Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2010.10.31

 

1. rész

Komolyan foglalkoztat a gondolat, hogy abba kellene hagyni a kosarazást. Nem tudom, mit csinálnék, de annyi mindent szeretnék még kipróbálni. Ráadásul az alkatom sem nagyon felel meg ennek a sportágnak, mint mondjuk Karolé vagy Beusé. Nem vagyok izmos, soha nem is leszek. „Nyurgabéla” – ahogy tesóm mondja. Na jó, ideje felébredni. Vár Mogyoród, ahol VIP vendégek leszünk előbb említett csapattársaimmal és egyben barátaimmal. Forma 1, Magyar Nagydíj. Juhé!!!!
- Mi a francot vegyek fel? – tanácstalanul kezdek el turkálni a bőröndömben, aminek a vége, hogy ismét káosz van a szobámban. Karol tanácsára már jó előre összekészítettem a cuccaimat, de nálam ez nem biztosíték semmire. Csengetnek. – Ez az! Nincs is jobb, mint melltartóban és bugyiban ajtót nyitni! Ki vagy?
- A dalai láma. – hallom kintről Beus hangját. – Tudtam, hogy képtelen időben elkészülni. – morogta Karolnak.
- Bocsi, bocsi. Rögtön kész vagyok.
- Ejha ez aztán a vendégváró öltözet! – Karol vidám volt, mint mindig. Csinos, jókedvű, összeszedett, jaj de irigyeltem érte mindig is. Beus maga a céltudatosság, konkrét tervekkel és a megvalósításukhoz szükséges eltökéltséggel. Hányszor hozta vissza a csapatot a gödörből! Gyorsan megpusziltam barátnőimet és már trappoltam is fel a lépcsőn öltözni. Gyorsan belebújtam egy farmerba és egy ujjatlan topba, a csajok sem vitték túlzásba, nekem is elég ennyi.
Önmagamhoz képest elég hamar elkészültem, így végre indulhattunk gyönyörű fővárosunkba, Beus útközben ismertetett minden fontos tudnivalót. Például, hogy a szállodában, ahol megszállunk biztosan fogunk találkozni pilótákkal.
- Remélem nem a leggügyébekkel hoz össze a sors! – fintorogtam.
- Neked megrendeltem Alonsot! – kuncogott Karol.
- Hahaha. Nekem mindegy, hogy hogy hívják, vagy mit nyert! A lényeg, hogy JÓ SEGGE LEGYEN!!!! – üvöltöttük mindhárman együtt röhögve. Mikor megérkeztünk a hotel parkolójába, egy nagyon kedves - nekem már túlságosan is nyájas - férfiember sietett hozzánk.
- Szép napot a hölgyeknek! Üdvözöljük Önöket a szállodánkban, reméljük mindennel meg lesznek elégedve és a hétvégét ill. a futamot is élvezni fogják! Ezenkívül mindenben állunk rendelkezésükre! Elállok az autójukkal és mire felérnek a szobájukba a csomagjaik már ott várják Önöket!
- Csak aztán meg ne fújd! – szólt neki Beus, mi meg Karollal majd’ megfulladtunk a röhögéstől.

 

2. rész

Mikor megérkeztünk a hotel parkolójába, egy nagyon kedves - nekem már túlságosan is nyájas - férfiember sietett hozzánk.
- Szép napot a hölgyeknek! Üdvözöljük Önöket a szállodánkban, reméljük mindennel meg lesznek elégedve és a hétvégét ill. a futamot is élvezni fogják! Ezenkívül mindenben állunk rendelkezésükre! Elállok az autójukkal és mire felérnek a szobájukba a csomagjaik már ott várják Önöket!
- Csak aztán meg ne fújd! – szólt neki Beus, mi meg Karollal majd’ megfulladtunk a röhögéstől.
Elfoglaltuk a lakosztályunkat, kipakoltunk, és ahogy az lenni szokott, hamar kiderült, hogy mi mindent hagytunk otthon. Egy kis vásárlás és étkezés után már siettünk is a ringre. A szállodai nyájas fickó rokona lehetett az a csaj, aki ott várt ránk. Valami Éva, de meg mertem volna esküdni, hogy az udvarias „á, dehogyis vagy a terhemre” mosolygást ugyanabban a suliban tanulták a pacákkal. Elkísért minket a vendéglátónkhoz, a Red Bull Racing csapathoz, ahol Karollal hamar megállapítottuk, hogy a legjobb pasi felhozatallal rendelkezik. Csak kapkodtam a fejemet, miközben gyorsan – és a hangsúly a gyorson van – bemutatták az egész kócerájt. Komolyan az volt az érzésem, hogy itt mindenki kapkodó idegbeteg. Miután leültünk egy asztalhoz, Éva magunkra hagyott.
- Egy pár percre el kell mennem, nemsokára jövök, ha bármire szükségetek lenne, csak szóljatok.
- Rendben, köszönjük! – bólintott Karol.
Nekünk egy jó félóra után már azon járt az eszünk, hogy hova mehetett.
- Talán valami meglepetésben lesz részünk. - mondta Beus. Tuti arra gondolt, hogy megkapja Kimit díszcsomagolásban.
- Kapunk egy overállt bukóval, hogy kipróbálhassuk az autót. - ökörködtem, és miközben hatalmas nevetésben törtünk ki, a háttérben feltűnt az eltűnt kísérőnk két kísérővel az oldalán. - Lányok be szeretném nektek mutatni kiváló versenyzőinket. - szólt Éva.
- Szép lassan felálltunk, és Webber már kezdte is a bemutatkozást.
- Hello Mark vagyok! Örülök, hogy megismerhetlek benneteket!
- Üdvözöllek, én Karolin vagyok! – mutatkozott be a csapatkapitány. - Ők pedig a legjobb barátnőim. - Mutattott ránk. Karol a fiatalabb pilótához fordult, hogy bemutatkozzon, de kétlem, hogy bármit is érzékelt volna a külvilágból. Igen hölgyeim és uraim! Forr a levegő! Beus oldalba bökte barátnőnket, szegény visszapottyant a Földre. Kár, hogy nem látta, hogy az ausztrál is majd’ felfalta a szemével. Ez nem újdonság, ő általában ilyen hatást vált ki a pasikból. Sebastiant nem irigylem, túl kölyök az én ízlésemnek, de ez a Mark gyerek tudhat valamit. A kínos tiszteletkörök után letelepedtek mellénk, én Mark mellé kerültem, de ügyet sem vetett rám.
- Ilyen szép lányok és kosaraznak! Miért? – kezdte a német esetlenül a beszélgetést. Ennél hülyébb kérdést fel sem tehetett volna, Beus is forgatta a szemeit, Karol elnyomott egy apró mosolyt. Úgy látszik nem csak mi vagyunk zavarban. - És ráadásul még sikeresek is, abszolút főnyeremény!
Mivel mindenki csendben volt, megint Karol válaszolt:
- Azért ti sem panaszkodhattok!
Nevettünk, majd mivel kedves barátnőm újra a Föld felett lebegett ezzel a kis némettel, Markra koncentráltunk Beussal. Flörtöltünk ezerrel, de mivel nem volt hatása, hamar visszakanyarodtunk a jól nevelt társalgáshoz. Ezt majd alkalomadtán Karol tudomására hozom, hogy mindkét Red Bull-fiút sikerült elvarázsolnia. Válassza inkább Markot! Ő a férfi! Sebi még érhet! Ezen jót kuncogtam magamban. Közben a fiúk sűrű bocsánatkérések közepette, elhagytak minket. Nekem pedig ideje volt, megkeresni a mosdót, mielőtt elindulunk Beussal a „Találjuk meg Kimi Raikkonent” körutunkra.

 

3. rész

Barátnőim rácáfoltak a „lányok párosával járnak pisilni” közhelyre, így egyedül mentem. Az utasítás, miszerint kanyarodj jobbra, majd balra, utána egyenesen és újra jobbra nekem bőven elég volt ahhoz, hogy totál eltévedjek. Találomra benyitottam egy irodába, hogy megkérdezzem újra a kordinátákat.
- Hello. Segíthetek? – mosolygott az idegen kedvesen.
- Igen…..öööö…. – dadogtam. Erről tudom általában, hogy olyan pasival hozott össze a sors, aki nagy hatással van rám. Nem néz ki túl jól, van egy kis pocak is, meg idősebb a kelleténél – Karol választottjánál mindenképpen - , de van benne valami. Szikra! Így hívjuk a lányokkal azt, amikor első látásra megvan a kémia egy férfivel.
- Igen? – lépett közelebb, én pedig csak olvadoztam. Sikerült Horner irodájába benyitnom, a nagyfőnöktől kell megkérdeznem, merre van a pisilde. Ez vicces lesz!
- Igen. – Tudatosult bennem, hogy totál idiótát csinálok magamból, ideje kibökni, hogy mit is akarok. – Ezt már mondtam. – vigyorogtam.
- Igen, ezt már valóban mondta. Ön a vendégünk ugye? Kosárlabdázik. – nyugtázta.
- Igen.
- Karolin…
- Nem. – Paff neki, ő is csak a kapitányt ismeri. Nekem itt ma nem terem babér. Térjünk a lényegre. – Hol van a női szakasz?
- A micsoda? – nevetett.
- Pipilnem kell. Egyre jobban….szóval. – váltottam komolyra.
- Óh. Értem. A folyosó végén jobbra, aztán van egy kis beugró rész, és a második ajtó balra. – Megőrülök ezektől! Rácsaptam az ajtót, és siettem a célom felé.
- Köszi. Csá. – Szóltam vissza az ajtónak. Egy kicsit mogorva vagyok tudom, de elegem van. Fél órán belül két pasi, és szemmel láthatóan egyiknek sem jövök be. Rossz a sminkem! Na, merre van az a toalett?
A nap hátralévő részében a boxutcát látogattuk, mint az átlagrajongók, de hát azok is vagyunk. Komoly feladatnak bizonyult Karolt mellettünk tartani, olyan volt mint egy zombi, néha elsodorta a tömeg. Vettel-láza volt. Nekem meg a kis német főnöke nem ment ki a fejemből.
- Van benne valami. – bizonygattam.
- Jó pár ezer kilométer. – tett pontot a dolog végére Beus. – Hé, hozd már vissza Karolt, mert elsodorta az a japó. – kiáltott, én ugrottam, és a kapitányt újra menetirányba állítottam. Úgy látszik ma ez lesz a program. – Kimi!- suttogta Beus, közben úgy belemarkolt a kezembe, hogy a körme nyoma a pulcsimon keresztül is nyomot hagyott a bőrömön. Na frankó! Ez kell nekem, még egy zombi magam mellé. Hagytam, hogy Beus rajongása tárgyát célba vegye, Karol leült egy félreeső helyen. Én meg szerencsétlenül toporogtam a Ferrari boxa előtt. Soha nem voltam az a rajongó, aki aláírást és közös képet kért volna. Egyszerűen nem mertem. Az utolsó pilóta akiért úgy igazából rajongtam Ayrton Senna volt, utána is voltak kedvenc versenyzőim, de nem mentem volna tűzbe egyikért sem. Szeretem a versenyeket, imádom a nyüzsgést, ami a cirkuszt körülveszi, de ennyi. A pilóták inkább akkor érdekelnek, ha jól néznek ki, persze azért ne legyen túl béna. Bár aki idáig eljut, az már annyira gázos nem lehet. Mikor Beus hatalmas vigyorral az arcán visszaérkezett, úgy döntöttem, hogy fáradt vagyok, és húzzunk vissza a hotelbe. Barátnőm helyeselt, és Karolhoz ment, hogy szóljon neki, hogy indulunk. Még egyszer visszafordultam a vörösök boxa felé, és esküdni mertem volna, hogy Eddie Irvine-t láttam, de hamar elhessegettem magamtól a gondolatot. Hülyeség! Menjünk haza, nyűgös vagyok!

 

4. rész

A szállásunkra megérkezve már annyira fáradtak voltunk, hogy a szobánkba kértük a vacsorát. Itt volt az ideje, hogy kifaggassuk a kapitányt.
- Mi van veled Karol? Mintha itt sem lennél. – Bár a választ jól tudtuk, azért egy kicsit meg kell szívatni a főnököt.
- Tudom, hogy eddig nem érdekelt, nem foglalkoztam vele, de most, hogy találkoztunk, valami megváltozott. Olyan édes, és a szemei gyönyörűek, teljesen elvesztem bennük… - és csak mondta, mondta, mi pedig megpróbáltunk valami iszonyú értetlen képet vágni hozzá Beussal. - Te kiről beszélsz? – kérdeztem.
- Ti tényleg nem tudjátok? – pislogott. Istenem, ennek a csajnak vége! Erőt vettem magamon, és Beust utánozva ráztam a fejemet, hogy én biza még csak nem is sejtem, hogy mi van itt. – Sebastianról beszélek. – világosított fel minket Karol, úgy mint aki az egész éves bűnlajstromát vallja be nekünk. Ezt már nem lehetett pókerarccal kibekkelni. Nincs mit szépíteni, kiröhögtük, amitől ő egy kicsit besértődött, de ez köztünk nem szokott túl komoly lenni.

Másnap reggel „mindig mosolygós és készséges Éva” elintézett nekünk egy reggelit a Red Bull-nál. Áldja meg az Isten érte! Hamarosan vendégünk is akadt az asztalnál, Sebi személyében. Mivel Karol olyan vörös volt, mint a rák, Beus pedig a röhögését próbálta elnyomni, így szerény személyem invitálta meg a Red Bull nagy reménységét a közös étkezéshez. Udvarias beszédbe elegyedtünk, majd végül meghívott minket a boxba, hogy onnan nézhessük az időmérőt.
- Köszi, de mi Mónival tegnap már elígérkeztünk. – vágta rá Beus.
- Igen? – vágtam értetlen pofát. – Ja, igen. Tényleg.
- De te Karol ráérsz, menj csak. – Annyira átlátszó volt, de a cél szentesíti az eszközt.
- Ok, akkor én maradok! – enyhült meg barátnőnk arca.
- Nagyszerű! Kérem tartson velem Hölgyem, bevezetem az elérhetetlennek hitt világba! - szólt Seb, majd hamar továbbálltak.
- Szobára! – súgtuk Karol után, aki mérgesen, erősen artikulálva szólt hátra.
- Hülyék.
- És most? Nagyokos! Csövezünk? – estem neki Beusnak. – Egy ilyen tuti meghívást visszautasítani…
- Nyugi, kiengesztellek, ne félj! – somolygott.
- Ajánlom is! – morogtam, miközben elindultunk.
Azt hittem a Ferrarihoz szóló meghívás csak kamu volt, de barátnőm tényleg komolyan gondolta. Idegesen ragadtam meg a karját a boksz előtt.
- Elment az eszed? Nem kérezkedhetünk be csak úgy! – sipítoztam. – Mit mondasz? „Bocsi, a barátnőnk szobára ment Vettellel, mi meg fedél nélkül maradtunk? Engedjetek be! Zabálnák!” – észre sem vettem, hogy még mindig angolul beszélünk.
- Ezzel szerintem tuti bejutnátok. – kontrázott valaki mellőlünk.

 

5. rész

- Ezzel szerintem tuti bejutnátok. – kontrázott valaki mellőlünk.
- Hello. – köszönt neki Beus, én nem láttam a férfiből semmit, mert szembetűzött a nap.
- Hello. – így az idegen. – Örülök, hogy megint találkozunk. – üdvözölte barátnőmet. - Ő pedig az állitólagos rajongóm, aki tegnap felém sem nézett? – fordult hozzám, és most már tökéletesen kivettem az arcvonásait. Hát tegnap tényleg nem tévedtem, és mégiscsak Irvine-t láttam itt a Ferka boxában.
- Ööö. Hello. – dadogtam.
- Áruld el gyönyörűségem! Tényleg a rajongóm voltál, vagy csak úgy mondják?
- Csak úgy mondják! Schumacherért voltam oda! – Életem második legnagyobb csalódása, azután, hogy a Mikulást láttam betérni egy helyi kocsmába. Nagyképű, önhitt, tenyérbe mászó. Úgy néztem Beusra, hogy értsen belőle, hogy lépjen hátra kettőt, mert megütöm.
- Világos beszéd! Akkor én megyek is! Jó szórakozást!
Miután eltűnt végre, becsukott szemmel számoltam el tízig, de így sem sikerült lenyugodnom. - Neked elment az eszed! – kiabáltam.
- Nem, az te vagy! Hogy lehetsz ilyen bunkó? – vágott vissza Beus.
- Én?
- Bocs, hogy közbeszólok, bár nem értem, miről beszéltek, de az előbb rosszul indítottam. – lépett vissza hozzánk vitánk tárgya.
- Most meg miről beszélsz? – fel tudtam volna robbanni, nem érdekelt, hogy a nagy betűs Eddie-vel beszélek. Meg akartam ütni. Őt vagy Beust nekem mindegy….inkább őt. Nem elég, hogy két jó pasi is keresztülnézett tegnap rajtam, még neki is tetéznie kell a bajt. Tudom, mindig is nagyképű voltam! Nem vagyok egy bányarém, sőt….De amit az egomnak ezen a hétvégén át kell élnie, az több a soknál.
- Mikor a barátnőd tegnap beszélt Kimivel, én is ott voltam, és hallottam, hogy te Irvine rajongó voltál. Nem hittem el, bocs. Gondoltam ma letesztelem.
- Nem Irvine-ért, hanem a jóképű pasiért voltam oda. – durciztam. – Menj a fenébe!
- Csigavér! Bocsánatot kértem. Gyere, kiengesztellek egy itallal! – Olyan arcot vágott, hogy minden haragom elszállt. Körülnéztem Beus nem volt sehol, összeszedtem minden bátorságomat, és egy nagy bólintással jeleztem, hogy indulhat a kiengesztelés. Jöjjön, aminek jönnie kell!
Miközben Eddie hozta a beígért italokat én gyorsan felhívtam Karolt. Olyan lehettem, mint egy tipikus rajongó, de úgy örültem, hogy mégsem kell csalódnom. Pont befejeztem az élménybeszámolót, mikor visszaért két koktéllal a kezében.
- Mit lehet rólad tudni? – kérdezte.
- Semmit.
- Te mindig ilyen vagy? – emelte fel egy kicsit a hangját.
- Igen. – A szemem sarkából a monitort néztem, mivel megkezdődött a szabadedzés, és éppen a Red Bull csapatfőnökét mutatták. – Mit vársz? Adjak egy önéletrajzot? Mesélj te!
- Én? Miről?
- Dobd be a csajozós dumádat! Tudni akarom, mitől esik hasra ill. hanyatt a fehérnép!
- Te aztán….! – csóválta meg rosszallóan a fejét. – Minden pasit lenézel, vagy csak engem? – Mivel nem válaszoltam, és inkább az asztal lapját bámultam, lehajolt hozzám. – Hm?
- Mindet.
- Miért?
- Ez egy védekező mechanizmus, így legalább ha megbántanak, nem fáj annyira.
- Már értem, szóval inkább te bántod őket. – értelmezte a hallottakat magának. Más erre már elmenekült volna, de ő a legnagyobb lelki nyugalommal hallgatta a patológiás hozzáállásomat a párkapcsolatokhoz. Hihetetlen pasi, egy kicsit megsajnáltam emiatt! – O.k. Akkor lássuk, hány pontos a skálád?
- A micsodám?
- Ne játszd meg magad! Minden csaj pontozza a pasikat…
- És minden pasi a csajokat! – vágtam közbe.
- Ugye nem vagy feminista? – húzta össze a szemöldökét.
- Na annyira azért nem vagyok durva. 15-ös. A skálám.
- Az enyém tizes.
- A férfiak mindig egyszerűbbek, mint a nők. Én hányas vagyok? – Az alkohol ellazított, így megengedtem magamnak egy ilyen kérdést is.
- A második randinkon elárulom. – kacsintott.
- Tehát soha. – vágtam egy fintort. – Te nálam 11-es vagy. Nincs titkolnivalóm.
- Szeretem ha valaki egyenes. Kimi?
- 8-9. Túlságosan hasonlít az exemhez. Szegény. Nicole Scherzinger?
- 7. – válaszolta, amin nagyon meglepődtem.
- Azt hittem ez a típus a zsánered. – vágtam vissza.
- Beszélgettél már vele? – megráztam a fejem. – Nem is lehet. Tovább! Webber?
- Mindenképpen 10 fölött, de őt nem érdeklem. Tegnap kipróbáltam.
- Élettársa van.
- Kit izgat? Engem nem szokott. – rántottam a vállamon.
- Csak megtudok rólad dolgokat. – vigyorgott. – Pasizni jöttél ide?
- Én mindenhova pasizni megyek. Kivéve ha csajbuli van, az szent és sérthetetlen.
- Egyetértek. – bólintott. – Vettel?
- Most felsorolod az egész mezőnyt?
- Nem akartál mesélni magadról…ebből azért lesz egy képem rólad. Szóval a kis német hányast kap?
- 8. Túl fiatal. Apa komplexusom van. – kuncogtam
- Szóval Bernie-vel kellett volna kezdenem? – nevetett ő is, miközben kiürítettük a poharainkat, és én fél szemmel megint a monitoron vigyorgó Hornert néztem, ő követte a tekintetemet. – Christian?
- Hogyan? – ráztam meg a fejem.
- Ő hányas?
- Neki még nincs pontszáma.
- Az hogy lehet? – húzta össze a szemét. – Te hűséges típus vagy? – kezdett egy kicsit sokat megengedni magának, így felálltam.
- A második randinkon megtudod. Szép napot! – Hatásos lelépés volt, büszke voltam magamra.
Mire kiértem a box elé, Beus és Karol éppen arról beszélgettek, hogy vissza kellene menni a hotelbe. Az úton sokat gondolkodtam, például azon, hogy két napot töltöttem el a pályán, de a pasikat többet néztem, mint az autókat. Ezen változtatni kell! Holnaptól rendes, becsületes Forma 1 rajongó leszek!

