Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Zoé története-második évad 35- 41

2011.03.06

 

Harmincötödik rész

- Freddie. - próbált Zoé kiszabadulni a férfi karjaiból. - Zsibbad a nyelvem.
- Nem baj, az enyém nem. - húzta újra magához a nőt.
- Jó, de....kérdezni akarok valamit.
- Mondjad! - sóhajtott a férfi.
- Mit csináltál az ikrekkel? - Freddieből kitört a nevetés.
- Mit csináltam velük? Odavittem őket Zoénak és Gregnek hadd gyakoroljanak! - Erre már Zoé is nevetett. - Tudom, hogy utálod, ha ide-oda dobáljuk őket, de nem láttam rajtuk, hogy el lettek volna keseredve.
- Akkor jó.
- Kérdezhetek én is valamit? - ült le Freddie az ágyra és maga mellé húzta a feleségét.
- Aha.
- De ez már egy kicsit gázosabb.
- Jó, legyen.
- Hányszor voltál együtt velük?
- Tudtam...
- Nem fogom többet előhozni, de van egy-két kérdésem. Utána lapozunk.
- Jeffel csak egyszer, amikor összevesztünk a verseny után.
- Igen, emlékszem. Marha voltam. És amikor most elmentél James-szel?
- Nem találkoztunk, apu intézett mindent. Nem mondtam neki, miért, csak azt, hogy nem akarok vele találkozni. Ő meg nem kérdezősködött, mellesleg Jeff sem. Jobban bánja, mint hittem volna.
- És Gerhard?
- Ez már egy kicsit húzósabb. - temette az arcát a kezébe.
- Az a második Dakarom alatt volt igaz? Tudtam, hogy valami nincs rendben. Sőt, azt is sejtettem, hogy nem hagytad annyiban a dolgot.
- Ne haragudj!
- Nem haragszom, nem vagyok boldog tőle, de nem haragszom. Egy önző, bunkó állat voltam akkor is. Meddig tartott?
- Két hónapig.
- Ssssz. - szisszent fel Hunt. - Még akkor is találkoztatok, mikor már otthon voltam?
- Alighogy megjöttél, két nappal később indultál Monzába, utána meg Makaóban felejtetted magad.
- Tényleg. Már emlékszem. Annyira utáltál, hogy már szóvá sem tetted.
- Ha tudtad, miért nem adtad jelét?
- Minek? Nem is tudtunk normálisan beszélgetni. Neked ott volt a csapat, a gyerekek, volt elég gondod. Én meg csak hajszoltam az álmaimat, mint aki lekésik valamiről. Komoly volt vagy csak szex?
- Csak vigasztaltuk egymást. Náluk sem volt minden rendben, de aztán kibékültek.
- Még szerencse. - vágott Freddie egy grimaszt. - Beleestél? - Zoé hanyatt dőlt az ágyon, az arcát megint szégyenlősen elrejtette.
- Egy kicsit.
- Gondoltam.
- És te? Kedvenc PR-osom?
- Semmi. Érzelmek nélküli szex volt részemről. Nála már nem vagyok erről meggyőződve.
- Kirúgtad?
- Hogy aztán bepereljen? Nem kell a botrány. Kerülöm, ennyit tehetek.
- Szép. Szóval még mindig nálunk, illetve nálad dolgozik?
- Mit tegyek? Adjam alá a lovat? - Zoéból kitört a nevetés.
- Azon már túl vagytok.
- Dinnye. - feküdt mellé Freddie is nevetve. - Szeretlek, ugye tudod?
- Én is téged.
Zoé a férfi felé fordult, sokáig csak nézték egymást.
- Majdnem elfelejtettem, hogy milyen gyönyörű vagy. - suttogta Freddie, miközben az ujjával végigsimított szerelme arcán. - Annyira hiányoztál. Úgy szerettem volna, ha egyszer csak betörsz hozzám, és helyreteszel. Ne haragudj, hogy megbántottalak! Brunonak igaza van, amit a kicsikkel tettem, arra nincs bocsánat.
- Cssss. - nyugtatgatta neje.
- Zuzu? Kérdezhetek valamit?
- Persze. - Úgy sugdolóztak, mintha valami titkot osztanának meg egymással.
- Én tetszem még neked? Úgy értem, mint pasi?
- Nagyon. - csókolta meg férjét.
- De most komolyan. Mert ha rád néznek, akkor tudom, hogy azt mondják, hogy gyönyörű vagy...
- Freddie! Jól tudod, hogy gyerekkorom óta tetszel nekem. És meg kell mondjam, hogy így a negyvenet elhagyva, még jobban nézel ki. Tudom, hogy te utálod, de az őszülő halántékodtól vadulok meg. - kuncogott.
- Ne szórakozz velem! - rántotta az ölébe Hunt.
- Ezt most tök komolyan mondtam.
- Rajtad viszont egyáltalán nem látszik a korod, az öt gyerekről már ne is beszéljünk! - simogatta meg Freddie Zoé minden egyes porcikáját. - Annyira kívánlak Zuzu!
- Akkor miért dumálsz annyit? - hajolt le hozzá Zoé.
- Mert nem tudom, hogy jó ötlet-e?
- Még korainak tartod?
- Viccelsz? Nem tudom, mikor tudjuk bepótolni...
- Akkor, meg tényleg ne a szád járjon! - rántotta Zoé magára a férfit, aki már nem tudott tovább uralkodni magán. Követelőzve csókolgatta a nő testét, a ruhájukat percek alatt vették le a másikról. Úgy fedezték fel a másik testét, mint sok-sok évvel ezelőtt.
- Csukd be a szemed! Neked nem mondták? - heccelte Zoé a férfit.
- Nézni akarlak. Eddig csak álmodoztam rólad....szeretlek....
Nem tudta befejezni, mert az egyik mobil hangos zenélésbe kezdett az ágy végében.
- Ez a tiéd. - szólalt meg Zoé.
- Azt hiszem ez James. Felveszem, jó?
- Persze.
- Hello. Apu! Ezt nem mondjátok komolyan!
- Mi történt?
- Zuzu és Greg lepasszolták a kicsiket, mert valami kurva fontos dolguk lett. Azt mondták, hogy te azt mondtad, hogy ma este jössz. De nem vagy itt, és...
- Lassabban. - szólt rá Freddie. - És a lényeget, ha kérhetem!
- Randim van, senki nincs itthon. Csak az ikrek.
- Nekem is, és mellesleg Párizsban vagyok.
- Hát ez rohadt jó! Ki a franccal vagy már megint? - James magából kikelve ordított.
- Anyáddal. - nevettek össze Zoéval. A vonal túloldalán a hatás nem maradt el.
- Szia, kicsim. Sietünk haza! - szólt bele Zoé a beszélgetésbe. - De ez ma már nem fog sikerülni. Sajnálom.
- Ööö. Nem lényeg. Nem nagy szám. Mármint a csaj. - dadogott a fiú. - Maradjatok, ameddig akartok. Nem is zavarok. - Azzal megszakadt a vonal.
Zoé és Freddie boldogan dőltek vissza az ágyba. James amint letette a telefont gyorsan Henryt tárcsázta.
- Hello.
- Anyuék kibékültek. - ujjongott James köszönés helyett.
- Sennával?
- Dehogyis. Apuval.
- James! Én is láttam az újságokat, de anyu idejött Párizsba Brunohoz, és...
- És apámmal hancúrozik. - nevetett. - Ez beszarás! Van Isten! - A fiú olyan boldog volt, hogy majdnem kiugrott a bőréből. - Itt vagy?
- Itt, de nem értek semmit. - hebegett a bátyja. - Biztos vagy benne?
- Beszéltem vele, utána meg anyuval. Együtt vannak. Randijuk van. - hahotázott James. - Most mi a bajod?
- Semmi. Csak nem hiszem el, és nem akarom, hogy beleéld magad.
- Oké. Akkor hívd fel őket! Gyerünk, és akkor majd hinni fogsz nekem.
- Jó. Tedd le! - Henry azonnal anyja mobilját csörgette, aki egy kicsit későn vette fel.
- Henry? Nem igazán érek most rá kicsim. Baj van?
- Hello. - köszönt Freddie is. - Lehetne egy kis nyugink gyerekek?
- Szóval igaz. - suttogta Henry.
- Igen, de nagy kérés lenne, hogy ne zavarjatok? Imádunk titeket, de...
- Oké. Nem is zavarok. Érezzétek jól magatokat. És maradjatok, amíg akartok. - hadarta Henry.

