a fejemmel.
- Oké, oké. Akkor csak mesélj, mi van veled! - ült le mellém a bárszékre.
- Elég sok minden történt, az eredményt meg már tudod. Veled mi újság?
- Ne
m
sok. Elköltözöm.
- Igen? Hova?
- Londonba. Ott járok egyetemre, jó távol az apámtól. - grimaszolt.
- Na végre! Függetlenedsz?
- Jaja. És te? Érdeklődtem
ám
. - kacsintott. - Bécs? Eddievel?
- Te tudtad! - Teljesen elképedtem. - Tudtad, és mégis próbálkoztál? - Hangosan felröhögött.
- Teszt volt. - védekezett.
- Menj a francba! - ugrottam le dühösen a székről.
- Nem az én ötletem volt. - nézett rám sejtelmesen.
- Hanem?
- Az övé. - mutatott mögém. Megfordultam és drága párom állt mögöttem vigyorogva. Biztosan látta rajtam, hogy fel tudnám pofozni, mert gyorsan magához húzott.
- Ennyi járt nekem. - mondta.
- Cseszd meg! - dühös voltam. - Mióta vagytok ti egyáltalán ilyen puszi haverok?
- Üzlet. - ugrott le Ricardo is a székről. - Na, légy jó! Szevasz Eddie! - fogtak kezet, majd gúnyos pillantásokat küldve felém eltűnt a tömegben.
- Ez nem volt szép! - enyhültem meg egy kicsit. Örültem, hogy itt van velem, de ettől a módszertől elakadt a szavam.
- Hát ez van! - válaszolt közömbösen. - Egyébként pedig csak félig-meddig mentél át a vizsgán. - fenyegetett meg. - Fogalmam sincs, mi legyen a büntetés!
- Szerintem teszteld le, hogy szobára megyek-e vele! - duzzogtam.
- Na, látod azt még én sem merném bevállalni! A csóktól is majdnem elolvadtál.
- Ez nem igaz!
- Ó, dehogynem.
- Nem.
- Ennyi idősen meg tudom állapítani, hogy mikor csókol vissza egy nő, és mikor nem. Ez határozottan olvadós jelenet volt. - oktatott ki. - Elég közelről néztem.
- Mire jó ez?
- Nem tudom. - rántotta meg a vállát. - Ehhez volt kedvem.
- Vegyél egy plüssmackót, és játsszál azzal, de ne velem! - löktem el magamtól.
- Na, nehogy már te legyél itt a sértett fél! - emelte meg a hangját. - Ha valakinek van oka haragudni, az én vagyok!
Éppen áthágtad az egyik szabályunkat, ami azt illeti a te szabályod is volt....
- Mióta érdekelnek téged a szabályok?
- Ja, hogy megint így állunk? - Egyre jobban belemelegedtünk. - Megint szabad a vásár?
- Nem. - vettem halkabbra magam. - Bocs.
- Tessék? - hajolt közelebb.
- Ha süket vagy az nem az én bajom. - néztem rá szenvtelenül. - Csókolj meg, és vigyél haza! - elmosolyogta magát.
- Jaj, te nő! Én nem tudom, mihez kezdjek veled! - viccelődött, de végül megkaptam a kért csókot.
- Pedig azt hallottam rólad, hogy ezzel az eggyel mindig is tisztában voltál.
- Mivel?
- Hát azzal, hogy mihez kezd egy nővel! - fontam a karjaimat a nyaka köré. - Szóval? Hazaviszel végre, vagy itt essek neked? - doromboltam.
- Egy mázlid van, hogy imádlak. - nézett rám megenyhülve. - Tűnés innen!