 

6. rész

Hulla fáradtak voltunk, így mindhárman aludtunk egy kicsit, amíg Karol telefonjának csörömpölése vert fel mindenkit.
- Szuper. Ott leszünk. – mondta barátnőm, majd kinyomta a telefont.
- Hova megyünk? – kérdeztük egyszerre.
- Bocsi, nem szóltam. A fiúkkal vacsorázunk. Van kb. 1 óránk elkészülni. – válaszolt, majd azzal a lendülettel magára zárta a fürdőszoba ajtaját.
- Jó, hogy szólsz! – kiabáltam utána. Gyorsan kiválasztottam egy nadrágot és egy felsőt, hétköznapi viselet, nem nagy cucc. Aztán úgy húsz perc múlva kijött Karol a fürdőből egy gyönyörű nyári ruhában, tipegős szandival, úgy döntöttem vissza az egész. Elővettem a kis fekete koktélruhámat, mire megláttam Beust, aki egy fehér szűk nadrágot és hozzá egy csini felsőt viselt. Kiakadtam. – Eldöntenétek végre? – mordultam rájuk, de ők értetlenül néztek rám. Zsörtölődve mentem egy gyors zuhanyra. Egy szál semmiben álltam tanácstalanul a szobában. Karol a haját lazán leengedte, Beus éppen loknikat bodorított magának, engem meg az agyvérzés kerülgetett. – Nem tudok hozzátok öltözni! Elegem van!
- Azt veszel fel, amihez kedved van. Vagy randid lesz? – húzta fel Karol a szemöldökét. Soha nem tudtam átverni. Igen, ha véletlenül összefutnánk Mr. Hornerrel, azt akarom, hogy elfelejtse, hogy én vagyok az a kosaras bigé, aki majdnem odapisilt a küszöbre.
Végül egy ruhát választottam, aminek az alja egy fekete miniszoknyából állt, a felsőrésze leginkább egy kimonóéhoz hasonlított. A hajammal nem tudtam mit csinálni, így csak lazán összefogtam hátul.
- Indulhatunk? – kérdezte Karol mosolyogva.
- Remélem, nem rendelsz szaftos kaját, mert bele fog lógni a ruha ujja. – ugratott Beus, de most nem vettem a poént.
Az étteremben a fiúk már vártak ránk. Sebin kívül Mark, Kimi és Heikki ültek az asztalnál. Igazságtalan arány – állapítottam meg rögtön magamban.
- Tudom, bevállalsz kettőt is! – súgta oda Beus vigyorogva, miközben helyet foglaltunk. Túl jól ismer!
Karol és Sebastian majdnem felfalták egymást a szemükkel, ez azt hiszem senki figyelmét nem kerülte el. Szerencsére Mark is belátta, hogy esélye sincs a kapitánynál, így sokkal lazább volt, mint legutóbb. Kiminél Beus volt a befutó, Markkal pedig anélkül, hogy megbeszéltük volna a részleteket flörtölni kezdtünk. Heikki ravaszul mindkét kapura célzott, csak nehogy hoppon maradjon, vigyorogtam magamban. Az igazság az, hogy Mark kedves, meg jól néz ki, de én még mindig a főnököt vártam. Nem tudtam pontosan behatárolni, hogy miért, de úgy éreztem, hogy kell, hogy kapjak még egy esélyt nála. Az nem lehet, hogy én legyek a „merre van a pipilde” kislány nála. Állandóan a bejáratot néztem, ahol nem kis meglepetésemre Eddie jelent meg, egy szőke ciklonnal az oldalán. Vidáman az asztalunk felé bólintott, majd eltűntek az egyik szeparéban. Kis idő múlva az egyik pincér egy koktélt és egy kis cetlit hozott az asztalunkhoz. Mindenki mással volt elfoglalva, így feltűnés nélkül vettem át a küldeményt. Sejtettem kitől jött.
„ Lesz a tízesből tizenegyes is Webbernél? Christiannál 9-es vagy. Megkérdeztem.”
Csak remélni mertem, hogy nem néz valahonnan, mert olyan vörös lettem, mint a rák. Hogy jön ő ahhoz, hogy Hornernél érdeklődik? Idióta! Azt hiszi, bármit megtehet! Próbáltam újra az asztaltársaságra koncentrálni.
- Ti olyan jó kosarasok vagytok, igazán megtaníthatnátok minket is. Én szívesen játszanék. Hát ti fiúk? – dobta fel Kimi a témát.
- Semmi kifogásunk ellene. – válaszolták egyszerre.
- Csak aztán nehogy a végén pályát módosítsatok. – nevetett Beus.
- Akkor holnap ha lesz időtök találkozunk lent az edzőteremben. – kapcsolódtam be a beszélgetésbe. Mit nem adnék érte, ha most azonnal mehetnénk. Kiűzném a gondolataimat a fejemből.
- De meg elégednetek velem és Moncsival. Karolnak ki kell pihennie egy sérülést. – egészített ki Beus. - Nem is tudtuk, hogy gond van. – fordult az érintett felé Sebi. Annyira aranyos volt, hogy aggódott.
- Annyira nem vészes, egy ízületi gyulladás a nyakamban és a vállamban. – mosolygott rá Karol.
- Sajnáljuk, és reméljük, hogy hamar rendbe jössz. – mondták szinte egyszerre a fiúk.
- Én nagyon jól tudok masszírozni, ha gondolod, kipróbálhatjuk. – ajánlotta fel a kis német egy kaján vigyor kíséretében. Ejha! Csendes tóban lakik a béka!
- O.k. Amíg a többiek kosaraznak, mi élvezzük az életet. – flörtölt Karol.
- Nekem már baromira dobálhatnékom van. Menjünk le most! – vágott közbe Kimi, alig tudtam leplezni, hogy hangosan fel ne röhögjek. A jégember, mint kerítő! Az eszem megáll.

 

7. rész

Megbeszéltük, hogy fél órán belül találkozunk a hotel mögötti pályán. Eddig azt sem tudtam, hogy van a hotel mögött valami, de ők már ezt is tudják. Magára hagytuk a turbékoló galambokat, felsiettünk a szobánkba átöltözni.
A megbeszélt időben ott volt mindenki a pályán. A fiúk hamar eldöntötték, hogy ők hárman, mi ketten alkotunk egy csapatot. Beussal nagyképűen elfogadtuk az ajánlatot, mit nekünk három autóversenyző, ez a mi játékunk. A versenyszellem, mint minden élsportolóban, bennünk és bennük is megvan, ebben nem volt hiány. Bár Norbi – az edzőnk – nem szokott kímélő edzéseket tartani, de két óra játék után úgy éreztem magam, mint egy bajnoki után. Az eredményben nem csalódtam, mi nyertünk. Izzadtan, kimerülten feküdtünk el a fűben, vizet persze senki nem hozott, és erőnk sincs bemenni érte.
- Itt fogok elpusztulni! – lihegtem.
- Azt nem venném a szívemre! – locsolt rám Eddie egy kis vizet, majd kiosztott egy-két üveggel a fiúknak is. Vigyorogva ült le a fűbe közénk. Meg vagyok győződve róla, hogy rajtam röhög. – Na, van már pontja szíved csücskének? – kérdezte halkan gúnyosan.
- Van. Több mint neked! – ültem fel mérgesen.
- Milyen pont? – kérdezte Mark.
- Nyugi te tíz fölött vagy! Nincs mitől félned! – legyintett Eddie vidáman, mire dühösen beleöklöztem a karjába. – Hé! – nevetve dörzsölte a kezét. Közben a többiek szedelőzködni kezdtek, hiszen holnap nagy feladat várt rájuk, és már nagyon későre járt.
- Tiszta zilált fejem van! – néztem bele a bejárati ajtó üvegébe. – Jó éjt! Köszi az edzést! Visszavágót minél előbb! – zsebeltem be egy csomó puszit a fiúktól, miközben gúnyosan Eddie-re néztem. Mikor Markhoz értem, a háta mögött tízet mutatott a kezével. Beus túlságosan el volt foglalva Kimivel, hogy ezt láthassa. Elindultam Irvine felé, ő lazán nekidőlt valami korlátfélének, mintha azt mondta volna, hogy „állok elébe”. Ellenállhatatlan volt a márkás cuccaiban, a laza farmer- póló-zakó összeállításában, de ezt tudta is magáról. Miközben lassan lépegettem felé, azon gondolkodtam, hogy mihez is kezdenék vele, mikor odaérek. Ez így tök hatásos, meg minden, de semmi ütős dolog nem jut az eszembe. Maximum megcsókolom. Ahhoz mit szólna? Nem, az nem jó! Mit szólna, ugyan, hát pasiból van. Állna elébe, aztán meg elkönyvelné, hogy ezt nem volt nehéz elérni. Nem szoktam erénycsősz lenni, ami kell, azt megszerzem, de ez presztízs-csata volt a javából.
- Na, mi újság? Kitaláltad útközben, hogy mit teszel most? – kérdezte olyan arccal, hogy az a csók egyre jobb ötletnek bizonyult. Belelát a vesémbe. Mennyit álmodoztam arról, hogy egyszer lesz egy pasim végre, aki tudja, mit gondolok, érzek, akarok. Arra nem gondoltam, hogy ez nem minden helyzetben lenne nyerő. Fogalmam sem volt, mit csináljak, egyre kínosabb lett az egész, mikor Isteni segítségként megcsörrent a telefonja.
- Nem is zavarlak. Jó éjt. – fordítottam hátat, és úgy siettem a liftbe, mintha kergetnének.

 

8. rész

Reggel, Karol még mélyen aludt, nagyon későn ért haza. Mi Beussal lementünk reggelizni, összefutottunk Kimivel és Heikkivel. Láttuk Sebit is, elég kialvatlan volt, remélem, összeszedi magát, mert Horner nagyon mérgesen méregette. Mikor Eddie megjelent az ajtóban, rögtön Christian felé vette az irányt. Beszéltek valamit, amitől nagyon jó kedvük lett, majd egy pillanatra mindketten felém fordultak, de mikor látták, hogy őket nézem, gyorsan visszakapták a fejüket. Na szép! Ez kell nekem!
- Indulhatunk? – vettem sietősre a figurát, mire Beus bólintott.
Gyorsan felmentünk a szobánkba, még láttuk Seb alakját a folyosó végén. Volt rá egy fogadásom, hogy Karolnál járt, mikor beléptünk a szobába, barátnőnk kipirulva dőlt az ajtónak.
- Hello, mi újság? - kérdeztük. - Nagyon elpirultál! Csak nem itt járt a lovagod?
- Nem a lovagom. - válaszolta. - De igen, itt volt, beköszönt mielőtt kiment a ringre. És ti, hol jártatok ilyenkor?
- Együtt reggeliztünk Kimiékkel. Tegnap este jól sikerült a pattogtatás. De nem tudtuk elújságolni neked, mert későn értél haza. – ugrott Beus az ágyra.
- Értem, sajnálom azért én is szívesen elmentem volna veletek. – válaszolt, miközben engem méregetett. - És reggeli után megint mentetek az edzőterembe? Ezért vagy ilyen piros?
- Nem, hanem ott volt Eddie is.
- És? – faggatott tovább.
- Semmi és, csak pár szót beszéltünk vele, de ismersz, nekem bőven elég volt, hogy ott lehettem a közelében. – tettettem a lazát.
- Hát igen… És te Beus? Veled mizu? – Olyan volt, mint aki leltárt készít a csapatról.
- Én nagyon jól éreztem magam, hisz Kimi mellett lehettem. – válaszolt Beus gúnyosan miközben engem nézett. Érezte ő, hogy füllentettem.
- Csajok egy kicsit elbeszélgettük az időt, ideje lenne készülni, ha még ki akarunk érni a pályára. – kezdett sürgetni Karol szórakozottan.
- Oké, de te sem menekülsz az élménybeszámoló elől… - mosolyogtam rá. Legalább egy happy end-del végződő sztorit, hadd halljak.
- Rendben, a kocsiban mindent elmesélek. – nyugtatott meg, de már az ajtó felé lökdösött. Őszintén szólva, semmi kedvem nem volt újra a Red Bull boxban és a pálya környékén égetni magam. Szívesebben maradtam volna a hotelban.
Útközben meghallgattuk a közös fagyizós történetet, mit ne mondjak irigykedtem. Az egyiknek sikerül a másiknak nem! Karol a parkolóban leszakadt tőlünk, a riporterek faggatták, úgy látszik ők is tudnak a fagyizós sztoriról. Gyorsan terjednek a hírek. De volt más gondom is, például az, hogy majd honnan nézzem meg a futamot? A Ferrarihoz nem szívesen mennék, hiszen ott van Irvine, a Red Bullnál pedig Hornerbe nem akarok botlani. Komolyan haza kellene mennem, elegem van. Magamból, a pasikból, utálom, mikor nyűgös vagyok, de nincs mit tenni, ez vagyok én. Végül úgy döntöttem, hogy most Karollal az energiaitalosoknál foglalok helyet, a mumus már kint ül a falnál, nem lehet bajom. Az edzés után barátnőm persze Vettellel beszélgetett, én egyedül ücsörögtem a helyemen.
- Van már pontom? – huppant le mellém Horner vigyorogva, kis híján félrenyeltem az italomat.
- Nincs. Egy életre befejeztem a pontozást. – mosolyogtam rá, de a valóságban a pokolba kívántam Eddie-t, hogy ekkora kalamajkát okozott.
- Ez így nem ér, én megüzenem a tiédet, te meg nem mondasz semmit. – olyan volt, mint egy durcás gyerek. – És, hogy tetszik itt nálunk?
- Isteni! Hol itt égetem le magam, hol a tifosiknál. – morogtam, mire hangosan felnevetett.
- Előttem még soha nem égetted le magad, de alig várom….- kacsintott, majd felállt. – Bocsáss meg mennem kell! Remélem, még találkozunk! – Köpni, nyelni nem tudtam. Ő egy úriember, legalábbis a szememben. Előtte bőgtem le a leginkább, de úgy tesz, mint aki azt sem tudja, miről van szó. Nem tudom, mi ütött belém, de elindultam a Ferkához, hogy beolvassak Irvine-nak.
A Ferrari boxában nagy volt a jövésmenés, mivel sem Kimit, sem Beust nem láttam, így nem volt, aki bevihetett volna. Ott tipródtam a bejáratnál, mikor Eddie jött ki egy gyönyörű fekete hajú nővel. Egy hétvége alatt két különböző nő, és még nincs vége. Ez ő, ilyennek írták le, és látom ennek a képnek meg is akar felelni.
- Hello. – jött oda hozzám. – Kit keresel? Bevigyelek?
- Beust várom, megbeszéltük, hogy találkozunk. – válaszoltam flegmán.
- Nézi a második edzést. Gyere beviszlek! – kedves volt, de ez engem már nem hatott meg. Előbb a szőke, aztán a keverés a pontokkal meg Chris-szel, most meg ez a fekete. Elegem van!
- Nem kell, köszi, de átadnál neki egy üzenetet?
- Bár nem vagyok postás, de legyen! – rántotta meg a vállát. Gondoltam belerúgok egyet az egójába, ő túléli, én meg végre jól érzem magam egyszer ezen az átkozott hétvégén.
- Csak mondd meg neki légyszi, hogy Hornerrel találkozom edzés után. Induljanak vissza nélkülem a hotelbe! – gúnyosan vigyorogtam rá, mert egyre jobban tetszett, amit láttam. – Nem tudom, hogy odaérek-e a vacsorára, és…
- Jó, elég! – emelte fel a hangját. – Látod ott azt az embert az ajtóban? Majd ő átadja neki, én illetve mi – intette magához a csajt – sietünk. Hello. – dühösen elindult, félúton megfordult. – Jó szórakozást! Megérdemled!