 

Harminchatodik rész

- Amikor felhívtál Svájcból, miért vágtad a fejemhez, hogy te soha nem csaltál meg? - elmélkedett Freddie az ágyon, miközben Zoé a bőröndjét pakolta.
- Most ezentúl ez lesz? - nézett a férfire. - Akkor jössz elő az ilyen kérdésekkel, amikor a legkevésbé számítok rá?
- Nem, ne haragudj! Ezt viszont nem értem. - könyökölt fel a férfi.
- Jaj, Freddie! - sóhajtva dobott le egy nadrágot Zoé, majd férje mellé ült. - Én sem értem magamat. Annyira le akartam tagadni ezt az egészet, hogy elhittem, hogy meg sem történt. Tudom, hogy ez így agyrém, de még akkor is így volt, mikor kiderültek a dolgaid. Csak nemrégen gondolkodtam el azon, hogy milyen voltam. Addig csak téged gyűlöltelek.
- Még mindig gyűlölsz? - húzta magához Freddie.
- Most inkább csak attól félek, hogy te fogsz meggyűlölni engem, ha eloszlik a lila köd a szemed elől. - válaszolt a nő.
- Ettől soha ne félj! Ez a köd több, mint harminc éve itt van.... - gyengéden megcsókolta. - ...és itt is marad.
Két órával később már a repülőn ültek.
- Remélem volt annyi eszük, hogy a kicsiknek nem mondták el.... - gondolkodott Zoé hangosan.
- Miért? Mi baj van azzal?
- Az, hogy kicsik, és nem értik meg. Nem lehet velük játszani. Egyszer együtt vagyunk, másszor nem.
- Most együtt vagyunk? - Freddiet rossz érzés kerítette hatalmába.
- Nem tudom. Hiába készülsz kitörni, mint a vulkán, akkor sem tudok erre értelmesebb választ adni.
- Jól van, jól van. - húzta Hunt magához nejét.
- Tényleg nem tudom. - dünnyögve fúrta Zoé az arcát férje mellkasába. - Rettegek tőle, hogy megint elcsesszük.
- Benne van a pakliban, de úgyis megint egymásnál kötünk ki. - vigasztalta férje. - Én már biztos vagyok benne, hogy úgysem szabadulsz tőlem. - vigyorgott.
- Jó neked. Majd találsz egy jobbat, és...
- Csssss. - mutatóujjával a nő álla alá nyúlt, hogy a szemébe tudjon nézni. - Szeretlek. Ez a lényeg.
- Ha ez ilyen könnyű lenne, soha nem lett volna problémánk. - válaszolt Zoé kiábrándultan.
- Most erre mit mondjak? Erre nincs garancia. - szorította Freddie jó erősen magához. - Élvezzük, amíg lehet!
Már landolás közben meglátták a kifutó egyik végében sorakozó fogadó bizottságot. Négy gyerekük – hiszen Henry Párizsban maradt - fülig érő szájjal várta amíg kiszálltak a gépből. Zoé és Freddie sorra ölelte meg őket.
- Kihoztátok a kicsik bőröndjét? - érdeklődött Freddie.
- Igen, de minek az? Hová repültök? - kérdezte lánya értetlenül.
- Én sehova. Anyád hazamegy az ikrekkel.
- Londonba? Mi a francnak? - horkant fel James.
- Hékás! - simogatta meg anyja.
- De most nem szent a béke?
- De.
- Akkor, miért nem jössz velünk haza?
- James! Ez anyuék dolga. - szólt rá nővére.
- Ezt megint rohadt kacifántosan csináljátok. - morgott a fiú.
- Most hol fogunk lakni apuci? - csimpaszkodott apja nyakában Dina. Eddie ugyanolyan tanácstalan volt, mint ikertestvére.
Freddie félrevonta a kicsiket, hogy bizalmasan közölje velük a dolgokat, ők ettől nagyon fontosnak érezték magukat.
- Figyeljetek törpikék! Tudom, hogy azt hittétek, hogy egyből minden úgy lesz, mint régen.
- Igen. Úgy. - nyugtázta Eddie.
- Még van egy kis dolgom.
- Micsoda? Versenyezni mész? - Dina a copfjait igazgatta nagy izgalmában.
- Tudod, ha megbántasz egy nőt....
- Anyuci nő. - összegezte a dolgokat Eddie ismételten.
- Bizony. - nevetett rá Freddie. - Szóval, meg kell dolgozni érte, nem mehetsz csak úgy vissza, mintha mi sem történt volna.
- Akkor dolgozni mész. - szólt közbe Dina.
- Nem. De anyunak előbb udvarolnom kell, tudod?
- Udvarolni?
- Igen. Vacsorázni vinni, virágot venni neki, kettesben sétálni.
- Mi is sétálunk veletek. - vágott közbe a kislány, de testvére letorkolta.
- Kettesben Dina. Egy, kettő. - Freddie jó szórakozott rajtuk, miközben a kicsik az ujjukon számolták ki, hogy ők bizony ezekben a programokban nem fognak részt venni.
- Szeretlek apuci! - dőltek a nyakába.
- Én is nagyon szeretlek titeket.
- És anyucit is, ugye?
- Naná. Őt is nagyon.
Zoé a kicsikkel visszarepült Londonba, Freddie pedig James-szel beült egy étterembe vacsorázni. Kis Zuzut hazaszállították, mert már Greg várta.
- Most akkor mi a szitu? - vágott a közepébe fia.
- Mondd el te!
- Hogyhogy?
- Nem akarok veszekedni, de kezd elegem lenni abból, hogy abba avatkozol, amibe nem kellene. - felelte Freddie szelíden, de határozottan.
- Mibe?
- A magánéletembe.
- Csak tudni akarom, hogy hányadán álltok, ez baj? - csattant fel a fiú.
- Az eszedbe sem jutott, hogy még mi sem tudjuk?
- Mit nem lehet ezen tudni? Együtt maradtok és kész.
- James! Kérlek!
- Most mi van? Tudom, hogy bunkó vagyok, mert nem vagyok olyan tapintatos, mint Henry meg Zuzu. Anyu megbocsájtott neked? Igen. Te megbocsájtottál neki? Igen. Akkor most minek ezt tovább húzni? Felejtsétek már el azokat a félrelépéseket, aztán...
- Hogy mondod? - vágott közbe Freddie. - Te meg miről beszélsz?
- Semmi. Együnk! - temetkezett bele a fiú rák vörösen az étlapba.
- Mit tudsz? És mennyit?
- Éppen eleget. De örülök, hogy vége van. Mindkettőtöknél. - Freddie egy darabig gondolkodott, majd kivette fia kezéből az étlapot.
- Gyerekkorod óta hallgatózol, ránk nyitod az ajtót, elolvasod a leveleinket. Elképesztő vagy! De ha mi avatkozunk az ügyeidbe azt jó hangosan kikéred magadnak.
- Bocs. Nem tehetek róla. Szeretek mindent tudni a családomról. - szégyellte el magát James.
- Az az én dolgom lenne, nem? Jobb lett volna, ha nem tudtál volna mindenről, akkor talán.... - harapta el a mondta végét.
- Akkor talán nem szokom rá a kokóra? Ezt akartad mondani?
- Például.
- Nem tudom, miért csinálom. Nekem sem jó, hogy nincs előttem titok hidd el! Nem mindig csak jó dolgok derülnek ki. - húzta el a száját.
- Mikor tudtad meg?
- Anyut meg Gerhardot?
- Például.
- Szinte azonnal. - rántotta meg a vállát. - A szép az egészben, hogy még bírtam is az öreget. Te meg... - sóhajtott.
- Mondjad! - Freddie őszintén úgy érezte, hogy ki kell szednie a dolgokat fiából, túl sok és túl nagy terheket cipelt a gyerek éveken keresztül, amik felőrölték. Tisztában volt vele, hogy James kíméletlenül meg fogja mondani a véleményét, de ezt vállalnia kellett. Az ő érdekében.
- Nem akarom ezt felhozni...
- De én tudni akarom.
- Mit? Hogy hússzor hívtalak a verseny alatt, hogy hagyj ott mindent és gyere? Hogy meg sem hallottad, mert éppen úgy érezted, hogy ennyi jár neked? Aztán, amikor hazajöttél elhúztál Monzába, onnan meg hazatelefonáltál, hogy Makaóban van kurva fontos dolgod. Tudod, mit? Akkoriban még meg is értettem anyut, hogy félrekavar. Utáltam, és egyben megértettem.
- Értem. - szorította össze Freddie a száját.
- Anyu olyan, amilyen, de neki soha nem volt semmi fontosabb nálunk.
- Ellentétben velem.
- Pontosan. Nem akarok belőled itt antikrisztust csinálni, és Isten ments, hogy belekavarjak a dolgaitokba, de te kérdezted a véleményemet.
- Jó rendben. Legalább ezt is megtudtam.
Jó ideig csend telepedett közéjük, rendeltek, majd halkan falatoztak.
- Most megsértődtél? - puhatolózott James.
- Nem, nincs min. Megszoktam, hogy te kíméletlenül közlöd a véleményedet mindenkivel. De ezt elég nehéz megemészteni. Ennyi. Ezért nem haragszom.
- Miért van amiért haragszol?
- Igen.
- Mi lenne az?
- Másoknak olyan kegyetlenül be tudsz olvasni. Olyan élesen látod az összefüggéseket. A magad dolgában, miért nem tudsz ennyi energiát belefeccölni?
- Tiszta vagyok, azóta is, ha erre célzol.
- Ennek örülök. Komolyan.
- De? - gúnyolódott James.
- Mihez akarsz kezdeni az életeddel? Meddig akarsz még céltalanul tengeni?
- Jó. Talált süllyedt. - dőlt hátra a fiú.
- Nem bántani akarlak, és nem sürgetni, de erre is pazarolhatnál egy kis időt.
- Nem tudom, mit akarok csinálni. Ebben látod nem vagyok okos. A saját dolgaimat nem tudom elrendezni. - vigyorgott keserűen.
- James! Kérdeznék valamit, ha akarsz válaszolsz, ha nem, akkor úgy is jó.
- Hallgatlak.
- Érdekel téged az autóversenyzés? Úgy értem komolyan? Hivatásszerűen?
- Őszintén?
- Csakis. Erre nincs jó válasz.
- Azt hiszem, nem. De hogyan néz ki az, hogy James Hunt unokája, aki a nevét is megkapta nem az autóversenyzésben érvényesül?
- Fiam! Ne azért versenyezz, mert a nagyapád világbajnok volt!
- És az apám is.
- Az tök mindegy! Már bánom, hogy ezzel a névvel ekkora terhet raktunk rád. Nem ez volt a célunk, hidd el! Csak...szerettem volna, ha valamelyik gyerekem tovább viszi apám nevét. De csak a nevét! Ez nem kötelez téged semmire.
- Köszönöm. Mármint, hogy ezt mondod. Tényleg teher. - mosolygott szomorúan. - Büszke vagyok rá, és rád. Sajnálom, hogy....
- Hagyd ezt abba! Ne foglalkozz senkivel, csak legyél végre boldog! Indulhatunk? Hulla vagyok.
- Elfáradtál? - nevetett kajánul ifjabb Hunt. - Vajon miben?
- Ne szemtelenkedj, mert nyakon csaplak! - viccelődve indultak hazafelé.
- Én ezt inkább elismerésnek szántam!
- Na jó, most állj le! - Durcáskodott Freddie, de James végig heccelte az úton.