63.rész


Majdnem egy év telt el azóta a bizonyos milánói kibékülés óta. Elkezdődött az új életem Bécsben, ahol végül is egyedül vettem ki egy lakást. Eddie új üzleteket kötött, utazott ezerrel, de nem volt időm ezen bánkódni, az iskola lekötötte minden energiámat. Amennyit tudtunk találkoztunk, és már majdnem olyanok voltunk, mint egy igazi pár. Majdnem. Annak ellenére, hogy pár hónapja részt vettem egy családi eseményen, és a lányával is megismerkedtem, mégsem éreztem magam az élete túl fontos szereplőjének. Az egyetem viszont jól ment, és lehetőségem adódott arra, hogy Oxfordban folytassam tanulmányaimat. Nem sokáig gondolkoztam, most éppen a repülőn ülök, hogy megnézzem az egyetem környékén kiadó lakásokat.
- Pár óra és indulok hozzád. - állt az SMS-ben, amit még indulás előtt olvastam. Magam sem tudom miért, de nem válaszoltam Eddienek. Nem nagyon érdekelt a dolog, hogy ha Bécsbe ér, a lakásban hűlt helyemet találja majd. Nem volt semmi különös okom arra, hogy haragudjak rá, egyszerűen csak magammal akartam foglalkozni, és semmi kedvem nem volt a kétkedő nézéséhez. Tudtam, hogy nem díjazta az ötleteimet, bár soha nem szólt bele a dolgaimba, ami rólam nem volt elmondható, de mindig éreztem, hogy mikor tart éretlennek. Így volt ez akkor is, mikor a főtárgyam mellé felvettem a menedzser szakot.
- Hello. Rita vagyok. - üdvözöltek a terminál kijáratánál.
- Hello. Örülök, hogy végre megismertelek.
- Szintén. Van egy üzenetem a számodra.
- Igen? Kitől? - kérdeztem szórakozottan.
- Christian Hornertől. - Erre a névre lefagytam, idestova egy éve nem hallottam róla. Újdonsült ismerősöm észrevette a döbbenetemet, mert gyors magyarázkodásba kezdett. - Tudod, én nála dolgoztam sokáig. Úgy értem a gyárban. Néha még csinálok időszakos melókat.
- Értem. Ezt nem tudtam. - Próbáltam összeszedni magamat. - És mit üzent?
- Hogy feltétlenül látogasd meg Oxfordban. - Újabb értetlen képet vágtam. - Van ott is egy lakása. Maradjon köztünk, de mostanában inkább azt használja. Nincsenek már együtt a párjával, csak nem verik nagy dobra. - Átadott egy cetlit, amin a telefonszáma volt, majd kacsintott és indultunk utunkra.
A hotelben éppen kipakoltam, mikor megcsörrent a mobilom.
- Elárulnád, hogy mi a jó büdös francért nem írtad meg, hogy nem leszel itthon? - üvöltött bele Eddie a telefonba.
- Neked is szép napot. - húztam el a számat, majd elhallgattam, hogy legyen lehetősége elnézést kérni. Persze ő nem az a fajta.
- Válaszolnál? Direkt miattad fejeztem be korán a dolgaimat. Siettem, mint a hülye, de te még arra sem veszed a fáradságot, hogy tájékoztass. Bécs dög unalmad város, nem mondom, ha legalább Dublinban laknál...
- Akkor feltalálnád magad, mi? - gúnyolódtam.
- Hol vagy? - Eddie bölcsen figyelmen kívül hagyta a kis rosszmájú megjegyzésemet.
- Oxfordban.
- Mi dolgod van arrafelé? Megjegyzem Londonból jövök, de semmi gond.
- Lakásokat nézek. Lehet ide költözöm.
- És ezt mikor akartad megosztani velem? - hördült fel ismét. - Mi a franc bajod van neked mostanában?
- Semmi, csak kaptam egy lehetőséget, és kihasználom. Mi bajom lenne?
- Na jó, megint nem lehet veled értelmesen beszélgetni. Mikor szándékozol visszajönni Bécsbe?
- Holnap.
- Tévedsz, ha azt hiszed, hogy itt foglak várni.
- Csinálj amit akarsz! - kaptam fel most már én is a vizet.
- Azt fogom, ne félj! - bontott vonalat.
- Azt elhiszem. - morogtam.