 

9. rész

Alig vártam, hogy végre visszaérjünk a hotelbe, Karol megint leszervezett egy vacsit a fiúkkal. Olyan izgatottan készülődött, hogy nem volt szívem a hisztimmel elrontani a kedvét. Mindhárman a nadrág tunika kombinációt választottuk, pedig most nem is puskáztam, ezen nagyot nevettünk. Vidáman indultunk el az étterem felé, a fiúk nagy hanggal ültek az asztalunknál. Egyelőre csak Kimi és Heikki voltak ott, de biztosan tudtam, hogy kiegészül a csapat. Karol egy kicsit elkedvetlenedett, de Kimi hamar megnyugtatta.
- Ne csüggedj, Karol, jönni fog Seb, csak egy kicsit késik, mert elhúzódott az egyik fellépés. Ugyanez vonatkozik Markra is, hisz együtt vannak. – mondta.
- Ó, köszönöm az infót, már sokkal jobban érzem magam. – próbált Karol közömbös arcot vágni.
- Van még azonban meglepetésünk! - folytatta Heikki.
- Igen, mi az? - kérdeztük szinte egyszerre.
- Csatlakozik még hozzánk az este folyamán Michael és Eddie. Nagyon jó fejek majd meglátjátok!
- Szuper végre én is megismerhetem őket. - vágta rá egyből barátnőm, és a szeme sarkából engem nézett. Egy bíztató mosolyt küldött felém. Ó Karol! Ha tudnád!
A két emlegetett szamár – élükön a legnagyobbal – perceken belül megjelent az asztalunknál. A szokásos tiszteletkörök után helyet foglaltak. Eddie – nagy bánatomra – megint szívdöglesztően nézett ki. Istenem, csak egy kis hibát, hadd találjak benne!
- Szerintem, ne várjunk erre a két tökfilkóra, mert kilyukad a hasam! Rendeljünk! – hangoskodott Irvine, majd miközben a többiek helyeslésüknek adtak hangot, halkabban felém súgta. – Majd vonj le egy-két pontot tőlük!
- Ha-ha-ha. Nem unod még? – kérdeztem vissza. Közben megérkezett a pincér, mi leadtuk a rendeléseket, kihozták az italokat. Szívem szerint egy vödör tequilát rendeltem volna! Néhány bíztató pillantást küldtem Karol felé, mikor beérkeztek a Red Bull üdvöskéi. Barátnőm nem leplezte örömét, a kis német nyakába ugrott. A fiúnak nem volt ellenére a dolog, mert vigyorgott, mint a vadalma!
- Jól van gyerekek! A többit majd a szobában. Ülj le taknyos, és rendelj te is! – zökkentett ki Eddie a romantikus fantáziámból. Ilyenkor úgy bokán tudnám rúgni. Csodálkoztam, hogy senki nem kéri ki magának ezt a hangot, de szerencsére Michaelben nem kellett csalódnom.
- Lehetnél azért kedvesebb is vele! – én pedig bőszen bólogattam mellé.
- Jól van, bocsánat, csak már nagyon éhes vagyok! – vette elő a legelragadóbb mosolyát az ír.
Sokat beszélgettünk, jó hangulatban telt az este. A fiúk megbeszélték, hogy átmennek a szomszédos terembe kártyázni, mentünk mi is. Én egy idő után elnézést kértem és fáradtságra hivatkozva visszavonulót fújtam.
- És a randi Christiannal? – gúnyolódott Irvine megint. Nem volt erőm tovább a szócsatához, így megadtam magam. Nekem már úgyis mindegy, nézzen teljesen hülyének!
- Nem volt semmiféle találka. Csak kíváncsi voltam a reakciódra. – válaszoltam fáradtan.
- Féltékeny voltál? – suttogott. A hideg kirázott a nézésétől. Most erre mi a jó válasz?
- Csak amennyire te! – kacsintottam, és az utolsó erőmet összeszedve inkább a hotel bárja felé vettem az irányt. Vettem egy csomag cigarettát, és kiültem a hátsó udvarba. Tudom, tudom, élsportoló és dohányzik! Fúj, meg minden, de most erre van szükségem! Beleburkolózni a füstbe, ez kell nekem.
- Ejnye! Nő, ráadásul sportoló és ilyen rossz szokásai vannak! – ült le mellém Eddie vidáman.
- Csak ha egymást követő három napom szarul alakul! – húztam el a számat, és vettem elő egy másik szálat.
- És meddig mész el?
- Egyszer egyenesen a nikotin-mérgezésig sikerült eljutnom! – húztam ki magam. – A tüdőgondozóba jártam hetekig. De ez még a gimiben volt.
- Mi volt a gond?
- Szerelmi bánat.
- És most? – fordult felém.
- Általános kiábrándultság. Depresszió. Mélypont. Válogass! – néztem rá, bár ne tettem volna. Baromi jól nézett ki, én meg….
- Pedig te az a fajta ember vagy, aki mindent megkap, amit meg akar szerezni.
- Csak ahhoz tudni kellene, hogy mit akarok. Akarom-e igazán? – dőltem hátra. Eldobtam a cigit, bevettem két rágót. – Nos! Szép álmokat! – ugrottam talpra.
- Nem hittem volna, hogy téged visszarettent egy szőke meg egy fekete. – szólt utánam. Megfordultam, a földet nézte. – Vagy igen? – emelte fel a fejét.
- Nem futok senki után! – vetettem oda, és elindultam.
- Nem is kell, de néha jeleket kell küldeni! – kiabált utánam. – Hogy tudjon az illető tájékozódni! – jött utánam.
- Az illető elég jól eltájékozódik több mint harminc éve. – Most már én is felemeltem a hangomat, de nem néztem hátra. Magasabb sebességre kapcsoltam, feltrappoltam a lépcsőn, de a folyosóra érve elkapták a karomat.
- Állj már meg! – kért kedvesen. Nem fordultam meg, ő sem volt tolakodó, csak annyira jött közel, hogy a fülembe tudja suttogni mondandóját. – Mi a baj?
- Álmos vagyok. Jó éjt! – próbáltam megmozdulni, de nem tudtam. Na jó! Annyira azért nem igyekeztem!
- A szöszi Mateschicz vendége, a fekete pedig Todt valami rokona. Egy vacsora és egy ingyen hazafuvar volt mindkettővel. Ennyi. Megnyugodtál?
- Nem tartozol magyarázattal. – motyogtam. Ez annyira ciki!
- Tényleg nem, de nem halok bele, ha elmondom, hogy mi volt. Reggel érted jövök.
- Minek? – döbbenten néztem rá.
- Hogy kivigyelek a pályára. – mosolygott.
- Kell egy barna a gyűjteményedbe? Majd Karol kivisz. – Egy szobapincér jelent meg mellettünk, két fagylaltkelyhet vitt Sebastian szobájába. Eddie-vel egymásra néztünk, és elnevettük magunkat.
- Azt hiszem ugrott a reggeli fuvarod. Nyolckor a portánál várlak. – nevetett. Majd két puszit kaptam, és mindketten a szobánkba mentünk.

 

0.rész

Soha nem szerettem korán kelni, de ma valahogy már hajnalban kipattantak a szemeim. Gyorsan elkészültem, a lányoknak írtam egy cetlit, hogy Eddie-vel megyek, majd kint találkozunk. Megreggeliztem, és pontban nyolckor megjelentem a portánál. Eddie az egyik kényelmes kanapéban üldögélt és újságot olvasott.
- Szép jó reggelt! – mosolygott.
- Neked is! Van valami jó hír a nagyvilágban? – próbáltam nagyon kedves, de ugyanakkor kimért lenni.
- Elég szép hasznot zsebeltem be a tőzsdén, viszont egy befektetésem csődbe ment. – válaszolt vidáman.
- Ó. Sajnálom! – Nem tudtam eldönteni, hogy ez most csak rossz hír, vagy nagyon rossz. Nem látszott letörtnek.
- Semmi gond, van még több száz másik. Na, ennyit erről! Indulhatunk?
- Igen. – bólintottam. – Régóta vársz?
- Előbb jöttem egy fél órával, nehogy kitörjön a harmadik világháború, hogy egy férfire kell várnod.
- Na, hello. – Indultam el a másik irányba durcásan, de visszarántott maga mellé.
- Csak vicceltem. – nevetett, és én sem bírtam komoly maradni.
- Muszáj mindig cikizned? – szidtam le viccesen.
- Igen. – vigyorgott.
Az út nagyon jó hangulatban telt, sokat nevettünk, felszabadult voltam. Örültem, hogy olyan, amilyennek elképzeltem, és valahogy mégis más volt. Nem akartam sokat elemezni a dolgot, egyszerűen csak átéltem a pillanatot. Az időmérőt Beussal együtt a Ferrari boxában néztük, Eddie egyfolytában átsétálgatott a többi asztalhoz beszélgetni. A második etap vége felé Massa a gumifalba csapódott, szokásos dolog, nem nagyon törődtem volna vele. De valami nagyon nem stimmelt. Fokozatosan uralkodott el a pánik köztünk. Előbb csak a nagy felhördülés, aztán a reménykedő pillantások Domenicali felé, aztán a tehetetlenül pislogó szemek. A tekintetemmel Eddie-t kerestem, de nem láttam sehol. Nem bírtam a feszültséget, és egy hirtelen ötlettől vezérelve kifelé vettem az irányt. A szűk folyosón Eddie-vel találtam szembe magam, aki éppen az egyik szerelővel beszélgetett. „Zúzott koponyasérülés” – hallottam. Úgy éreztem rögtön hányni fogok.
- Jól vagy? – fogta meg a kezemet.
- Nem. Hogy…hogy… - dadogtam.
- Nyugi, nem lesz semmi baj. – ölelt át.
- Hogy a fenében lehet ezt kibírni? Úgy értem, én nem is ismerem, nem is szurkolok neki…és a családja? Itt vannak? Hogy tudnak ezek itt mind csak tovább dolgozni? Ha tényleg koponyasérülés, nem is biztos, hogy túléli, vagy ha igen, akkor lehet többé nem is lesz normális. Elég egy vérrög, vagy….a Surtees-fiú is így halt meg múlt héten.
- Elég! – szólt rám erélyesen, amitől egy kicsit megijedtem. – Gyere ide be! – nyitott ki egy ajtót, ami mögött egy parányi szoba volt, egy asztal egy szék és egy köteg irat. Ez az idő elég volt ahhoz, hogy jó nagy levegővételeket tegyek, és megnyugodjak.
- Bocs. Lenyugodtam. Már úgy is elkönyveltél egy hisztis libának, de az, ami odabent folyik…. – csóváltam meg a fejem, miközben felültem az asztal tetejére.
- Ők profik. Ők is aggódnak, de még van kint egy versenyzőjük. Őt nem hagyhatják cserben, azzal, hogy pánikba esnek. – Még mindig a kezemet fogta, türelmesen és nyugodt hangon beszélt velem. – Ami a másik dolgot illeti… - lépett közelebb. – Én elkönyveltelek, de nem úgy, mint egy hisztis libát. – hajolt egyre közelebb.
- Hanem? – suttogtam.
- Kíváncsi vagy? – mosolyodott el, de egy centimétert sem távolodott.
- Nagyon. – húzódtam egy kicsit hátra, ilyen közelről nem tudok bandzsítás nélkül a szemébe nézni.
- Egy vacsora mellett elmesélem. – hirtelen egy puszit adott az orrom hegyére, és várta a reakciót. Oké, ő nyert. Mosolyogtam, de nem szóltam semmit. – Választ nem kapok?
- Tíz esetből hányan szoktak erre nemet mondani Mr. Irvine? – Hátravetett fejjel nevetett, majd a derekamnál fogva leemelt az asztalról.
- Kilencre érted megyek. – Váltottuk még egy-két-három puszit, és mindenki ment a maga útjára.
- Hozol híreket Felipéről? – szóltam utána.
- Persze. – mosolygott. Ideje volt indulni! Teljesen belezúgtam! Nem kellett volna, de ez van! Szikra! Határozottan szikra-helyzet van.
Visszaérve a szállodába elég nyomott volt a hangulat. Karol javaslatára, elhatároztuk, hogy csapunk egy görbe estét. Szegény Felipén segíteni úgysem tudunk. Az az orvosok dolga. És ők jók, nagyon jók. Voltam már ebben a kórházban, a legjobb. Tesóm is mesélt róluk sikertörténeteket. Nem lesz baj! Érzem! Elkészültünk, és nyakunkba vettük a várost. Ettünk, vásároltunk, sétáltunk, és egymás szavába vágva meséltük el az élményeinket.

 

11.rész

Mire visszaértünk a hotelbe, körülbelül negyed órám maradt elkészülni a vacsorához. Kapkodtam, mint az őrült! Fogalmam sem volt, mit vegyek fel. A lányok ahelyett, hogy segítettek volna, csak röhögtek rajtam. Visszakapják ezt még! Már fél óra késésben voltam, mikor megcsörrent a telefon, de nem foglalkoztam vele.
- Moncsi! – kiabált Beus. – A portáról, téged kérnek. - Odatipegtem, miközben a fülbevalómat szerettem volna a helyére tenni, de nem sok sikerrel.
- Igen! – mordultam bele a kagylóba. Kedves voltam, mint mindig. Jaj! Meg kell változnom!
- Direkt ültetsz fel? – Eddie hangja egy kicsit idegesebb volt a megszokottnál.
- Nem! – csuklott el a hangom. – Elszaladt az idő, későn értünk vissza, és még nem készültem el… - magyarázkodtam. Álljon meg a menet, ez nem lóverseny! Vettem egy mély levegőt, és újra a régi önmagam válaszolt. – Ha nincs kedved tovább várni, akkor ne tedd! Megvan az okom, amiért kések. Nem fogok magyarázkodni! Amint elkészülök, ott vagyok. – Meg sem vártam a választ, és vonalat bontottam.
- Ez igen! – tapsolt Beus. – Büszke vagyok rád!
- Én nem! – mondott ellent Karol. – Megint olyan vagy, mint a sündisznó! Szúrsz, mert veszélyt érzel! Engedd el magad! Carpe diem! – ölelt át. – Na, jó! Én átnézek Sebihez. Sziasztok.
Kellett egy kis idő, amíg rendet tettem a fejemben, az ajtóban visszafordultam Beus felé. Ő intett, hogy jól nézek ki, amit el is vártam tőle.
- Mégis, mi a fenét csinálok? – aggódtam.
- Randizol szivi! – lökdösött ki az ajtón. – Na, tűnés!

Az étterem előtt még egyszer megtorpantam, de egy kéz belökött az ajtón. Hátrafordultam és Karol dühös képével találtam szembe magam.
- Ha kell, az asztalig lökdöslek. – szólt rám.
- Jól van, jól van. – súgtam neki. – Megyek már!
- Majd én az asztalhoz kísérem Hölgyem! – szólalt meg mögöttem egy ismerős hang. Ennél égőbb már nem lehet!
- Szia, Eddie! – intett Karol a vacsora partneremnek, és elviharzott.
- Bemajréztál? – vigyorgott rám.
- Jól meg kell gondolni manapság! – viccelődtem.
- Gyere, te nagyszájú szingli, mert éhen halok! – terelt az asztalunk felé nevetve.
A vacsora finom volt, a hangulat – eltekintve egy-két telefontól, amit Irvine bonyolított néhány üzlettársával – fenomenális volt. Mindig is imádtam azokat az embereket, akikkel el tudtam magam engedni annyira, hogy úgy éreztem, hogy szinte repül az idő.
- Innen lassan el kellene pályázni. – váltott témát Eddie.
- Igen, látom, lassan kinéznek minket! – kezdtem el készülődni.
- Feljössz hozzám? – Ez a kérdés meglepett. Nem azért, mert nem számítottam rá, hanem az, hogy ilyen hanyagul, két korty pezsgő között vetették oda nekem. Nem igaz, hogy csak ennyire telik tőle! Nincs fantáziája? Séta, buli, satöbbi? A másik kettőnek ingyen fuvar is járt.
- Nem.
- Akkor felkísérlek a szobádba. – mondta, de még mindig nem nézett rám.
- Inkább búcsúzzunk el itt! – Örökre. – tettem hozzá magamban. Nem értettem semmit. Tudom, hogy én vagyok hiperérzékeny, de ezt az utolsó pár mondatot, és stílust nem tudtam, hova tenni. Most komolyan azt gondolja, hogy egy vacsora elég? Bármennyire fáj, nem a te tempódban fogunk haladni! Ha ugyan haladunk még egyáltalán valamerre.
- Tényleg ezt szeretnéd? – nézett rám a lift előtt.
- Jó éjt, Eddie! – hajtottam le a fejem, még a puszi sem kellett. Beszálltam a liftbe, hamar megérkeztem az elsőre, benyomtam a gombot, és visszamentem a földszintre. Szinte úgy robbantam ki az ajtón, azt sem néztem, hogy merre megyek, csak elindultam egy irányba. Teljesen össze voltam zavarodva! Mit képzelt, hogy egy vacsora után egyből mehetünk vízszintbe? Ez egy ütődött! Elég volt, ezt nem csinálom tovább!
Iszonyúan fájt a lábam, megálltam, hogy egy pillanatra megszabadítsam ettől a satutól, amit cipőnek hívtak. Egy autó hangos csikorgással állt meg mellettem. A szívem kihagyott egy-két ütemet, már láttam magam valami emberrabló zsákmányaként, mikor a félresikerült randim alanya ugrott ki a kocsiból.
- A frászt hoztad rám! – kiabáltam.
- Mit csinálsz te itt? – üvöltött vissza.
- Kigyalogolom magamból ezt a pocsék estét! – morogtam, miközben a lábfejemet masszíroztam.
- Ez kedves! Szállj be! Visszaviszlek! – nyitotta ki a kocsi ajtaját.
- Mi a bajod? – Teljes hangerőre kapcsoltam.
- Neked mi a bajod? – csapta be erősen az ajtót. – Leráztál, mint egy pisis kölyköt!
- Mert nem mentem szobára? Ez neked lerázás? – Egy-két oktávot visszavettem, nem kell mindenkinek hallania.
- Én nem tudok rajtad kiigazodni! – ült le egy beton virágtartó szélére. – Tudod te egyáltalán, hogy mit akarsz? – kérdezte alig hallhatóan.
- Én igen, csak te soha nem azt teszed. – ültem le mellé. Kellett pár másodperc mire feldolgoztuk a történteket, és kitört belőlünk a nevetés. Úgy éreztem, soha nem fogom tudni abbahagyni. – Egyébként, hova indultál? – kérdeztem, miközben a könnyeimet törölgettem.
- Csak autókázni. Gondolkodni. – rántotta meg a vállát. – Velem nézed holnap a futamot?
- Veled? – néztem rá szelíden. – Nem vagy te az az „egy helyben ülős” emberke.
- Ígérem, hogy el sem mozdulok mellőled! – emelte fel esküre a kezét.
- A telcsidet nem lehetne addig odaadni valakinek? – próbálkoztam, lelkem mélyén attól féltem, hogy úgy kiakad ettől a kéréstől, hogy itt hagy a francba.
- Ne haragudj! Régi rossz szokásom! Lehalkítom, oké? – ölelt át az egyik kezével.
- Rendben, nekem ennyi elég. – adtam neki egy puszit, majd beszálltunk a kocsiba, és visszahajtottunk a szálloda garázsába.
- Várj csak! – hívott vissza magához.
- Igen? – Olyan szelíd voltam, mint még soha.
- Nem is vagy kíváncsi a pontjaidra? – fogta át a derekam.
- Azt a második randira ígérted. – mosolyogtam rá.
- Valóban. És akkor kapok választ a kérdésemre is, ha jól emlékszem. Akkor, mit adjak az első randi után? – húzta fel a szemöldökét.
- Semmit. Majd én…. – hajoltam közel hozzá. Titkon abban reménykedtem, hogy félúton átveszi a vezetést. Nem kellett csalódnom, amint összeértek ajkaink, szorított az ölelésen. Kezeimet átfontam a nyaka körül, miközben egyre vadabbul faltuk egymást. Megjelent a kis zsibbadás a gyomrom körül, miközben a kezeivel egyre szorosabban ölelt. Magam sem tudom, miért, de a fejemet a homlokának támasztottam, és véget vetettem az egésznek.
– Hagyjuk abba, mert….
- Látod, hogy az a szobázás nem is olyan rossz ötlet? – nevetett, miközben megpuszilta a homlokomat. – Jobb, ha megyünk, mert nem állok jót magamért!
A liftből kilépve elbúcsúztunk, majd mindketten eltettük magunkat holnapra.