 

Harminchetedik rész

Henry ismerve az előzményeket félve közelített Bruno felé.
- Beszélni akartál velem?
- Igen. Ülj le, nincs sok időnk!
- Inkább állok, köszi. Baj van?
- Most nem a csapatról akarok veled beszélni. - vakarta meg a tarkóját a brazil. - Belevágok. Gondolom hallottad, hogy anyád és én...
- Igen. Tudok róla.
- Szeretném, ha tudnád, hogy ez nem befolyásol semmit. Nem tudom, hogy kivel mennyit beszéltél erről, de Freddiet ismerve...szóval....csak biztosítani akartalak afelől, hogy az a dolog, ami köztem és Zoé között történt nem változtat meg semmit. Hacsak te nem akarod ezt másképp?
- Nem, nem.
- Jó, de egy kérésem lenne.
- Igen?
- Rajtad kívül, egy Huntot sem akarok a csapatom körül látni!
- Értem.
- Jó, és még valami.
- Igen?
- A barátnőd...szóval....mi lenne, ha nem a boxban sertepertélne körülötted?
- Mi a gond vele?
- Vele semmi. De te se látsz, se hallasz ha ott van. Menjen a VIP vendégek közé, jó?
- Oké. - vigyorgott Henry, majd sietősen távozott.
Bruno szomorúan ült le az asztalhoz, egy ideig nézegette a papírokat, majd a falhoz csapott egy kupacot.
- Dögölj meg Freddie Hunt!
Henry visszament a boxba és magához vonta Vivient.
- Mi a baj? - kérdezte a lány.
- Semmi. - csókolta meg a fiú. - A főnök szerint elvonod a figyelmem. - vigyorgott.
- Ezt én nem akartam. - szabadkozott szerelme. - Jobb lenne ha elmennék?
- Nekem biztosan nem lenne jobb. - Henry imádta a lány szerénységét, és alkalmazkodó képességét. Habár Vivien modellként dolgozott, soha nem volt az a hivalkodós természet. Elvégezte a munkáját, és hétköznapi lányként élte az életét. Két lábbal állt a földön, nem vágyott hírnévre, csillogásra, sőt egyenesen zavarta az. Henrynek beletelt egy kis idejébe, mire a fiatal lány esélyt adott kettejüknek. Majdnem fél éve voltak együtt, és habár nem volt kétségük a folytatás felől, még egyikük sem mutatta be a másikat a szülőknek.
- De mit akar Senna? Ne jöjjek ki többet?
- Ezt nem mondta. - sóhajtott Henry. - Csak annyit kért, hogy használd a VIP helyiséget. De ha nem akarod, akkor...
- Részemről rendben van. - rántotta meg Vivien a vállát. - Nem gond. - adott egy csókot a fiúnak.
- Köszönöm. Ne vedd ezt személyes sértésnek, a családomat sem akarja látni a boxban, nemcsak téged.
- Sajnálom. Akkor futam után találkozunk. - búcsúzott mosolyogva a lány.
Útközben az járt a fejében, hogy könnyű azt mondani, hogy nézze a futamot a VIP teremből, csak azt felejtették el megmondani neki, hogy éppen merre is van az. Ahogy tanácstalanul és egyre dühösebben kereste az említett helyet, belefutott egy ismerős szőke fiúba.
- Hello. - köszönt neki, de hamar rájött, hogy ugyan ő ismeri a fiút, de ez az ismertség nem kölcsönös.
- Hello. Bocs, hogy majdnem eltapostalak. - nézett rá kedvesen James.
- A bátyádat keresed?
- Honnan tudod?
- Tőle jövök.
- Á szóval te vagy a titokzatos hölgyemény, aki miatt a bátyám újra mosolyog? - méregette James a lányt.
- Vivien Montag. Örülök, hogy megismerhettelek. - nyújtott kezet a lány.
- James Hunt. Szintén. Egyébként hova igyekszel?
- A VIP-t keresem. Oda száműztek, és mellesleg téged is.
- Hogyhogy?
- Senna szerint nem vagyok jó hatással Henryre.
- A Huntok meg Sennára vannak rossz hatással gondolom. - grimaszolt Hunt. - Oké. Mindegy. Gyere velem! Majd futam után beszélek Henryvel.
- Te tudod merre van? - nézett rá hálásan a lány. - Bocs, ez hülye kérdés volt. Ti gyerekkorotok óta ilyen pályákon nőttetek fel.
- Hát ez igaz, de gondolom neked meg más közeg a természetes, amit mi nem élhettünk át.
- Hát ha a sulira és egy kis német falura gondolsz. - nevetett Vivien.
- Például. Mi soha nem jártunk normál suliba. - magyarázott a fiú.
- Hát hova jártatok?
- Nagykövetségi és magániskolákba. Majdnem ugyanolyan csak sokkal több a sznob. - viccelődött a fiú miközben elindultak a helyes irányba.
A futamon Henrynek nem volt sok szerencséje, így csak az ötödik helyen ért célba. James és Vivien a parc fermé előtt vártak rá, de a fiú legnagyobb sajnálatára előbb Brunoba botlottak.
- Hello! - köszönt rá jó hangosan. - Látod? Nem kellett volna ezt a szép kislány kizavarnod a tesóm mellől, akkor most jobb versenyt futott volna.
- James! Hagyd kérlek. - sziszegte Vivien a fogai közül, roppant kényelmetlenül érezte magát.
Bruno egy megvető pillantás után inkább a másik irányba indult. James egészen addig abban a hitben volt, hogy a megfutamodás neki köszönhető, amíg apja hangját nem hallotta a háta mögül.
- Nem férsz a bőrödbe? - szólt rá morcosan.
- Miért? Kitiltotta Vivien és az összes Huntot a boxból! - hördült fel James.
- Ez nem a te dolgod! Joga van hozzá! Én is ezt tettem volna a helyében. Nem hiszem ,hogy anyád díjazná, ha nyíltan összetűzésbe kerülnél vele! Gondolj legalább rá! És ki az a Vivien?
- Én vagyok. - szólalt meg a lány James háta mögül. Nem egészen így képzelte a találkozást Henry családjával, de nem volt mit tenni.
- Freddie Hunt. Üdvözlöm. - nyújtott kezet a férfi.
- Ő Henry gyönyörű barátnője. - mutatta be James, miközben az egyik kezével átkarolta a lányt.
- Akkor el a kezekkel tőle! - szólt rá szigorúan az apja.
- Bizony ám! Mert bunyó lesz, mint a régi szép időkben! - csapott a tarkójára vidáman bátyja.
- Áu. Ma mindenki hátulról támad? - bosszankodott a fiú.
- Szia. - üdvözölte Henry az apját. - Csapnivaló voltam, mi?
- Lesz ez jobb is! - biztatta Freddie a nagyobbik fiát.
- Mi volt a gond? - kapcsolódott be a beszélgetésbe James is.
- Nem tudom. A kocsi brutálisan jó volt. Én bénáztam el. - mérgelődött Henry, közben Vivient szorosan magához ölelte. Nem tudta nem észrevenni apja elfojtott mosolyát. - Mi az? Mi olyan vicces?
- Csak az, hogy ha most kezdődne a verseny, minden jobban alakulna.
- Ezt nem értem.
- Pedig tök egyszerű. - nevetett a családfő. - Olyan vagy, mint anyád volt annak idején. Ha nincs rendben a magánéleted, vagy eltiltják mellőled a szerelmedet, nem tudsz koncentrálni. Azzal, hogy Bruno kitiltotta Vivient, megásta a sírodat. Beszélj vele! A kis hölgy nem vonja el a figyelmedet a versenyzésről, csak az ha eltávolítják mellőled. Értesd meg vele! Na én megyek!
- Hova? - kérdezte James.
- Tudod nekem is van egy csapatom, és délután nekünk lesz futamunk. - magyarázta még mindig nevetve. - Utána rögtön repülök haza, elvigyek valakit?
- Nem köszi, mi indulunk tovább Monacoba. Te öcsi?
- Én is. Ugyanis drága hugicánk.....
- Aki valójában az ő nővére.... - magyarázta Henry Viviennek.
- De kifizettem.... - vágott közbe James.
- Igen egy lila matchboxszal. - adott Henry újabb magyarázatot, mire a lányból és Freddieből egyszerre tört fel a nevetés.
- Szóval kis Zuzu most mutatja be a ruháját az Amber Gálán. Megyek lelki támaszt nyújtani, mert Greg szerint egy idegroncs.
- És Greg? Miért nincs vele? - szállt el Freddie jókedve.
- Versenye van, valami jótékonysági bicajozás az apjával, meg Leoval.
- Értem. - nyugodott meg apja. - Akkor add át neki, hogy puszilom és szorítok neki. Mi is ott leszünk anyáddal, meg Sonia. Szóval lesz biztató családi szurkolótábor. Csak még Dinát kéne lebeszélnem valahogy, mert azzal nyaggat, hogy ő is jöhessen.
- És mi ezzel a gond? - kérdezte James.
- Az drága gyermekem, hogy öt éves, és a buli hajnalig tart. Egyébként sem csinálok belőle celebet!
- Azért lehet kivételt tenni, és ő csak Zuzu miatt jön. Ez az egész felhajtás Dinát hidegen hagyja. Nekem meg úgysincs kísérőm, szóval.... - alkudozott James a húga érdekében.
- Kis Eddie? Nem akar jönni?
- Nem, hála istennek őt anyu Liverpool meccsre viszi.
- Akkor Dina meg jön velünk. - Jelentette ki Henry.
- Ez így van. - helyeselt James. - Huginak ott a helye. Aztán majd én visszamegyek vele a hotelbe ha álmos lesz.
- Ö téves! - mutatott a halántékára Freddie.
- Majdnem hat. - vágta rá a két fiú egyszerre.
- Látja? Nem bírok velük. - fordult sóhajtva a lány felé, aki csak szerényen mosolyogva nézte a családi szócsatát. - No! Szép napot, én most megyek vissza melózni. Sziasztok, és viszlát.
- Nem is mondtad, hogy anyukád is versenyzett. - fordult Viv szerelméhez, miután Hunt apuka már a távolba került.
- Te nem ismered a családunkat? - kérdezte James csodálkozva, mire a lány a fejét rázta. - Jaj Istenem! Ilyen csaj kell nekem is! Nincs neked egy húgod véletlenül?
- Ami azt illeti két húgom van és két nővérem. - válaszolt a lány, mire Henryből kitört a nevetés.
- Mondtam, hogy ezt az infot titkold el előle, ha jót akarsz.
Mindhárman hangosan nevetve indultak vissza a csapathoz.