Komótosan kipakoltam, lementem valami harapnivalóért, majd felhívtam Ritát. Délután elindultunk a korábban kigyűjtött címekre. Bár szinte az első lakásba beleszerettem, azért még megnéztünk hármat. Késő délután találkozóm volt az egyetem dékánjával, hogy megbeszéljük az átjelentkezés feltételeit. Mikor ezzel végeztünk, elbúcsúztam Ritától, és visszaindultam a szállodába. Az ajtón belépve bizsergő érzés kerített hatalmába a gyomrom körül. Úgy látszik a testem előbb tudta, hogy mit fogok csinálni, mint én magam. Nem is volt egy bölcs lépés, de felhívtam a kis papíron található telefonszámot. Izgatottan vártam, hogy a vonal végén végre jelentkezzen az ismerős hang.
- Horner. - A hangja mogorva volt.
- Hú. Valakinek rossz napja van. - kuncogtam bele a kagylóba.
- Hello. Hát most már határozottan javul a helyzet. - kacérkodott. - Örülök, hogy felhívtál. Nem sok reményt fűztem hozzá.
- Szia. Miért?
- Mert egy éve nem jelentkeztél. Mesélj! Mi újság veled szép kislány?
- Kislányok a rajzfilmekben vannak. Hol vagy most?
- Az oxfordi lakásomban. Te?
- Az oxfordi szállodai szobámban. - incselkedtem.
- Célozgatsz valamire?
- Talán.
- Mondom a címet!
Gondolkodás nélkül felírtam, lezuhanyoztam, felöltöztem és fogtam egy taxit. Tudtam, hogy a vesztembe rohanok, de nem érdekelt. Nem voltam önmagam, de ez is hidegen hagyott.
Egy negyed órán belül a megadott címen voltam, becsengettem, és vártam, hogy ajtót nyissanak. Már maga a helyzet is izgatóan hatott rám, és ez az érzés csak fokozódott, mikor régi szeretőm kinyitotta végre az ajtót. Szó nélkül beléptem, és nézelődni kezdtem. Tipikus legénylakás volt, de olyan negyvenes férfi igényeihez alakítottan. Chris levette a kis kabátomat, majd belecsókolt a nyakamba. Az ajkai érintése áramütésként hatott rám, lehajtottam a fejem, hogy folytassa. Hátulról megfogta a csípőmet, és magához húzott, miközben újabb apró csókokat kaptam.
- Örülök, hogy végre itt vagy. - morogta a nyakamba, mire én válaszképpen még szorosabban simultam hozzá. A keze elindult felfelé magával húzva a blúzomat. Az érintése égette a bőröm, a mellemnél megállt.
- Annyira hiányoztál. - nyögtem fel, és hirtelen felé fordultam. Úgy éreztem megőrülök, ha továbbra is ilyen lassan haladunk. Erőteljesen belemarkoltam a hajába és a fejét közelebb húzva szenvedélyesen megcsókoltam. Ő sem bírt tovább magával, az ajtónak döntött, és szorosan hozzám préselte magát, alig kaptam levegőt. Eszemet vesztve gomboltam ki a nadrágját, ő pedig a felsőmet, miközben csókoltuk, haraptuk egymást. Az ujjaival hamar megtalálta azt a helyet, amit birtokolni akart, apró sikollyal adtam tudtára, hogy készen állok mindenre, amit tenni akar velem. Nem tétlenkedett, a lábamat a csípőjéhez szorítva erőteljesen megszerzett magának. Miközben hangosan nyöszörögve élveztük az együttlétet, rezegni kezdett a mobilom, ami a vad vetkőztetés után a földön landolt. A kijelzőre nézve láttam Eddie nevét, le nem vettem róla a szemem. Észrevette ezt Chris is, és egy pillanatra megállt.
- Békülni akar? - kérdezte.
- Nem az a fajta. - húztam magamhoz, hogy értsen belőle, hogy folytatni akarom, amit elkezdtünk.
Pár perccel később lihegve szorította Chris a homlokát az ajtónak, éreztem a szívverését, ami még izgatóbban hatott rám. Imádtam a hatást, amit kiváltottam nála, tulajdonképpen ezzel vett meg magának mindig is. Nincs vonzóbb annál, ha megőrülnek az emberérét.
- Ez már nagyon hiányzott. - nyögtem fel.
- Akarsz róla beszélni? - kérdezte, de meg sem moccant.
- Majd a pszichológusomnak. Veled más terveim vannak. - emeltem fel a fejét, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Megváltoztál.
- Baj?
- Nekem nem. - rántotta meg a vállát, majd felhúzta a nadrágját.
- Ez is én vagyok. - válaszoltam, miközben felvettem a ruháimat, végül a telefonomat a földről. Abban a percben érkezett egy SMS.
„Kapsz még egy esélyt. Késő estére nálad vagyok. Eddie.”