 

12.rész

Reggel ismét nem okozott gondot az ébredés, úgy látszik, valaki jó hatással van rám. Ezen morfondíroztam, de aztán nagyon nyugtalanító érzés kerített hatalmába. Egy kicsit füleltem, de nem hallottam apró neszeket a lányok felől. Hirtelen kiugrottam az ágyból, körbejártam a lakosztályt, de nem találtam senkit a helyén. Mosolyra húzódott a szám, biztosan jobb dolguk akadt annál, mint hogy hazajöjjenek. Megcsörrent a telefon.
- Igen? – ma már sokkal kedvesebb voltam, mint legutóbb.
- Szép jó reggelt. – búgott bele leendő kísérőm. – Megelőzendő a bajt, gondoltam felébresztelek, nehogy megint összekapjunk a késés miatt.
- Jó reggelt. Már fent vagyok, csak a lányokat kerestem, de nincs egyik sem.
- Rosszalkodtak, mi? Csak te vagy ilyen jól nevelt. – nevetett.
- Lehet, de vállalom. Egyébként megint a portáról hívsz? Jót szórakozhatnak rajtunk. – helyezkedtem el kényelmesen az ágyban. Olyan szívesen csicseregtem volna órákig a telefonba.
- Mivel nem adtad meg a számodat…
- Hát azt fejből nem is tudom. – kuncogtam.
- Mennyit kell rád várni?
- A megbeszélt időben lent leszek. Vagy nem… - húztam.
- Oké. – sóhajtott.
Bár eljátszottam a gondolattal, hogy direkt késni fogok, de aztán elvetettem az ötletet. Nem jó keresni a bajt! Lezuhanyoztam, sminkeltem, fodrászkodtam, és jött a kemény dió. Mit vegyek fel? A ruháimat osztályozva rá kellett jönnöm, hogy a fő irányvonalat Eddie két hölgykísérőjéhez igazítottam. A szőke kihívóan, a fekete elegánsan volt felöltözve, mikor láttam őket. És láss csodát, az ágyra két ruhát készítettem ki magamnak az előbb említett kategóriákból. Most komolyan hozzájuk fogom mérni magam? Ez agyrém! Bosszankodásomat kopogás zavarta meg. Bárki is lesz az, majd ő dönt helyettem! Felkaptam a két vállfára akasztott darabot, és vendégem arcába nyomtam.
- Akárki vagy, dönts helyettem! – könyörögtem a ruhák mögül.
- Egyik sem! – válaszolt gondjaim fő okozója. Szívem szerint örökre a textilek mögött maradtam volna. Zavaromat kötekedéssel gondoltam levezetni, és ráripakodtam.
- Mégis, mi bajod van velük?
- Semmi, csak látom azt, ami mögötte van. Az a tuti befutó! – vigyorgott. Kellett pár perc, mire leesett a tantusz. Olyan magasra emeltem a ruhákat, hogy deréktól lefelé szabad bámészkodást engedtem. Konkrétabban fogalmazva ott álltam egy szál bugyiban Eddie előtt. Semmi, de a világon semmi csattanós válasz nem jutott az eszembe! A helyzet menthetetlen volt, ekkora égést nem szenvedtem el már vagy….két teljes napja. Zavaromban befutottam a hálóba, és magamra csaptam az ajtót. Nem akartam végiggondolni, hogy mi történt, inkább a mielőbbi indulás mellett döntöttem. Magamra kaptam egy farmert egy hosszú ujjú pólóval, edzőcipőt. Mikor kiléptem az ajtón, megláttam Eddie-t a nappaliban, kajánul vigyorgott, élvezte a zavaromat. Visszaszáguldottam a szobámba, és biztos, ami biztos alapon magamra vettem egy rövid ujjú kockás inget is. Túl sokat látott belőlem, elég volt a mozizásból.
- Meg fogsz sülni! Kint 35 fok van. – jelent meg a hálószoba ajtajában.
- Nem baj! Ehhez van kedvem. – morogtam, és jeleztem, hogy mehetünk.
- Ne bolondozz már! El fogsz ájulni! – húzott magához. – Ha megígérem, hogy elfelejtem azt, amit tulajdonképpen nem akarok elfelejteni… - mikor mérgesen néztem rá, felgyorsította mondandóját. – Szóval, ha soha többet nem teszek említést a kis sztriptízedről, akkor átöltözöl? Nagyon tetszel így is, de hidd el, hogy valami szellősebben jobban fogod magad érezni. – Most már inkább nem néztem rá, így mutatóujjával felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni. – Hőségriadó van! Csak jót akarok! – puszilta meg az orromat, és én ellágyultam ennyi kedvességtől. Rámosolyogtam, és szelíden kitereltem a szobából, hogy át tudjak öltözni.
- Ha megbocsátasz?
- Ez az! – egy kicsit hangosabban folytatta, hogy zárt ajtón keresztül is meghalljam. – Tudod, imádom, mikor valami közös programot tervezünk! Sem az indulás, sem a befejezés nem unalmas veled! – nevetett.
Miközben az ajtó túloldaláról szórakoztatott, én egy farmer miniszoknya és egy türkizkék, vastag pántos top mellett tettem le a voksomat. Imádom a türkizt, még jó hogy vettem hasonló színben táskát, meg fülbevalót…
- Tudod, mit látok, ha becsukom a szemem? – kérdezte Eddie fennhangon, közben majd’ megfulladt a röhögéstől. Ezt nem csak hallottam, hanem láttam is, mert eddigre már elkészültem.
- Semmit.
- Tényleg. – nyitotta ki a szemét. – És most?
- Most pedig engem. – adtam neki egy puszit. Őszintén hálás voltam, amiért enyhített a zavaromon, habár jól tudtam, hogy ezt még egyszer-kétszer fel fogja emlegetni.
- Úgy van. – mosolygott. – Tudod, nem vagy egy egyszerű eset! De gyönyörű vagy, így elviszlek szórakozni! – ugratott. – Este? Red Bull party? Ha akarod, segítek kiválasztani a ruhádat! – Persze, hogy ez volt a téma, egész úton heccelt.

 

13.rész

A Ringen már nagy volt a jövés-menés. A Ferrari VIP helyiségébe érve Eddie persze rögtön elkeveredett mellőlem, viszont Beussal örömmel üdvözöltük egymást. Bemutatott néhány embernek, úgy látszik ő már tényleg otthonosan mozgott itt. Megkezdődött a bemelegítés, és barátnőm sűrű bocsánatkésések közepette, levonult a tűz közelbe. Nekem egy kedves – és megjegyzem jóképű – fiú megmutatta a helyemet, ahol nem töltöttem el sok időt, mert a legmagasabb fokozatba kapcsolt légkondi elüldözött. Kint a szabad ég alatt viszont a hőguta kerülgetett, így egyre tanácstalanabb voltam.
- Mi a gond? – ért mellém Eddie vidáman.
- Fázom. – válaszoltam, mire mindketten elnevettük magunkat.
- No comment csajszi. – ölelt át, én pedig boldogabb voltam, mint valaha. Boldogságom addig tartott, míg észre nem vettem, hogy egy tisztes távolságban lévő fotós, célba vett minket. Tisztában voltam, hogy ez a megtiszteltetés Eddie-nek szólt, de engem felettébb zavart. Kissé durván eltoltam páromat magamtól, és eszeveszett gyorsasággal magyarázat nélkül visszamentem a helyemre. Csak remélni mertem, hogy nem lesz emiatt újabb konfliktus közöttünk. A bemelegítést befejezték, én pedig Irvine hiányában, Beus keresésére indultam, akit természetesen Kimi mellett találtam meg. Nem akartam sokáig gyertyát tartani nekik, így a Red Bull boxa felé vettem az irányt. Messziről láttam Karolt Sebi és még néhány számomra ismeretlen ember társaságában, így inkább innen is továbbálltam. Útközben belebotlottam Christianba.
- Látom, hűtlen lettél hozzánk!
- Nem igazán, csak… - kezdtem béna magyarázkodásba. Való igaz, hogy a lányokkal a Red Bull vendégszeretetét kellett volna, hogy élvezzük, hiszen ők hívtak meg. Emiatt egy kis lelkiismeret furdalásom lett.
- Jó, jó, értem én! De gyere be, nézd meg az autókat közelebbről! Nem akarsz beleülni? – kedveskedett. – Ha szépen megkérsz, még egy kört is mehetsz. – viccelődött.
- Láttál te már engem vezetni? – vágtam vissza. – A parkolási technikám egyszerűen fenomenális. - Nevetgélve értünk a kocsikhoz, ahol Markkal kiegészülve kaptam egy gyorstalpalót.
- Nem ebédelsz velem? – Chris kérdése kijózanított. Már majdnem dél volt, elég hosszúra nyúlt a csapatnál tett látogatásom.
- Jaj, nem, ne haragudj. Illetve nem tudom. Az őszintét megvallva Eddie-vel jöttem, és elég szépen elszakadtam tőle. Vissza kellene mennem. – szabadkoztam.
- Hát hívd fel! Őt ismerve, interjút ad, üzletet köt, majd átjön, ha végzett. - legyintett Horner.
- Nem tudom a számát. – vallottam be olyan halkan, hogy visszakérdezett.
- Hogyan?
- Nem tudom a számát. – Ez az Moncsi! Olyan régen kerültél már kínos szituációba! Együtt jöttetek, az ő vendége vagy, elvileg nem vagytok közömbösek egymásnak, de még számot sem cseréltetek. Ez aztán a fényes jövő! Próbáltam úgy tenni, mint akit nem is érdekel az egész, de valami nagyon idióta vigyor ülhetett ki az arcomra. Érdekes módon azonban Christian nem találta olyan viccesnek a helyzetet, dühösen vette elő a telefonját. Beütött egy számot, majd, hogy én ne halljam, egy kicsit távolabb ment. Régi jó szokásomhoz híven hallgatózni szerettem volna, de csak egy kis foszlányt csíptem el a beszélgetésből. „Hogyhogy ő lépett le? Néha akkora barom tudsz lenni!” Volt egy olyan érzésem, hogy Irvine-nal beszél, de rákérdezni nem mertem.
A telefonálás után sem lett jobb kedve, kézen fogott és a csapat kiszolgáló helyisége felé vonszolt.
- Gyere, ebédelünk! – dühöngött.
- Ha te mondod! – próbáltam lépést tartani vele.
Reméltem, hogy legalább ebéd közben tudok beszélni Karollal, de jól elbújtak a lovagjával. Chrissel sem egyszerű egy csendes étkezést lefolytatni. Újabb és újabb kérdésekkel keresték meg, így én újabb és újabb embereket ismerhettem meg. A neveket persze soha nem tudtam első hallásra megjegyezni, de gondolatban aggattam mindegyikre egy-egy gúnynevet. Így örömmel nyugtáztam, hogy sikerült megismerkednem tepsifejűvel, cuncikával, Joe Cocker-rel, tapsival és feszes nacival.
- Ne haragudj! Tudom, hogy én hívtalak meg, de vissza kell mennem! Charlie-nak valami baja van Markkal, nem akarom, hogy megbüntessék. – szabadkozott vendéglátóm.
- Semmi gond. Persze, megértem. – mosolyogtam rá. Chris elindult a dolgára, én megint egyedül maradtam, és jó úton haladtam, hogy belesüllyedjek az önsajnálatba.
http://www.youtube.com/watch?v=j4y-RzVGrHg&ob=av2e
Semmi értelme nem volt, tovább üldögélni ott egyedül, elvettem még egy energiaitalt, és visszaindultam az olaszokhoz. Mivel soha nem voltam valami nagy rajongója ezeknek az italoknak, így csak egykedvűen dobálgattam. A Ferrari box előtt Eddie telefonált, mikor meglátott elbúcsúzott beszélgetőtársától, és felém indult.
- Na, finom volt az ebéd? – Egy kis gúnyt véltem felfedezni a hangjában.
- Isteni ellátásban volt részem, köszönöm! Ezt neked hoztam, láttam tegnap, hogy élsz vele. – nyújtottam át a dobozt. Talán a koffeinéhség, vagy talán a „csak azért is megmutatom, hogy nem tudsz kihozni a béketűrésből” érzés miatt, azonnal kibontotta. A doboz teljes tartalma kispriccelt, beterítve Eddie-t és a környéket, de jórészt Eddie-t. Nem tudtam és nem is akartam leplezni örömömet, elégedetten nevettem ki. Meglepettség, düh, és a „most rögtön agyoncsapom” reakciók váltakoztak az arcán.
- Most velem jössz! – Megragadta a kezemet és a tegnap jól megismert iroda felé húzott. Bevallom egy parányi félelmem volt a szándékait illetően. Az irodába érve nekidőltem az ajtónak, ő az asztalnak támaszkodva állt meg velem szemben. Már nem voltam olyan magabiztos, és ő is komoly maradt. Hosszú percek teltek el néma csendben, végül lassan hozzám lépett, a kezét a tarkómra tette, és gyengéden, de határozottan magához húzott. Csókunkat ő irányította. A hosszát, a vadságát, mindent. Nem tűrt kezdeményezést, ő irányított, és én hagytam. Behódoltam! Kezeimet a mellkasán nyugtattam, nem mertem megmozdítani, nem akartam, hogy elvesszen a varázs. Valami női praktikán törtem a fejem, hogy talán eljátszom a sértett felet, de az nem lett volna őszinte. A gyomromban érzett zsibbadás, és a szívem kalapálása jelezte, hogy itt most nincs helye a játszmának. El kell hinnem, hogy ez a csók, és ez a figyelem csak nekem szól. Hagynom kell, hogy szeressenek! Hagynom kell azért, hogy én is szerethessek!

 

14.rész

Alig volt pár perc hátra a startig, mikor elfoglaltuk a helyünket az asztalunknál. Eddie mellettem maradt, ahogy megígérte, és a mobilját is lehalkította. Magamban azon mosolyogtam, hogy mekkora butaság volt felhúzni az orromat azon, hogy eddig nem törődött velem, hiszen azt ígérte csak meg, hogy a futamot nézi velem.
- Mi az? Mi jutott eszedbe? – húzódott közelebb.
- Semmi. – mosolyogtam. – Csak örömmel nyugtáztam, hogy betartod a szavad!
- Én? Mindig. – fúrta az arcát a hajamba. Közben egy üzenet érkezett a telefonomra, amiről tudtam, hogy csak Karoltól jöhetett. Korábban örömmel újságoltam el neki, hogy itt ülök Eddie-vel, és erre válaszolta, hogy nagyon örül annak, hogy ilyen szerencsésen alakult a hétvége számomra.
- Bocsi. – tettem le a készüléket, mert sürgető köhintés jelezte mellőlem rosszallását.
- A tilalom rád is vonatkozik.
- Oké. Értem. Mondd csak, illik itt felugrani, ha valami izgi történik? Mondjuk a rajtnál?
- Erre még nem volt példa, de kit érdekel. – nevetett. – Csináld, amihez kedved van! Ezek itt rém unalmas emberek. Csak üzletelni, meg bájologni jönnek ide. – legyintett.
A futam bővelkedett izgalmakban, Seb sajnos a 28. körben kiesett, szegény nagyon ideges volt. Ahogy kiszállt az autóból, rögtön Karolhoz ment, összeölelkeztek. Ezt a páholyban elhelyezett képernyőn keresztül láttam, ami azt jelentette, hogy az egész világ tudomást szerezhetett a románcukról.
- Jézus! – szaladt ki a számon.
- Mi az?
- Én ebbe belehalnék! Szegény Karol!
- Előfordul, hogy nem jön össze egy verseny, ez nem tragédia.
- Nem abba, hanem, hogy azt sasolja egy csomó ember, hogy ölelkeznek. – mutattam a képernyő felé.
- Ugyan már! Meg lehet szokni! – rántotta meg a vállát.
- Soha. Engem már az a fotós is kiakasztott délelőtt.
- Ki? Hol? – húzta fel a szemöldökét.
- Hát az az ürge, aki azt akarta lefotózni, amikor te és én…szóval minket….amikor megöleltél, na.
- Ezért volt az a hatalmas sprint a boxba? – hahotázott.
- Most mi olyan vicces ezen? Nem szeretek, illetve nem tudok szerepelni. Ilyen vagyok. – durciztam. – Tudom, hogy lúzer dolog, de ez vagyok én. A meccsek után sem nyilatkozok, szerencsére ez Karol dolga. Ne nevess már!
- Bocs, mindjárt abbahagyom.
- Most rajtam röhögsz? – csaptam egyet a térdére.
- Nem, nem, csak…- továbbra is fulladozott a nevetéstől. – Én meg azt hittem, hogy…. Tudod, kiakasztasz…de imádlak! – fogta tenyerébe az arcomat és megcsókolt. Habár élveztem a csókot, nem tudtam elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy nem vagyunk egyedül. Próbáltam véget vetni az egésznek, ami nehezen ugyan, de sikerült.
- Eddie! – nyafogtam.
- Eddie! – nevetetve utánozott.
- Mindenki minket néz! Hagyd abba!
- Hadd nézzenek! Ennek a bandának a fele nem csókolózott már évek óta. – harsogta. Olyan volt, mint egy rossz kölyök, akit nem lehet kordában tartani. – Gyere! – rántott fel a helyemről, és a kedvenc irodánk felé terelt. Ismét birtokba vettük a parányi szobát, és ott folytattuk, ahol a futam előtt abbahagytuk.
A verseny leintésekor már a falnál álltunk, és üdvözöltük Kimi második és Mark harmadik helyét. Eddie javaslatára eltettem emlékül a csapat táblájáról néhány számot. Egy egyest és egy nullát adott a kezembe. Azt mondta, hogy ez a szokás, én pedig nem tiltakoztam. Kell egy kis szuvenír!
- Odamész a dobogóhoz?
- Lehet?
- Persze. A Red Bullnál várlak, jó?
- Oké. – Olyan izgatott voltam, hogy rohantam a többiekkel, nem érdekelt a magas sarkú, néhány szerelőt így is lefutottam. Nekik biztosan nem Norbi bá edzésprogramját kell végig csinálniuk. A pezsgőből szerencsére nem kaptam, viszont annyi puszit és gratulációt zsebeltem be vadidegenektől, mint még soha. Nagyon kedvesek az emberek, mindenki gratulált mindenkinek. Visszafelé séta közben összetalálkoztam Christiannal, aki átkarolt, és bemutatott Adrian Newey-nek.
- Jól látom, hogy minden rendben? – kérdezte később.
- Jól látod. – mosolyogtam rá.
- Örülök. – Mosolya őszinte volt. A legszimpatikusabb ember errefelé, az biztos.
A Red Bullnál végre találkozott a csapat, a lányokat is örömmel üdvözöltem, hiszen alig láttuk egymást az utóbbi napokban. Megbeszéltük, hogy este a party-n találkozunk, addig „szabad program”. Eddie felajánlotta, hogy visszavisz a hotelbe, hogy rendbe szedjük magunkat. Az autóban már nem volt érvényben a telefontilalom, így kísérőm gyorsan le is rendezett két hívást.
- Te meddig maradsz egyébként az országban? – kérdeztem óvatosan.
- Maradjak?
- Na, most komolyan! Holnap mész te is, mint a többiek?
- Menjek?
- Hé! Ne szórakozz! Mik a terveid? Titkosak?
- Hogy titkosak-e? Nem! Úgy fogalmaznék, hogy inkább….mocskosak. – vigyorgott. – Megsúgjam? – hajolt hozzám.
- Inkább az utat figyeld, mert hamar romba döntheted a terveidet! – löktem vissza a helyére. – Vedd úgy, hogy nem kérdeztem semmit! – nevettem el magam én is.
- Neked meddig van szabadidőd? – kérdezte most már komolyan.
- Másfél hetet kaptunk, amiből még maradt egy.
- Akkor tervezzünk addig, aztán majd meglátjuk! – kacsintott. Az ajánlatot elfogadtam.