 

Harmincnyolcadik rész


 

Egy hét hamar eltelt, Freddie a futam után azonnal haza, illetve Zoélhoz utazott. Még mindig nem éltek együtt, de sok időt töltöttek egymás társaságában. A helyzet úgy állt, hogy Freddie Hunt végre megtanult udvarolni, nem merte erőltetni az összeköltözést. Egyelőre megfelelt mindkettejüknek ez a felállás, bár tény, hogy az alderi ház egyre többet maradt üresen.
- Most komolyan visszük magunkkal Edinát is? - hitetlenkedett Zoé.
- Ne vigyük? Még nem ígértem neki semmit. - kiabált ki Freddie a fürdőből.
- Fogalmam sincs, mi lenne a jó.
- Pedig holnap indulunk. - mászott be mellé a férfi az ágyba.
- Tudom. Dönts te!
- Neeeem. Ezt nem úszod meg!
- Dobjunk fel egy érmét! - viccelődött Zoé.
- Hát te nem vagy semmi! - csúszott hozzá közelebb Freddie. - És mit akarsz még eldönteni feldobással?
- Ezentúl mindent. - makacskodott vidáman Zoé.
- Például? - húzta közelebb nejét, majd csókolgatni kezdte a nyakát.
- Rábízom magam a vak szerencsére! - kuncogott a nő.
- Mi szerencsések vagyunk.... - csókolta meg Hunt a nejét, de hirtelen kicsapódott a hálószoba ajtaja.
- Mit vegyek fel holnap? Nincs egy rongyom sem! - állt Dina az ajtóban. Szülei értetlenül néztek rá, de ő tovább hisztizett. - Mindegyik dedós!
- Talán mert még kicsi vagy! - gúnyolódott vele apja, de a kislány már visszarohant a másik szobába.
- Utána menjek? - nézett Freddie aggódva feleségére.
- Felesleges. Még úgyis visszajön néhányszor, csak tudnám, hogy ki mondta neki, hogy...
- Ez jó lesz mami? - állt a küszöbön egy újabb ruhában.
- Dina szívem, gyere ide! - nyújtotta felé a kezét.
- Ki mondta neked, hogy te is jöhetsz Monacoba? - kérdezett rá Freddie.
- Hát James. - vágta rá lánya. - Azt mondta nagyon szép legyek. Kapok magassarkút?
- Nem. - vágták rá szinkronban szülei.
- Oké. Jöhetsz, de a bemutató után visszamész a szállodába. - Döntötte el Zoé a nagy kérdést. - Bébiszitter után kell néznünk.- fordult férje felé.
- Rendben. Elintézem. - bólintott a férfi. - De most irány az ágyba! Holnap majd eldöntjük ismétlem közösen, hogy mit fogsz felvenni. - parancsolt rá lányára.
- Itt alszom. - vackolta be magát Dina anyja mellé.
- Pompás. - grimaszolt Freddie, mire Zoé halkan felnevetett.
Amíg lányuk elaludt, ők csendben nézték egymást, majd Freddie intett Zoénak, hogy kövesse. A nappali felé vették az irányt, ahol mindent átbeszéltek a holnapi nappal kapcsolatban. Mióta kibékültek nagyon sokat beszélgettek, mindenről mindent ez volt a lényeg. Imádták ezt és külön kis rituálékat kapcsoltak hozzá. Például Zoé minden alkalommal Freddie ölébe tette a lábát, amit a férfi örömmel masszírozott. Ezalatt felesége édességgel vagy gyümölcsökkel etette a férfit, és be nem állt a szájuk. Nem egyszer érte őket a hajnal a kanapén, és egy-egy ilyen kimerítő éjszaka után frissen vetették bele magukat a napi munkába. Soha nem voltak fáradtak. Annyira igényelték a másik társaságát, mint még soha azelőtt.
Néhány órával később már a magángép fedélzetén ültek Dinával együtt, és kártyáztak. Kis Eddiet Freddie anyukája már tegnap reggel elvitte Liverpoolba a meccsre. Összeismerkedett egy férfivel, aki ugyanakkora szurkoló volt, mint unokája, így egyértelmű volt, hogy a kis Hunt is vele megy a különös randevúra. Edina egy kicsit lenyugodott, bár ez az állapot csak addig tartott, amíg meg nem látta James-t a repülőtéren.
- Nem tudom, mit veszek fel, mert apu nem engedte a magassarkút... - fecsegett.
- Mi az, hogy én? - vágott közbe Hunt.
- Anyu sem engedte. - vigyorgott Dina, és tovább mesélt bátyjának. James, amióta visszatért családjához, jobban imádta az ikreket, mint azelőtt. Szeretetével korábban sem volt probléma, de ezt nem mindig sikerült kimutatnia feléjük. Most, hogy ez megváltozott a kislányt szinte képtelenség volt levakarni róla. A fiú nem ment vissza Alderneybe, felváltva lakott Henrynél, kis Zuzunál és anyjánál. Néha elkísérte apját a futamokra, de mivel a sajtót és az ő tolakodó kérdéseit nehezen tudta kikerülni, így ebben már nem volt sok öröme. Továbbra sem tudta, hogy merre vegye az irányt az élete, habár volt egy terve, de ezt még senkivel nem osztotta meg.
- Kipakolunk a hotelben és én utána megnézném Zuzut. - jelentette ki Zoé, miközben a forgalomban araszoltak.
- Az jó lesz, mert egy ideg. Greg mégsem fog ide érni, telefonált. - morgott James.
- Összekaptak?
- Naná. Huntból van. - jegyezte meg James.
- Meg van benne egy kis Irvine vér is. - vigyorgott Freddie.
Zoé otthagyta a szállodában a családot, és lánya után indult a város központjában található impozáns hotel felé. Taxival ment, nem volt kedve vezetni.
A hallban összefutott nagynénjével, Sonia nagy rutinnal, de ugyanakkora izgalommal irányította az embereket. Zoé, mindig is csodálta a nőt azért a teljesítményért, amit az ilyen alkalmak szervezésénél nyújtott. Amióta az eszét tudta, nagynénje szervezte az Amber jótékonysági divatbemutatóját, és most láss csodát, lánya is felvonult a fiatal tervezők között. Miután Soniától nem tudta meg, hogy merre találja lányát, beljebb haladt a díszletek mögé. Legnagyobb meglepetésére legidősebb fia ült az egyik széken, szemmel láthatóan duzzogott.
- Henry. Hát te mit csinálsz itt?
- Szia. Már megjöttetek?
- Aha. Nemrégen. Zuzut nem láttad? - ült le mellé.
- Ma sok mindent láttam, többet, mint szerettem volna, de a húgomat nem. - morgott vissza a fiú.
- Mi történt? Mitől vagy így magad alatt? Egyáltalán mit keresel te itt?
- Elkísértem Vivient a ruhapróbára.
- Tök jó még nem is ismerem. Apád mesélte, hogy találkoztak. - lelkesedett Zoé.
- Hát te nem hiszem, hogy meg fogod ismerni.
- Mondd már el, hogy mi történt!
- Semmi, csak éppen ruhapróbára jöttem, de a barátnőmön nem lesz ruha.
- Ezt most nem értem.
- Bikiniben fog végiglejteni itt. - hadonászott idegesen Henry. - Már ha annak lehet azt a zsebkendőnyi anyagot nevezni.
- Igen, és?
- Mit és? Nincs és. - nézett meghökkenve anyjára.
- De mi a probléma?
- Nem érted?
- Nem. Egy modellel jársz, aki bemutat egy bikinit a kifutón. Mi az újdonság ebben?
- Itt van a családom, a barátaim, a csapatom, és még ki tudja ki. A barátnőm pedig végiglejt előttük egy semmiben. Ki lesz mindene.
- Te dilis vagy! - nevetett fel Zoé keserűen. - Ha ettől kiakadsz, mi lesz később?
- Apu mit szólt volna, ha te annak idején...
- Nem örült volna neki, lehet még veszekedett is volna velem. De soha nem szégyellt volna engem a barátai meg a családja előtt. És természetesen nem szakítottunk volna emiatt. Vivien modell, ez a dolga.
- Köszönöm. - lépett mellé az említett. - Mi még nem találkoztunk. Vivien Montag vagyok. - mutatkozott be kedvesen.
- Szia. Tegeződjünk, jó? - üdvözölte Zoé a lányt, mire ő kedvesen bólintott.
- Megkértem a tervezőt, hogy adjon rám egy ruhát. - hajolt le Henryhez. - Jó? Nincs bikini.
- Anyám! - bandzsított Zoé az ég felé. - Becsüld meg a jó dolgodat fiam, mert én ezt soha nem tettem volna meg! Te meg ne haragudj! Nem tudom, mi van vele. Eddig ő volt a legjózanabb gyerekem. Rövidzárlat. Másra nem tudok gondolni. - hagyta ott őket, hogy végre lányával is beszélni tudjon. Visszanézett, és már egy boldog csókolózó párt látott, így nyugodtan ment tovább.
- Mami! - sikította valaki a folyosó végén.
- Zuzu. - szaladt oda végre lányához.
- Olyan jó, hogy végre itt vagy. Sík ideg vagyok. Nincs meg a manökenem. Greg nem jön. A lökött bátyám meg akkora patáliát csapott szegény Vivivel, hogy majd össze fostam magam, hogy megőrült az egyetlen normális rokonom is. - foglalta össze a lány az egész napot. - Jaj de jó, hogy itt vagy! Tudsz maradni? - ölelte át szorosan anyja nyakát.
- Hát persze. - simogatta meg a hátát kis Zuzunak. - Gyere igyunk egy kávét, közben mesélsz.
- Én már túl vagyok vagy öt kávén. Megnézed a ruhámat? Csak azt ne mondd, hogy ocsmány, kérlek, mert alig tudtam eldönteni, hogy melyiket hozzam.
- Jól van, lássuk!
Zoé eddig is tisztában volt afelől, hogy lánya pokolian tehetséges, de ez a mostani ruha minden képzeletét felülmúlta. Egy gyönyörű hosszú, fekete selyem és tüll ruha, tele apró csillogó kristályokkal. Olyan volt, mint egy menyasszonyi ruha csak éppen a színe tért el a megszokottól. Meghatódva nézte a darabot, majd könnyes szemmel gratulált lányának.
- Olyan büszke vagyok rád. Ez káprázatos.
- Elfogult vagy.
- Viccelsz? Ölni tudnék egy ilyen darabért.
- Köszönöm. - hatódott meg most már a lány is. - Ugye bemutatod?
- Hogyan? - Zoéban elakadt a szusz.
- Nincs meg a manökenem, ezt a ruhát nem lehet öt perc alatt feladni valakire. Nincs senkim csak te, aki bemutathatná.
- Én....
- Kérlek! Te vagy az utolsó reményem. - könyörgött lánya.
- Biztos, hogy nincs más? Vivien?
- Őneki mással van szerződése, nem velem. Anyu, ne hagyj pácban! - esett újra pánikba kis Zuzu.
- Jól van, jól van. Rendben van. - egyezett bele Zoé. - Utána mi lesz a sorsa a ruhának?
- Miért?
- Ez nekem kell! - húzta össze az orrát, mint régen. Kis Zuzuból kitört a nevetés.
- A tiéd.
- Jujj de jó. - ölelkeztek ismét össze. - Hányra jöjjek vissza?
- Ötre hívtam a fodrászt és a sminkest.
- Oké. Itt leszek. Most sietek vissza a hotelbe, mielőtt James és apád teletömik Dinát hamburgerrel.
A kijárat előtt még összefutott Henryvel és Viviennel, nem bírta ki, hogy meg ne tréfálja a fiút.
- Képzeld én is modellkedni fogok este.
- Váó. Ez tök jó! - gratulált Vivien. - És mit mutatsz be?
- Azt a bikinit, ami a tiéd lett volna. Sziasztok. - Alig bírta ki, hogy ne nevessen fel hangosan Henry meghökkent képét látva.