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

vélemény

(AngeGhost, 2011.01.10 19:35)

Hűűűűhűűű
és ez meddig marad így? :D
Mármint a csöndes nyugalom a paradicsomban?
Várom a folytit ahogy mindig!!!!!
Sok Puszi

vélemény

(AngeGhost, 2010.11.28 16:43)

Szuper lett!
Végre a két makacs öszvér észretért!
De meddig tart a nagy nyugalom?
Kíváncsi vagyok...:D
Várom a folytit, ahogy mindig!
Puszi: Eni

vélemény

(AngeGhost, 2010.11.28 14:33)

Hna ez a nem semmi!
Szex helyett börtön! Ezért Eddie kitekeri a nyakát az tuti.
:D
Vagy végre szobára mennek!
Már várom a reakciókat és a folytit!
Sok Puszi: Eni

vélemény

(AngeGhost, 2010.11.27 23:07)

Hát most erre mit mondjak?
Hopppon maradt! Azért Eddie sem lett a hűság szobra úgy látom! :D
A kutyából nem lesz szalonna! (Bár kinában ki tudja)
:D
Most várom cska igazána folytit!
Puszi: Eni

vélemény

(AngeGhost, 2010.11.27 21:07)

hűűhaaa :D
Mondom én hogy érdekesen fognak itt alakulni a dolgok :D
Kérdés hogy csak szex, és más semmi, vagy Eddie is előkerül?
Hmmm... Hmmm.....
Várom a folytit!!!
Puszi:Eni

vélemény

(AngeGhost, 2010.11.27 12:29)

Olálá!
Hát én is úgy vélem, hogy ezzel elásta magát a hölgyemény sajnos.
Bár ki tudja, lehert hogy még valahogy összefutnak.
Szuper lett a rész mint mindig!!!!!!
Sok Puszi: Eni
U.I: Várom a folytit!

vélemény

(AngeGhost, 2010.11.27 03:36)

hát igen, tudjuk hogy valóban elverte a polgi fiát :D
és tudjuk hogy rachelt is simeri :D
áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
Folytit!!!!!!!!!!Léciiiiiiiii

vélemény

(AngeGhost, 2010.11.27 02:23)

Folytatást de rögtön!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Puszi: Eni
U.I. Mibe lefogadom hogy másnap címlapon lesz, hogy Eddie nje kivel kavart!

vélemény

(AngeGhost, 2010.11.26 23:54)

Hűűűűű!
Hűűűűű!
Hűűűűű!
Hát Chris sem piskóta, mondom én akki Eddie haverja, az legalább akkora playboy mint ő.
Hát ennek eredményeként, sztem Móni, megint Chris ágyában landol!
Eddie meg hát sztem ezt még megbánja de nagyon....
Isteni lett hogy mindig!
Folytit kérek!
Puszi: Eni

vélemény

(AngeGhost, 2010.11.24 22:30)

Hna, akkor elméletileg egyenesben vannak az tök jó.
De meddig?
:D
Mondjuk a következő futamig, és következő találkozásig Chrissel?
Hm.... Kiváncsi vagyok a folytatásra :D
Sok puszi: Eni

vélemény

(AngeGhost, 2010.11.24 03:00)

hna most én kapkodtam a fejem mint valami teniszmeccsen....
Tyűűűűűűű!
Ez tipikusan annak az esete, hogy tudtam, csak nem sejtettem!
Jó kis veszekdés lett annyi szent!
tetszik:D
Kiváncsi leszek Eddie lenyeli e békát, bár úgy tűnik most nem ő volt a híre ellenére aki félre ment, de hát a törődés is kell nem csak az ágy...
Várom a folytit ahogy mindig!!!
Sok Pusszancs: Eni

vélemény

(AngeGhost, 2010.11.24 00:59)

:D
Békülős szex, ahogy azt korábban is irtad!
Csak kiváncsi vagyok mi lesz a következő nagydíjon.....
Lesz e patália, vagy jelenet?
Hm...
Várom a folytit, ahogy mindig!!!!!!!!!!!!!
Pusszancs: Eni

vélemény

(AngeGhost, 2010.11.23 22:08)

Hát tudtuk, hogy kiderül, tudtuk, hogy Eddie nem a megbocsátós fajta.
De azért sértetsége ellenére bunkó volt, sztem.
Ezt a szingapúri nem egy kártyával kellett volna elintézni, meg másrészt sztem szex előtt is tudta hogy anyuci félre császkált....
Szuper lett!
Várom a folytatást!!!!!!!!!!!
Puszi: Eni

 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

zoeoldal@freemail.hu

zoeoldal@freemail.hu



Statisztika

Online: 1
Összes: 143978
Hónap: 3200
Nap: 82