Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


27.rész

2010.01.10
„Szép, hogy nem adtad fel. Ne törődj senkivel! Én szurkolok neked! Bruno.” Erre az SMS-re ébredt.
-         Legalább egy rajongóm már van! – jegyezte meg keserűen.
Elindult a fürdőszobába, közben bekapcsolta a rádiót. Éppen a Depeche Mode egyik száma ment, erről Henry jutott az eszébe. Ők ketten nagy rajongói a bandának. Mikor elkészült megfogta a telefont, hogy felhívja, de az zenélni kezdett.
-         Hallo?
-         Szia! Bruno vagyok. Itt vagyok Londonban, és gondoltam beülhetnénk valahová. Régen beszéltünk.
-         Jó, ma úgyis ráérek. Mikor?
-         Érted megyek, aztán majd megbeszéljük.
-         Oké. Szia.
Egy óra múlva csengettek.
-         Gyönyörű, mint mindig! Üdvözlöm Ms. Irvine! – hajolt meg az ajtóban Senna.
-         Te szedsz valamit? Mert ha nem, kéne! – nevetett Zoé.
Beszálltak Bruno Mercedesébe, és a belváros felé vették az irányt. Az egész napot együtt töltötték, moziztak, vásároltak, ettek, nagyon sokat beszélgettek, és sétáltak. Hosszú idő után Zoé végre felszabadultnak érezte magát. Bruno mesélt a Gp2-ről, és a korábbi évekről. Zoé pedig inkább a fiúkról számolt be, nagyon büszke volt rájuk. Henry és Leo a Raikkonen-Robertson csapatnál versenyeztek, csak amíg Surtees a Forma BMW szériában, addig Leo a Brit Forma 3-ban. Akire a legbüszkébb volt, az természetesen Freddie, azzal, hogy a fiú lehetőséget kapott a Forma 3 Euroseriesben, talán közelebb hozta az álmát is. Innen már megszerezheti a szuper licencet, és mindent meg fog ezért tenni, abban biztos volt. Mindegyikük versenyére szeretne kimenni, csak még nem tudta, mikor. Magáról egy szót sem ejtett, elég nyomorultul érezte magát.
-         Nem akarok tapintatlan lenni, ha nem akarsz, erről beszélni, akkor inkább hagyjuk.
-         Igen?
-         Hogy állsz a licencekkel?
-         Gyűjtögetek. Már nem gyerekekkel versenyzek. – jegyezte meg keserűen. – Ez is nagy dolog!
-         Mert arra gondoltam, hogy el kezdhetnél kilincselni a csapatoknál. Az ő és a szponzorok nyomása többet jelent, mint az hogy milyen eredményeid vannak. Tudom, mert én is ezt csináltam, mikor nagyapám megengedte, hogy újra versenyezzek.
-         Köszi, de nincs pofám hozzá. Jelenleg Nagy-Britanniában én vagyok a motorsport Antikrisztusa. Senki nem állna szóba velem.
-         Hunter? Beszéltél egyáltalán vele?
-         Ne haragudj, de nincs kedvem erről beszélni. Nem válthatnánk témát? Szép időnk van, nem?
-         Ez London, és április van. Az idő pedig pocsék, mint mindig. – fordította maga felé Irvine-t. – Ott lenne a helyed a fiúk mellett. Tegyél meg érte mindent!
-         Jó. Majd felveszem a pléhpofát, és telefonálok.
-         Ügyes kislány! – ölelte meg Zoét, és így ölelkezve sétáltak tovább, mikor egy ismerősbe botlottak.
-         Nocsak, nocsak. Eltelt a szokásos három év? Felmelegítitek a káposztát?
-         Xandi! Te meg hogy kerülsz ide? – engedte el a füle mellett Zoé a gúnyos megjegyzést.
-         Megyek egyet bulizni. Nem jöttök? Di Grassi, meg Piquet már várnak.
-         Én nem megyek, de te menj csak, visszatalálok egyedül is. – fordult Bruno felé.
-         Hazaviszlek, aztán majd visszajövök.
-         Hello Xandinho, légy jó! A fiúkat üdvözlöm. – búcsúzott el barátságosan Zoé egykori nagy szerelmétől.
-         Összejártok még mindig? – kérdezte Sennatól, miután újra kettesben maradtak.
-         Ritkán, miért?
-         Á. Semmi. Csak volt vele egy kis afférom. – rántott egyet a vállán Irvine.
-         Ó, igen, a kis egy éjszakás kalandotok. – Eleresztette a lány vállát, és hűvösebb hangra váltott. Zoé megtorpant, és ijedten nézett rá.
-         Micsoda? Ezt meg ki mesélte?
-         Semmi gond. Nem tartozol nekem beszámolóval.
-         Az agyamat eldobom! – Zoé rohamléptekkel indult el a másik irányba, oda ahol a másik három brazil mulatott. Senna még pont a bejárat előtt megállította.
-         Megőrültél? Nem hiányzik neked a botrány! Gyere menjünk!
-         De…
-         Nincs, de! Induljunk! - rángatta el a bejárattól. Mikor már kellő távolságba kerültek a bártól, megkérdezte. – Mégis mi ütött beléd?
-         Meg tudnám fojtani! – Potyogni kezdtek a könnyei.
-         Semmi baj. – ölelte át a lányt. – Nem esett jól, amikor elhencegte, de te választasz!
-         Hát pont ez az! Nem történt semmi!
-         Semmi? – nézett Bruno a szemébe.
-         Hát nem egészen. Hadd mondjam el az egészet! Egyszer és mindenkorra tisztába akarom tenni ezt a dolgot! – Bruno türelmesen végighallgatta, kiegészítette a saját részével, majd felajánlotta Zoénak, hogy hazaviszi. Néma csendben voltak egész úton, mindkettejüknek volt mit megemészteni. Mikor megérkeztek, leállította a motort, és a lány felé fordult.
-         Most hogyan tovább?
-         Fogalmam sincs. – Tanácstalanul nézett a fiúra. Bruno közelebb húzódott, mire ő is közelített felé. Pár centire Bruno szájától megtorpant, de a fiú hirtelen az arcát a tenyerébe helyezte, és magához húzta. Néhány percig gyengéden csókolták egymást, majd egyszerre húzódtak el.
-         Annyira szeretném három évvel visszapörgetni az időt! – sóhajtott Senna.
-         Igen, én is. De nem lehet.
-         Akkor? – fordult megint a lány felé. – Nekünk megmarad Párizs? – idézett a Casablanca című filmből vigyorogva, mire Zoé is elnevette magát.
-         Játszd újra Sam! – válaszolta. Adott két puszit a fiúnak, hosszan megölelték egymást és Irvine kiszállt a kocsiból. Hátra sem nézett, mikor bement a házba.
-         A francba! Xandi, te rohadék! – morgott maga elé Bruno, aztán elhajtott. Megkereste pilóta társait, berontott a bárba, szó nélkül kirángatta Negraot az épületből.  
Másnap Bruno Senna életében először és utoljára botrányos címlapfotóval nyitotta a napot.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

zoeoldal@freemail.hu

zoeoldal@freemail.hu



Statisztika

Online: 1
Összes: 123637
Hónap: 407
Nap: 19