 

Harminckilencedik rész


 

Délután már olyan izgatott volt, mint egy gyerek. Mi tagadás Dina izgalma is átragadt rá, és természetesen szerepet játszott az is, hogy rajta múlott lánya sikere. Ha nem is teljes mértékben, de részben biztosan.
- Egyél valamit, mert le fogsz ájulni a kifutóról! - noszogatta Freddie.
- Majd apuci elkap! - ült az ölébe Dina. Aranyos volt, ahogyan próbálta megnyugtatni anyját.
- Az tuti! - adott Freddie is egy puszit a kislánynak.
- Anyu, telefonáltak a portáról, itt van érted a kocsi.
- Húh. Akkor megyek. - állt fel bizonytalanul.
- Biztosan jól vagy? - aggódott érte Freddie.
- Persze. Már vagy fél órája nem rókáztam. - viccelődött. - Puszi kicsim. Fogadj szót a fiúknak, jó? - hajolt le Dinához, majd beszállt a liftbe.
A hotelhez érve még jobban izgult, mint eddig, de tudta, hogy erőt kell vennie magán. Kis Zuzu nem láthatja meg rajta a kétségbeesést.
- Hello Mrs. Hunt. A hajával kezdjük. - ragadta meg egy férfi a bejáratnál, és már neki is esett a szőke fürtjeinek. A fodrász után jött a sminkes, aztán megint a fodrász, végül az öltöztető, és megint a sminkes. Így ment ez három órán keresztül, a ruhát többször elvitték, mert állítólag a tervező még alakított rajta. Este kilenckor viszont kigyúltak a fények, dübörgött a zene és a konferálás után egymás után tűntek el a modellek a hatalmas fekete függöny mögött. Egy pillanatra látta Vivient, de integetni már nem volt idejük, nagy volt a sürgés-forgás. Egyszer csak egy nagy hangú nő lépett oda hozzá, és úgy mint a katonaságnál szokás, ráparancsolt, hogy menjen a függöny mögé. A lábai újra remegni kezdtek, émelygett a gyomra, és még kis Zuzut sem találta a szemével, akinek a látványa is megnyugtatóan szokott hatni rá. Egy kéz kilökte a kifutóra, majd a hangos taps és füttyszó felé vette az irányt. Semmit nem látott a lámpák erős fényétől, csak ment előre, mint ahogyan begyakorolták. Mindent megadott volna érte, hogy Freddiet vagy Jamest kiszúrja a tömegben, de nem látta őket. Valójában semmit nem látott. A kifutó végén meg kellett állni, megfordulni, és végigmenni a medence másik oldalán. Mivel itt már háttal volt a lámpáknak egy-két ismerős arcot pillantott meg, bár ne tett volna. Egy négy fős társaságot látott, akik nem tapsoltak, csak szigorúan néztek rá. Olyanok voltak, mint egy rögtön ítélő bizottság. Bruno, Gerhard, a régi szerelem Xandinho és Joel, aki mellett ott ült Nicole a felesége. Zoét annyira meglepte ez a kép, hogy eltévesztette a lépést, a nagy abroncsos szoknya alatt összekeveredtek a lábai. Habár a nézők szerencsére ezt már nem láthatták, de úgy esett le a függöny mögötti lépcsőn. Ezzel véget ért a bemutatója.
- Anyu! Jól vagy? Fáj valamid? - lépett mellé gyorsan kis Zuzu.
- Jól vagyok. Azt hittem elájulok.
- Fantasztikus voltál. - ujjongott lánya. - Gyere! Vissza kell mennünk!
- Hogyan?
- Vissza kell mennünk. Tudod, a végén a tervezővel együtt vonultok. Kapaszkodj belém, ha nem bírod! - mosolygott rá kis Zuzu, szinte ragyogott a sikertől. Zoé nagy nehezen feltápászkodott, és tett még egy kört – de most már lányával együtt – a kifutón. Érdekes módon most csak férjét, fiát és kislányát látta a tömegben, és az előbbi négyes eltűnt, mint a kámfor.
- Csak képzelődtem. - morogta maga elé.
- Micsoda?
- Semmi. - mosolygott vissza biztatóan. Annyira büszke volt, és ugyanezt látta Freddien is.
A bemutató után egy nagy asztalnál gyűltek össze. Dinát, Sonia visszavitte a hotelbe, vállalta a bébiszitter szerepét. Mindannyian kis Zoét ünnepelték, James az összes lányt az asztaltól elvitte táncolni.
- Jól van Don Huan! Most én táncolok anyáddal! - kérte le Freddie a feleségét.
- Egye fene! - adta meg magát fia.
Szülei vagy egy órán át táncoltak, szerelmes pillantásokat váltottak, és ez a fiút az asztalnál ülve olyan boldogsággal töltötte el, mint még soha. Most nyugodott meg véglegesen, most hitte el, hogy minden rendbe jött közöttük. Az egyetlen dolog, ami zavarta az a terem másik végében ücsörgő Gerhard volt, aki le nem vette a szemét Zoéról. Úgy gondolta elébe megy a dolgoknak, és nagy lendülettel lehuppant a férfi mellé.
- Hello. Hol az asszony?
- Hogyan? - az osztrák zavartan pislogott.
- Megint fasírtban vagytok? Az szar ügy, de ez nem ok arra, hogy megint rámássz az anyámra. - oktatta az öreget.
- James! Azt sem tudod, hogy miről beszélsz. - nézett rá szigorúan Berger.
- Ó, dehogy nem. Figyelmeztetlek, nem szeretném, ha bekevernél közöttük. - bökött a fejével a táncparkett felé.
- Törődj a magad dolgával! - morgott Gerhard. - Van mivel! - állt fel a helyéről a férfi.
James elégedetten ment vissza szülei asztalához, anyja Viviennel beszélgetett. Freddie viszont látta az előbbi jelenetet, és dühösen húzta le maga mellé a fiút.
- Ezt ne csináld még egyszer!
- Mit?
- Ne avatkozz bele megint a dolgainkba! Ehhez semmi közöd!
- Te csak udvarolj, én meg elvégzem a háttér melót!
- Kifelé! - szólt rá apja erélyesen.
- Mi a baj? - nézett rájuk Zoé.
- Semmi csak kimegyünk James-szel egy percre. - Freddie szemei szikrát szórtak. A hátsó parkolóig meg sem álltak, szinte úgy húzta fiát maga után.
- Most mi a gond?
- Csak annyi, hogy elegem van belőled, meg a húzásaidból. - kiabált Hunt.
- Nem tettem semmi rosszat! - fia sem maradt adós, ami a hangerőt illeti.
- Fejezd be! Ne avatkozz a magánéletünkbe! Nem kell végig fenyegetned anyád....szóval senkit! - vette lejjebb a hangját Freddie.
- Jól van na!
- Jól értem, hogy most én jövök a sorban? - szólalt meg egy enyhén ittas hang a lépcső aljából.
- Mi van? - rivalltak rá mindketten.
- Anyád szeretőit fenyegeted ha jól hallottam. Itt vagyok, meg hívok még pár embert. - tápászkodott fel nehezen Senna, és gúnyosan tárta szét a karját. - Valahol láttam Raikkonent is, Negrao csajozik a bárban. Ki is volt még? Freddie segítenél számolni? Ja igen! - nevetett. - Joel! Ő is itt van. - röhögött. - James! Menj be, szólj anyádnak, hogy meg van terítve, jöhet repetázni.
- Te rohadék! - ugrott volna neki ifjabb Hunt, de apja lefogta. - Fogd be a pofád, vagy kinyírlak! - üvöltötte.
- James! Nyugi van! - szólt rá Freddie. - Savanyú a szőlő, ennyi az egész. Ennek nem dőlünk be!
- Ja, persze! - dőlt neki Bruno a korlátnak. - A kurva és a kurafi. Jól egymásra találtatok!
- Na most állj le Senna! Engem szidhatsz, de Zoét nem kurvázhatod le! - indult meg felé Freddie.
- Dehát az nem? Még hozzá abból is a legjobb. - Freddie vészesen közelített a brazilhoz.
Ekkor viszont valaki lerángatta Sennát a lépcső sötét aljába, és egy jól irányzott ütéssel leterítette a földre.
- A picsába! - sziszegett egy vékony női hang. - Eltört a kezem.
- Kicsim! - lépett mellé aggódva Freddie. - Mutasd! James nézd meg Brunot!
- Nézi a halál! Dögöljön meg! - rántotta meg a fiú a vállát, mire apja hajolt le a brazilhoz.
- Lélegzik.
- Ezt még kinyírni sem lehet! - dühöngött James.
- Nem akartam kinyírni. - nézett rá morcosan Zoé. - Csak a száját akartam befogni. Tudtam, hogy történt valami, utánatok jöttem. Hallottam ezt a szerencsétlent, de részeg, hagynotok kellett volna.
- Mit? Hagytuk volna, hogy szidjon?
- Nem hazudott. Tényleg itt van az egész hárem. - nézett bocsánatkérően Freddiere. - Mellesleg a tiéd is.
- Láttam. - válaszolt férje, majd pillanatok alatt olyan erejű nevetés rázta őket, hogy tehetetlenül rogytak le a lépcsőre. Fiúk úgy nézett rájuk, mintha megőrültek volna. - Azt hiszem kitaláltam valamit James. Nem most akartam erről beszélni, de most úgyis együtt vagyunk.