 

15.rész

Visszaértünk a hotelbe, mindketten visszavonultunk, hogy felfrissítsük magunkat. Az ajtón belépve már éreztem, hogy szörnyű fáradtság vett erőt rajtam, és ezt az érzést a meleg fürdő csak tovább fokozta. Bár semmi konkrét programot nem egyeztettünk Eddie-vel az esti buliig, én mégis szükségesnek láttam tájékoztatni arról, hogy van egy tervem a party-ig. Ez pedig nem más, mint az alvás! Intenzíven!
- Oké. Ha ezt akarod! – Egy kis sértődöttséget éreztem a hangjában. – Szólj majd rám, ha indulhatunk!
- Megadod a számodat? – Egykedvűen eleget tett ennek a kérésnek is, majd letette a telefont.
Persze a negatív hangulatváltozása nem hagyott nyugodni, így megunva az álmatlan forgolódást, átmentem hozzá.
- Nem azt mondtad, hogy álmos és fáradt vagy?
- Az is vagyok. De… - léptem be a szobába.
- De? – jött utánam.
- Hol van az ágyad? – néztem körül.
- Hogyan mondod? – Soha nem hittem volna, hogy sikerül zavarba hoznom.
- Gyere a hálóba! – fogtam meg a kezét.
- Ez…most….mit… - dadogott.
- Együttalszunk. – Olyan határozott voltam, mint régen. Befészkeltem magam az egyik oldalra, és intettem, hogy kövessen. Kellett egy kis idő, amíg feldolgozta a dolgot, de mosolyogva eleget tett a kérésnek. Mellém bújt, az egyik kezével szorosan magához húzott, a másikkal lehalkította a telefont. – Köszi. Szép álmokat! – adtam neki egy csókot, majd behunytam a szemem.
- Te egyszerűen őrült vagy! - A fejét a nyakamhoz közel tette le, adott egy puszit, és egy idő után azt hallottam, hogy ő is egyenletesen veszi a levegőt.

Egy kis késéssel ugyan, de idejében odaértünk a buli helyszínére. A lányokat persze nem láttam sehol, nagyon csalódott voltam, hogy megint elkerüljük egymást.
- Kénytelen vagy beérni velem. – húzott magához Eddie.
- Na, jó! – rántottam meg viccesen a vállam.
- Széééép! – csapott egyet a fenekemre, én pedig zavartan néztem körül, hogy ezt vajon ki láthatta. Annyi embernek mutatott be, hogy egészen beleszédültem. Mivel kísérőm előre kijelentette, hogy ő csak lassú számokra hajlandó táncolni, így az első utamba kerülő felkérést nem utasítottam vissza. Egy tucat számot végigroptam egy Marcus nevű jóképű emberkével, mikor valaki hátulról belecsípett az oldalamba. Sikítva ugrottam el.
- Beus! Na végre! Merre voltatok? – ordítottam.
- Hello. Régóta itt vagyunk, de csak most láttalak meg. Illetve Eddie-t láttam, ő mondta, hogy órák óta csörögtök… - nézett a fiúra tanácstalanul.
- Hello. Marcus vagyok. – mutatkozott be neki a fiú.
- Ennél többet én sem tudok róla. – kuncogtam becsípve. Végre eljött az összebújós zenék ideje, de sajnos a lovagomat nem láttam sehol, így jobb híján Marcusra voltam kénytelen hagyatkozni. Beus intett, hogy továbbáll. A második szám után szomorúan, teljesen megsemmisülve az önsajnálattól, elnézést kértem a fiútól, és visszaindultam a hotelbe. Az ajtónál egy kéz ragadta meg a karomat.
- Pontosan tudom, hogy mi a bajod, de gyere velem, és kiengesztellek! – súgta a fülembe Eddie. Szívem szerint hisztiztem volna, de tudtam, mi lesz a jutalom, és az élet túl rövid ahhoz, hogy eljátsszam az esélyemet a boldogságra.

Útközben az egyik magyar rádióadót hallgattam, ahol nem kis örömömre egy réges-régi – még a gimis kirándulásokon gyakran énekelt – számot játszottak.
http://www.youtube.com/watch?v=vtO5cdv-1_g
Imádtam! Maximális hangerőre tekertem, és ordítottam a szövegét. Eddie-t gondolom most már végérvényesen meggyőztem róla, hogy nem futok százon, de nem érdekelt. Jól éreztem magam, és még bulizni akartam! A katarzist csak tovább fokozta, hogy a mélygarázsba megérkezve a Republic 16 tonna fekete szén című számát játszotta a rádió.http://www.youtube.com/watch?v=iZLslR335ps
- Ááááááááá! Ezt még megvárjuk! – üvöltöttem, ugráltam. Valószínűleg a véremben ekkora találkozott az egy-két-három tequilám a Red Bull-okkal. Kitártam a kocsi összes ajtaját, és teljes hangerőn bömböltettem a zenét. – „Ma szombat este, indul a party, a malacnak reggel, ki fog enni adni?” – röhögtem el magam, mert eszembe jutott, mi lenne, ha lefordítanám ezeket a sorokat Irvine-nak.
A következő kép, amire emlékszem, azt volt, hogy a liftben énekeltem, hogy
- Táp tirarira, hopp…
- Állj le! Kirúgod a liftajtót! – szólt rám kísérőm, a cipőimmel a kezében. Szemmel láthatóan azért jól szórakozott. Persze nem fogadtam szót, és egy jó nagyot még utoljára belerúgtam mezítláb. Ahogy az a mesében lenni szokott, a láblendítésemmel egy időben nyílt ki az ajtó. Egy idegen férfit sikerült egy időre nemzőképtelenné tennem. Először szitkozódott, de miután kis híján rámásztam bocsánatkérésképpen, egy kicsit megenyhült. Eddie a továbbiakban nem bízott semmit a véletlenre, a hátára kapott, és úgy cipelt végig a folyosón.
A szobába érve halk zene és félhomály fogadott, ettől sikerült lehiggadnom. Már nem akartam bulizni! Egyedül semmiképpen.
- Pezsgőt? – nézett rám Eddie kacéran.
- Csak ha megtanulod, hogy táp tirarira, hopp.
- Soha. – tette le mosolyogva az üveget.
- Te viszont túl józan vagy! Neked muszáj innod! – léptem közel hozzá.
- Kinőttem az aktív bulizásból. – húzott közelebb.
- Lehet passzívan is bulizni?
- Annyira passzív azért én sem akarok lenni! Most nem. – magához húzott és megcsókolt. A bulizós kislány átváltozott nővé, akinek komoly és határozott vágyai vannak. A háló felé hátráltam, persze az irányítás nem maradt sokáig a kezemben. Nem bántam, ezt valahogy már megszoktam. Ez így van jól! Nagyon jól.

 

16.rész

Ébredtél már úgy reggel, hogy még ki sem nyitottad a szemed, de tudtad, hogy ez egy gyönyörű nap lesz? Amikor nem mertél megmozdulni, nehogy csak álom legyen az, amit elképzeltél? Nem tudtad biztosan, hogy ott fekszik-e melletted az, akinek ott kell lennie az oldaladon, egyszerűen csak úgy érezted? Nem voltál biztos abban, hogy ő mosolyogva húz közel magához, és csókkal ébreszt, de erősen reménykedtél benne, hogy így lesz? És, mikor minden ábrándozásod lépésről-lépésre valósággá vált, még nagyobb vágyat éreztél arra, hogy felsikíts? Imádtam ezt a reggelt! A hófehér takarót, a tiszta és elegáns illatokat, a fehér, izgatóan meleg fényt, ami az ablakon beszűrődött. Imádtam élni!
- Szép jó reggelt!
- Neked is!
- Miért mosolyogsz? – nyitotta ki most már az egyik szemét.
- Mert ma jó napom lesz. – bújtam hozzá.
- Igen, nekem is. – Csókkal ébresztett. Igen! Így lesz az ábrándozásból valóság.
Beus telefonon összetoborozta a csapatot, egy gyors reggelire. Egy kicsit bágyadtan, de boldogan szálltam be a liftbe. Útközben összefutottunk Heikkivel, akinek nagyon másnapos feje volt, Eddie rögtön ugratni kezdte. A hangulat eléggé vidám volt már az asztalnál, csak Karol hiányzott.
- Merre van? – kérdeztem Beustól.
- Mark-beszerző körúton van. – vigyorgott. Ő többet tudhat nálam. Ahogy végignéztem a meggyötört ábrázatokon megállapítottam, hogy a társaság valószínűleg jót mulatott tegnap este. Nem irigykedtem, hiszen nekem jobb programom akadt, ebben biztos voltam. Miközben Eddie minden egyes titkos érintésétől lúdbőrös lettem, befutott Karol az ausztrállal.
- Mi tartott ilyen sokáig? – csattant fel Kimi.
- Éppen zuhanyoztam, mikor jöttek értem. – kacsintott Mark.
- Aha, akkor volt, aki segítsen. – viccelődött tovább Raikkonen, mire én egy kicsit félve néztem Sebire. Vajon érti a tréfát? Nevet. Oké, akkor van humorérzéke. Mosolyogva néztünk össze Karollal, ő is a kis németet nézte hasonló okokból.
- Igen, és még öltözni is segítettem neki. – kacsintott barátnőm.
Egymás szavába vágva mesélte el mindenki a tegnap este történéseit, szívesen megnéztem volna a szökőkutas jelenetet. A sorban Eddie következett, hogy meséljen. Ő felém fordította a fejét, ennyi persze elég volt, hogy rákvörös legyek, majd vissza a többiekhez. Ő vigyorgott én nagyokat pislogtam, ebből szerencsére mindenki értett, és továbbléptünk. Beustól és Kimitől sem tudott meg a társaság többet. Miután minden érintett elmesélte, hogy hogyan ment tönkre a telefonja, Kimi hirtelen a kis németnek támadt.
- És te Sebi? Ha jól tudom, te nem fürödtél a szökőkútban. Téged, miért nem lehetett elérni? – Ennél hangosabban nem is érdeklődhetett volna. Most Sebastian és a kapitány pirultak el bokáig.
- Az enyém is elázott. – motyogta Seb.
- Igen, és hol? – A finnt nem lehetett eltéríteni a szándékától, mindenre tudni akarta a választ.
- A fürdőkádban. – Attól féltem, hogy lángra kap a feje. Ezt már senki nem bírta ki nevetés nélkül.
Habár már mindenki végzett a reggelijével, az asztalnál maradtunk, hogy megbeszéljük a következő napok programjait. Úgy látszik senkinek nem volt sürgős dolga, így az a megállapodás született, hogy a mai nap a városnézésé. Aztán irány a Balaton! Az az én helyem! Imádom! A csapatnak van ott egy hatalmas háza, pont megfelelő nekünk.

Egy kis készülődés után a Városligetbe indultunk hárman párban. A lányok és újdonsült párjaink. Még mindig csodálkozva nézek végigrajtunk. Hihetetlen, hogy mindkét barátnőm, és jómagam is ugyanazon a hétvégén esünk szerelembe. Szerelembe? Azt ugyan még nem tudhatom. Carpe diem lányok! Élvezzük az életet!
Nagyon meleg volt odakint, mire odaértünk teljesen kitikkadtunk. Amint Kimi és Sebi meglátták a várat, egyből megrohamozták. A túl nagy lendülettől, visszapattantak, és elterültek a földön. Mi a lányokkal, annyira nevettünk, hogy még a könnyünk is kifolyt. Viszont ők nem adták fel, újult erővel másztak fel ismét a falra, de állandóan visszapotyogtak. Be kellett látniuk, hogy ez nem fog menni, fájdalmas arccal visszatértek hozzánk.
- Nagyon megütöttétek magatokat? – heccelte őket Karol.
- Eléggé! – válaszolt egy nagy sóhaj kíséretében Kimi. Biztos voltam benne, hogy fele annyira sem fájnak a tagjai, csak könnyebb a lelkének, ha sajnáltathatja magát. Beus mindenesetre jó partnernek bizonyult ehhez, és kényeztetni kezdte szíve választottját. Mindkét párocska csókban forrt össze, nekem pedig hiányérzetem támadt. Hol van az én....hmmm….lovagom? Igen, egyelőre ez a jobb kifejezés. Már látom! Túl nagy távolságra tőlem és persze telefonál. Próbáltam türtőztetni magam, hiszen nem fogadott sem örök hűséget, sem állandó kényeztetést. Azt hiszem nem is fog, de ő ilyen, el kell fogadnom. Ha csak ennyi hibája lesz, máris jobban járok vele, mint az elődjével.
- Mire volt ez jó? – kérdeztem a fiúkat.
- Csak, hogy megmutassuk, mennyire fasza gyerekek vagyunk! - válaszolta Seb. Ejha! Még káromkodik is! Vannak rejtett tartalékai! Karolt alaposan ki fogom faggatni a fiúról.
- Mi a nélkül is tudjuk. - vágták rá a lányok szinte egyszerre, majd hatalmas nevetésben törtünk ki.
Miután Eddie végre letette a telefonját, hisz majdnem egész nap a fülén csüngött, megszólalt:
- De azért az eszeteket is használhattátok volna, ott a kapu, ami tárva nyitva áll. – mutatott a távolba. - Az ellenség sem küzd, ha nem muszáj.
- Na igen, de akkor is… - vágta rá Kimi.
- Jól van gyerekek, majd felnőttök! - kontrázott Eddie, majd kézen fogott, és bementünk a hatalmas építménybe. Vettel javaslatára utána fagyizni indultunk. Nem tudom, hogyan fér el benne ennyi gombóc, de vagy hatot rendelt. Kézen fogva csendben andalogtunk, amíg meg nem szólalt az úriember telefonja. Talán túlzásba vittem a sóhajtozást, de minden esetre párom vette a jelzéseket, és bocsánatkérően nézett rám.
- Ez Zoe. Ezt fel kell vennem, oké?
Nem válaszoltam, erre mit is mondhatnék. Természetes, hogy a lánya előnyt élvez, de mi van a többivel. Az üzlettársakkal, hajdani pilótatársakkal, és ex-barátnőkkel? Bizony! Ők is hívogatják, mert Eddie – elmondása szerint – igyekszik mindegyikkel a szakítás után jó kapcsolatot ápolni. Még egy dolog, amiben teljesen különbözünk. Soha egyetlen ex pasimmal nem találkoztam és nem is szeretnék találkozni a szakításunk óta. Van egy mondat, amivel a sírba lehet tenni, ez pedig a „legyünk ezentúl barátok” kezdetű. Ez nem az én stílusom. Ha valaminek vége van, annak legyen vége örökre!
- Ha valamit elkezdünk, azt pedig kezdjük el normálisan…. – morogtam magam elé.
- Hogyan? – tette Eddie a kezét a vállamra. Egy kicsit összerázkódtam, nem számítottam rá. Még jó, hogy most éppen magyarul elmélkedtem, így nem értett ebből egy kukkot sem.
- Semmi. Nem lényeg.
- Most duzzogsz? – húzott magához.
- Hát, mi tagadás, nehéz egy mobillal versengeni! – böködtem meg az oldalát. – Neki van csengőhangja meg minden. – viccelődtem.
- Bizony, és belefér a zsebembe… - vágott vissza.
- Zsebre akarsz tenni?
- Nem vagyok olyan bátor! – nevetett. - Gyere a többiek Vidámparkba, vagy hova akarnak menni! – vetett véget a civódásnak. – Előre szólok, hogy öreg vagyok ehhez!
- Még jó, hogy a telefonálás nem korhatáros. – morogtam.
- Ne morogj! – csapott a fenekemre. – Hozzám bújhatsz, ha félsz a szellemvasúton!
- Csak nehogy ártson a szívednek! – dünnyögtem.
- Majd meglátod, mit teszek veled a sötétben! Nem a csontváz lesz a legnagyobb gondod odabent, elhiheted!

