Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


20.rész

2010.01.10
Oulton Park volt a Forma BMW sorozat következő állomása. Henry éppen az overallját húzta fel, mikor Leo jelent meg mögötte.
-         Van valami híred róluk?
-         Nem, nincs. De apu megígérte, hogy majd felhív, ha tud valamit. Állítólag délutánig úgysem lesz döntés.
-         Jézusom, ezt nem tudom elhinni. Előbb Zoé, most meg Freddie… - ült le gondterhelten Mansell.
-         A lényeg, hogy meglett ez az idióta, és hogy Zoé is vele van. A többi már nem rajtuk múlik.
-         Ja, hanem a bíróságon. Szerinted milyen büntit fog kapni Hunt?
-         Remélem, közmunkával megússza. Őszintén szólva engem Zuzu jobban aggaszt. – lépett ki a folyosóra Surtees.
-         Hogyhogy?
-         Te nem tartod furcsának, hogy …. Nem is tudom! Van egy hülye érzésem. – torpant meg a fiú.
-         Micsoda? – Mansell tényleg nem értette, hogy most miért Irvine miatt kellene aggódniuk. Elvégre Hunt tárgyalása van ma, még a múltkori részegeskedés miatt.
-         Zoé hónapok óta nem versenyez, és egyáltalán nem hallottam emiatt keseregni, vagy te igen?
-         Amúgy sem az a panaszkodós fajta. – legyintett Leo, még mindig nem értette mi a fiú baja ezzel.
-         Igen, de normális esetben, már attól is bezsongott, ha egy hétig nem ülhetett autóba. Nemhogy több hónapig! Vagy teljesen depisnek, vagy kötekedőnek kellene lennie. De ő egyik sem.
-         Szerintem tök normális. Már amennyire ő az szokott lenni. – nevetett fel Mansell, miközben odaért autójához, és készülődni kezdett a versenyhez.
-         Hát éppen ez az! Nem érted? – emelte fel tőle teljesen szokatlan módon Henry a hangját. – Itt valami nekem nagyon nem stimmel, de előbb-utóbb úgyis kiderül.
-         Zoét mikor köszöntjük fel?
-         Hát majd holnapután, mivel ma valami privát buliba megy, a barátjához. – fintorgott Henry.
-         Na, ez inkább gyanús, látod? Mi az hogy privát buli? Mi abba mióta nem férünk bele? Tudsz te erről a Frankről valamit? – tette fel a kérdéseit Leo, miközben erősen gesztikulált.
-         Még a vezeték nevét sem, de Freddie már találkozott vele. Bár nagyon nincs tőle elragadtatva. Jaj, egy csomó furcsa dolog van mostanában… - merengett el megint Surtees.
-         Ja, például az, hogy paranoiás lettél. – vigyorgott Mansell. – Na, győzzön a jobbik! – csapták össze kezeiket, és elindultak a dolgukra.
 
 
Mikor kijöttek a bíróságról, elbúcsúzott anyjától, és barátnője születésnapjára hivatkozva otthagyta családját. Szégyellte magát, amiatt, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hozta őket. Annak ellenére, hogy szinte alig ért el még valami jelentős eredményt az autósportban, jó pár újságíró és fotós vette körbe az épület előtt.
-         Mit szólsz az ítélethez Freddie?
-         Nem gondolod, hogy olcsón megúsztad?
-         Ez hülye! 1 hónapig, napi 8 órában ingyen javítgathatok tragacsokat! Kurva olcsó mondhatom! – gondolta magában, de inkább nem válaszolt.
-         Irvine barátnőd, hogy hogy nem jött el? Már nem tartjátok a kapcsolatot?
-         Hogyan tovább, Freddie?
-         Bob Hunterrel beszéltél már?
Gyorsan beszállt a taxiba, és jobb nem jutott az eszébe, minthogy a reptérre vitesse magát. Ott vett egy jegyet Dublinba, és a tranzitban üldögélt. Jézusom, Zu, hol vagy te ilyenkor?
 
 
 