- Miről? - kérdezte Zoé, miközben a könnyeit törölgette.
- A jövődről beszélgettünk egyszer. - fordult Freddie a fia felé. - Nem mondtál semmi konkrét dolgot, de tudom, mi érdekel.
- Igen? - ült le mellé fia.
- Az ami drága Irvine nagyapádat. Az üzlet, a csajok, a buli. - nevetett Freddie.
- Honnan veszed?
- Tudjuk, és azt is, hogy jól csinálnád. - kapcsolódott be a beszélgetésbe Zoé. - Úgy értem az üzleti részét.
- Éppen ezért úgy döntöttünk, persze csak ha te is akarod, ha vannak más elképzeléseid...
- ...úgy döntöttetek, hogy? - sürgette őket a fiú.
- Hogy megkapod az Irvine-Hunt Team megbízott vezetőhelyettesi pozícióját.
- Hogyan? - James torka kiszáradt, csoda, hogy kijött egy hang is a torkán.
- Alan betanítana, de hozhatnál önálló döntéseket.
- Én kiszállok, de Alan nem akarja megvenni a csapatot. Idegenre nem bízom. Beszélgettünk rólad, és szívesen megtanítana mindenre.
- Ez komoly?
- Ez csak a mi elképzelésünk. Nem muszáj elfogadni. - szabadkozott anyja. - Tudom, hogy utálod, ha megszervezzük az életedet. Csak gondolkozz el rajta!
- Viccelsz? Ez kurva jó! - üvöltött ifjabb Hunt. - Rám bízzátok a csapatot? Egy Forma 1-es csapatot? - hangsúlyozott ki minden egyes szót.
- Igen. Rád, ha elfogadod. - bólintott Freddie. - Szerintem kurva jól csinálnád. - kacsintott.
- Nem is tudom, mit mondjak?
- Nem most kell válaszolni.
- Persze. Naná. Hogy a picsába ne? - dőlt rá szüleire. - Köszönöm. De bíztok bennem. Úgy értem, ha nagyon szarul csinálom, inkább vonjátok vissza. Nem akarom szétbarmolni, amit ti húsz évig építgettetek.
- Nem fogod. Csak figyelj Alanre! Ő a legjobb! - bújt hozzá Zoé.
- Menni fog! Ügyes vagy! - puszilta meg Freddie is.
- És ti? Mit fogtok csinálni?
- Még nem tudjuk. - vont vállat Zoé.
- Utazgatni, az ikreket nevelni, van elég feladat. - ölelték meg egymást.
- Áu. - jajdult fel Zoé ismét.
- Basszus ez lehet hogy tényleg eltört. - nézegette Freddie. - Menjünk el az ügyeletre!

 

Negyvenedik rész


 

Greg gyomorgörccsel küszködött egész nap, de nem volt értelme orvoshoz menni. Jól tudta az okát a hirtelen jött rosszullétnek, és éppen azon volt, hogy enyhítse szenvedését. Minél közelebb ért a holland parki házhoz a fájdalma annál jobban hatalmába kerítette. Megállt a ház előtt, kiszállt az autóból, majd becsöngetett.
- Majd én nyitom! - hallotta kis Eddie ordítását, és már nyílt is az ajtó.
- Szia. Kis Zuzu nincs itthon.
- Tudom. Apádat keresem.
- Greg? Te meg mit keresel itt? - Freddie meg sem várta a választ, fiához fordult. - Ezerszer mondtam már, hogy nem nyithatsz ajtót senkinek egyedül.
- Oké. - válaszolt fia szórakozottan.
- Beszélhetünk? - szólt közbe Mansell.
- Baj van a lányommal? - szigorodott Freddie tekintete.
- Nem, nem. Jól van. Este jön haza Párizsból. Bemehetek?
- Persze, gyere csak! - érkezett meg Zoé, és szélesre tárta az ajtót, közben Freddie felé vészjósló pillantásokat küldött.
- Miért jöttél? - kérdezte a családfő morcosan.
- Úgy érti, hogy foglalj helyet. Kérsz valamit? - vágott közbe Zoé.
- Hát nem könnyíted meg a dolgomat! - nézett Greg Freddiere. - Ezt korábban Zoétól már megszoktam, de most szerepet cseréltetek. Nem tudom, hogyan vezessem fel, hogy kevésbé utálj, így nem is fogok ezzel időt fecsérelni. Azért jöttem, hogy megkérjem a lányod kezét.
A szobában néma csend lett, Zoé zavartan pislogott, hol férjére, hol pedig jövendőbeli vejére, aki gyerekkori ellensége volt.
- Tudom, hogy a mai világban nem kell a szülők beleegyezése, és jóformán együtt élünk Zuzuval, de tudom, hogy a ti beleegyezésetek fontos a számára. Úgy, ahogy annak idején neked is az volt az apád jóváhagyása. - Zoé erre elnyomott egy halvány mosolyt. Megemelte a kalapját Greg előtt, a férfi tudta hogyan kell keverni a lapokat. - Zuzu még nem tud erről semmit, anélkül nem akartam megkérni, hogy veletek ne beszéltem volna. Tudom, hogy baromi fiatal még, hozzám meg főleg, de....
- Akkor ezt túl is tárgyaltuk. - ugrott talpra Freddie.
- Tudod elképesztően hasonlítasz ….
- Tudom, tudom. Eddiere. - legyintett Hunt. - Mi olyan sürgős? Ha felcsináltad a lányomat, akkor...
- Ezt szépen mondtad. - szólt közbe neje.
- Te annak idején felcsináltad Zoét? Nem. Csak nem tudok egy okot sem, hogy miért ne vegyem el feleségül.
- Zoénak és nekem ott volt az egész gyerekkorunk, hogy megismerjük egymást. - vitázott Freddie.
- És a mai napig tart ez a folyamat. - vágott vissza Greg.
- Figyelj Mansell! Te azért jöttél, hogy megkérd a lányom kezét, én pedig nemet mondok. Ennyi. Mivel mindketten tudjuk, hogy ennek semmi jelentősége, csinálj, amit akarsz.
- Miért van az, hogy mindent visszakapsz az élettől, amit veled műveltek annak idején? - szólalt meg egy női hang az ajtóból. - Miért van az, hogy ami ellen és amiért egész életedben küzdöttél, azért most valaki másnak kell küzdenie, de ellened?
- Anya! - Freddie szája tátva maradt a váratlan meglepetéstől.
- Ne haragudjatok, hogy hallgatóztam, de kis Eddie beengedett. Fiam! Soha az életben nem szóltam bele a dolgaidba, ami megjegyzem nagy hiba volt, de most meg kell mondanom a véleményemet. Amikor Zoéval összevesztetek az eljegyzésetek után, és te hazajöttél panaszkodni, azt mondtad, hogy nem érted, hogy egy apa hogyan állhat a lánya boldogsága útjába. Sem én, sem Eddie, sem Mária nem voltunk felhőtlenül boldogok akkor, de belementünk, hagytuk, hadd csináljátok. Eddie is beleegyezett a lánya boldogsága miatt, későn kapcsolt, de megtette, és ez a lényeg. Freddie, neked kell a legjobban tudnod, hogy van az a szerelem, ami megér minden áldozatot. Csak az a kérdés, hogy az amit feláldoznak érte, az helyreállítható-e. A lányod és a te kapcsolatod mindig is különleges volt, és ezzel együtt pótolhatatlan. Nincs jogod a lányodat egy ilyen választás elé állítani. Nem kényszerítheted arra, hogy a szerelme helyett téged válasszon. Te sem tetted meg és te sem értetted meg, amikor Zoé majdnem az apját választotta helyetted. Greg sem fogja. Ha szét akarod őket szedni, jó úton jársz, de kétlem, hogy megéri ez majd az áldozatot.
- Anyu én …
- Én, én, én. Itt nem te számítasz. De a te véleményed számít a legjobban. Kis Zuzunak mindenképpen. Ezzel viszont nem élhetsz vissza. Többet nem. - ült le fia mellé. - Hallod?
- Hallom. - horgasztotta le a fejét Hunt. Sokáig hallgatott, majd mosolyogva anyjára nézett. - Honnan tudtad, hogy ma ide kell jönnöd?
- Apád súgott. - nevetett az asszony. - Ma van a halála napja, és meg akartam kérdezni, hogy kijössz-e velem a temetőbe?
- Persze. - válaszolt Freddie alig hallhatóan, majd Greg felé fordult. - Ha csak egyszer is nem állsz mellé, kinyírlak.
Zoé és Greg boldogan egymásra mosolyogtak.
- Rendben. Megértettem. Szóval?
- Zuzu? - fordult Freddie a neje felé, aki sikítva ugrott a nyakába.
- Ha eddig nem mentem volna hozzád, most tuti megtenném.
- Na ezért már megérte. - nevetett megadóan Freddie. - Rendben, de nem kell sietni azzal, hogy nagypapát csináljatok belőlem. Tudom, te már benne vagy a korban, lassan ki is futsz belőle, de Zuzu még egyáltalán nem. Inkább fagyasztasd le a s....
- Freddie! - szólt rá mindkét nő a férfire. Greg csak nevetett rajta.
- Te idiótább vagy, mint valaha.
- Ezért szeret engem ez a csajszi. - húzta magához feleségét.
- Lenne még valami. - szólt közbe Mansell. - Szólíthatlak papának?
- Ennyi volt, visszavonom az egészet. - állt fel Hunt durcásan, mire mindenki nagy röhögésbe kezdett.
 