 

17.rész

A Vidámparkban Eddie ígéretéhez híven nem vett részt semmiféle szórakozásban, de egy dolog mégis kibillentette ebből a józan szerepből. Amíg mi a lányokkal kellő mennyiséget pakoltunk fel vattacukorból, addig a csapat férfitagjai testhezálló szórakozást találtak maguknak. A gokartokat teljes egészében kisajátították maguknak, mint az őrült körözgettek a pályán. Sebastian a fűben üldögélt, de Karol hamar kiderítette ennek okát. Ő győzött, két másik társa már csak a második és harmadik helyért küzdöttek. Nem kellett hozzá sok idő, mire meglett a végeredmény, Irvine lett a második, a finn pedig a harmadik. Mindenki megkapta a párjától a jutalmát, majd elindultunk a kijárat felé, mikor megláttam egy céllövöldét.
- Álljunk meg! - kiáltottam. - Vásárfia nélkül nem megyünk sehova!
- Mit vegyek neked? - kérdezte Eddie nagylelkűen. A fiúk sem értették ennek a fogalomnak a lényegét, így elmagyaráztuk nekik, hogy itt nem vásárlásról, hanem küzdelemről van szó. Kellett egy kis idő, mire megértették, de aztán lelkes céllövő verseny vette kezdetét. Kimi harmadik próbálkozásra sikerrel járt. Egy rénszarvast adott Beusnak.
- Mi mást? - röhögött Eddie, de mikor felvont szemöldökkel néztem rá, elkomolyodott.
- Azt hiszed nem fog menni? Na figyelj csak! - lelkesen lőni kezdett egy macira.
- Hékás! Nem megölni kell, hanem leszedni onnan! - cukkoltam, de nem tudtam kimozdítani a koncentrálásból, és sikerrel járt. Egy szenvedélyes csók kíséretében megkaptam a hőn áhított vásárfiát. Szegény maci füle megsínylette ugyan az akciót, de így vált ő egyedivé. Szegény Sebi eközben bőszen próbálkozott, de csak nem jött össze neki. Ez persze a fiúknak nagy elégtételt jelentett a gokartoknál elszenvedett csúfos vereségért. Karol megsajnálta, és odabújva hozzá vigasztalta.
- Nem számít, majd mi veszünk valamit! Gokartban te lettél a bajnok! - nézett szúrós szemekkel a fiúkra, akik majdnem megfulladtak a röhögéstől.
- Nem! Addig nem mozdulok innen, amíg nem sikerül! - válaszolta a kis német elszántan. Így is kell! Tény, ami tény, egyre több lyuk keletkezett a falon, míg a fapálcikák csak nem engedtek.
- Menjetek nyugodtan! - szólt hátra Karol halkan, nehogy megzavarja párját, de persze Eddie megint harsogott, mint a hangszóró.
- Nem baj! Megvárunk benneteket! Úgyis csak addig próbálkozhat, amíg be nem zár a Park. - Erre enyhén bokán rúgtam. Ennyire szenvtelen nem lehet!
- Azt a pár órát még kibírjuk! - kontrázott finn barátunk. Vettel szerencsére nem sértődött meg a szurkálódásokon, így mi is megkönnyebbülten nevettünk fel. Láss csodát, amint lazára vette a figurát, máris siker koronázta a próbálkozását. Egy Hello Kitty feliratú cicát adott Karolnak, majd elégedetten indultunk hazafelé. A hotelben már csatlakoztak hozzánk a többiek, megvacsoráztunk, és mindenki visszavonult a szobájába. Mivel Eddievel semmi konkrét esti programról nem esett szó közöttünk, én a saját lakosztályomat vettem célba. A lányok persze sehol sem voltak, így egyedül készülődtem a lefekvéshez, mikor hangosan kopogtak.
- Megsértődtél? Ne haragudj, de én most már végképp nem tudok kiigazodni rajtad! - rontott be Eddie az ajtón. - Nem úgy ismertelek meg, mint, aki nem mondja meg, hogy mi a baja. Ha van valami gondod, akkor mondd meg a szemembe, de ne hagyd, hogy ezen rágódjak! - idegesen járkált fel-alá a nappaliban, én pedig csak mosolyogva néztem rá. Olyan szexi, amikor dühös! - Tudom, hogy sokat telefonálok, és tudom, hogy nem tudok annyit düdörögni, mint az a kettő ott, de...most meg mit nevetsz? - torpant meg.
- Ezen az egészen. - nevettem. - Amikor megsértődöm, azt nem veszed észre, amikor meg tényleg nincs veled bajom, akkor meg azt hiszed, hogy van. Iszonyú jó páros vagyunk! És még azt mondják, hogy te értesz a nőkhöz! - kacagtam.
- Igenis értek hozzájuk, de te megdolgoztatsz! Te most kinevetsz? - sértődött meg.
- Aha. - Nem tudtam abbahagyni.
- Rajtam nevetsz? - kérdezte egy kicsit hangosabban. Habár egy kicsit megijedtem, hogy végérvényesen kihúzom a gyufát, de annyira jó kedvem lett, hogy bár próbáltam, de nem tudtam abbahagyni, és a nevetés egyre erősebben magával ragadott. - Szééép! - ült le a fotelba, de már jól láthatóan csak megjátszotta a sértődöttet. Az ölébe ültem, lehajoltam hozzá, és forrón megcsókoltam.
- Imádok békülni! - suttogtam.
- Engem nehéz kiengesztelni! - hagyta, hogy végigcsókoljam a nyakát.
- Nekem tuti sikerem lesz... - gomboltam ki az ingét, újra az ajkait harapdáltam.
- Nem vagy te egy kicsit beképzelt? - cukkolt.
- Nem. Csak tudom, mi kell neked! - kapcsoltam ki a nadrágja övét.
- Ha ennyire okos vagy, akkor mutasd meg! - Most már ő sem tudott megálljt parancsolni a kezeinek és a szájának. Ahogy az lenni szokott, rögtön átvette az irányítást. Megadtam magam, imádom az alárendelt szerepet. Igaz, csak nála, de ezt úgysem vallom be neki.

 

18.rész

Reggel mi másra ébredhettem volna, minthogy Eddie olaszul karattyol a telefonba. Néha iszonyú késztetést érzek rá, hogy kidobjam a készüléket az ablakon, de minimum a WC-be hajítanám. Nem hagytam, hogy az állandóan elégedetlen énem elrontsa a napomat.
- Szia. Hogy aludtál? - adott egy villámgyors puszit párom, és már bele is merült az újságjába.
- Nagyszerűen. - Megadtam azt a választ és hangnemet, amit szeretett volna.
- Hazudsz! - somolygott. Nem tudom átverni, hiába, ő az én emberem!
- De tényleg. Bár jobb lett volna újra csókra ébredni, és nem a tőzsde információkra. - ültem az ölébe, és így kénytelen volt az újságját egy kicsit mellőzni.
- Na, látod! Ez már őszinte volt! - fonta kezeit a derekam köré.
- Nem akarok mindig morogni.....illetve megmondanám én mindig az őszintét, de a végén még kidobnád a sárkányt....ahhoz viszont túl jó vagy az ágyban...így – rántottam meg a vállam.
- Szóval inkább színlelsz, csak legyen szex! - hahotázott, miközben a kezével érzékien simogatta a hátam.
- Miért ti pasik nem ezt csináljátok állandóan?
- De. - csókolt meg.
- Na látod! - bújtam jó szorosan hozzá. - Egyébként a pontjaimról teljesen elfelejtkeztél.
- Már rég közöltem veled őket, csak te nem figyeltél. - vigyorgott. - Így jössz reggelizni?
- Aha. - Néztem végig magamon, és teljesen elégedett voltam. Eddie tegnapi inge volt rajtam, és más semmi. - Te visszamentél a szobádba átöltözni? - álltam fel, mert tényleg készülődni kellett. Ma városnézés volt a program.
- Persze meg borotválkozni.
- Meg telefonálni, meg a tőzsdehírekért.... - kiabáltam ki a fürdőből vidáman. Szemrehányás volt ez, de nem vittem túlzásba.
- Panaszkodsz? - jelent meg mögöttem, a tükörben néztem az arcát. Határozottan tetszett. Nekidőltem, és egy nagy sóhaj kíséretében tettem egy vallomást.
- Ilyen vagyok. Nem tudom mindig eltitkolni, ha valami zavar. Jobban mondva soha, de ha nem akarod nem hallod meg. De nekem muszáj kimondanom, különben....
- Értem én, de te meg azt értsd meg, hogy az életem nem áll meg attól, hogy szerelmes vagyok....illetve.... - zavartan lépett el tőlem. - Muszáj ezekkel a dolgokkal foglalkoznom. Ebből élek, és imádom csinálni. - Össze-vissza beszélt, de én már nem figyeltem rá. Egyetlen szó ütötte meg a fülemet, és az újra és újra visszhangzott a fejemben. Lehet, hogy csak rosszul fogalmazott, lehet, hogy nem is ezt akarta mondani, de már elhangzott, és ez a lényeg. Elvarázsolva néztem a tükörképemre, boldog voltam, de abban is biztos lehettem, hogy ennek a kapcsolatnak nincs jövője. Olyan messze vagyunk mi egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől, és nem csak a lakóhelyünket illetően. Ez csak egy kaland. Veszélyes, de élvezetes kaland! Borzongva gondoltam bele, hogy mennyire lesz fájdalmas majd az elválás. Megráztam a fejem, mint aki egy rossz álomból ébredezik.
- Mit mondtál egyébként a pontokról? Nekem nem mondtál semmit az biztos. - léptem ki felöltözve, kisminkelve a fürdőből. Igyekeztem úgy tenni, mint akit egyáltalán nem hatott meg az a véletlenül kimondott vallomás.
- Mondani nem mondtam ez igaz. - kacsintott, miközben a lift felé indultunk.
- Akkor? - várakozóan néztem rá. - Mondd már meg! - toporzékoltam a liftben.
- Benne van a táskádban. Ha ugyan el nem hagytad. - mivel még mindig értetlenül néztem rá, megadta magát. - Úgy loptuk a Ferraritól, de többet nem árulok el. Lelövöd a poént. - kísért be az étterem ajtaján. A többiek már vártak ránk, én csak szórakozottan üdvözöltem mindenkit, mert időközben leesett a tantusz. Az egyes és a nulla, amit a tábláról vett le, és nyomta a kezembe. Azt mondta ez a szokás. Abban a pillanatban nem érdekelt sem a rengeteg telefonálás, sem az ostoba tőzsde, boldog voltam. A maximum pontszámot kaptam a második randink után! Ahogy megígérte. Ez egy jó nap!

 

19.rész

Jószerivel az egész délelőttöt a gyalogos városnézésnek szenteltük, voltunk egy látványosság, szó se róla. A fiúk egy idő után kiválóan álcázták magukat, mi pedig azzal viccelődtünk, hogy direkt lelepleztük őket. A japán rajongók voltak a kedvenceim, ők a legfanatikusabbak, persze csak a magyarok után. Egy-két harmincas éveiben járó japán nő viszont feltűnően nyomulni kezdett a lovagomra, amit már kicsit sem tartottam viccesnek. Igyekeztem türtőztetni magam.
Mivel őrült meleg volt, inkább az autókázós formára váltottunk át. Egy hangulatos étteremben ebédeltünk, majd a korábbi edzőtáboraink helyszínére a Szúnyog-szigetre mentünk. Markot teljesen feldobta a lehetőség, hogy kajakot vagy kenut bérelhet. Engem kevésbé, de nem leszek semmi jó elrontója, bár már azért is hálás voltam, hogy Eddie lehalkította a telefonját. A látványtól ugyanúgy el voltak ájulva, mint mi az első alkalommal. Az ausztrál már nem bírt magával, és sürgetően invitált mindenkit a vízbe.
- Elég a romantikázásból, menjünk kajakozni!
- Szerintem meg igyunk meg előtte egy sört! - ajánlotta Kimi.
Naná, hogy a második ötletet szorgalmazta mindenki ebben a melegben. Viccelődtünk, beszélgettünk, de Mark nem bírta sokáig a tétlenséget, és újra felpattant.
- Melyik hajót vegyük ki? - Szúrós tekintetek meredtek rá. Sebi enyhítő körülményként, rendelt még egy kört, mondván nagyon meleg van még. Mindenki bőszen helyeselt. Egy idő után hiperaktív ausztrálunk is lehiggadt, és megrendelte a harmadik, Eddie pedig a negyedik kört. Szépen lassan ránk esteledett, Karol javaslatára hekket ettünk vacsorára, majd elindultunk vissza a hotelbe. A társaság egy kicsit becsípett, de még bőven szalonképes állapotban voltunk. Heikki ugyan még beiktatott volna egy éjszakai fürdőzést, Kimi pedig céltudatosan a bár felé vette az irányt, de sikerült mindenkit a szobájába terelni. Ma nem volt kérdés, hogy hol töltöm az éjszakát.
- Táncolj velem! - kérte Eddie, mikor a lakosztályába értünk.
- Te nem szoktál táncolni. - bújtam hozzá meglepetten.
- Eleget ittam, nem lesz gond a ritmusérzékemmel. - vigyorgott.
- Arra nem is szoktam panaszkodni. - haraptam bele az alsó ajkába, közben ringatózni kezdtünk a halk zenére.
- Ma nem telóztam, láttad?
- Igen. Nagyon megtisztelve éreztem magam. - mosolyogtam.
- Van rám egyéb panasz? - biggyesztette le a száját.
- Nem tudok semmiről. - dőltem hátra, hagytam, hogy ő tartson a kezeivel. Elég nagy bizalommal voltam iránta, de reméltem, hogy megtart.
- Szereted Japánt? - kérdezte, mire én hirtelen kiegyenesedtem.
- Hogyan? - kérdeztem vissza, de miután a vállai rázkódtak a nevetéstől, rájöttem, hogy ugrat.
- A japán lányokat nem nagyon szívleled. - röhögött.
- Direkt csináltad? - csaptam meg a kezét viccesen. - Szégyelld magad! Ez nem volt szép!
- Nem tudtam kihagyni! - fulladozott. - Egyszerűen kíváncsi voltam! - Majd komoly hangnemben folytatta. - Ez tényleg nem volt szép! Ne haragudj!
- Majd visszakapod! - vágtam be a durcit, de csak azért, hogy kibéküljünk.
Reggel rögtön reggeli után indultunk, két autót béreltünk. Nem hittem volna, hogy Eddie átadja a vezetés élményét másnak, de elégedetten üldögélt hátul velem és Markkal. Sebi volt a sofőr, Karol pedig a navigátor. A többiek egy másik kocsival jöttek mögöttünk, ott Kimi ült a volánnál. Egy kisebb malőrtől, nevesítve a dolgot, egy közúti ellenőrzéstől eltekintve nem volt különösebb probléma az úton. A Balatonnál nekem soha semmim nem fáj, nincs rossz kedvem, egyszerűen ott a lelkem is pihenni tud egy kicsit. Alig helyezkedtünk el a csapat nyaralójában, már rohantam le a partra. Fürödtünk, napoztunk, ökörködtünk, jól éreztük magunkat. Kitaláltuk, hogy este grillezni kellene, így Karollal, Kimivel, Heikkivel és Markkal visszamentem a házba, hogy előkészítsük a terepet. Még szinte el sem indultunk, Eddie telefonja megcsörrent, olyan sebesen kapott érte, hogy nevetnem kellett. Nem baj, amíg én szorgoskodom, ő eleget telefonálhat, és akkor elégedett lesz. - gondolkodtam magamban.
A két finn persze az italok összeválogatását, és szerintem kóstolását vállalta. Megkértük azért őket, hogy az udvart is rendezzék el, és akkor elégedettek leszünk velük. Markot beöltöztettük kuktának, és érdekes képeket csináltunk róla. Meglátszik, hogy valaha fotómodell is volt, mert nem készült róla egy gagyi fotó sem, ellentétben velem. Aztán kiosontunk, hogy a bárfelelős barátaink se maradjanak ki a jóból, így róluk is kattintgattunk néhány lesifotót. Nagyon jól elszórakoztattuk ugyan magunkat, ám az idő vészesen fogyott, így rá kellett kapcsolnunk. Karol kiosztotta a konyhai munkákat, és gyorsan nekiláttunk. Mivel Markról hamar kiderült, hogy nem igazán járatos a főzésben, így őt kizavartuk. Munka már nem nagyon jutott neki kint, így jobb híján a fiúkkal sörözgettek. Mivel megcsináltuk az ő feladatát is, így két puszit kaptam tőle, majd Karolhoz fordult. A következő pillanatban egy hangos ajtócsapódást hallottam, és a kapitány ijedt tekintetét. Barátnőm felszaladt a lépcsőn, mint kiderült Sebi vágta be a durcit, Mark puszija miatt. Nem igazán értettem a dolgot, de biztos voltam benne, hogy Karol majd elintézi.
- Mi történt? Mi ez a gyászos hangult? - érkezett meg végre párom.
- Azt hiszem Sebinek nem tetszett, hogy Marktól kaptunk egy puszit. Nem nagyon értem. - vontam meg a vállam.
- Kaptunk?
- Karol meg én.
- Igen? - A hangsúly nem tetszett, gyorsan megfordultam, és egy értetlen Eddie-vel találtam szembe magam.
- Na, ne kezd el te is! - löktem meg egy kicsit.
- Miért? Te néhány rajongótól is bepöccentél.
- Azok nem csak rajongók voltak, hanem potenciális ellenfelek. Tudod te hány csaj jut egy pasira? - perlekedtem, mire ő is megenyhült. - Kemény világ ez, hidd el! - öleltem át, de már én sem bírtam ki nevetés nélkül.

 

20.rész

Karol még mindig a fürdőben kuksolt, időközben megérkezett Rob is, aki Sebit vitte ki a repülőtérre. A kis német nagyon felhúzta magát, mert makacsul kitartott amellett, hogy nem hisz barátnőmnek, és elhagyja a társaságot. Miután Zoli bá' a csapatunk technikai vezetője leadta a drótot az edzőnknek, így hamarosan Norbi is csatlakozott hozzánk. Norbi amellett, hogy kiváló trénerünk volt, szívesen játszotta el a pszichológust is. Amint megjelent Karol az ajtóban, félrevonultak és biztos voltam benne, hogy amíg a kapitány meg nem győzi a főnököt arról, hogy minden rendben van, addig ő nem tágít mellőle.
- Miért nem próbáltátok jobban meggyőzni Sebit, hogy olyan hülye, mint a tök? - hisztiztem Eddienek. A szívem szakadt meg Karolért.
- A fiúk és én is mindent bevetettünk, de ha nem akar maradni, akkor nem marad. - válaszolt Irvine egy kicsit ingerültebben.
- Most meg mi a bajod?
- Neked mi a bajod? Jó, hogy nem engem hibáztatsz? - csattant fel.
- Gyerekek! Nehogy már ti is összekapjatok! - szólt ránk Mark.
Norbi időközben úgy döntött, hogy a társasággal marad, és hirtelen ki is hirdetett egy karaoke-versenyt. A fiúk nyivákolásától kis híján agyérgörcsöt kaptunk, de azért jól szórakoztunk. Előkerült időközben egy összeválogatott zenéket tartalmazó CD, és táncoltunk. Mikor a lassú számokhoz értünk, legnagyobb meglepetésemre Eddie felkért táncolni. Teljesen belefeledkeztem a pillanatba, és csak akkor észleltem a külvilágot, mikor Karol és Mark egy enyhe erotikus táncot lejtettek mellettünk. Heikki vetette fel először az éjszakai fürdőzés ötletét, a hímneműek persze egyből benne voltak, Norbi azonban könnyes búcsút vett tőlünk. Ezután mindenki húzta maga után párját a vízhez. Karolnál ezt a szerepet Mark vette át, ekkora már bizsergett körülöttük a levegő. A pancsolás persze rögtön átcsapott romantikába, és én megint csak Eddie-vel foglalkoztam.
- Ruhástul vagyunk a vízben. - jegyeztem meg, miközben a nyakában csimpaszkodtam.
- Mit nem mondasz! - gúnyolódott.
- Szóval neked is feltűnt? - élveztem, hogy nem érti, hogy mire célozgatok.
- Szeretnéd, hogy levegyem rólad a vizes göncöket? Egy szavadba kerül! - húzott le a víz alá, majd újra felbukkantunk.
- Akkor menjünk fel a szobánkba! Ott legalább a zsebeidet is kipakolhatod! - nevettem.
- Basszus! - kiáltott fel. - A telefonom!
- Legalább te sem maradtál ki! - kiáltott át hozzánk Kimi röhögve.
- Nagyon vicces! Még egy csomó embert fel kellett volna ma hívnom. - morgott párom, miközben mérgesen végigvágtattunk az úton. - Most zár a tőzsde! - próbáltam halkan kuncogni, de dühösen fordult velem szembe. - Most örülsz, mi?
- Sír a lelkem! - gúnyolódtam.
- Kénytelen leszel elszórakoztatni, amíg ez a kütyü kiszárad! - kapott fel a levegőbe.
- Bírni fogod? - hecceltem.
- Már megint kóstolgatsz? - harapott bele a nyakamba.
- Áuuu! Hogy én? Most haraptál ki egy kis részt belőlem. - vidáman futottam fel a lépcsőn.
- Jaj, de pórul fogsz te járni, ha elkaplak! - csukta be az ajtót mögöttünk, majd megragadta a karomat, és magához rántott. - Nem félsz?
- Nem. - ráztam meg a fejem. - Jó dolgok szoktak velem történni a karodban. - Ettől teljesen ellágyult, és gyengéden megcsókolt.
- Velem is. - suttogta, az ágy felé hátráltunk.