Barry öt szobás, kétszintes házában egy tűt sem lehetett volna leejteni. Mindenki az ünnepeltet figyelte, ahogyan a szülinapi gyertyákat fújja el, és utána barátja, egy hosszú csók kíséretében odaadja az ajándékát neki. Miután felvágták a tortát, Zoé észrevétlenül kiment a teraszra. Leült az egyik távoli napozóágyra, és szomorúan nézett fel az égre. Egy fekete bőr miniszoknyát, egy ujjatlan ezüst blúzt, és hosszú szárú fekete bőr csizmát viselt. Szőke haját már régóta begöndörítve hordta, az erős smink és a nagy karika fülbevaló most sem maradt el. A külsejére az extravagáns és a szexi volt a legpontosabb jelző, nem volt férfi a környékén, aki közömbös lett volna iránta. Őt viszont csak Barry érdekelte, az alatt a néhány hónap alatt, amióta együtt voltak, Zoé teljesen a férfi hatása alatt volt. Számtalanszor volt már szerelmes, de ez a mostani más volt. Egyszerűen már nem tartotta fontosnak leplezni az érzéseit, mint máskor. Korábban mindig ügyelt arra, hogy ne lássák rajta, ma már nyíltan vállalta az érzéseit.
-         Mi a baj? –ült le mellé Frank, de a lány nem válaszolt csak hátradőlt, és hagyta, hogy átöleljék.
-         Ne félj, még nem vagy annyira ráncos, hogy el kelljen bújnod a sötétben. – nevetett a férfi, de mikor Zoé megfordult és mélyen a szemébe nézett, ő is komoly lett.
-         Hiányzik.
-         Ki?
-         Nem ki, hanem mi! – sóhajtott a lány. – A versenyek, az a rengeteg utazás, a hotelek, minden.
-         …és Freddie, mi? – lett féltékeny. Amióta Hunt megjelent, barátnője teljesen megváltozott. Már nem csak vele törődött egyedül. Azelőtt minden idejüket együtt töltötték, Zoé csak rá figyelt, csak vele akart lenni, csak rá hallgatott. Ez megváltozott.
-         Az összes barátom hiányzik, nem csak Freddie. Olyan jó lenne, ha nem kellene előttük titkolózni miattad, a versenyek miatt. Már néha azt sem tudom, hogy kinek miről beszélhetek. Ez őrület! – Kifakadása nem Barry-nek szólt, de örült, hogy végre kimondta. – Olyan jó lenne, ha minden olyan lenne, mint régen, amikor még benne voltam a sorozatban, és Freddie-t sem rúgták ki, és amikor még apámmal is jobb volt a viszonyunk. – teljesen beleélte magát a panaszkodásba.
-         És amikor még én sem rondítottam bele a tündérmesédbe, igaz? Köszi! – ugrott fel idegesen, a korláthoz lépett, majd hirtelen megfordult. – Tudod, én tényleg igyekeztem, hogy egy kicsit jobb kedved legyen. Próbálok itt jó pofizni, meg szülinapot ünnepelni, meg elviselem azt az idióta haverodat, bár örülök, hogy ma nincs itt!
-         Nem úgy gondoltam! Ne magyarázd félre! – ment oda hozzá.
-         Mi a fenét akarsz még, hm? – fogta meg a lány vállát, és egy kicsit megrázta.
-         Nyugalmat! – Nem volt ereje vitatkozni, fáradt volt.
-         Te meg a nyugi! Na ne röhögtess! – nevetett fel keserűen Frank. – Megvan mindened, versenyezhetsz, szeretnek, sőt rajonganak érted, mi kell még? Te sem tudod, csak elégedetlenkedsz állandóan. Menj vissza a csipet-csapatodhoz, ha annyira oda vagy értük! – legyintett és azzal otthagyta.
Zoé elszívott egy-két cigit, majd körülbelül egy óra múlva visszament a társasághoz. Nem kimondottan szülinapi buli volt, csak Frank barátai, versenyzői és üzletfelei voltak ott, és ha már egybeesett a két alkalom, így megköszöntötték őt is. Freddie a bírósági hercehurca miatt nem jött. Ott kellett volna lennem vele! Nem itt jó pofizni ezekkel! – mérgelődött magában, mikor végignézett a már erősen ittas társaságon. Az ő korosztályát csak Royal meg egy haverja képviselte, mindenki más egy jó tízessel idősebb volt. Egy józan embert sem látott, Frank az egyik sarokban ült néhány férfival, elindult hozzá.
-         Van még itt hely? – kérdezte mosolyogva, majd leült szorosan mellé.
-         Ne haragudj az előbbiért, de nem tudom, mit tegyek még, hogy végre elégedett legyél! – suttogta a férfi a nyakába.
-         Ennyi pont elég! – mosolygott rá.
-         Szívsz még? – lökte oldalba az asztalnál ülők közül az egyik Franket.
-         Nem érdekelsz! – intett hátra Barry és Zoé nyakát kezdte csókolgatni, a keze pedig egyre feljebb csúszott a lány combján. Irvine elég kellemetlenül érezte magát, mivel a közelükben mindenki őket bámulta. Próbált kiszabadulni, de Barry egyre durvább lett. A szemei vérben úsztak, az orra is piros volt, látszott rajta hogy nem csak alkoholt ivott.
-         Jó, ennyi elég! Folyt köv. később! – viccelődött a lány, de egyre kínosabb lett neki a szituáció.
-         Majd azt én mondom meg, mikor elég, ok? – Már majdnem teljesen rámászott a lányra, mikor az félre tudta lökni. Ez arra elég volt, hogy ki tudjon mászni alóla. Elindult a terasz felé, de hamar Frank kezét érezte a vállán.
-         Te kis… - durván maga felé fordította a lányt, és olyan erővel ütötte arcon, hogy az nekiesett a teraszajtónak.
-         Barry, hagyd! Ne csináld! Be vagy lőve! – szedte ki Royal Zoét a kezei közül.
-         Tudod mit? Neked adom! – legyintett a fiú felé, majd bizonytalan léptekkel visszaindult a helyére. – Úgyis régóta fáj rá a fogad, hát most elviheted!
Zoé, bár sok ütést kapott életében, de azok mind egyenrangú küzdelmek voltak. Sem az apja, sem egyik szerelme nem engedte meg magának, azt, amit most Frank tett. Égett az arca, fájt a feje, de a legjobban a szíve fájt, mikor a férfire nézett. Lesajnáló pillantások között, Royalra támaszkodva botorkált az ajtó felé.
-         Szerencséd, hogy jól versenyzel, különben ezért kitörném a nyakad! – sziszegte a fülébe Frank.
-         Én többet nálad nem ülök kocsiba! – Zoé szemei is villámokat szórtak.
-         Az neked nagyon sokba fog kerülni, kiscica!
-         Eleget kerestél velem, amiből én egy kanyit sem kértem. Úgyhogy ki vagy fizetve! – vágta oda, mire Barry újra megindult felé.
-         Eszednél legyél! Ne keresd a bajt! – fogták már le a többiek is.
-         Royal! Egy valamit jegyezz meg! Az ágyban elég jó, de azon kívül nem sok mindenre lehet használni! – gúnyolódott. – De ha kiállítod az útszélére, nem lesz anyagi gondod. – erre már barátai is idióta vihogásba kezdtek.
-         Mint ahogy neked sem volt soha! – hallotta nagyon közelről Zoé hangját, megfordult, és egy nagyméretű üveg hamutartóval nézett farkasszemet. Majd mindent sötétség borított be. 
 