 

Negyvenegyedik rész


 

James heteket töltött azzal, hogy alaposan megismerje a csapatot. Annak ellenére, hogy az egész gyerekkorát itt töltötte, voltak vak foltok, amelyeket most meg kellett ismernie. Minél beljebb ásta magát, annál jobban tisztelte szüleit.
- Elképesztő, hogy mennyi munkátok volt ezzel! - lelkesedett anyjának a telefonba.
- Menni fog ez neked, érzem! - biztatta Zoé. - De pihenj is, ne csak melózz!
- Azt hiszem pihentem eleget. Tulajdonképpen az egész életem egy nagy láblógatás volt.
- Van valami gond? Úgy értem, miért hívtál fel hajnalok hajnalán?
- Áuuu. Bocs! Mindig elfelejtem, hogy nálatok mennyi az idő Miamiban! Ne haragudj!
- Semmi gond. Szóval?
- Szeretném megszerezni a Petronast szponzornak. Öt évet ígértek.
- James! Ezért nem kell felhívnod. Szabad kezet kaptál. Alannel egyeztess! Higyjél már magadban! Büszkék vagyunk rád. Szeretlek.
- Én is titeket. - búcsúztak.
Mosolyogva olvasgatott még, mikor kopogtattak az ajtón.
- James! Ugye nem felejtetted el, hogy ma van az állásinterjú? - nézett be Alan.
- A micsoda?
- Még apád keresett új PR-ost. Lejárt a pályázati határidő. Ma van a meghallgatás.
- Ja, tényleg. Hányan vannak?
- Összesen ezren jelentkeztek, de ide már csak tíz jutott be. Fél óra múlva kezdünk.
- Oké. Oké. Ott leszek. - állt fel sóhajtva.
A meghallgatáson elég keménynek és szőrös szívűnek tűnt. A pályázók között futótűzként terjedt el a hír, hogy a főnök jóképű fia tartja az állásinterjút. A hölgyek így a mély dekoltázzsal, és a csábos tekintettel törődtek inkább, mint a szakmai ismeretekkel. Ennek meg is lett az eredménye, egyik sem került kiválasztásra. Már éppen pakoltak, mikor egy csapzott hajú, lihegő lány törte fel az ajtót. Motoros felszerelésben, bukósisakkal a kezében nézett rájuk.
- Bocsánat, de iszonyú nagy volt a forgalom. - James megpróbált egy mosolyt elnyomni, miközben a szíve olyan hangosan kalapált, mint még soha. Azonnal felismerte a lányt.
- Semmi gond. Mázlija van, mindenkit kiszórtunk. - vigyorgott.
- Mi volt velük a gond? - Roskadt le az idegen a székre. Szemmel láthatóan nagyon sajnálta vetélytársnőit.
- Nem tudtak semmit, de legalább fel voltak öltözve. - morgott közbe Alan.
- Bocsánat...
- Jól van. Mondta, hogy nagy volt a forgalom. - mentegette James, mire Alan felvonta a szemöldökét.
- Te tudod. - vont vállat az öreg. - Láthatnánk a papírjait?
A lány elővette bizonyítványait, diplomája másolatát, amitől Alan szíve is meglágyult. Mikor a fejlécre pillantott, elakadt a szava, de nem mutatta ki meglepettségét.
- Szóval, mi járatban errefelé? - vigyorgott James, miközben le nem vette a szemét a lányról. Ez nem éppen egy szokványos kérdés egy állásinterjún, de az ő józan esze már valahol messze járt.
- Arra lennénk kíváncsiak pontosan, hogy a párizsi Sorbonne Egyetemen szerzett diplomával miért pont erre az állásra pályázott?
- Sorbonne? - füttyentette James. - Szép és okos. - Alan szíve szerint kitette volna a fiút ajtón kívülre. Végre találtak egy megfelelő embert a munkára, de ezzel a gyerekes viselkedéssel Hunt ront a renoméjukon. A lány és James le nem vették egymásról a szemüket, Alan tette fel a kérdéseit, amit rendszerint meg kellettismételnie.
- Mi volt a specializációja? Van tapasztalata?
Ez a nyögvenyelős interjú több, mint egy órán keresztül tartott. Alan megkérte az ifjú hölgyet, hogy várakozzon, amíg beszél az újdonsült igazgatóhelyetessel.
- Jó, hogy fel nem falod a szemeddel. - morgott. - Nem barátnőt keresünk, hanem PR munkatársat.
- Ő megfelel, nem? Az iskolája, a végzettsége...
- Csak éppen semmi tapasztalata.
- Jaj, ne már! - nyafogott a fiú.
- Tudod, hogy hívják?
- Igen. Gyerekkoromban miatta bunyóztam össze a bátyámmal. - vigyorgott Hunt. - Még mindig gyönyörű. - álmodozva nézett ki az ablakon.
- Nem tudom, szerintem.... - Alan nem tudta befejezni a mondatot, mert az egyik asszisztense lépett be a szobába. - Mi az?
- A hölgy egy üzenetet hagyott, és elnézéseteket kéri. - nyújtott át egy cetlit Jamesnek.
„Ne haragudj, hogy szó nélkül elmentem. Ez mégsem olyan jó ötlet, mint amennyire elsőre annak tűnt. Jó volt újra látni. Lili.”
James megsemmisülve ült vissza a helyére. Alan kivette a papírt a kezéből.
- Jobb is ez így. - morogta, de majd megszakadt a szíve a fiúért.
- Túl szép lett volna, hogy igaz legyen. - dünnyögte a fiú, majd visszament dolgozni.
Pár nappal később Alan az egyetlen férfi-pályázót vette fel. James napi tizenhat órát dolgozott. Úgy vette az akadályokat, mint aki mindig is ezt csinálta. Élvezte, amit csinál, de egy kis szomorúság mindig ott volt a szemében. Alan buzdítására beiratkozott a dublini Egyetemre, távoktatásban tanult. Teltek a hónapok, és az Irvine-Hunt Team a bajnokságot a harmadik helyen zárta.
Henryvel készülődtek a FIA Gálára, szüleik most először nem vesznek részt az eseményen. Visszaköltöztek Alderneybe az ikrekkel, és nem nagyon mozdultak ki a szigetről. Újra béke és harmónia uralkodott náluk, nagy szeretetben és egyetértésben nevelték az ikreket. Kis Zoé és Greg február 14-ére tervezte az esküvőt, addigra Zoé első önálló divatbemutatója is lezajlik New Yorkban.
- Lenne kedved jövőre tesztelni nálunk? - dobta fel félvállról a kérdést James a bátyjának, miközben az öccse csokornyakkendőjével volt elfoglalva.
- Nem.
- Hogyhogy?
- Nem azért akarok bekerülni a Forma 1-be, mert az öcsém irányítja a család csapatát.
- Te hülye vagy! A GP2 bajnoka vagy. Ezért kapod a lehetőséget, nem másért. Ha szarul mész, úgyis kirúglak. - vigyorgott az ifjabbik Hunt.
- Azt élveznéd, mi?
- Nem, de megtenném. - váltott komoly hangnemre fiatalabb Hunt.
- Büszke vagyok rád. - nézett rá Henry. - Nemcsak erre, ahogy a csapatot intézed, hanem mindenre. Örülök, hogy jobban vagy. Kivéve....
- Kivéve? - kapta el a tekintetét James. Szüksége volt rá, hogy dicsérjék, de mindig zavarba is jött ilyenkor.
- Kivéve, hogy magányos vagy. Történt valami?
- Nem. Mi történt volna? - hazudott. A Lili Raikkonennel történt találkozásról nem számolt be bátyjának.
- Tudok róla James. - tette a kezét a fiú öccse vállára.
- Miről?
- Láttam Lilit, és Alan is mesélt. Engem nem zavarna. Gyerekek voltunk, és Vivennel boldog vagyok. Szóval, ha ez a gond...
- Nemcsak ez. - ült le James az ágy szélére. - Anyuékra is gondolnom kell. És különben sem érdeklem, különben nem lépett volna le egy szó nélkül.