 

21.rész

Percre pontosan hajnali ötkor csilingelt Eddie telefonja, jelezve ezzel, hogy túlélte a vizes kalandot. Párom, mint a villám ugrott oda hozzá, és bár nem volt erőm ahhoz, hogy még egyszer kinyissam a szemem, de meg mernék esküdni rá, hogy széles vigyorral vette birtokba legfőbb kincsét.
- Mit vinnél magadra egy lakatlan szigetre? - dörmögtem a párnámba.
- Téged. - suttogott.
- Jó válasz. Életben maradsz. - dünnyögtem, majd a másik oldalamra fordultam, és aludtam tovább.
Két órával később visszakúszott mellém az ágyba, az egyik kezével átölelt.
- Csináltam neked reggelit! - súgta a fülembe.
- Ezek szerint nyereséggel zártad a tegnapi napot a tőzsdén. - kekeckedtem.
- Ne morogj! Inkább kelj fel! - csapott a fenekemre.
- Hajnal van még! Bújj ide te is, és aludjunk! - húztam magamhoz. Ha fel kell kelnem, rögtön meghalok. - gondoltam magamban.
- Pedig van ajid is! - hangzott az újabb próbálkozás, ami rögtön célt ért.
- Mit kapok? - ugrottam fel szélsebesen törökülésbe, ő csak mosolyogva tolta elém a tálcát.
- Ez bevált! - kinyitotta a tálcán lévő kis dobozt, és büszkén mutatott felém egy pár lélegzetelállítóan gyönyörű fülbevalót. - Tetszik? - Nagy nehezen sikerült csak megszólalnom.
- Nagyon. - válaszoltam, de a szememet nem tudtam levenni erről a szépségről. - Köszönöm.
- Szívesen. - adott egy csókot. Elégedett volt.
- Ugye....kihagyhatjuk a kötelező rész? - kérdeztem, mire kérdőn nézett rám. - Tudod, azt, hogy: Jaj, nem kellett volna, ez nagyon drága...stb...stb... - hadonásztam, mire ő hangosan felnevetett. - A vége az lenne, hogy úgyis megkapom. - kucorodtam az ölébe, mint egy kiscica.
- Kipróbáljuk? - vigyorgott.
- Neeeeem. - nevettem, majd az ölébe ültem. - De ha akarod, megmutathatom, hogy mennyire örülök neki.
- Nagyon akarom. - húzott közelebb magához. Szenvedélyes csókolózásba fogtunk, a kezeimet a nyaka köré fontam, és próbáltam hátrahúzni magammal. - Várj! Belefekszel a tojásba! - mosolyogva húzta el a tálcát alólam.
- Nem baj, a tejszínhabos sztori úgyis kiment már a divatból. - haraptam bele a fülcimpájába.
- Őrült nőszemély! - nevetett, de most már hagyta, hogy hátradőljek. Felkönyökölt, és újabb csókcsatába kezdtünk. Szerelemtől és szenvedélytől fűtött két óra következett.
Miután a reggelim kihűlt, levonultunk, hogy újat készítsünk. Úgy döntöttünk, hogy a többieket is ellátjuk, így egy tucat adagot készítettünk mindenféle finomságból. Mivel a társaság nem ébredezett, elindultunk, hogy felébresszük őket. Bezsebeltük a dicséreteket a terítés és a finom falatok miatt. Mark hiányzott a társaságból, de Karol vállalta, hogy felkutatja. Szerintem nem jönnek vissza egyhamar. Tévedtem!
- Mit szólnátok, ha ma áthajóznánk Badacsonyba? - dobtam fel a tervemet.
- Igen. - lelkendezett Beus.
- Az tök jó lenne. - válaszolt a kapitány, de a fiúk csak néztek rám, nem értették, mi is az a Badacsony.
- Az egy település a Balaton északi és megjegyzem talán legszebb oldalán. - még mindig semmi reakció. - Ott mindenki szőlőt termeszt, telis-tele van borospincékkel....
- Miért nem ezzel kezdted? - szakította félbe mondandómat a két finn.
- Az egyik legjobb bort termesztik....- hirtelen Eddiere néztem. - Whiskey az nincs, de van térerő. - vigyorogva ültem vissza a helyemre.
- Véged van! - súgta a fülembe.
A fiúk teljesen feldobódtak a lehetőségtől, segítettek összepakolni, mosogatni, útravalót csomagolni. Amint kiértünk a kikötőbe, indult is egy hajó a túloldalra, rajtunk kívül nem volt más utas, így zavartalanul élvezhettük az utazást. Mi Eddievel a korlátnál összebújva álltunk.
- Mikor lesz legközelebb nagyobb szünetetek? - kérdezte.
- Őszintén? Nem tudom, de majd megkérdezem. Miért?
- Eljöhetnél egyszer Írországba! Szívesen megmutatnám neked.
- Imádom azt a helyet....úgy értem a könyvekből. Melyik részére gondoltál? Te honnan származol?
- Down megyéből északról.
- Az már az Egyesült királyság része, ugye?
- Ez nézőpont kérdése. - kacsintott.
- Eddie Irvine a nagy hazafi. - mosolyogtam.
- Írország az is, csak egy kicsit eltolták a határokat. - húzott magához.
- Szívesen megnézném. - bújtam hozzá.
Amint megérkeztünk, felültünk egy turista buszra, majd a kilátóig túráztunk. A pikniket a hegytetőn ejtettük meg. A fűben heverésztünk pokrócokon, én Eddie mellkasán pihentettem a fejemet, mikor megszólalt legfőbb vetélytársam.
- Berger. Na végre! - szabadkozva nézett rám. - Ez ma az utolsó, oké?
- Gerhard Berger? - kérdeztem. - Az egy jó pasi! - csettintettem elismerően.
- Feltétlenül megmondom neki. - gúnyolódott.
- Jó, meg azt is, hogy hülyeség volt eladni a Toro Rosso-t. - nevettem.
- Hallottad? - kérdezte Eddie az érintettől, mivel már régen felvette a telefont, mikor én még a számat jártattam.
Rob türelmetlenül ugrott fel, hogy ő bizony már szomjas, így összeszedtük a dolgainkat, és levágtattunk a hegyről.

 

22.rész

A csapat teljes egyetértésben haladt lefelé a hegyről, a vérünkben hordozott alkoholmennyisége ugyanekkora egyetértésben emelkedett. Azt hiszem mindenki szalonspicces állapotba került, de a prímet a fiúk vitték, ehhez kétség sem férhet. Összekapaszkodva ténferegtek az út közepén, ahol teli torokból énekelt el mindenki a maga anyanyelvén valamiféle bordalt. Hálát adtam a Jó Istennek, hogy aznap gyér volt a forgalom. Estére betértünk egy hangulatos kis kocsmába, ahol életem legfinomabb babgulyását ettem. Eddie jóformán az egész étlapot megette, ráadásul minden fogás után azzal nyaggatott, hogy én tudok-e olyat csinálni. Szegény! Majd egyszer megosztom vele, hogy egy kétlábonjáró konyhai analfabétával keveredett össze. Egy kis rögtönzött hamisítatlan magyar mulatozás után, fáradtan, de boldogan falatoztunk tovább, mikor Roberten erőt vett a türelmetlenség.
- Nekem ebből elegem van! - mondta durcásan.
- Miből?-kérdeztük és néztünk rá értetlenül.
- A mindennapi enyelgésekből! - fakadt ki.
-Csak nem nőhiányod van Rob? - kérdezte tőle Karol gúnyosan. - Van itt egy pár. Rajta! Csak rád várnak! - kacsintott rá, és lengyel barátunk szót fogadott. Heikki sem akart kimaradni a jóból, így utána sietett. Kiváncsian vártuk a fejleményeket, az asztalnál maradó fiúk fogadásokat kötöttek rájuk. Eddie nem sok jót jósolt nekik.
- Nem vagy te egy kicsit beképzelt? - ugrattam.
- Nem. Tudom, miben vagyok jó, és hidd el, ebben nagyon jó vagyok. - vigyorgott. Tetszik, hogy magabiztos, de azért csak kiakadtam volna, ha egy rögtönzött bemutatót tartana barátainknak csajozás témában. Mivel a facérok vadászatra indultak, mi párocskák egy kicsit büntetlenül örülhettünk egymásnak. Kimi és Beus körül megszűnt a világ, Mark Karolt simogatta, amitől barátnőm majd megőrült. Lett volna rá egy fogadásom, hogy legszívesebben ráugrott volna. Miért ne? Jó pasi, egy igazi férfi, nem egy kis hisztis méregzsák, mint a csapattársa. Miközben utánuk leskelődtem, Eddie a nyakamat cirógatta, amivel az őrületbe kergetett. Már majdnem felajánlottam, hogy vonuljunk vissza kettesben, mikor megérkezett a vert hadsereg.
- Ennyire se vagytok képesek? - cukkolta őket szájhős lovagom. - Én ennyi idő alatt öt csajt is felszedtem volna! - harsogta, miközben jól bokán rúgtam, és igen mérges pillantásokat vetettem rá, hogy észrevegye magát végre.
- Ezt tudjuk, ismerünk Eddie. - mosolygott rá Beus. - De jó lenne, ha most már csak Mónira koncentrálnál! - fűzte még hozzá.
- Igenis parancsnok! - mondta miközben vadul megcsókolt, mint egy trófeát. Most először nem voltam elájulva tőle.
- Az oké, hogy Rob nem képes rá, de te Heikki? - paprikázta tovább a hangulatot Mark.
Kimi, hogy megmentse a finn szekció becsületét, rögtön rávágta:
- Azért én annyira nem sajnálnám őt, tud ő ha akar. - kacsintott barátjára.
- Remélem jól szórakoztatok, rajtam is! Most már indulhatunk vissza! - vetette oda félvállról ismét csak Rob. Szót fogadtunk, és a kikötő felé vettük az irányt. Jót tett a friss levegő, egy kicsit kijózanította a társaságot, már persze csak azt a felét, akin még lehetett segíteni. A fiúk – akik a többszörösét itták a mi adagunknak – hangos durmolással töltötték az utazást. Megérkezve a hotelbe, Eddie még a liftben is ugratta a két pórul járt egyént, és nagyképűen kioktatta őket arról, hogy hogyan kell az egyéjszakás csajokat felszedni. Nem sok hiányzott hozzá, hogy kiakadjak. Szó nélkül bementem a saját szobámba, és jó hangosan becsaptam magam után az ajtót. Abban reménykedtem, hogy ő utánam jön, és megkérdezi, hogy mi bajom van, de nem tette. Nekidőltem az ajtónak, és – nincs mit kertelni – hallgatóztam. Jól hallottam minden egyes szót, hiszen majdnem az szobám előtt beszéltek. A téma továbbra is a csajozás volt. Nagy hanggal hencegett a korábbi hódításokról, bennem pedig egyre jobban ment fel a pumpa. Nem mintha én nem beszéltem volna ki a pasikat a lányokkal, de valami buta érzés kerített hatalmába. Féltékeny voltam ezekre a lányokra, nőkre, pedig nem is ismertem őket. Úgy éreztem nekem még náluk is jobbnak kell lennem. Saját magamra voltam dühös ezért, de ezt könnyebb volt Eddie-re hárítani. Pár perc után úgy döntöttem, hogy nem kínozom magam, és lefekvéshez készülődtem. Most már abban reménykedtem, hogy nem fog átjönni hozzám. Nem is jött, és én álmatlanul forgolódtam az ágyamban. Jó lett volna, de túl büszke voltam rá, hogy megtegyem az első lépést. Azon gondolkodtam, hogy küldök egy SMS-t, de elvetettem az ötletet. Éppen meggyőztem magam arról, hogy nem esik le a korona a fejemről, ha átmegyek hozzá, mikor az ő hangját hallottam a folyosón. Az ajtóhoz lopóztam, és régi jó szokásomhoz híven hallgatóztam. Moncsi, szánalmas vagy! - korholtam magamat.
- Na jön Heikki? - kérdezte vidáman Roberttől.
- Egy perc és utánunk jön. - válaszolta a lengyel vidáman. - Hozod a GPS-t?
- Minek? Rendeltem egy kocsit sofőrrel.
- Messze van ez a kaszinó? - futott utánuk a kis finn is.
- Egy fenét! Menjünk már! - intette le Eddie. Nagyon fel volt dobva.
- Hékás! Nem fognak téged hiányolni? - torpant meg Rob az ajtóm előtt.
- Ugyan már! Szabad ember vagyok! - nyegléskedett az én lovagom. - Heikki mit piszmogsz már?
Egy hirtelen ötlettől vezérelve mégiscsak elküldtem azt az SMS-t, amit eddig nem akartam. Mivel időközben egy kicsit eltávolodtak a szobámtól, így résnyire kinyitottam az ajtót, és kikémleltem. Továbbra is égett a bőr a képemen, de most tesztelni akartam a nagyfiút. Már egy cseppet sem voltam tőle elájulva, kijózanító tapasztalat volt, és úgy látszik még jobban akartam magam kínozni. Kova még mindig a cipőjével foglalatoskodott, mikor Eddie telefonjára megérkezett az üzenetem. Semmi különös, csak annyi állt benne, hogy „Alszol?”. Ő megnézte, majd hanyagul a zsebébe ejtette a telefont anélkül, hogy válaszolt volna rá. A következő percben Heikki is elkészült, és továbbmentek a dolgukra. Megsemmisülve, letaglózva feküdtem vissza az ágyamba.
Mi történt veled kislány? - kérdeztem magamtól. - A régi Moncsi fogná magát, és elhúzna tombolni, de legalábbis bejelentkezne az egyik exnél, aki bármikor bármire kapható. Azt hittem ez most más lesz, de persze akkor nem egy szépen csomagolt macsóval kellett volna kezdeni. Mit hittem, hogy én egy mezei kiscsaj, majd kitöltöm a gondolatait? Kevés vagyok én ehhez. Ezentúl másképp lesz! - szorítottam össze a számat. - Nem játszom tovább meg magam. Nem vagyok én egy megmaradt árucikk, amit rá kell tukmálni a kedves vevőre. Eszi, nem eszi ez vagyok én, aki nem változik meg senki kedvéért. És aki nem vár el többet annál, mint amit adnak neki. Ha nem tetszik, amit Eddie nyújtani tud, akkor keresek mást, vagy kiegészítem őt egy másik pasival. Futottak már párhuzamosan is nálam...
Valószínűleg elaludhattam dühöngésem közben, mert mire újra magamhoz tértem, már az erős napfény és elviselhetetlenül hangos madárcsicsergés volt a legfőbb gondom.

 