 
-         Mi a baj, fiam? Az a második hely is szép eredmény! Nem kell ennyire neki keseredni! – lépett oda Henry mellé az apja.
-         Nem, nem ez a baj! – sóhajtott.
-         Akkor mi van? Miért nem bulizol? Leot bezzeg nem kell noszogatni! – mutatott az erősen ittas Mansell felé, aki éppen az egyik Placebo számot üvöltötte az asztal tetején barátaival. Henrynek nevetnie kellett.
-         Idióta! – vigyorgott, de aztán újra elszomorodott, nekitámaszkodott a korlátnak. John biztatóan fia tarkójára tette kezét, és várta, hogy az kiöntse a szívét.
-         Azt már ugye felfogtad, hogy Zoé nem haragszik rád? Legalább ezerszer elmondta, hogy örül neki, hogy te kerültél a helyére, bár nagyon szívesen versenyzett volna ellened.
-         Persze, csak….
-         Hm?
-         Apa! Nekem annyira hiányoznak, hogy az szinte fáj. Ami a legrosszabb, hogy annyira szeretnék nekik segíteni, de nem tudok. Béna vagyok!
-         Nem vagy béna, de nem lehet mindent megoldani. Néha csak várni kell, hogy valahogyan alakuljanak a dolgok. Freddie dolga már valamennyire elrendeződött, nem árt neki egy kis közmunka. Egy autószerelő műhelynél pedig jobb helyet nem is kaphatott volna. – fintorgott John.
-         De Bob soha nem fogja visszavenni! – Henry a tehetetlenség érzésétől kiabálni kezdett.
-         Majd szerződteti más! Zoé is újra versenyezhet, ha végzett a vizsgáival.
-         Apu! – egy darabig elhallgatott, de úgy érezte ki kell mondania, mert apja nem érti, hogy mitől fél. – Azt hiszem azok ketten ott Londonban valami nagy baromságot csináltak.
-         Mire gondolsz? – hökkent meg az öreg.
-         Pontosan nem tudom, de beleőrülök, hogy nem vagyok a közelükben. Oda kell mennem! – ugrott fel hirtelen.
-         Most? – Már majdnem tíz óra volt és 250 kilométerre voltak Londontól.
-         Apa! Muszáj! Kérlek!

Jól van, jól van! De komolyan nem értelek! – John Surtees szólt a sofőrjének, hogy minél hamarabb indulni akarnak, majd fejcsóválva elindult fia után.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

zoeoldal@freemail.hu

zoeoldal@freemail.hu



Statisztika

Online: 1
Összes: 189692
Hónap: 1200
Nap: 17