- Anyuék nem találkoznának vele sűrűn, a szüleivel pedig egyáltalán nem. Ez nem lehet akadály. Anyu is fiatal volt még, ő sem makulátlan. Lili pedig írt neked, lehet, hogy arra várt, hogy te keresd meg.
- Na jó. Hagyjuk! - ugrott talpra James. - Indulni kell, különben lekéssük a bulit.
A monacoi FIA Gala az év utolsó rendezvénye volt, ahol mindenki átvehette a jutalmát annak a megfeszített munkának, amiért egész évben dolgozott. Freddie és Zoé mindent megadtak volna érte, hogy ott lehessenek, de jobbnak látták távol maradni a felhajtástól. Nem akarták elvenni a figyelmet fiaikról, megérdemelték. Henry a GP 2 új bajnoka volt, James pedig a csapattal elért harmadik helyért állhatott fel a színpadra. Élőben nézték a TV-ben a közvetítést, és elérzékenyülve nézték fiaik sikerét.
- Köszönöm. - húzta közel magához Freddie a kanapén pityergő feleségét.
- Micsodát?
- Hogy vagy, és hogy ilyen fantasztikus gyerekeket szültél nekem. Nem érdekel más ezenkívül. - csókolta meg.
Eközben Monaco-ban a fogadáson túl voltak már a vacsorán, és a szokásos fényképeszkedésen.
- Hova, hova? - csapott Henry egyet öccse hátára.
- Haza. Holnap vissza kell mennem, korán reggel indulok. A gyárba is be kell néznem, és vizsgáim is lesznek. Majd találkozunk. - nyújtott kezet bátyjának. - A tesztet meg komolyan gondoltam.
- Meggondoltam magam. Mégiscsak érdekel a dolog. - kacsintott a fiú.
- Örülök. - lett egy kicsit jobb kedve Jamesnek is. Együtt dolgozni a testvérével egyike volt az álmainak.
Elbúcsúzott még néhány embertől, majd a kijárat felé vette az irányt.
- Nem tudom, hogy mi a bajod, de nem is érdekel. - hallott egy kemény női hangot. - Én vagyok a főnököd, ha tetszik, ha nem. Vagy megszokod, vagy nem. Ezzel együtt kell élned. - Éppen a gallérját igazította meg, mikor a határozott hang tulajdonosa nagy lendülettel James mellkasába szaladt.
- Áu. - kapott a fiú a gyomrához. - Rám is haragszol? - nézett fel.
- Ne haragudj, de....James. - kiáltott fel Lili. - Mit...mit csinálsz....illetve. - dadogott.
- Lili. - ragyogott fel Hunt arca. - Te mit csinálsz itt?
- Én vagyok ennek a fogadásnak a szervezője. - húzta ki magát a lány. - Illetve csak lennék, mert senki nem vesz komolyan. - fújta ki szomorúan a levegőt.
- Hát, ahogy hallom nincs szükséged segítségre. - nevetett rá a fiú. - Mikor végzel? Most nem szökhetsz meg előlem.
- Hajnal és reggel között valahol. - húzta el a lány a száját. - Ne haragudj a múltkoriért, de olyan ciki helyzet volt. Én ott kócosan, bőrszerkóban.... - nevetett fel zavarában. - Te meg túl jól néztél ki, és... Megváltoztál. - nézett úgy Jamesre, hogy az elfelejtett mindent.
- Nekem tetszettél úgy kócosan is, a bőrszerkó meg direkt üdítő változás volt. - nevetett. - Találkozni szeretnék veled.
- Mondtam, hogy sokáig dolgozom.
- Nem baj, megvárlak.
- Éppen indultál....
- Nem sietek sehova. Tanulni meg a kocsiban is tudok. - rántotta meg a vállát.
- Tanulni?
- Majd elmesélem. - kacsintott rá a lányra. - Te inspiráltál. Akkor megvárhatlak?
- Örülnék neki. - vette elő Lili a legszebb mosolyát. Hosszasan nézték egymást, de egyikük sem tudott megmozdulni. Egy diszkrét köhintés zökkentette ki őket az álomvilágból.
- Lili.
- Apu. - pirult el a lány. - Bemutatom...
- James Huntot. Tudom. - mosolygott Raikkonen a fiúra. - A sorsát nem kerülheti el senki. - dünnyögte, majd visszafordult Lili felé. - Anyáddal mennénk. Gyönyörűen megszerveztél mindent kicsim. Büszkék vagyunk rád.
James, ahogy megígérte lement a parkolóba, és nekiállt tanulni. Kopogtattak a kocsi ablakán.
- Kimi?
- James. - biccentett az finn is.
- Megölni jöttél?
- Nem, csak figyelmeztetni. Amióta a lányom hazajött az állásinterjúról már megint csak rólad hallok. Mit ne mondjak unalmas téma vagy. - húzta el a száját. - Gondolom tudod, hogy tizenéves korotok óta nyert ügyed van nála. Ha te ezt az egészet nem gondolod komolyan, akkor segítek beindítani a kocsit.
- Nem, én...
- Anyád szerint te tudsz mindenről, így félek, a mi kalandunk sem maradt előtted titokban. - A fiú bólintott. - Sejtettem. Lili előtt nem szeretném ha ez kiderülne, világos? Ő nem annyira vagány, mint mutatja. Érzékenyebb, mint hinnéd. Olyan, mint te vagy, de legalább ugyanolyan jó színész is.
- Értettem. Kimi! Én nem szórakozni akarok vele. Abból már kinőttem.
- Na ja. - grimaszolt a finn.
- Lili lesz a feleségem. - jelentette ki olyan természetességgel, hogy Raikkonen zavarában félrenyelt, és fuldokolni kezdett.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Szia!

(Dóri, 2012.08.16 17:59)


Elolvastam az egész történetedet, mind a két évadot. Nagyon tetszik, szellemes, kalandos, pörgős és zseniális:) Ügyes vagy és remek a stílusod! :)
Lesz még folytatás vagy itt ér véget Zoé és Freddie története??

Szió!

(Bogyó, 2011.04.28 14:44)

Hú, újraolvastam a részeket, olyan rég jártam erre, hogy ki is ment a fejemből hol tartunk...:D bocsiiiiiiiiiiiii
de nagyon szuper, örülök, hogy rendeződni látszik a helyzet, örülök a gyerekek sikereinek... de még mindig van egy kis hiányérzetem... Bruno... Plase!!!!!!!!!!!!! :D
várom a folytit!

:D :D :D

(Kira, 2011.04.26 22:21)

Nagyon tetszenek az új részek :D
Megérte rá várni:D
Kezd rendeződni a helyzet, de lesz itt még galiba:P
Kimi haláli:P:P:P
Várom a folytit:D

:) :)

(Kira, 2011.04.03 21:17)

Jupppííí:D :D
Imádom:D Nagyon szuper, ahogy írsz:D
Nagy lehetőség hullt James ölébe, de remélhetőleg él vele:D
Várom a folytit:D <3

:) :)

(Kira, 2011.04.02 23:21)

Megérte várni a részre:D :D
Imádom az egészet:D
Bruno-tól kicsit szemét húzás volt, a kitiltás...
Azonban a vége mindent vissz:D:D
Imádom:D <3

:) :)

(Kira, 2011.03.12 18:31)

Szia Móni!:)
Bepótoltam a lemaradásomat;)
Nagyon tetszenek az új részek;)
Bár én örültem volna annak is, ha Bruno lesz a végső befutó, de végül is Freddie a gyerekek apja:P:P
Kíváncsi leszek az udvarlásra:):)
Várom az új részeket:)
Puszi:
Kira

szió

(Bogyó, 2011.03.09 14:30)

Imádom! Örülök a kis családnak,hogy minden rendeződni látszik... és örülök annak is, hogy végre James is a helyére kerül... sok gondjuk, bajuk, problémájuk volt,de azt hiszem az igazi szeretet sok mindet kibír és sok mindenre képes...
várom a folytit!:)
pusz

 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

zoeoldal@freemail.hu

zoeoldal@freemail.hu



Statisztika

Online: 1
Összes: 197328
Hónap: 1073
Nap: 48