23.rész

Nyűgösen keltem, halkan lementem a konyhába valami harapnivalóért. Különös érzéseim voltak, egyszerre voltam dühös magamra és Eddie-re. Egyszerre gyűlöltem és kívántam is őt. Ugyanakkor égett a képem attól, hogy leskelődtem utána, mint egy szerelmes kisdiák. Elhatároztam, hogy ha az életem is függ tőle, soha nem világosítom fel arról, hogy tudom, hogy múlt éjjel privát bulit tartott, és egyáltalán nem hiányzott neki a társaságom. A lépcsőfordulóhoz érve megtorpantam, mivel egyedül üldögélt a nappaliban. Persze, hogy újságot olvasott, és kávézgatott.
- Jó reggelt! - köszöntöttem közömbös hangon, ami persze nagyon átlátszó trükk volt egy vén rókának. Szívesen leüvöltöttem volna a fejét, majd felrobbant a sajátom, de türtőztettem magam.
- Neked is. - válaszolt anélkül, hogy felnézett volna az újságjából.
A rádió eddig halkan duruzsolt, de meghallottam az egyik kedvenc számomat, és én feltekertem a hangerőt.
http://www.youtube.com/watch?v=xg7pE_3G17Q&feature=related
Amíg összeütöttem egy reggelifélét magamnak, igyekeztem csak a zenére koncentrálni, utána pedig tüntetően kivonultam az erkélyre falatozni. Azonkívül, hogy Eddie odament a rádióhoz és lehalkította, semmi változás nem történt. Mikor behoztam az üres tálcámat, egy pillanatra megálltam mögötte, és eljátszottam a gondolattal, hogy fejbe vágom vele, de persze nem tettem. Bepakoltam a mosogatógépbe, és felmentem a szobába. Mivel gondoltam, hogy a lányoknak jobb programjuk van – Karolnál Mark aludt, Beus és Kimi pedig már szinte elválaszthatatlanok – így inkább úgy döntöttem, hogy elindulok sétálni. Egyedül. Végül úgy véltem, hogy kocogás közben több dühöt tudok kiadni magamból, mint egy sima sétával. Soha futás előtt ennyit nem törődtem azzal, hogy jól nézek-e ki, de most meg kellett adni a módját. Közömbös képpel elvonultam Eddie mellett, és szinte úgy robbantam ki az ajtón. Feltett szándékom volt, hogy addig fogom róni a köröket, amíg a méreg munkálkodik bennem. Mikor már erősen ziláltam, és patakokban folyt rólam a verejték, visszamentem a házba. Irvine már nem ült a helyén. A hűtőhöz rohantam, és egy fél literes ásványvizet tüntettem el vagy öt perc alatt.
- Na, sikerült lehiggadnod? - szólalt meg mögöttem gondjaim fő okozója.
- Nincs semmi bajom, csak edzeni is kell. Szép napot! - mentem el mellette. A furcsa az volt, hogy most nem kavarogtam bennem érzések. A szobámba érve, találomra betettem egy Cd-t a lejátszóba, és nyújtani kezdtem. Nagyon reméltem, hogy ettől sikerül végre lehiggadnom. Mikor már kellőképpen hulla voltam, zuhanyozni mentem. Azt terveztem, hogy a nap hátralevő részét egyedül töltöm, csak magammal akartam törődni. Dél körül lehetett, mikor kopogtattak, de nem válaszoltam. Ha a lányok közül lenne valamelyik, ők bejönnének így is. Eddie meg maradjon csak a saját szobájában. Már azt sem nagyon értettem, hogy miért választott külön hálót magának, és miért nem költözött be egyből hozzám, de ő döntött így. Ha neki függetlenség kell, hát megkapja!
- Itt vagy? - dugta be a fejét az ajtón. - Nem hallottad, hogy kopogtam? - nem válaszoltam. - Elmegyünk ebédelni? A társaság eléggé szétszéledt.
- Szerintem a parton vannak. Menj nyugodtan utánuk, én most maradok.
- Ez egy olyan hiszit, amikor ki kellene találnom, hogy mi a bajod? - kérdezte ingerülten.
- Nem. Ez én vagyok. - rántottam meg a vállamat, a szekrényhez léptem, és kiválasztottam egy egyszerű ruhát.
- Ha ezt a programot tervezed a maradék pár napra, akkor szólj! - Nem tartottam fontosnak, hogy válaszoljak neki. - Hallod? Feltett szándékod, hogy bunkózz velem a továbbiakban? Hmm? Ez elég gyerekes, és ehhez én már öreg vagyok. Nem fogok pitizni, pláne, hogy azt sem tudom, hogy mi a fészkes fene ütött beléd!
- Nem tervezek semmit, pláne neked nem. Te egy szabad ember vagy! Tervezz magadnak! - néztem farkasszemet vele, miközben arra gondoltam; hogy teperj már le. Untam én is ezt a duzzogást, de már nem engedhettem, végig kellett csinálnom. Nehogy már úgy jöjjek ki ebből, hogy nekem kelljen magyarázkodnom. Nagyot sóhajtva ült le az egyik fotelbe.
- Igen, szabad vagyok, nem függök senkitől! Tőled sem. Ez a gondod? - kezdett bele mondandójába olyan ridegen, hogy több ezer kilométer távolságra éreztem magamtól. - Vagy az, hogy tegnap rám csaptad az ajtódat, és én nem jöttem át könyörögni, hogy adj rá magyarázatot? Vagy az, hogy küldtél egy SMS-t, amire nem válaszoltam, mert addigra már egy másik programot szerveztem magamnak, és nem akartam két embert felültetni, akiket belevontam? - Csak álltam előtte mereven, és hallgattam. Férfi racionalitás, ettől megyek a falnak! Ennyire egyszerű lenne? Hogy képes így összefoglalni azt, amin én majdnem egy teljes napja rágódom. Igen, ő tényleg szabad, és független. Én pedig csak eljátszom, hogy az vagyok. Micsoda óriási különbség! Megadjam magam, vagy hadakozzak tovább, hogy megmentsem az önbecsülésem utolsó darabjait? Nem tudtam dönteni, ő pedig türelmesen várt, talán megérezte, hogy mekkora csata dúl bennem. Döntöttem!
- Igen, mindegyik bajomra volt, sőt még az is, hogy külön szobába költöztél, pedig Kimi és korábban Sebi sem tett így a lányokkal. - roskadtam le a fotel karfájára, teljesen megadtam magam. Mondani akart valamit, de hirtelen félbeszakítottam. - Ja, igen! És persze kurvára nem szeretek a volt nőidről hallani. Tudod szeretek különleges lenni, ha nem vagyok az, jobban örülök neki, ha megjátsszák, hogy az vagyok. Szeretem az őszinteséget, de inkább hazudjanak, csak ne érezzem, hogy egy vagyok a tucatból! Ennyi az én problémám! - Továbbra is háttal ültem neki, teljesen magamba roskadtam.
- Azért választottam külön szobát, hogy ne zavarjalak, amikor telefonálok az éjszaka közepén. - hangja egy kicsit fásultnak tűnt. Tudtam, hogy nagyot csalódott bennem, hogy egy követelőző, hisztis picsa vagyok, és nem az a laza, nagypofájú, független csaj akinek kiadtam magam az első találkozásunkkor. Az őszintét bevallva, már azt sem tudom, hogy melyik vagyok igazából. Teljesen összezavar! - A nőimről – hangsúlyozta ki, miközben felállt. - pedig nem neked beszéltem, hanem Robertnek. Nem tehetek róla, hogy hallgatóztál!
Ott ültem a fotel szélén, a lábam zsibbadni kezdett, de nem mertem megmozdulni, mert azon imádkoztam, hogy nyíljon meg a föld alattam. Csak én vagyok képes ekkorát égni! Tényleg dedósnak éreztem magam mellette.
- Jössz velem ebédelni? - kérdezte kedvesen, mint aki tényleg nem haragszik. Vagy ez csak szánalom?
- Nem köszönöm. - suttogva szinte rekedten válaszoltam.
- Mihez lenne kedved? Mitől lenne jobb kedved? - hajolt le hozzám. Végtelenül kedves volt, aki mindent megtett volna érte, hogy kibékítsen.
- A békülős szexhez, mit szólnál? - igyekeztem bűnbánó de ugyanakkor bűnre csábító pillantásokat küldeni felé. Elmosolyodott. Az arca közelített felém, becsukta a szemét, és gyengéden megcsókolt.
- Hé! Nem ér nyitott szemmel... - szólt rám halkan. - Ennyire nem bízol bennem?
- Én senkiben sem bízom. - súgtam a szájába, miközben viszonoztam a csókot.
- Még egy dolog, amiben hasonlítunk. - fogta tenyerébe az arcomat, és szenvedélyes csókváltások között, felhúzott magához. Nem akartam visszafogni magam, rögtön vetkőztetni kezdtem, és hálát adtam az égnek, hogy ő is így tett. Tudta mire volt szükségem! Ő mindig tudja!

 

24.rész

 

Végül is beiktattunk egy romantikus hangulatú ebédet, majd úgy döntöttünk, hogy megnézzük a csapatot a parton. Minél közelebb mentünk, annál gyanúsabb lett a helyzet, hiszen csak Robertet és egy idegen csajt láttuk a nyugágyainknál. Tanácstalanul néztünk egymásra Eddie-vel, mit volt mit tenni odamentünk hozzájuk.
- Hello. Merre vannak a többiek? - üdvözöltem Robertet, majd a leányzót. - Mónika Eördög.
- Szia. Niki vagyok. - köszönt vissza az anyanyelvemen. - Te kosaras vagy, ugye? Láttalak egy-két meccsen.
- Hupsz. Bocsi. - váltottam át én is magyarra. - Egyébként igen, az vagyok. Vagyunk itt még páran a csapatból.
- Hello Eddie vagyok. - csatlakozott párom is bele a beszélgetésbe, így kénytelenek voltunk visszakódolni magunkat angolra. - Szerintem nézzük meg milyen a víz. - nézett rám jelentőségteljesen.
- Nem hoztam fürdőruhát.
- Nem zavar, attól még vetkőzhetsz. - kacsintott, miközben ő már fürdőgatyóban állt előttem.
- Menjél nyugodtan... - bénáztam, de végre kapcsoltam, hogy feleslegesek vagyunk, így be kellett áldozni a vadi új rucimat, és újra ruhástul mentem a vízbe.
- Azt hittem már soha nem jössz rá, hogy feleslegesek vagyunk.- nevetett Eddie miközben szorosan magához húzott a vízben.
- Én még puhatolóztam volna. - nevettem. - A te fantáziádat nem mozgatja meg, hogy ki lehet ő, és miben mesterkednek?
- Az én fantáziámat te mozgatod meg.....de nagyon. - csókolt a nyakamba.
- Igen, azt érzem. - fontam keresztbe a lábaimat a csipőjén. - Határozottan érzem.
- Szerinted mennyire lenne feltűnő, ha itt egymásnak esnénk? - nézett körül. Mivel ez egy zárt partszakasz volt, így csak a messzi távolban láttunk néhány fürdőzőt, viszont nem volt olyan hely, mondjuk egy kis öböl, ahova elbújhattunk volna. Meg sem várva a választ, kiakpcsolta a ruha alatt a melltartómat, és belefeldkezett a dekoltázsom kényesztetésébe.
- Hagyd abba! - kértem vidáman, tetszett ugyan, amit csinált, de rém kellemetlenül éreztem magam a figyelő tekintetek miatt. - Meglátnak.
- Ugyan ki látna meg? Ez egy privát partszakasz. - nyúlt be a ruhám alá, a hátamat és a csipőmet simogatta. - Nincs itt egy lélek sem. Azok ketten meg a parton se látnak, se hallanak.
- Inkább menjünk vissza. - csókoltam meg, és közben lefejtettem a lábaimat a csipője körül.
- Én is éppen ezt mondom, hogy el akarok menni. - vigyorgott, közben a kezei lefejtették rólam az alsónemű másik darabját is. Tetszett, hogy ennyire beindult, de még voltak kétségeim. - Gyere már! - húzott magához. Láttam a szemein, hogy nehezen uralkodik magán. A kezeim előbb cselekedtek, mint ahogy az eszem rábólintott volna, erre kéjesen felnyögött. Ettől már én sem tudtam a szenvedélynek ellenállni, visszakapaszkodtam az ölébe, és ritmusosan mozogni kezdtem. Szorosan fogtuk egymást, vadul csókoltuk, haraptuk a másikat. Ha a vízben állva szerelmeskedik az ember, nincs sok tere az előjátékra, így mi sem feccöltünk bele sok energiát. Nem voltunk gyengédek, és a másikra sem figyeltünk túlzottan, mindenki a saját igényeit elégítette ki. Ez volt életem legönzőbb szerelmeskedése, de olyan oldalamat ismertem meg, amit talán soha nem lett volna szerencsém megtapasztalni. Habár a póz valóban kényelmetlen volt, nem siettünk, folyamatosan csitítottuk a másikat, nem akartuk elkapkodni. Már nem érdekelt, hogy lát-e, hall-e minket valaki, élvezni akartam minden egyes pillanatot. Eddie ebben partner volt, bíztam benne. Ráfeküdtem a vízre, és hagytam, hogy ő irányítson. Bíztam az erejében, hogy meg tud tartani a derekamnál fogva, és bíztam a kitartásában, hogy elég időt hagy, hogy átéljem a gyönyör minden fokozatát. Meglehetősen hangosan mentünk el, és mivel a víz viszi a hangot....de nem érdekelt. Majd mindenki feldolgozza a dolgot magában, ahogy akarja. Nekem, nekünk ez egy felejthetetlen délutáni fürdőzés volt.
- Mi újság fiatalok? - Kimi vigyorogva üdvözölt minket a parton. - Egy helyben fürdőztök? Ez új divat? - célozgatott. Eddie persze rögtön vissza tudott szólni valami csattanósat, én jobbnak láttam inkább megjátszani a süketet, és gyorsan Beushoz siettem.
- Karol nem jön ki? - kérdeztem.
- Nem hiszem, jobb dolga akadt. - kacsintot.
- Mark?
- Ahha. - bólógatott.
- Tőle nekem is beindulna a fantáziám. - nevettem.
- Kiről van szó, édes? - lépett mögém Eddie. - Visszamegyünk fürdőzni? - kérdezte nyájasan. Beus jobbnak láta, ha magunkra hagy, én pedig próbáltam dorombolással túlélni a helyzetet. Erre mit lehet mondani? - Ha te sem akarsz hallani a nőimről – ezt mindig olyan gúnyosan ejti ki – akkor légyszi te se tegyél megjegyzést senkire! Főleg ne egy olyan emberre, aki a társaságunkhoz tartozik.
- De ő nem is....- Végül elharaptam a mondat végét, és beadtam a derekam. Mára elég volt a vitákból. - Oké. Értettem.
- Helyes. - csókolt meg. - Akkor ezt tisztáztuk. Köszönöm. - lágyult el a hangja. Büszke voltam konfliktuskezelő tehetségemre.

 

25.rész

 

Készülődni kezdtünk vissza, mikor csörgött Kimi telefonja, hirtelen néma csend lett, nem értettem ennek az okát, de hamar magyarázatot kaptam.
- Sebi az. - súgta felém Beus.
- Mondjátok meg neki, hogy jól elvan a kapitány, ne aggódjon! - súgtam vissza vigyorogva, majd mikor Eddie-re néztem a szemei szikrát szórtak. - Most mi van?
- Semmi. - morgott, miközben felöltözött, és türelmetlenül nyújtotta a kezét felém. - Mehetünk?
- Mi a gond? - kérdeztem újra, amikor már a ház felé meneteltünk, a szükségesnél jobban szorította a kezemet.
- Mondom semmi.
- Ja, látom! - téptem ki a kezem az övéből. - Mit csináltam már megint? Ne fogok neked állandóan ugrálni. Látom, egyszer engedek neked, aztán már azt hiszed mindent megtehetsz. - dünnyögtem. Kikerültem, és az emeletre vágtattam. Most nem vonult el a saját szobájába, hanem utánam jött.
- Muszáj végig ordítanod az utat? - rontott be. Szemmel láthatóan ő is egy ideg volt. Ez egy ilyen nap. Veszekedéssel indult, és úgy is fog véget érni.
- Mi rosszat mondtam, vagy tettem, vagy mit tudjam én, mi nem felelt meg annak a fene nagy elvárásodnak?
- Csak éppen az nem tetszik, ahogy asszisztálsz egy félrelépéshez. Ennyi!
- Én? Nem tartom én nekik a gyertyát! - rántottam meg a vállam. - Egyébként sem volt ez olyan rohadtul komoly kapcsolat Sebbel, hogy máris félrelépésről beszélhetnénk. Mark meg jó pasi módjára kihasználja a lehetőséget. Hülye lenne, aki nemet mondana. Nem kell megsértődni, aztán meg világgá menni, mint egyesek. Ezért néztél rám úgy, mint gyújtogató a vizes szalmára? - egyre dühösebb lettem.
- Én csak az utóbbi időben ismerkedtem össze Sebivel, de ha ő belekezd egy kapcsolatba, azt szerintem komolyan is gondolja.
- Ja, annyira, hogy egy ártatlan puszitól kiakad. Tiszta dedó! - gúnyolódtam. - Én is kaptam. Te miért nem akadtál ki?
- Mert akkor most te lennél Mark ágyában. - vágott vissza, mire megmerevedtem.
- Ezt vond vissza, vagy kénytelen leszek őszintén reagálni rá! - kértem komolyan.
- Pofon akarsz vágni? - hökkent meg.
- Nem. Egy jóízűt szeretnék röhögni, mert beletrafáltál. - nevettem fel, cseppet sem érdekelt, hogy ő ezt nem találta viccesnek.
- Köszi, ez jól esett. - húzta el a száját. - Legalább tudom, hogy hányadán állunk.
- Bocs, de nem fogom megjátszani magam. - rántottam meg megint a vállam. - Megyek zuhanyozni, nem jössz?
- Nem. - még mindig mérgesen nézett rám. - Fantáziálj csak az ausztrálról! - gúnyolódott. Szemmel láthatóan bántotta az egóját, amit hallott. Gonoszság ide vagy oda, kínozni akartam.
- Van még más is, akitől beindulok....mondjuk Berger. - vetkőzni kezdtem előtte. - Hmmm! Igen, ő határozottan beindítja a fantáz.... - Eddie gyorsan elém lépett, és a számra tette a kezét.
- Ha nem fejezed be....kiakadok. - fenyegetett meg, de már ő is mosolygott.
- Pedig még csak a lista elején járok. - néztem rá ártatlan bociszemekkel. - Még van....mondjuk.... - újra befogta a számat, a másik kezével pedig a hajamba túrt.
- Egy valamit tisztázzunk te vadmacska! Nem tudom, hogy mennyi ebből a szöveg, és mennyi a valóság, de csak egy dobásod van! Ha egyszer félrelépsz, fel is út, le is út! Világos? - Nem válaszoltam, meg kellett emésztenem a hallottakat. Én lennék a leghülyébb, ha magát a csődört csalnám meg egy kóbor numera kedvéért, de nálam ezt soha nem lehet tudni. Az összes kapcsolatomban eddig – pedig nem volt sok – ha unatkoztam, nem voltam rest, máshol keresni a boldogságot.
- Kérdezhetek valamit? - miután bólintott, folytattam. - Mi most járni fogunk?
- Nem tudom. - csókolt a nyakamba. - Majd kiderül.
- Pedig ezt tudnom kellene, ahhoz, hogy ne játsszak két kapura. - Erre felnevetett.
- Azt te nem is tudnál, ez férfi privilégium, neked hiányzik hozzá néhány alkatrész.
- Most komolyan! - léptem hátra egyet. - Honnan tudnám, hogy nem kavarhatok mással, ha azt sem tudom, hogy járok-e valakivel? Nem baj, ha nem akarsz, csak mondd meg! Akkor legalább tudom, mihez tartsam magam. Mi van, ha egy szívdöglesztő pasi megkérdezi, hogy akarok-e vele randizni? Mit mondjak, hogy várj felhívom Eddie-t, majd ő megmondja, hogy hányadán állunk? Ha kikosarazom őt, és kiderül, hogy veled nem is járok, csak azt hittem? Lehet, hogy egy isteni szexet hagytam futni! - én ezeket a kérdéseket mind nagyon komoly dilemmának véltem, de azt hiszem Eddie kicsit sem.
- Tényleg itt az ideje, hogy zuhanyozz egyet! - röhögve kapott fel, és vitt be a fürdőbe. Biztos, ami biztos, ő is bent maradt velem.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

hello

(SM1979, 2010.11.02 22:08)

Taktikázik itt mindenki :-)
De azért az egy kicsit odébb van...a következő résznek új oldalt kellett csinálnom, mert ebbe már nem fért több rész.
Köszi, hogy olvasol, és pláne hogy kommentelsz
Puszi: SM

vélemény

(AngeGhost, 2010.11.02 21:53)

Mondom én hogy Eddie nagy taktikus :D
Kiváncsi leszek a hölgyemény meddig bírja, hogy ne keressen mást :D
Nagyon várom a folytit!
Pusszancs: Eni

vélemény

(AngeGhost, 2010.11.01 23:48)

Hűűűhahuhahűűűha :D
Lesz itt még sztem konfligtus ebből a nőim, meg pasik dologból :D
Nagyon várom a folytid!!!!!!!
Puszi: Eni

Vélemény

(AngeGhost, 2010.11.01 02:37)

Végig olvastam, egy szúszra, és kiváncsian várom a folytatást, mert nagyon tetszett, némelyik poénnál már úgy nevettem, hogy a könnyem folyt :D
Szeretjük Eddiet :D
Sok Pusszancs: Eni

 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

zoeoldal@freemail.hu

zoeoldal@freemail.hu



Statisztika

Online: 1
Összes: 123739
Hónap: 403
Nap: 14